Szia, Tanárnő!: Feladatlapok helyett reziliencia – így készüljetek gyermekeddel az iskolakezdésre
Akár az óvodából, akár az általános iskolából lép új intézménybe a gyerkőc, sok szülő ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy minden feladatra jó előre képessé tegye. A közösségi média szülőcsoportjainak gyakran toxikus közege és a játszótéri erőfitogtatás is arra sarkall minket, hogy sokezer forintot költsünk el foglalkoztató füzetekre, előkészítőkre, magántanárra. De vajon tényleg azzal alapozzuk meg a csemete majdani sikereit, hogy azzal a tudattal indul el új közösségébe: amit tettem vagy teszek, az valójában sosem elég? Szia, Tanárnő! véleménye
–
Bűnős élvezetemnek, a doomscrollingnak hódolva gyakran találkozom szülőtársak posztjaival, melyben azzal kapcsolatban érdeklődnek, milyen foglalkoztatókkal, feladatlapokkal, tanfolyamokkal készíthetnék fel gyermekeiket leginkább az általános iskola első osztályára, míg az alapfokú oktatásból kilépő diákok szülei leginkább magántanárok megfizetésében vagy csoportos középiskolai előkészítőkben látják az érvényesülés zálogát. A céljuk nem több, mint előre elgördíteni a lehető legtöbb akadályt az utód elől. De vajon egy iskolaváltásban megtestesülő mérföldkő esetében tényleg az a megfelelő stratégia, ha minimalizálni akarjuk a kudarcok lehetőségét?
Rossz keretezés: az iskola mint aknamező
Az egyik legfájóbb tapasztalatom pedagógusként, hogy az iskolára nem mint közösségi térre, tudásalkotó csoportra gondol a többség, hanem olyan adminisztratív kötelezettségre, mely ugyan tartogathat sikerélményeket és jó pillanatokat, de a fő profilja sokkal inkább a gyermek és szülő életének megnehezítése. Nyilvánvalóan ehhez az intézményrendszer sajátosságai és az abban tevékenykedők is hozzájárulnak, ám a negatív töltetű iskolafogalmat a szülői aggodalmakból táplálkozó cselekvések is építik, fenntartják.
Érdemes végiggondolni, milyen témákat vetünk fel azokban a beszélgetésekben, amelyek a szeptemberi iskolakezdésről szólnak. Hányszor hangzik el, hogyan kell majd viselkedni az (új) iskolában? Ehhez képest hányszor említjük meg, hogy mennyi újdonság vár rá, legyen szó ismeretekről vagy emberi kapcsolatokról? Hányszor riogatjuk a nem megfelelő felkészültség esetén kapható rossz érdemjegyekkel és
ezzel összevetve mekkora súlyt kap az a tény, hogy mennyi mindenre lesz képes a tanulmányainak köszönhetően?
Ahhoz, hogy a gyermekünk attitűdjét kedvező irányba mozdítsuk el az intézményes oktatással kapcsolatban – mely az észszerű kritikák fenntartása mellett is elemi érdek –, először is a magunk iskolafelfogását kell újrahuzalozni.
Az iskola minden vélt vagy valós hibájával együtt olyan új terep, ahol a gyermekünk eddig kialakult személyiségjegyei, készségei, viselkedésmintái másutt elérhetetlen impulzusok által formálódhatnak. Olyan diákokkal töltik majd a hétköznapok jelentős részét, akiknek a tetteit más családi háttér, előzetes tudás, nyelvi repertoár motiválja. Saját érdekeit új szituációk követelményei mentén kell érvényesítenie és azzal is szembesülni fog, hogy ezek az érdekek nem mindig fenntarthatóak. A pedagógusok személyében – bármennyire is szeretnénk sokan egy más típusú tanári szerepet dominánssá tenni – az autoritás képviselőjével találkozik, az ehhez való viszonyulás formálja az identitását.
Az iskolai szocializáció hasznos és szükséges egy olyan társadalomban, melyben egyének, nukleáris családok egymástól független(nek gondolt) élete az alapvető mintázat, érdemes meglátni benne a lehetőséget és nem egy ránk erőltetett rosszként, állampolgári státuszunkból fakadó büntetésként tekinteni a tanulóként eltöltött évekre.
Feladatlapok, foglalkoztatók, előkészítők: az önmagába zárt tanulás szimbólumai
Csatlakozz a WMN-Tagsághoz!
Ezt a tartalmat csak a WMN-tagok olvashatják tovább.
Legyél te is a közösségünk része, támogasd munkánkat!
Szükségünk van a támogatásodra.
Megnézem a tagsági csomagokatvagy bejelentkezem
A kiemelt kép illusztráció, Forrás: Getty Images/ Maskot
Glow
Glow