–

Nem kell különösebben nagy keresgélésekbe fogni az interneten, hogy gondosan egymás mellé illesztett képpárokon láthassuk, mi a probléma Kim Kardashian fotósorozatával: a képek Beyoncé, Nina Simone és Naomi Campbell emblematikus fotóit idézik meg. Nem véletlenül, hanem egészen nyilvánvaló szándékossággal.

Ezzel mindössze annyi a gond, hogy Kim Kardashian – a megidézett művészekkel ellentétben – nem fekete.

És? – kérdezhetik most sokan. Nézzük hát, hogy tulajdonképpen mi a gond ezzel az egésszel!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Diet Prada ™ (@diet_prada) által megosztott bejegyzés

Időzítés: ülj le, egyes!

A képek nyilvánosságra hozatala nem épp a legmegfontoltabb döntése volt a Vogue-nak: jelenleg zajlik ugyanis a Black History Month, amelynek eredeti célja, hogy minél többen minél többet tudjanak meg az afro-amerikai közösség történelméről és kulturális örökségéről, ami jellemzően eléggé alulreprezentált a tankönyvekben és a médiában egyaránt. Rendben van, hogy a címlap és az editorial a márciusi lapszámban fog megjelenni, mégis teljesen érthető a felháborodás, amiért a Black Lives Matter mozgalom óta kiemelt figyelemnek örvendő eseménysorozat kellős közepén áll elő ezzel a fotósorozattal a magazin.

Kulturális kisajátítás

Kim Kardashian örmény származású, azaz a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető feketének. Oly híres homokóra-alakja jelentős részben plasztikai beavatkozásoknak köszönhető – ezt nem azért írom le, mert elvi aggályaim lennének ezzel kapcsolatban, hanem azért, mert nagyon fontos eleme a körülötte kialakult vitának.

Az amerikai feketék közösségének jelentős hányada ugyanis hosszú ideje hangoztatja, mennyire visszás, hogy Kim Kardashian azzal a mesterségesen elért külsővel keresett dollármilliókat, ami miatt a természetesen hasonló külsejű feketéket évszázadokon át megalázták és gúnyolták.

Nem merítkeznék most meg a rasszista szleng mocsarában, de ahogyan magyarul, úgy természetesen angolul is komoly tárháza van a feketék külsejét bántó módon interpretáló kifejezéseknek. A 2010-es évekig (pontosan tudjuk) nem is vált általánosan elterjedtté, mi több, vágyottá a nagy fenék, darázsderék, dús kebel kombó – az viszont, hogy mára ez a szépségideál, rengeteg kérdést vet föl.

Vajon nem jogos-e a felháborodása azoknak, akik úgy érzik, Kim Kardashian kisajátította az ő külső jegyeiket (alak, hajviselet, dús ajkak, stb.), és ezeket használva gazdagodott meg? 

A szingli, gyermektelen harmincasoknak még mindig kitüntetett helye van a pokolban – Újraolvastuk a Bridget Jones naplóját

Kult – 2022. február 19. – SzÉ

 

Sokat gondolkodtam ezen, és azt hiszem, ha engem egész fiatalkoromban csúfoltak volna a szeplőim miatt, amit más mesterségesen ér el, majd meggazdagszik belőle, egy kicsit valószínűleg én is pipa lennék. Ez azonban ennél jóval mélyebben gyökerezik ennél.

Kim Kardashian ugyanis a képeken mintha a fekete kultúrtörténet legjelentősebb nőalakjainak képébe óhajtana bújni. Erről a blackface kapcsán már ITT írtam bővebben.

De mi van, ha mindez tisztelgés?

Igen, tudom, sokan most azt mondják: nehogy már ez is gond legyen, szépek ezek a képek, mit kell rugózni ilyesmiken, nem csupán a fekete nőknek lehet ilyen alakjuk vagy dús ajkuk, másnak is joga van ilyenre operáltatni magát – akkor is, ha fehér a bőre. Nyilván nem is akarom elvitatni, hogy mindenki azt csináljon a testével, amit akar. Nem erről van szó, hanem az értékítéletről.

Magyarországon még most is simán képesek feketére maszkírozni bárkit főműsoridőben zenés-táncos vetélkedők miatt, szóval nyilván nincsenek illúzióim azt illetően, hogy mindenki rögtön helyesel egy-egy ilyen téma kapcsán. Ugyanakkor fontos látnunk, értenünk, hogy miért fájdalmas vagy épp dühítő mások számára az, ami nekünk csak egy vicc a tévében… vagy pár szép fotó a világ legnevesebb divatlapjában.

Amikor tisztelgünk valaki előtt, akkor ahhoz annak is hozzá kell tartoznia, hogy nulladik lépésként átgondoljuk: milyen érzés lehet az általunk nagyra tartott előadó, közösség, stb. számára, amit mi jó szándékkal elterveztünk. És ha a legkisebb kétségünk is van a pozitív reakció felől, akkor a jelszó csak az lehet: NE.

