Tématámogatás. Készült a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság támogatásával.

„Azt sem tudom, miről beszél!”

Sokszor viccelődünk ezzel, amikor szóba kerül, miket néznek a gyerekek, miféle vloggereket követnek, milyen játékokat játszanak vagy mely applikációkat és közösségi oldalakat használják és hogyan.

Van egy alapvető félreértés manapság, olvasom a NMHH (Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság) Értsen a gyerekek nyelvén! című kiadványában. Valójában nem az a cél, hogy a felnőttek mindenképpen előrébb járjanak a technikai ismeretek terén, mint a gyerekek, akik beleszülettek a kütyük világába – persze nem baj, ha ez is megvalósul, csak nem ez a leglényegesebb, sőt, semmi ciki nincs abban, ha valakinek a kiskorú családtagja tanít meg ezt-azt a telefon- vagy PC-használatban.

Viszont az élet egy csomó területén mégiscsak az idősebb generációk tapasztaltabbak, érettebbek, tehát igenis szükségük van ránk a gyerekeknek a virtuális világban – lehengerlő szakértelmük ellenére –, nem engedhetjük el a kezüket akkor sem, ha olykor mulattatja őket a „bénázásunk”. Mi ugyanis azt tudjuk megtanítani nekik, miként viszonyuljanak a különféle tartalmakhoz, melyekhez akarva-akaratlanul hozzáférnek.

Olvastam egy nagyon tanulságos kutatást a gyermekek médiaeszközökkel való ellátottságáról, médiahasználati szokásairól, tudásáról. Az NMHH megbízásából készült vizsgálat alanyai hét–tizenhat éves gyermekek és szüleik voltak.

Az derült ki, hogy az ebbe a korosztályba tartozó gyerekeknek a 60 százaléka naponta használ mobiltelefont – a tizenkét év felettieknek pedig nagyjából 80 százaléka.

Nagyon sokféle funkciót vesznek igénybe a gyerekek-fiatalok, az alapszolgáltatásokon (hívás, üzenetküldés, fényképezés, stb.) felül interneteznek, játszanak vele, sokan zenét hallgatnak rajta, videókat néznek. Az internet a gyermekek nagy hányadának ma már egy tanulási eszköz is, sokan használják böngészésre is. De alapvető kommunikációs platformot is jelent számukra: csetelnek, telefonálnak, üzennek.

A gyermekek egytizede ismerte el a kutatás során, hogy olykor megszegi a szülői szabályokat – a késő esti internetezést pedig minden harmadik gyermek vállaltan űzi olykor. Ehhez képest a kutatásban szintén résztvevő szüleik többsége úgy vélte, gyermekük az internetet biztonságosan használja.

Majdnem minden második fiatal fenn van a közösségi oldalakon

A fordulópontot a tizenkét–tizenhárom éves kor jelenti, az ennél idősebb gyerekek többsége már regisztrált, a tizenhat éveseknek pedig 85 százaléka.

(Leginkább a Facebookot használják, és sokan látogatják a YouTube-ot illetve az Instagramot, a Vibert és a Google-t.)

Hogyan védhetjük meg őket a cybertérben? 

A már említett kiadvány sok praktikus tanáccsal szolgál, innen emelnék ki pár fontos gondolatot.

Mindenekelőtt az a lényeg, hogy ne hagyjuk magukra őket, beszélgessünk velük rendszeresen arról, milyen oldalakat néznek, kiket követnek, milyen játékokat játszanak, kikkel kerülnek kapcsolatba. Meg kell ismernünk a világukat, hogy segíthessünk nekik. Hogy rávezethessük őket, hogyan lehetnek kellőképpen óvatosak és kritikusak azon tartalmakkal szemben, amelyekkel szembetalálják magukat a képernyőn.

Meg kell értetni velük, hogy a valóság, és az, amit a (közösségi) médiában látnak, sokszor köszönőviszonyban sincs egymással. Retusált sztárok, agyonfilterezett influenszerek, móka és kacagás… Minket is frusztrál ez a photoshoppolt világ, pedig tudjuk, hogy művi, hát még egy kamaszt, akinek az önértékelése még bizonytalan(abb). Sok tinédzser csúszik testképzavarba, sanyargatják magukat, igyekeznek a bálványokhoz hasonlatossá válni: és a testképzavar csak egy a lehetséges negatív következmények közül.

