–

Döntések, döntések és döntések

Mielőtt anya lettem, olyan munkakörben dolgoztam, ahol időnként tényleg percenként kellett meghozni egy döntést. De mielőtt eljutottam volna idáig, százszor végignéztem a nálam tapasztaltabb munkatársaimat, ahogy ugyanazt csinálják, amit majd nekem is kell. És mivel többen voltak, láttam azt is, hogy különbözőféleképpen lehet ezt csinálni. Nekem ez hiányzott a legjobban az anyaság kezdetén, és szerintem ezzel nagyon nem vagyok egyedül. Mert bár a legtöbben azért látunk gyereket meg anyát akár közvetlen közelről is, de nem látunk ötöt, akik ötféleképpen viszonyulnak az etetéshez, a gyerekszállításhoz, az altatáshoz meg a saját anyai létezésükhöz. Ezért eleinte nem is tudjuk nagyon definiálni magunkat anyaként.

Közben meg kell hoznunk naponta tíz döntést, és valamiért az egészen aprók is elképesztő stresszt tudnak okozni – valószínűleg a teljesen ismeretlen terep okán. És az, hogy, mondjuk, milyen munkaerők vagy milyen barátok leszünk, legalább tíz-húsz mintából gyúródik össze (szerintem legalábbis), a szüleink baráti kapcsolataitól kezdve a saját iskolai élményeinken át. De a szüleinket nem látjuk kisbabás szülőként (ez lehet, hogy szerencse), sőt sokszor szinte senkit (ez viszont már nem). Így egyszerűen

azt is nehéz először átlátni, hogy ezt mennyire sokféleképpen lehet csinálni. Nekem ebben segítettek sokat az influenszer anyukák.

Értelmezés, „forráskritika” mindenek felett

Azt hiszem, az influenszerek vagy az influenszerség egyik legfontosabb értéke a hitelesség. De egy számunkra ismeretlen területen először nehéz belőni, hogy ki hiteles, és ki fest olyan rózsaszín képet, ami inkább káros, illetve ki nyomja tele reklámokkal a felületét. Ezért szerintem érdemes mindenkit bekövetni, aki elsőre szimpatikus, aztán folyamatosan szelektálni.

Pont ez a szuper abban – amit sokan kritikaként emlegetnek –, hogy ma már mindenki lehet influenszer! Mert ez azt is jelenti, hogy ezerféle influenszer anyukát (és néhány apukát) találunk a piacon, akik együtt egy nagyon színes képet festenek a szülőségről. Mondhattok akármit, ez csodás.

De közben ahhoz, hogy élvezhetően tudjuk fogyasztani ezeket a tartalmakat, igenis kell tudatosság. Kell az az alapvető hozzáállás, hogy te magad sem fényképeznéd le az életed minden pillanatát, és tennéd ki sok ezer (vagy akár csak száz) másik ember elé. Senki nem teszi ezt, mindenki „színez” valamiben. A hétköznapi anyukák is. Mert mindenki életében vannak dolgok, amik tényleg nem tartoznak másra. Van, aki már az átlag kupit vagy a kicsit előnytelen fotót is idesorolja, másnál meg sokkal tágabbak a határok.

Gondoljunk csak bele abba, hogy átlagos szülőként mi mit osztunk meg egy másik emberrel (akár csak szóban), és mit nem szívesen. Akármiért – mert túl mély, mert szégyelljük, mert kellemetlennek érezzük vagy egyszerűen mert nem tartjuk fontosnak. Ezért tulajdonképpen mind torz képet festünk magunkról.

Ettől függetlenül nem vitatom, hogy vannak túlzó, valóban nyomasztó oldalak, amiktől egy rakás szerencsétlenségnek érzed magad, mert nem úgy nézel ki, nem tudsz mindennap főzni vagy úgy szólni a gyerekedhez. De hidd el, ezzel a legtöbb szülő ugyanígy van (az is, aki azokat a tökéletes fotókat posztolja). Azért tudom, mert beszélgetek időnként ilyen anyukákkal, és tudom, hogy nekik is vannak küzdelmeik.

Ha ennek tudatában is károsnak érzed az oldalukat a saját életed szempontjából, akkor egyszerűen kövesd ki őket.

