Megint megszakadt valami. A tanév? A szívünk? – Egy iskolaigazgató szavai tanárokhoz, diákokhoz, szülőkhöz

–

Kedves Mindenki! Végre kiürültek az iskolák, hurrá! Nincs kergetőzés, nincs kicsengetés. Csak a csap csöpög. Nem kell igazságot tenni a focizók között, nem kell bosszankodni a sáros cipők miatt!

Nevezzük bátran ezt az egészet egy rohadt nagy böjtnek! Ki gondolta volna, hogy már a második húsvétot előzi meg az online oktatás? De ha már így alakult, ki is használhatnánk egy alapos megtisztulásra, kedves tanárok, kedves szülők! Eleget mérgelődtünk már, jöjjön a méregtelenítés.

Most van itt ugyanis annak az ideje, hogy feltegyük magunknak a kérdést: miért vagyunk tanárok, miért tanítjuk a gyerekeket? 

Zajongunk az online térben, bénázgatunk rendesen, és szégyelljük magunkat azért, amiért még mindig nem sikerül rendesen üzemeltetni mindazt, amit a pokolba kívánunk. Miért arra figyelünk, amit nagyon rosszul tudunk? Miért az online tanítás hatékonyságán görcsölünk? Miért gondoljuk azt, hogy amit a felnőttek világában is kínkeservvel tudnak csak meghonosítani olyan cégek, ahol nagyon fegyelmezett munkaerők keresnek ezzel sok pénzt, azt nekünk, karunkban több osztálynyi gyerekkel, simán meg kellene ugrani? Lehet, hogy sokan tűzről pattant „bájtgúnárok” vagytok, de a többség nem az, a gyerekek pedig nem boldogok, ha hetekig laptopot látnak tanár és diáktárs helyett. Nekünk most a járvány mögé kell néznünk, és azt megalapozni, hogy a visszatérés után a lehető legjobb legyen mindenkinek. Ehhez pedig az kell, hogy jó állapotú tanárok térjenek vissza jó állapotú diákok közé.

Ehhez meg kell emelnünk magunkat. Magad uram… Listázzuk azt, hogy mi mindenben vagyunk jók! Miért ne gyakorolhatnánk most azt, amit az élet visszatérése után is használni tudunk? A zongorista talán nem gyakorol akkor is, amikor nincs épp este fellépése? A bűvésznek nem kell a napi rutin? A súlyemelő nem hagy ki egyetlen nap mozgást sem. Ezért kellene mindennap olyan dolgokkal foglalkoznunk tanárként, ami egyébként nagyon jól megy! (Persze, aki imád röpdolgozatokat javítani, annak most ez nagyon nehéz lehet, de aki esetleg nem, az élvezze ki nyugodtan ezt a ritka dolgozatvakációt!)

Most naponta kellene egy-két órát olyasmivel töltenie minden tanárnak, amire egyébként alig van ideje, és amit nagyon szeretne. Mondjunk verseket, énekeljünk, fessünk, fussunk, kinek mi okoz örömöt, feltöltődést!

Minimum a munkába járás idejét saját magára kell fordítani mindenkinek, aki tanárnak képzeli magát. Arra kell törekednünk, hogy beleférjen az iskolával kapcsolatos minden munkánk nyolc-kilenc órába. Egy perccel sem többe! Mert hajlamosak vagyunk arra, hogy az otthonlétben teljesen „belezombuljuk” magunkat a horrorisztikus feladatkiadásba és ellenőrzésbe. És még külön kapcsolatot kell fenntartanunk a gyerekekkel, ami így elválasztva nagyságrendekkel nehezebb. És bármilyen fura, a gyerekeknek sokkal többet jelent a tanár hangja, mint egy-két sor gépelt szöveg. 

Zárójel

Ha én, mondjuk, egy távközlési cég vezetője lennék, biztosan felajánlanám a tanároknak a belföldi korlátlan telefonhívást nagyon alacsony díjért. Mert akkor a gyermekemet is fel tudná hívni a szeretett tanára, ha erre szüksége van a gyerkőcnek. Mert minden ellenkező híresztelés dacára, a tanárok nagy része kimondottan szereti a gyerekeket, és ha bajban vannak, akkor mindent megtesznek értük. Az emberi hangot sokkal jobban értelmezi minden korosztály, hiszen ott összetéveszthetetlen a hangsúly, pontosan tudjuk, hogy ezt most kedvesen, nevetve mondta a tanár, nem pedig pengére feszült ajakkal. Ehhez nem kell a fogadó félnek laptop, okoseszköz, el tud vonulni egy butatelefonnal a szobája sarkába, és suttogva elmondhatja a tanítójának a bánatát vagy a napi örömét. Az írásbeli üzengetés poklát minimálisra kellene csavarni, mert ott mindkét frusztrált fél a saját gyomorgörcsével olvassa a sorokat, és teljesen feleslegesen alakulhat ki félreértés a megértés helyett.

