–

Az adományozás jóérzéssel tölti el az embert

Bármennyi pénzzel is támogatsz egy ügyet, azzal változást idézel elő. Ez pedig jó, hiszen értelemmel és jóérzéssel tölti meg a bankjegyeket.

De adományt nemcsak adni jó, hanem kapni is. Negyedik éve vezetek egy alapítványt, és előtte is mindig dolgoztam vagy önkénteskedtem civil szervezeteknek – lassan több mint tizenhat éve –, de még mindig megdobogtatja a szívemet, amikor jön a hír, hogy valaki adományozott. Örömmel tölt el, ha valaki a pénzéből ad nekünk, és megerősít abban, hogy nem vagyunk egyedül, más is egyetért a céljainkkal. Arról nem is beszélve, hogy az Elmű meg a Vízművek nekünk is számláz.

Egy társadalmi ügy képviseletéhez, vagy ahhoz, hogy változást érjünk el a világban, a tudáson, jóérzésen meg jó szándékon túl, a civileknek is szükségük van a pénzre. 

Ennek a műfajnak (adománygyűjtés) lassan évszázados hagyománya van a templomi perselyektől az utcai kalapozáson át a Facebook-adományozásig. És bár az adománygyűjtés technikája idővel sokat változott, az alapvető törvényszerűségei ősrégiek. 

Ünnepek és világnapok környékén, konkrét ügyekre vagy krízishelyzetben, az emberek könnyebben nyitják meg a pénztárcájukat. Karácsonykor jobban buzog mindenkiben az akarat, ha lángol a Notre Dame, vagy ég az Amazonas erdővidéke, akkor nagyobb az összefogás. Ha konkrét, kézzel fogható problémát kell megoldani, az mindig növeli az adományozási kedvet. Az emberek megszólítva érzik magukat, így aztán hamarabb jutnak el az „Ez így nincs jól, tenni kéne valamit” gondolattól odáig, hogy ténylegesen tesznek is valamit (és nem, itt nem arra gondolok, hogy nyomsz egy lájkot).

De ha adományoznál, az a legjobb, ha nemcsak a szívedre, de az eszedre is hallgatsz. 

Hogyan segíts?

1. Értsd meg, mi a különbség aközött, ha egy szervezetnek, vagy ha egy konkrét kampányra adsz pénzt

Egy szervezet támogatása esetén leírhatod az adódból az adományt, utánanézhetsz alaposan a múltjának, elköteleződhetsz hosszú távra, és láthatod a nyilvános beszámolókban, hogy mire és hogyan költötték a pénzt.

Konkrét kampány esetén megvan a jóérzés, hogy másokkal összeállva egy kézzelfogható ügyet támogattok közösen, és a segítség is konkrétabbnak tűnik. Azt tudnod kell, hogy a kampánytámogatás ugyanakkor kockázatosabb, mert a mögött nem biztos, hogy áll egy olyan szervezet, ami átlátható, nyomon követhető, a működése számonkérhető. Ezért érdemes extrán körültekintőnek lenni.

Kampányt indíthat egy csoport, de akár egy egyén is. Vannak weboldalak, ahol profitorientált céges ötletek között fontos társadalmi ügyekre is gyűjtenek. A Lili és a bátorság című mesekönyv, ami a gyerekekkel szembeni szexuális visszaélés témáját dolgozza fel, például így jött létre, és a szerzők egy ilyen oldalon keresztül gyűjtöttek pénzt, hogy a könyvet ki tudják adni.

Kampány esetén gyakori, hogy az adományozó „kap valamit cserébe”. Például egy karkötőt, ha az óceánok tisztaságáért küzdő 4Ocean-t támogatja egy újrahasznosított anyagokból készült, nyilvánvalóan túlárazott karkötő megvásárlásával. Fontos azonban tudni, hogy ha kapsz cserébe valamit, az már nem adománynak számít (a 4Ocean sem civil szervezet, hanem egy „sima cég”).

Az ügy attól még jó, és ha a pénzt átlátható módon költik el arra az ügyre, amit felvállaltak, akkor nincs semmi hiba. Egyszerűen csak jogilag nem adományozás történt.

2. Döntsd el, hogy milyen ügyet támogatsz, és válassz egy szervezetet (vagy kampányt), amiben megbízol

Nézz utána a neked szimpatikus kezdeményezésnek, de csak akkor adományozz, ha úgy érzed, az adott szervezet pontosan arra költi a pénzt, amivel te is egyetértesz.

