„Az egész országban érezhető volt a túláradó boldogság, amiért a nagy többség kiállt egy kisebbség jogaiért” – Beszélgetés az ír egyenlő házasság kampány fő szervezőjével

–

Nemrégiben szavazták meg Írországban az alkotmány 34. kiegészítését, ami engedélyezi az azonos neműek házasságát, így semmi akadálya annak, hogy két férfi vagy két nő hivatalosan is összekösse az életét. Egy olyan országban, ahol a lakosok nyolcvan százaléka katolikus, hatalmas eredmény, hogy sikerre tudták vinni az egyenlő házasság ügyét, ráadásul a világon elsőként népszavazással. 

Bár Írországban nagyon gyakoriak a népszavazások, ezúttal rekordrészvétellel zajlott le, ami nagyban köszönhető a Yes Equality kampány (azaz az Igent az egyenlőségre kampány – a szerk.) aktivistái és vezetői fáradhatatlan munkájának.

Ahhoz ugyanis, hogy valaki elmehessen szavazni, először is regisztrálnia kell, a fiatalok azonban – a korábbi statisztikák szerint – eddig kifejezetten alacsony számban képviseltették magukat.

A Yes Equality kampány egyik sikere viszont épp annak tulajdonítható, hogy sikeresen meg tudták szólítani ezt a réteget is.

A részvételre buzdítás egyik remek példája az a videó, ami a szavazás előtt egy hónappal került ki, és amiben a fiatalok maguk viszik el a szüleiket szavazni, kit a szántóföldről, a nappaliból a teája mellől vagy épp a fodrásztól elhíva – tényleg nagyon megindító, érdemes megnézni. Egy másik pedig plasztikusan illusztrálja az eddigi igazságtalan helyzetet: ebben egy lánykérésre szépen kiöltözött fiú járja végig az országot, hogy minden egyes házba bekopogtasson, és megkérdezze az ott lakóktól, elveheti-e Sineadet feleségül. A kisfilm végén teljesen jogosan merül fel a kérdés: te hogy éreznéd magadat, ha négymillió embertől kellene engedélyt kérned a házasságra? (ITT megnézheted.)

Az Igent az egyenlőségre kampány azonban – a fiatalok megszólításán túl – épp ettől a „módszertől” lett sikeres: több ezer önkéntes járta az országot, hogy kopogtatással eljusson minél több lakoshoz az üzenettel: a házasság intézménye egész egyszerűen nem lehet diszkriminatív.

A Yes Equality egyik fő szervezőjével, dr. Gráinne Healyvel e-mailben készítettem interjút.

Fiala Borcsa/WMN: Gimnáziumi tanárként kezdte a karrierjét. Hogyan lett önből melegjogi aktivista?

Dr. Gráinne Healy: Tizenéves korom óta dolgozom aktivistaként a nemi egyenlőségért küzdve. Az LMBT- (leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek – a szexuális és nemi kisebbségek összefoglaló neve – a szerk.) jogokkal akkor kezdtem el foglalkozni, amikor a barátaim, Katherine Zappone ír szenátor és a felesége, Ann Louise Gilligan elhatározták, hogy ha törik, ha szakad, de elismertetik a kanadai házasságukat az ír parlamenttel is. Először egy kis támogatói csoportot hoztunk létre, KAL néven (a Katherine és az Ann Louise rövidítéséből – a szerk.), ám ez nagyon hamar kinőtte magát egy nagyobb szervezetté, ez lett a Marriage Equality (Házassági egyenlőség), amely teljes és egyenlő jogokat követel az azonos nemű ír pároknak is. Ennek lettem az alapító tagja, majd az elnöke egy évtizeden keresztül, egészen a 2015-ös népszavazásig, amely elfogadta az egyenlő jogot a házasságra „nemre való tekintet nélkül”.