A szükségtelen elvárásokat legtöbbször mi magunk támasztjuk – aki influenszerként ezt teszi, azt gyorsan ki kell követni

De általában azokkal a dolgokkal kapcsolatban tudunk egy-egy ilyen influenszeroldal ürügyén fájdalmat okozni magunknak, amikkel eleve küszködünk. És ha nagyjából rendben vagyunk magunkkal és az életünkkel, akkor inspiráló is tud lenni, ha valaki valamit jól (nálunk jobban) csinál.

Én például – bevallom, bár tudom, hogy sekélyes dolog – rendszeresen hasonlítgatom magam másfél méter hosszú lábakkal megáldott modell anyukákhoz. Sosem kerülhetek ki győztesen ebből az összehasonlításból, hiába próbálok úgy állni a tükör előtt (ciki, mi?), hiába figyelek arra, hogy előnyös ruhákat viseljek. De addig, amíg ez valahol inspirál is, mondjuk, hogy többet sportoljak vagy egészségesebben étkezzem, és nem lehúz, addig szerintem oké. (Azzal meg tisztában vagyok, hogy akármit teszek, nem fogok váratlanul húsz centit nőni.)

Vagy azok az influenszerek, akik mindennap csodás, többfogásos ételeket varázsolnak az asztalra és a felületeikre, teljesen egyértelmű, hogy konkrét inspirációt is adnak: rengetegszer készítem el azokat az ételeket, amiket náluk találtam.

Sok influenszert az információért, szakértelemért követek.

A gyerekkönyves blogot, a kreatívkodó anyukainfluenszert, a gyerekkajákat színesen tálaló anyukát is. Meg csomó mindenkit, aki kisgyerekekkel utazik. (Mondjuk, most az ő felületük is elég egysíkú, de az is érdekes, hogy ki hogyan birkózik meg ezzel a helyzettel.)

De valóban vannak olyan influenszerek, akik magas lóról, csak a saját útjukat elfogadva kommunikálnak – ők tényleg nem érdemesek arra, hogy mérgezzük velük az életünket. De szerintem ezt a legtöbb tartalomfogyasztó szülő könnyen felismeri.

És vannak helyzetek, amikor nem egy influenszer tartalmára, hanem személyes, szakmai támaszra van szüksége egy anyukának: pszichológusra, pszichiáterre, vagy épp szoptatási tanácsadóra. Szerintem ezt is könnyebb felismerni, ha más anyukák által is belelátsz az anyaságba.

Főleg, hogy rengeteg olyan influenszer anyuka van, aki vállalja a saját nehézségeit, megírja a szülés utáni depresszióját, a szülési traumáját vagy a szoptatásért folytatott küzdelmét.

Ez a leghasznosabb ebben az egészben!

Bevallom, szeretek más anyukákat kukkolni!

Főleg most, amikor Insta-storyban tényleg beleláthatunk egymás hétköznapi pillanataiba, abba, hogy ki mit hogyan csinál – szerintem ez addiktívabb, mint némely sorozat! Elsősorban a hétköznapi, hozzám hasonló anyukák felületei adják a mindig örömteli aha-élményt, de nem csak őket követem.

Az igazi guilty pleasure-öm az, amikor egy-egy tőlem nagyon távol álló (mondjuk, ausztrál modell) anyuka életébe kukkanthatok bele. Amikor tudod, hogy szinte semmi közös nincs bennetek, mégis meglátsz egy mozdulatot, elolvasol egy mondatot, amihez azonnal hozzá tudsz kapcsolódni. Szerintem ez a legszuperebb az egész influenszerjelenségben. Hogy olyanokkal köt össze, akikkel sosem gondoltad volna, hogy van köztetek kapocs. És ha ilyenkor meg is írod – akkor a legtöbbször választ kapsz, mert nekik is éppen úgy igényük van a visszajelzésre, mint bármelyik hétköznapi szülőnek.

Nektek kik a kedvenceitek az influenszerszülő-kínálatból?

Én nemrég bekövettem Alec Baldwin feleségét, és imádom. De ha kommenteltek, én is beszállok!

Tóth Flóra

Kiemelt kép: Unsplash/Jonathan Borba