–

A fenti mondatokat a tapasztalat íratta le velem. Ugyanis nem volt olyan régen, amikor még én is ott ültem a padban/tornateremben/aulában, végigmobilozva az aktuális fejtágítót.

Nem hibáztatok senkit, mert iszonyú nehéz lehet kamaszokkal úgy kommunikálni, hogy azt ne kioktatásnak, hanem hasznos tanácsadásnak vegyék, és igenis helyük van ezeknek a témáknak az iskola falain belül.

Beszélni kell ezekről a dolgokról, a hogyanra pedig az egyik legjobb példa szerintem a nemzetközileg igen sikeres Smashed Projekt a Momentán Társulat előadásában.

Dióhéjban: a diákok egy félórás előadást néznek meg, majd az abban látottakat és hallottakat különböző formákban feldolgozzák, kibeszélik. Mindezt pedig egy oktatási segédanyaggal fejeli meg a program, amit a pedagógusok az osztályfőnöki óra keretében felhasználhatnak, hogy a továbbiakban felmerülő kérdéseket és problémákat maradéktalanul és minden igényt kielégítve megtárgyalhassák a gyerekekkel.

A történet szerint…

… három jó barát, Csaba (Molnár Levente), Máté (Penke Bence) és Lilla (Montvai Sára) a szabadidejüket leginkább piálással töltik. A főkolompos és az „elhajlások” értelmi szerzője Csaba, aki a gyenge eredményű érettségit letudva parkolóőrként tevékenykedik. Máté az erős szülői nyomás alatt lévő jó tanuló srác, aki ivással lázad az addigi jófiú szerepe ellen. Lilla pedig a feltörekvő modell, aki kicsit mindkét fiú agyát húzza, iszik, mert azt menőnek gondolja, és nem akar kimaradni semmiből.

Az ő különböző bonyodalmakkal tarkított sztorijuk tanmese arról, milyen végzetes következményekkel járhat az, ha felelőtlenül és mértéktelenül isznak… nos, mondanám, hogy a fiatalok, de igazából a végkifejlet bárkivel megeshet: tragédiába torkollik a kontrollvesztés.

Máté a történteken kiakad és nem sikerül az érettségije, nem veszik fel sehová, Csaba pedig felfüggesztettet kap a baleset okozójaként. Közben megpendítik a szülők és a tanárok felelősségét a történetben, szóba kerül a függőség kérdése, valamint a szereplőkön keresztül olyan frusztrációk és szorongások jelennek meg, amelyek nagyon is ismerősek lehetnek a célközönség, a 7–11. osztályosok számára.

Fiatalok fiataloknak, fiatalokról

A szereplők a kamaszkor végét tapossák ugyan, és a színészek sem tizenévesek már, ez azonban nem gátolta azt a lelkesedést, ami szinte kitört a diákokból, amint elkezdődött a második, beszélgetős blokk.

A színészek moderálták a workshopszekciót is, először szavazásra bocsátották, hogy a történtekért ki lehet a felelős.

Egyértelmű bűnbakot nem kiáltottak ki a diákok, érzékelték, hogy ez bizony elég összetett probléma sok-sok aspektussal.

Ezek után a karaktereket, Mátét, Lillát és Csabát kérdezhették a gyerekek az előadásban történtekről. Láthatóan megmozgatta a tanulók fantáziáját a probléma, sok érdekes és fontos kérdés elhangzott az alkoholfüggőséget, a mértéktartást, a valódi barátságot és az alkoholfogyasztást illetően, a színészek pedig szerepben maradva készségesen válaszoltak mindenkinek.

Arról volt tehát szó, ami a srácokat érdekelte. Nem voltak betanult panelek, kivetített diák végtelen sora, statisztikák és vázlatpontok. Az egész kérdezz-felelek arra ment ki, ami a diákokat érdekelte a történetből. Hagyták, hogy feltegyék a kérdéseket, és nem kész válaszokat kaptak, nem „hegyi beszédet”. Szerintem ez volt a titka annak, hogy rengeteg kéz lendült a magasba, nem féltek véleményt mondani, elemezni, és kérdezni.

Azt pedig, hogy tényleg célba ért a program, talán az a fél mondat mutatja leginkább, amit a mögöttem ülő fiú súgott oda a társának:

„Azok kérdeznek, akik tök sokat isznak.”

Természetesen azoknak a diákoknak is hasznos ez az egy-másfél óra, akik még az alkoholmentes sört sem kóstolták, de az is nagy eredmény, hogy a már sajnos gyakorlott piálókat is sikerült bevonni a párbeszédbe, továbbjutottak a szemforgatós, unott ásításnál.

Persze nem vagyok naiv, nem gondolom, hogy az összes gyerek, aki eddig ivott, az előadás után többet nem nyúl a pohárért, azonban, ha a színdarab végkifejlete megragadt és csak annyit tud elérni, hogy a diákok többsége soha az életben nem issza magát detoxra, az már nagyon jó eredmény. Főleg nálunk, ahol a fiatalkorúak alkoholizálása az európai átlagon felüli probléma.

A kulcs: a hitelesség

Azt már említettem, hogy fiatal felnőttek beszélnek a témáról fiataloknak, és ez igen előremutató fejlemény, azonban van még valami, amit muszáj megemlítenem az előadás kapcsán, és amiért nagyon hálás vagyok.

Biztos vagyok benne, hogy nem csak az én élményem az a szekunder szégyenérzet, amit az vált ki, amikor felnőttek megpróbálnak a „fiatalok nyelvén beszélni”,

azaz kitalálják, hogy attól lesz friss, fiatalos a szövegkönyv, hogy telepakolják általuk szlengnek gondolt szavakkal. Majd ezt olyan emberek adják elő, akik már csak az életkoruknál fogva se ejtenek ki olyanokat a szájukon, hogy „csőváz bástya”. Auuu.

És igen, akad káromkodás is. De a színpadon megjelenített stresszhelyzetben iszonyú álszent lett volna kibökni egy „kutyafáját”.

Tabuk nélkül

Prédikáció helyett tehát őszinte beszélgetést kapnak a kamaszok, amire egyértelműen vevők. Nem rágják a szájukba a tanulságot, hanem a – nyilvánvalóan – vezetett eszmecsere után maguk válaszolhatnak a bennük felmerülő kérdésekre. Nekem ez tetszik leginkább a Momentán előadásában, hiszen kire is hallgatna jobban egy tinédzser, mint saját magára?

Dián Dóri
Képek: Pozsonyi Janka/WMN

*A Szétcsúszva programot az Egyesült Királyságban működő Collingwood Learning fejlesztette ki, amelyet a Diageo a program indulása, 2004 óta nemzetközi szinten támogat. A vállalat tájékoztatása szerint a programot eddig a világ 22 országában indították el, a kezdeményezés eddig több mint 500 ezer tanulóhoz jutott el. Magyarországon 3000 magyar középiskolást kívánnak elérni 2020 tavaszáig.