Zárójel bezárva

Ha egészséges gyerekeket szeretnénk a visszatérés után találni, akkor lazítani kell a családok terhein.

Nem lehet, hogy a lassan egy éve konzervéletet élő otthon dolgozók és a bejárni kénytelen, vagy kényszerszabadságolt, vagy munkanélkülivé vált felnőttek még egy plusz feladatot kapjanak a nyakukba pottyanó gyereksereggel. A lelkileg kimerült szülőkre nem dobhatunk semmilyen újabb terhet. Nem, a szülőnek nem dolga a tanítás, a magyarázás, a felkészítés. A szülő dolga a gyerek szeretve nevelése. És senkinek nem kell attól félnie, ha a gyerekek most azt élik meg, hogy nem kell annyit tanulni, mint amikor iskolába járnak, mert ez így természetes. A kisgyerekek alapvető tanulási élménye a tanteremhez és a tanítóhoz fűződik még akkor is, ha az ismereteit minden ébren töltött percében képes gyarapítani. A kertben nem szaladgál körbe-körbe a kovalens kötés, és a járdán nem kell kitérni a szembejövő amerikai polgárháború elől. Az otthonlétben egészen más módon tud tudásra szert tenni egy gyerek. Ha oda kell képzelnie az egyébként fontos tananyagokat a szobájába, aminek megtanulását a szokásos módon nem is tudja ellenőrizni a tanár, akkor paródiát csinálunk az egész folyamatból, ami egyébként remekül működik az iskolai környezetben.

El kell tehát engedni minden tantermi szokást, és csökkenteni kell a terveinket.

Ehhez természetesen rengeteg segítséget ad, ha a tanárok ezt nyugodtan megtehetik. Ha nem bántja most őket sem a munkaközösségük vezetője, sem az igazgató, sem a fenntartó. Most minden olyan szakembernek, aki felelős az oktatásért, meg kell értenie, hogy nem fog megtörténni mindaz, amit az egészségesen működő intézményekre álmodtak. A gyerekek nem tudják megtanulni, és a tanárok nem tudják megtanítani a tantervben leírtakat, és ez most a legkisebb baja az országnak. Nem baj, ha a tanár megengedi, hogy a család együtt oldjon meg egy feladatot, vagy meg se oldjon egy feladatot, vagy a gyerekek egymással egyeztessenek minden megoldást. Nem ez a baj, tessék csak megnézni az újságok vezető híreit! Ha a tanárok most azt érzik, hogy nyugodtan lehetnek a gyerekek őrangyalai ebben a bezártságban, akkor ők is és a diákok is erősebben fognak visszatérni az újra megelevenedő iskolákba. Ehhez az kell, hogy ezt a fajta hozzáállást ne csak elnézze, de kimondottan támogassa minden oktatási vezető.

Ha egy tanár diákjai könnyed örömmel tudnak online dolgozni, akkor az is rendben van, de ha egy tanár megbolondul attól, hogy nem megy az online oktatás neki, az is nagyon rendben van. Főleg ez utóbbi tanárok szorulnak arra, hogy teljes megértést és támogatást kapjanak kínkeserves napjaikban. Őket sem szabad elveszíteni, márpedig nagyon nagy a kockázata annak, hogy a frusztrált tanárok tömegesen fogják elhagyni ezt a pályát, ha most ezalatt a vesszőfutás alatt is világcsúcsot várnak tőlük.

Az sem ártana, ha tanulnának egymástól a vezetők. Ha a tizenkét hónapja otthonról dolgozó munkatársaktól a kisgyerekek online oktatása alatt a főnökök nem várnák el, hogy most húzzanak bele az első pénzügyi negyedév célszámainak teljesítéséhez.

Ha belátnák, hogy most a családtagoknak egymásra van szüksége ahhoz, hogy néhány hónap múlva mindenki tudja végezni a dolgát.

Beteg az egész rendszer, hagyni kell lábadozni, a sérült oktatási rendszerrel nem most kell lefuttatni a Cooper-tesztet, mert egy életre lerokkanhat, az erőtlen munkavállalók pedig belefulladhatnak a mély vízbe. Ha most egymásba kapaszkodhatnak a családtagok, ha hagyjuk őket sétálni a lelki útjaikon, ha járhatnak még este nyolc előtt nagyokat, ha mesélhetnek egymásnak, ha együtt nevethetnek az aznapi bénázásaikon, akkor lesz miért felkelniük minden áldott nap.

Ezen az árnyékos-fagyos tavaszon vakcinainfós sms-sel köszön ránk a Covid-nyuszi, nem gyümölcsöt oltunk, hanem minket oltanak. Már mindenki un mindent, már elolvastunk mindent, már megfogadtunk mindent, és mégis úgy érezzük, megfeszülünk. De ahogy Brian énekli a kereszten az online oktatás himnuszát: „Always Look on the Bright Side of Life”, azaz: „Lazuljatok már el, az ég szerelmére!”