F. B./WMN: A világon Írország a tizenhatodik azon országok sorában, amelyek legalizálták az azonos neműek házasságát. Mit gondol, mi az oka annak, hogy a legtöbb állam ilyen vehemensen ellenzi a melegek házasságát?

G. H.: Írország a tizenhatodik, amely történelmileg így tett, de az első, amely népszavazás segítségével tudta bevezetni az egyenlő házasságot. Sok országban jellemző, hogy az egyenlőség- és LMBT-ellenes konzervatív csoportok félelmet akarnak ébreszteni az emberekben a mássággal kapcsolatban, és olyan hagyományos intézményeken keresztül hirdetik a családokra, gyerekekre leselkedő (állítólagos) veszélyeket, mint például a templomok. Ezek a félelmek gazdag táptalajra hullanak ott, ahol a hagyományok nagyon mélyen gyökereznek és ahol az LMBT-társadalom tagjainak életéről a nagy átlag csak igen keveset vagy szinte semmit sem tud.

F. B./WMN: Magyarországon sokan azzal érvelnek a melegek elfogadása ellen, hogy „azok félmeztelenül riszálják magukat” a Pride-on. Alapvetően miért van sokakban ilyen nagy ellenkezés? Mennyire öröklött vagy tanult ez a fajta viselkedés?

G. H.: Írországban minden évben megtartjuk a Szent Patrik-napi felvonulást (Szent Patrik keresztény térítő volt, ő Írország védőszentje – a szerk.), amikor a férfiak koboldoknak öltöznek be, és skót dudás zenekarok játszanak az ír hagyományokról szóló nótákat.

A melegfelvonulás, illetve az, hogy valaki hogyan óhajt kiöltözni, nagyon rossz kifogás arra, miért tagadjuk meg egyesektől az alapvető emberi jogokat.

Szerintem fontos, hogy legyenek LMBT-emberek, és a szövetségeseik (szakszervezetek, politikai pártok, pszichológusok) nemcsak egy adott napon, hanem egész évben megjelenhessenek a tévében és a különböző médiákban. Hogy láthatóvá váljon: bár a Pride hatalmas buli, ezeknek az embereknek az év többi részében ugyanolyan problémákkal kell szembenézniük, mint bárki másnak. És hogy ugyanaz a jog kellene hogy megillesse őket, mint bárki mást a munkahelyeken, a családban és az orvosi ellátásban is. A média felelőssége, hogyan mutat be olyan embereket, akik mások, mint a nagy átlag – éppen ezért nagyon fontos, hogy láthatóvá tegyük ezt a csoportot is. Ha egy anya vagy egy apa arról beszél, miért fontos, hogy a fiuk – aki történetesen meleg – tanár lehessen, vagy megházasodhasson azzal az emberrel, akit szeret, az nagy hatással lehet más szülőkre is.

F. B./WMN: Miért éri meg egy nemzetnek teljeskörűen legalizálni a házasságot, azaz megadni ugyanazokat a jogokat a melegeknek, mint a heteró pároknak? 

G. H.: Az azonos neműek házasságának gazdasági előnyeit ma már világszerte felismerik. Írországnak sok külföldi befektetője van, számos technológiai és internetes cég központi irodája található az országban. Ezek a multinacionális óriásvállalatok, mint például a Twitter, a Google vagy az Apple, egytől egyig támogatják az egyenlő házasságot, hiszen üzletileg is bölcs döntés, ha nem gördítenek akadályokat a képzett munkaerőik elé csak azért, mert melegek.

Van abban ráció, ha az országunkat ilyen szempontból is vonzónak mutatjuk a külföldi befektetők előtt. 

F. B./WMN: Mi változott meg most az ír meleg párok életében azon túl, hogy összeházasodhatnak?

G. H.: Mostantól minden leszbikus és meleg pár megházasodhat ugyanúgy, mint a nem meleg közösség tagjai. Ebbe beletartozik az örökösödési jog, a kórházi jogok, a temetkezési jogok, a tulajdonjogok, az állami juttatások, tehát a legtöbb családjogot illető kérdés. A béranyaság az, aminek a kérdésköre még nincs tisztázva egész Írországban, és ez hatással van jó néhány azonos nemű párra. 