Ma a hírnév leginkább abból fakad, hogy valaki állandóan szembejön, nyüzsög, pezseg, hajtja a feltűnést. A sztárság mögött sokszor nincs valódi teljesítmény. Hogy érdemi beszélgetést folytathassunk a gyerekkel, nem megúszható, hogy megismerjük azokat az influenszereket, akiket követ.

Semmire sem megyünk, ha leszóljuk, kritizáljuk, gúnyoljuk a kedvenceit. Sokkal hatékonyabb az őszinte érdeklődés, az elfogadó nyitottság. Ebből az alapállásból indulhat el egy diskurzus arról, miért tetszik neki ez vagy az, miért szeretne hasonlítani rá, milyen jó tulajdonságai vannak szerinte, lehet-e jó példa számára.

A reklámokról is érdemes beszélgetni. A sokszor játékok-, internetes tartalmak közé bújtatott reklámok a gyerekekben is extra igényeket generálnak, olyan termékek, szolgáltatások megvásárlására ösztönöznek, amelyekre valójában semmi szükségünk. A gyerekeket meg kell próbálni minél kritikusabb netezésre szoktatni, tiltás és papolás helyett megtanítani nekik felismerni a manipulációt.

Millió lájk között magányosan
A kutatások alapján a Z generáció tagjai az online közösségek aktív résztvevői. Mire mi felkapjuk a telefont, ők már bepötyögtek egy üzenetet. Folyamatosan elérhetők és kommunikálnak egymással, ám – mivel gesztusok, mimika, hangsúlyok és hanglejtés nélkül teszik ezt – sokszor csorbul az információ, erre érdemes felhívni a figyelmüket.

A másik csapda – és erről is fontos beszélgetni velük –, hogy a sok virtuális barát között sok a nem valódi. Ha valaki sok emberrel tart kapcsolatot a közösségi oldalakon, az nem jelenti azt, hogy valóban sok emberrel „érintkezik”.

De mivel a közösségi oldalak használata a pezsgő társadalmi élet illúzióját adja, a valós kapcsolódás vágya ellen dolgozik. Felnőtt és gyerek könnyen elszigetelődik így. Reális képet pedig csak akkor kapunk másokról – és önmagunkról – ha közvetlen kapcsolatban vagyunk egymással, nem pedig az okostelefonokon keresztül írogatunk egymásra időnként.

A fejlődést nem lehet megállítani

És miért is kellene? Jók az okoseszközök, hasznosak, szolgálnak bennünket, de erősen addiktívak, így érdemes közösen az egész családra nézve érvényes szabályokat hozni velük kapcsolatban – ilyesféléket, mint hogy például vacsora közben vagy lefekvés előtt senki (!) sem kütyüzhet.

Nagyon fontos megértetni a gyerekekkel azt, hogy mekkora felelősség megosztani valamit az interneten.

Minden online akciónak visszavonhatatlan következményei lehetnek, akkor is, ha egy bejegyzés, mondjuk, automatikusan eltűnik egy nap múlva.

Amit még meg kell tanítani nekik: az a forráskritika fontossága.

Nem lehet elégszer felhívni a figyelmüket rá: nem biztos, hogy minden igaz csak azért, mert az ismerősök vagy egy hírportál megosztotta. Minimum két – egymástól független – forrásból érdemes tájékozódni egy hír igazságtartalmáról, erre biztassuk őket is. Mutassunk neki megbízható oldalakat!

Legyünk képben a közösségi felületekkel kapcsolatban is, amelyeket használ. Legyenek itt is szabályok – és neki se legyen kellemetlen a jelenlétünk! (Ne lájkolgassuk a fotóit, ne kommenteljünk oda, ha ez neki kínos.) Beszélgessünk vele arról, hogy szólna-e, ha valaki bántaná, vagy ha bajba kerülne a neten?

És akkor a zaklatásról
A gyermekek átlagosan három–négy helyen rendelkeznek profillal, és napi szinten kettőt–hármat használnak is – derül ki az említett kutatásból. Nagy részük megadja az igazi nevét, és általában képet is feltölt magáról. A többség az e-mail címét, a valódi életkorát, az oktatási intézménye nevét nem adja meg.

Ennek ellenére hét százalékuk tapasztalt az elmúlt évben cyberbullyingot. Elsősorban a tizenhat év körüli lányok érintettek: huszonhét százalékuk számolt be arról, hogy az elmúlt egy év során internetes zaklatást szenvedett el.