Minimum három dolgot kell tudnod, mielőtt elköteleződsz egy civil szervezet mellett:

  • Mi a céljuk? Miért küzdenek?
  • Mire van szükségük? Mire gyűjtenek?
  • Mit csinálnak? Milyen eredményeik vannak?

Nemzetközi adatok szerint az adománygyűjtéssel foglalkozó szervezetek közül nagyjából minden tizedik kamu. Érdemes tehát időt szánni arra, hogy utánanézz, kit kiválasztasz.

Ne dőlj be annak, ha ismerősen cseng egy név. Főleg betegségek esetén (mondjuk, rákbetegséghez kapcsolódó ügyeknél) elég sok hasonló elnevezésű civil szervezet van, amik között a valóságban hatalmas különbségek lehetnek. Nézz utána annak, akinek konkrétan adod a pénzed. Ne megszokásból dönts.

Ha a Facebookon keresztül adományozol, tudnod kell, hogy ők egyfajta előszűrést csinálnak, ami biztosíték arra, hogy csak hiteles szervezetek kerülnek fel arra a listára, amiből a felhasználók választhatnak. Sajnos jelenleg a Magyarországon bejegyzett civil szervezetek ki vannak zárva ebből a lehetőségből.

3. Készíts magadnak tervet, hogy mennyit költesz adományozásra, ezt megtaníthatod a gyerekednek is

Tudom, hogy folyton a skandináv országokkal jövünk, de a norvégoknál például elég elterjedt, hogy már a zsebpénzből is meghatároznak egy százalékot, amit a gyerek egy neki tetsző jótékony célra fizethet be.

Ilyen módon már gyerekkorban meg lehet szokni a segítő attitűdöt, és közben megismerkedni olyan alapfogalmakkal, mint például, hogy milyen típusú adományozó akarsz lenni.

Egyszeri adományozó: aki váltogatja, hogy kiknek ad (múlt hónapban a kóbor kutyáknak, most a hajléktalanoknak, a következő hónapban a környezetvédőknek, stb.); rendszeres adományozó, aki vállalja, hogy például tizenkét hónapon keresztül minden hónapban egy tetszőleges összeget utal ugyanannak a szervezetnek); vagy kampányadományozó, aki akkor utal, ha tájfun söpör végig a Fülöp-szigeteken, vagy ha ég az Amazonas, akkor akár nagyobb összeget is, de egyébként nem támogat civileket. 

Az adományozásban is fontos elv, hogy „gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan”. A helyi programok, a közeledben működő civil szervezetek sokszor kevesebb pénzből nagyobb hasznosságú programokat tudnak végrehajtani. Egy-egy kampány erejéig lehet támogatni Magyarországról a dél-amerikai őserdők megmentését is, de hosszú távon mindenképpen érdemes végiggondolni, hogy milyen helyi környezetvédelmi programok vannak, amikbe be tudsz csatlakozni, és amiknek hatását, eredményét közvetlenül is láthatod, tapasztalhatod.

Ismeritek a pillangóhatás elméletet? „Egy pillangó egyetlen szárnycsapása a Föld egyik oldalán tornádót idézhet elő a másikon”.

Ez a jótékonykodás területén is igaz.

Ha cselekszel valami jót, annak hatása továbbgyűrűzhet, és megsokszorozódhat. Ezért is érdemes a jót a lehető legjobban tenni.

Adományozzatok tudatosan és végiggondoltan, mert ezzel a civileket is segítitek. Akkor fognak eltűnni a nyerészkedők, az „okosban megoldjuk” típusú álcivilek, ha az adományozók is tudatosabbak lesznek, és odafigyelnek arra, melyik szervezetnek vannak valós eredményei, kinek a munkája látható és számonkérhető, és ki az, aki csak lufit ereget.

És végül: ne feledjétek, az adományozásra fordított pénz kiállás egy ügy mellett, elköteleződés egy célért, és összefogás a változás érdekében. A jótékonyság nemcsak jóérzést okoz, de befektetés a jövőbe. Egy olyan szebb, igazságosabb, békésebb jövőbe, amit a gyerekeidnek elképzelsz.

Dr. Gyurkó Szilvia