Legszívesebben mindenkinek receptre felírnánk a részvételt a Magyar Speciális Olimpia Szövetség által szervezett valamelyik rendezvényére. Egy csapásra minden a helyére kerül, ha látod azt a csodát, amit a sérült sportolók és segítőik, támogatóik véghezvisznek. Persze, ők napról napra csinálják, de meggyőződésünk, hogy az úgynevezett épeknek akár egy-egy alkalmi részvétel is segítene rendet tenni a fejükben.

(Ezen a ponton szúrnám be, csak így zárójelben, hogy míg az általában sokkal nagyobb hírverést kapó, de kétségkívül ugyanilyen fontos munkát végző paralimpiai mozgalom a fizikumukban sérült sportolókat, addig a Speciális Olimpia az értelmi- és halmozottan sérülteket segíti.)

A budapesti XVIII. kerületben rendezett nemzetközi versenyen hat egyesületből 53 sportoló vett részt, és ott volt a Los Angeles-i Nyári Speciális Világjátékokra készülő két versenyző, Begovics Éva (Csalogány DSE) és Kelemen Zsombor (Ferencvárosi Szabadidő SE) is. A nyári amerikai Speciális Olimpiára 85 fős magyar delegáció utazik majd, 14 sportágban vesznek részt magyar sportolók. A Los Angeles-i versenyt, amelyen 170 ország 7000 sportolója indul, július 25. és augusztus 2. között rendezik, már most írjátok be a naptárba.

Ez pedig itt egy szívet melengető képgaléria a budapesti teniszversenyről. (Katt a képre a nagyobb méretért!)