Ez néha nagyon bonyolult, tudom. Én például imádom a kimonókat, és volt már, aki azzal vádolt, hogy kimonót viselnem maga a kulturális kisajátítás. Ez – azt gondolom – egyáltalán nem ilyen egyszerű, akkor ugyanis a mai napig mindannyian csak a saját népviseletünket hordhatnánk. A kimonók, amiket viselek, nem klasszikus kimonók, nem tradicionális sem a szabásuk, sem az anyaguk, sem a mintázatuk. De a hagyományos viselet ihlette őket, ez tény. Azt viszont csak nyomokban jelenítik meg.

A divat, a szépségipar mindig is merített a népviseletekből, a szemlélő számára egzotikusnak számító kultúrák esztétikájából, művészetéből, tradícióiból.

A gond nem ez, hanem az, ha az adott népcsoport, közösség, stb. tagjai maguk még mindig hátrányt szenvednek el a külsejük miatt, miközben az ő vonásaikat, öltözéküket felhasználva valaki haszonra, előnyre tesz szert.

Például Kim Kardashian kerül a Vogue címlapjára egy ilyen, a kultúrtörténet fekete ikonjait megidéző fotósorozattal, és nem Lizzo, Cardi B, Nicki Minaj vagy Meghan Thee Stallion. Ez nem kizárólagosságot jelent, hanem észszerű mértéket és belátást. 

A helyzet az, hogy szurkolunk a csalóknak – Megnéztük az Inventing Annát

Kult – 2022. február 18. – WMN

 

Ha Kim Kardashian az örmény történelem nagy nőalakjait idézte volna meg, akkor valószínűleg az lett volna a reakció, hogy milyen szépen tiszteleg ősei előtt, és milyen jó, hogy az amerikai divatlap teret enged egy ilyen inspiráló történelmi-esztétikai utazásnak.

Így viszont – azt hiszem, nem meglepő – számtalan kommentben olvashatjuk, hogy ezzel a fotósorozattal Kim Kardashian csúcsra járatta a kulturális kisajátítást, és beérett a gyümölcse a sok éve tartó folyamatnak, amelyben a fekete rapper férj is csak kiegészítő volt a „látszatfekasághoz”.

Hogy ez túlzásnak tűnik? Talán az is, és Kim Kardashian soha nem mérte fel, hogy amit csinál, milyen sebeket téphet fel mások lelkében.

Épp ezért mondok két testhezállóbb példát

Három éve a Dior gyakorlatilag egy az egyben lenyúlta a Partiumbeli Bihar megye tradicionális hímzéseit és viseleteit, majd méregdrágán árulni kezdte a ruhadarabokat – anélkül, hogy a mintákat megőrző idős bihari szűcsök, hímzők, stb. bármilyen formában részesültek volna a bevételből. Vagy akár egy helyi, feltörekvő tervezővel együttműködve valósították volna meg a kollekciót, aki a saját hagyományait álmodja újra.

Ez így már érthetőbb, ugye?

(Persze most ne menjünk bele abba, hogy ennek Trianon óta van egy másik rétege is, a lényeg jelen esetben az, hogy a Dior elég nyilvánvalóan átlépte az inspiráció és a kulturális kisajátítás közötti határvonalat. Ez még akkor is belátható, ha egyáltalán nem egyértelmű, pontosan hol húzódik ez a határ.)

A másik példa még ennél is egyértelműbb: a Proenza Schouler divatház 1500 dollárért árulja azokat a nyakláncait, amelyek szinte a megszólalásig hasonlítanak a lei hulu nevű hagyományos hawaii nyakbavalókra.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Diet Prada ™ (@diet_prada) által megosztott bejegyzés

Ennek a viseletnek fontos jelentése és jelentősége van Hawaii szigetén: nem viselhetik mindennap, és nem is mindenki veheti fel, elsősorban az előkelőségek hordhatják ünnepnapokon. Gondolom, nem kell részleteznem, milyen érzés lehet a helyieknek, hogy 1500 dollárért bizniszt csinálnak a népviseletükből, beárazva ezzel a történelmüket.

  

Nincsenek egyértelmű válaszaim arra, káros-e Kim Kardashian ebbéli működése – sok-sok nőnek ugyanis felszabadító erejű változás volt az, hogy a teltebb formák is létjogosultságot nyertek a divatban. (Ez is milyen már: hogy el kell fogadtatnunk a világgal, hogy nem csak egyetlen alak lehet vonzó…)

Hajlok rá egyébként, hogy ez elsősorban a társadalom és a divatipar szégyene: jelesül, hogy egy nem fekete nő kellett ahhoz, hogy a testalkat, amelyet gyakran a fekete nőkkel és a latinákkal azonosítanak, „divatossá” váljék.

És akkor remélem, mindenki érzi, milyen viszolygással írtam le ezt a mondatot. Őszintén szólva elborzaszt, mennyi tárgyiasítás és évszázadok óta bebetonozott rasszizmus van ebben az egész ügyben. Meg abban, hogy egyáltalán még mindig magyarázni kell.

De hogy ideje beszélnünk a hasonló témákról, az biztos. Mert amint azt a Dior-eset megmutatta, ez közel sem csak egyetlen közösség vagy népcsoport problémája.

Csepelyi Adrienn

 

Kiemelt kép: Vogue