Hatalom, nyilvánosság, pornó, szép, új világ – Az ezredforduló elveszett generációi

–

Előhang: az arany gyermek

A fiút születésétől csodálat vette körül, amit a vitathatatlan tehetség és báj idővel olyan buborékká tágított, amiből soha nem kellett kilépnie, így ahova ment, ájult hódolat fogadta. Szép volt, elbűvölően kedves, szellemes. Egy igazi arany gyermek. És az ilyesmi csak a szentekben nem tesz kárt. A halandókat a végzetükre predesztinálja.

Felcseperedve igazi szívtipró lett, útját megtört lányszívek szegélyezték, és mert nem korlátozta senki és semmi, hamar bedarálta az éjszaka. A tehetségét egyre inkább aprópénzre kezdte váltani, a kissé link, korhely messiás szerepébe bújva szédült meg saját gondolatainak magasztosságától. Ám ezzel korántsem volt egyedül, a bűvész legjobb barátja a megrészegült – vagy részeg – közönség. Ifjak és szépkorúak itták a szavait, mind népesebb tábort alkotva, és bár a fiú személyiségének nárcisza egyre kiütközőbb volt már, ahol felfeslett a szövet, ott a kritikus hangok rendre elsikkadtak a népes tömegben. 

A növekvő önelégültség, a pár hetente nagy hirtelen porondra állított, majd éppilyen gyorsan letűnő, hisztérikus állapotban hátrahagyott nagy szerelmek, és a fitzgeraldi elveszett nemzedék dekadenciáját idéző életvitel egy huszonegyedik századi dandyt teremtett. 

Ez az internet és a közösségi média térhódítása előtt is veszélyes kombináció lett volna, korunk meséjében azonban sokszorosára dagadt a személyiség, a felelősség és az okozott kár is.

Határesetek

A fiút sok lánybarát vette körül, egész udvartartása volt belőlük mindig. Tizennyolc éves volt, amikor egyszer az egyikük, egy iskolatárs, meglátogatta a testvéri jóbarátnak vélt fiút, akibe alig titkolhatóan szerelmes volt, vagy legalábbis eléggé bele volt esve. Amaz füves cigarettával kínálta a lányt, amitől ő beájult. A fiú anyjának keltegetésére ébredt, aki vizet itatott vele, majd javasolta, hogy ha már így alakult, aludjon náluk.

Innentől elég homályosak az emlékek, rémlik, ahogy a fiú, aki soha korábban nem nézett rá szexuális lényként, és ezt számtalanszor a tudtára is adta, azt mondta, rájött, hogy mégis szereti, legyenek egy pár. Innen nagyjából filmszakadás következik, minden foszlányos, de az bizonyos, hogy a szüzességét elvesztette, mert ezt követően két napig vérzett. A fiú pedig, aki tudta, hogy a lány még szűz, reggel maga jelezte, hogy az éjszaka történtek ellenére meggondolta magát, inkább mégse legyenek ők egy pár.

A lány ezután egy szakember segítségével öt év alatt úgy-ahogy feldolgozta a traumát. Hogy használva és megalázva érezte magát, hogy a szüzessége elvesztéséről csak annyit tud, hogy megtörtént, és hogy utána eldobták, minden különösebb együttérzés nélkül.

A lány sosem mondta, és nem is gondolta, hogy erőszak történt volna, ő ezt mindig határesetként értékelte, nem volt rendben, de nem is nevezné erőszaknak. Azonban a fiú egy ismerős ismerősétől visszahallotta, hogy a lány „azt terjeszti” róla, hogy öt évvel korábban megerőszakolta őt.

Valószínűleg az ismerős, akinek a lány valóban elmesélte, hogy mi történt vele, már így fordította le magában a történetet, ami, mire visszajutott az érintetthez, már eleve erőszakként volt aposztrofálva. A magát igaztalanul megvádolva érző fiú próbálta elérni a lányt, aki évekkel korábban eltűnt már az életéből, és aki – bár az eset után hat hónap kellett hozzá ugyan, de – minden kapcsolatot megszakított vele.

A lány most sem akart beszélni vele, na meg a sok nem fogadott hívást is csak később látta, alaposan felzaklatta a dolog, és igen meg is ijedt, ezért ahol tudta, gyorsan letiltotta a fiút.