F. B./WMN: A heteroszexuális párok körében érezhetően csökken a lelkesedés a házasság intézménye iránt, a közbeszéd is gyakran ezt igazolja. Ezen kívül számos viccnek is alapja a feltevés, hogy a házasság alapvetően valami komikus, hosszú távon inkább rossz, kellemetlen dolog, nyűg, a házastárs pedig egy kifigurázható valaki. Az LMBT-közösség tagjai viszont a világ minden táján fáradhatatlanul küzdenek a jogért, hogy megházasodhassanak. Mit gondol erről?

G. H.:

Könnyű azoknak gúnyolódniuk rajta, akiknek jogukban áll megházasodni. A házasság sok különféle jogot tömörítő intézmény rengeteg ember számára – így abból kizáródni egyáltalán nem vicces.

Kétségkívül azzal, hogy mostantól a leszbikusok és melegek is megházasodhatnak, át fognak alakulni a hagyományos házassági szerepek, illetve az, ahogyan erre a következő generációk tekintenek.

F. B./WMN: A melegek egyenjogúságán és az LMBT-jogokon kívül a nők elleni erőszakkal is foglalkozik. 

G. H.: A nők elleni erőszak régóta jelenlevő probléma Írországban, legyen szó nyilvános helyen történő zaklatásról, nemi erőszakról, szexuális zaklatásról vagy családon belüli erőszakról. Sajnos ez a nemi egyenlőség elfogadásának növekedésével egyáltalán nem csökkent. A beleegyezésről való beszélgetés azonban, különösen a fiatalok körében, nagy hatással van arra, hogy egyre szélesebb körben legyen ismert és elfogadott, mennyire fontos, hogy a partner ténylegesen beleegyezzen az aktusba. Azon kívül nemrégiben törvényileg szabályozták, hogy ne lehessen a másikat a telefonján keresztül bántalmazni, titokban követni például, ezzel is csökkentve azokat a területeket, amelyeken felütheti a fejét a párkapcsolati erőszak.

F. B./WMN: Emlékszik még, hogyan érezte magát a 2015-ös népszavazás napján? 

G. H.: Soha nem fogom elfelejteni a napot.

Eufória, kétkedés, hatalmas megkönnyebbülés és óriási adag hála volt bennem, amiért az írek hatvankét százaléka szavazott igennel arra, hogy mi is ugyanúgy megkaphassuk a jogot a házasságra.

Az egész országban érezhető volt a túláradó boldogság, hetero- és homoszexuális emberek ünnepelték, hogy a nagy többség kiállt egy kisebbség jogaiért. Az Igent az egyenlőségre kampány azért tudott sikeres lenni, mert az emberek kötődni tudtak azokhoz az értékekhez, amik az írek számára roppant fontosak: az egyenlőség, a nagyvonalúság, a szeretet, a befogadás. Mindenkit igyekeztünk megszólítani, és elmondani, miért is olyan fontos az ő igen szavazata. Az ország minden apró szegletében élőknek próbáltuk megmutatni, ez a téma milyen hatással van rájuk. Hogy lássák, valójában milyen országban szeretnének élni. Hogyan tudják befogadni a családtagjaikat, a kollégáikat, és ezáltal egy sokkal egyenlőbb Írországot teremteni. 

Fiala Borcsa

Ha bővebben érdekel a téma: a Pride Academy havi rendezvénysorozat január 30-i eseménye az írországi egyenlőházasság-kampánnyal foglalkozik, a nyilvános beszélgetés egyik résztvevője pedig dr. Gráinne Healy lesz. Az eseményről bővebben ITT. 

Képek forrása: dr. Gráinne Healy