Örvendetes, hogy a kutatásból az derül ki, a többség ilyen esetben a szülők felé nyit/nyitna, vagy legalább a barátoknak jelzi/jelezné, hogy baj van.

Nem elhanyagolható azok száma sem viszont (a válaszadók tíz százaléka!), akik nem szólnának senkinek. Az adatok azt mutatják, hogy a gyerekek ezeket a problémákat a hivatalos iskolai környezetbe nem viszik be, a tanárok felé nem kommunikálják/kommunikálnák, ha ilyen gondjuk van/lenne.

Az online zaklatás eszközei az sms-ek, a fotók és videók, a mobiltelefonos hívások, az e-mailek, a weboldalak és a chat. Az online zaklatás bárhol, bármikor, bárkivel megtörténhet, olyan helyeken is, amelyek amúgy a biztonság fogalmához kapcsolódtak korábban, mint például az otthonunk. Nem könnyű észrevenni, ha a gyerek titkolja, de ha azt látjuk, hogy befelé fordulóbb, ingerlékenyebb, indulatosabb vagy többet sír, akkor erre a lehetőségre is érdemes gyanakodni. Ne csak a saját gyerekünkre figyeljünk, ha a máséról gyanítjuk, hogy zaklatják, szóljunk a szülőknek, tanároknak, ne legyünk passzívak, ez nem árulkodás, hanem olykor életmentés.

Ahogy nőnek a gyerekek, egyre inkább szexuális színezetet is felvehet a zaklatás. Nemrégiben készítették a Corvinus Egyetem hallgatói ezt a videót  arról, hogyan támadhatnak meg valakit egy közösségi oldalon keresztül. A kisfilm arra figyelmeztet, talán épp onnan jön a bántás, ahonnan legkevésbé vártuk.

A sztori az, hogy egy lányról a volt barátja bosszúból feltölt az Instagramra egy intim fotót, amelyet még a lány küldött neki korábban. A hashtageknek köszönhetően mind a fiú, mind a lány követőihez pillanatok alatt eljut a fotó, és elszabadul a pokol, ismeretlenek kezdik el zaklatni „ajánlataikkal” a lányt.

Ma – nem túlzás – egy pillanat alatt tönkre lehet tenni valakit

A filmet készítő diákok saját online kutatása szerint a tizenöt–huszonhét évesek hatvanhét százaléka küldött már olyan tartalmat másoknak, amelyről nem szeretné, ha nyilvánosságra kerülne.

Nagyon fontos tehát átbeszélni a kamaszokkal a szexting lehetséges következményeit, amelyekre nem biztos, hogy gondol az ember, amikor rózsaszín ködben úszik. A fotók a technikának köszönhetően – nagyon rövid idő alatt – rengeteg emberhez eljuthatnak, komoly traumát okozva.

Nem lehet elégszer elmondani nekik, hogy nem szabad kiadni magukról a neten személyes adatokat (teljes név, telefonszám, lakcím, iskola, életkor, e-mail cím), nem szabad idegenektől kapott üzeneteket megnyitni, idegeneknek képet küldeni magukról – és ismerősnek sem olyat, amelyet idegennek nem mutatnának meg. És az egyik legfontosabb: rögtön szólni kell a szülőknek vagy bármely más megbízható felnőttnek, ha félelemkeltő képet, videót, illetve szöveget látnak, sértő vagy zaklató üzenet jut el hozzájuk.

Van segítség!

Ha mégis bajba kerül valaki, akkor létezik egy jogsegélyszolgálat, az Internet Hotline. Bejelentések alapján segítenek a neten talált jogsértő (zaklató, rasszista, uszító, pedofil vagy erőszakos, drogozásra csábító, adathalász stb.) tartalmak eltávolításában. Együttműködnek a rendőrséggel, és nemzetközi partnerekkel is. Az Internet Hotline jogsegélyszolgálatnál bárki bejelentheti az interneten talált jogellenes vagy a kiskorúakra káros tartalmakat.
Lehet írni nekik a honlapon és e-mailben (internethotline@internethotline.hu), akár névtelenül is. Ha jogsértőnek találják a bejelentésben jelzett tartalmat, jelzik ezt a közreadó vagy ehhez tárhelyet nyújtó szolgáltatónak, annak érdekében, hogy tegye hozzáférhetetlenné.

Kurucz Adrienn