Aki ettől pedig olyan bosszús lett, hogy a maga véleményét egy nyilvános beállítású posztban írta meg, rengeteg (közös) ismerős és ezernyi követő elé tárva a sértettségét.

A posztban, amiben kiírta a lány ritka csengésű, teljes nevét és iskoláit, egyebek mellett azt állította róla, hogy évekig reménytelenül futott őutána, és ami történt, az kölcsönös beleegyezéssel történt. Szóval azóta az orientációjában akkoriban még bizonytalan lány már a lányokat szereti. Mintha ez az egyébként egyszerű, alpári hazugság bármit is hozzáadna a történethez, vagy elvenne a lány hiteléből.

Nem sok kellett, és befutott az első felháborodott hozzászólás, ami a lány ilyetén kiárusítását kérte számon, így a fiú gyorsan magához tért, a szöveg pedig hamarosan eltűnt.

Ahhoz azonban nem elég hamar, hogy a lány azóta ne rezzenjen össze, ha üzenete érkezik vagy cseng a telefonja, mivel a fiú azóta is zaklatja, és mert egymást érik a többnyire együttérző, olykor azonban kimondottan rossz szándékú, a lányt hibáztató ismerősök és vadidegenek kéretlen bejelentkezései.

Egy hete nem evett, nem aludt már, az utcára sem igen mert kimenni. A fiú azóta sem adta fel, minden létező csatornán keresztül próbálta elérni, végigházalta a közös ismerősöket, még a lány fiúját is felhívta. A szálak pedig csak szövődnek tovább, ebben a modern, online térbe kiterjesztett, szép új világban. Hasonló cipőben járó ismeretlen lányok írnak, az online faluban gyorsan terjednek a hírek. A lány már csak azon mereng, hogy akad-e még olyan a környezetében, akinek nincs kiszolgáltatva, akinek nem mindez a mocsok lesz az első gondolata, ha legközelebb találkoznak.

Eddig az elképzelt XXI. századi Édes Anna-történet, amelyben a kiszolgáltatott szívja meg a legjobban, de aki bántotta, az sem galoppozhat el a naplementébe. Viszont, általánosra lefordítva, korunk egyik legnagyobb dilemmáját veti fel. 

Hatalom, nyilvánosság, pornó – szép, új világ

Mit kezdjünk egy olyan világgal, amelyben bárki a plénum elé tárhatja a sérelmeit, és ahol ifjú, tizen-, huszonéves véleményvezérek kezébe akkora hatalom kerül, ami messze túlmutat például az eleve szörnyű iskolai zaklatáson?

Az életre szóló sebek egy következő szintre kerülnek akkor, amikor ország-világ elé tárják azokat, széles nyilvánosság előtt exponálva az áldozatot.

Tudjuk a brahiból, az áldozat megalázásának céljából feltöltött videók, a számtalan rémtörténet, öngyilkosságba torkolló netes zaklatás kapcsán, de még a #metoo nyomán kibontakozott vitáknak is kardinális pontjuk a kérdéskör színe és fonákja.

A lány gyűlöli és szégyelli magát, amiért ez történt vele. A fiú, bár amúgy hite szerint mélyen megbánta a történteket, mégis, a maga részéről afféle „zagson” (jiddis: na és, jól van az úgy) bunkóságnak titulálja az oroszlánok elé vetett gazella esetét. A múltat pedig egyszerű bolondozásnak, „dinkaságnak” tartja.

Ez a reakció elég jól leírja, hogy mennyire aránytalanul nagy hatóerő kerül sok mai fiatal kezébe, és a valóság érzékelése mennyire eltorzulhat az online térben, különösen, ha valakire az átlagosnál jóval többen figyelnek.

Nem meglepő, ha a rengeteg pozitív megerősítéstől megrészegült emberrel elszalad a ló, főleg, ha korából adódóan is nehezített pályán halad. Hiszen tudjuk jól, hogy számos, évtizedekkel tapasztaltabb véleményvezér sem mindig képes helyesen mérlegelni.

Mit lehet tenni, hogy az ilyen, végtelenül és mindenkire nézve szomorú történetek a jövőben elkerülhetők legyenek? Vajon rendelkezésre állnak már az eszközeink, hogy a szexuális beleegyezés fogalma és az (online) integritás tiszteletben tartása olyan magától értetődő szentség, ha kell, tabu legyen, mint az, hogy vendégségben nem lopjuk el az ezüstöt? Szerintem igen. Ha nem is tökéletes, további csiszolásra nem szoruló eszközök is ezek, nagyon is léteznek.

A problémát jó másfél évtizede sejthetjük már, hiszen az ezredforduló derekának kutatásai szerint már akkor is többségben voltak azok a kamaszok, akik például az interneten láttak először erektált péniszt vagy explicit vaginát.

És a pornóvideók mellé senki sem írta oda, hogy ne ebből tanuljatok meg bánni egymással.

Amikor pedig a fönti, elképzelt történet szereplői születtek, már bőven létezett lakossági internet, és mire iskolába mentek, szinte minden háztartásban ott sípolt a betárcsázós modem. A mai fiatalok jó ideje nemcsak egyszerűbben és jóval több pornóhoz jutnak, mint akár a harmincas generáció, hanem eleve abban szocializálódtak, hogy minden hozzáférhető, és az ismerősök köre, valamint a kommunikáció tere sem korlátozódik a közvetlen környezetükre. És még a nyelvi korlátok sem annyira meghatározók, mint amennyire akár a náluk csak tíz évvel idősebbek esetében volt.

Ők az első influenszergeneráció, az első tinik, akik alanyi jogon szereztek maguknak akár népes követőtábort, rajongókat, gyakorlatilag mindenféle kontroll nélkül.

A kulcs: szexuális nevelés

Mindeközben beérett az a – szintén ezredfordulós – gondolat, hogy a szexuális nevelés és a netes kultúra oktatása, különös tekintettel a megváltozott információszerzési és -terjesztési lehetőségekre, létfontosságú az ezredfordulós (Y) és az azt követő (Z) generáció szocializációjában.

Persze, ennek eredményeiről igazán konkrét tudásunk nem lesz mindaddig, amíg nem nő fel egy teljes generáció, amely már bölcsődés korától fogva, mindig a maga szintjén befogadható módon és mértékben találkozik a beleegyezés fogalmával és az erőszakmentes kommunikáció eszközeivel.

Akiknek még az aktív szexuális élet megkezdése előtt alaposan elmagyarázzák, hogy a nem az nem, és csakis az igen jelent igent, az igen hiánya pedig a nemmel egyenértékű. És azt is, hogy az intim titkok kiárusítása egész életre szóló sérüléseket okozhat, hogy a másik megalázása, kipellengérezése szó szerint életveszélyes, különösen, ha a bántalmazás, a bullying kiszabadul a mikrokörnyezetéből, és átkerül az online világ tökéletesen kontrollálhatatlan terébe.

Hogy amit a neten csinálunk, az épp olyan, mintha az Oktogon vagy az iskolaudvar közepén tennénk. 

A barátnőm Angliában nevelt kislányának minden tanévben egy egész tanítási hét erről, és csakis erről szól, de a szellemiség a mindennapokat is átszövi. A szexuális edukáció pedig tízéves kortól kötelező, és heti rendszerességgel, konkrét, nem palástolt témák szerint zajlik, kérdésdobozzal, ciki kérdések nélkül, minden kérdést gyakorlati és érzelmi oldalról is megközelítve. És nincs olyan pedagógus, aki ne lenne felkészítve, és ne figyelne proaktívan a rázós helyzetekre. De erre van egy külön, a modern neveléstudományban jártas szakember is, biztos, ami biztos. Így is lehet, és így is kéne csinálni.

Mert amíg a gyerekek, a kamaszok és a huszonévesek nem értik, sőt nem érzik zsigerből ezeket a dolgokat, rengeteg arany gyermek lesz, akik sokakra lesznek hatással úgy, hogy nincsenek tudatában a saját felelősségüknek.

És akiknek fogalmuk sem lesz arról, hogy pontosan hol végződnek az ő vágyaik, érzéseik, indulataik, és hol kezdődik a másik emberi lény integritása.

Önrendelkezés, beleegyezés, tisztelet. Ezeket kell megtanítanunk a jövő generációinak. De előtte még nekünk is meg kéne értenünk, miben is állnak ezek az amúgy nem olyan bonyolult fogalmak. És azt, hogy szó szerint életek múlhatnak azon, hogy ezt a feladatot mennyire sikerül teljesíteni.

 Mérő Vera