Hiszek abban, hogy minden egyes ember minden egyes tette számít. Ez így van a környezetvédelemben is, ahol az óceánon úszó kontinens méretű szeméthulladék láttán hajlamosak vagyunk azzal áltatni magunkat, hogy „nem  számít az a plusz egy palack”; így van a sporttal is, amikor úgy érezzük, hogy tíz perc mozgás semmit nem ér, úgyhogy inkább abban a tíz percben is kanapén maradunk; és így van az országgyűlési választásokkal is, amikor csak legyintünk, hogy „minden mindegy, úgyis minden marad úgy, ahogy eddig volt”.

Én úgy érzem, akkor tudok felelősséget vállalni a jövőmért, ha minden adandó alkalmat megragadok, hogy alakítsam azt. A szavazatommal, az újratölthető kulacsommal, tíz perc tornával, vagy azzal, hogy épp mit eszem ebédre, illetve elolvasom-e a híreket vagy sem.

Ezért számomra nem kérdés, hogy minden választáson részt veszek, amire jogosult vagyok.

Így lesz ez a magyarországi országgyűlési választásokkal is, és a májusban esedékes londoni helyi szavazással is. Idén lesz először, hogy külföldön élő magyarként voksolok, de a londoni lakcímem semmit nem csorbít a szavazási kedvemen.

Már éppen készítettem fel magam lelkileg az órákig tartó sorban állásra a külképviseleti szavazó helyiség előtt, amikor Áder János bejelentette, hogy aznapra írta ki a választásokat, amikor megkezdjük az éves tavaszi hazalátogatásunkat. Mivel nekem is, és a férjemnek is van magyarországi lakcíme, így semmi mást nem kell tennünk, mint a gyereket biztonságba helyezni valamelyik nagyszülőnél, majd elindulni a saját magyarországi szavazókörünkbe leadni a voksunkat. Még, jó hogy a délutáni géppel érkezünk, így van esélyünk megfutni ezt a kört.

Ha nem lett volna ekkora szerencsénk, akkor  személyesen, online vagy postai úton a helyi választási irodánál kérvényezhettünk volna a külképviseleti névjegyzékbe való felvételünket a szavazást megelőző nyolcadik napig. Amennyiben a választási iroda a külképviseleti névjegyzékbe felvett volna minket, úgy a kérvényünkben megjelölt külképviseleten szavazhattunk volna, vagyis a mi esetünkben, Londonban.

Ez egyébként időigényes, és sokaknak komoly anyagi ráfordítást jelent, ugyanis a legtöbb országban egyetlen helyen lehet leadni a szavazatot, tehát akár több száz kilométert és egész napos utazást jelent a szavazás. Itt, Nagy-Britanniában három helyen (Edinburgh, Manchester és London) szavazhatnak azok, akiknek van még magyarországi lakcíme, és kérvényezték a névjegyzékbe vételt.

Míg Magyarországon a szavazópolgárok csak besétálnak a lakhelyükhöz legközelebb eső fülkébe, addig a több százezer itt élő magyarnak, akik nem szavazhatnak levélben, ki kell fizetnie az útiköltséget (ami a vonatjegyek árait figyelembe véve igen komoly áldozat), rá kell szánnia az időt, hogy kiállja a sort, mindezt azért, mert van még otthoni címe, így nem szavazhat levélben. Akiknek nincs magyarországi lakcíme, azoknak március 24-ig kell regisztrálni, és postai úton kapnak egy választási csomagot, válaszborítékkal, szavazóívvel együtt, amit csak vissza kell küldeniük. Ők egyéni választókerületi jelöltre nem szavazhatnak, csak országos listára.

Éppen ezért nagyon kíváncsi voltam, vajon az itteni barátaim hogyan vélekednek erről, fontosnak tartják-e, hogy éljenek a szavazati jogukkal, egyáltalán követik-e még a magyarországi eseményeket. Ez nem egy átfogó kép, nem statisztika, nem általános vélekedés, csak a hozzám közel álló emberek véleménye, érzései, amelyek talán árnyalják a külföldön élő magyarokról kialakított képet.

Dani

Dani informatikus, aki az elmúlt 30 évből huszonkettőt külföldön élt, hat különböző városban. London hatodik éve az otthona, de folyamatosan követi a magyarországi eseményeket, rendszeresen olvas híreket Magyarországgal kapcsolatban, és ha hazamegy, a szüleivel összeveti a nemzetközi sajtó és a magyar sajtó beszámolóit.

„A kilencvenes és a kétezres években is szavazhattam volna külföldről, de nem éreztem fontosnak. Kevesen voltunk külföldön, és nem voltam kellően tájékozott, hogy jogosnak érezzem a beleszólásomat ilyen távolról. A nagy dolgok pedig jó irányba mentek: beléptünk a NATO-ba, az EU-ba, minden hazalátogatáskor látszott a fejlődés. Mára ez mind megváltozott. Sokan vagyunk külföldön, már nem csak néhány kalandvágyó diák, és az ország is távolodik Európától.

Az elmúlt harminc évben sosem volt ciki a nemzetközi barátaim előtt magyarnak lenni, most azonban nem tudok az otthoni dolgokkal kapcsolatban feltett kérdéseikre válaszolni.

Aggódom, hogy milyen ellátást kapnak az otthon élő szüleim, ha betegek lesznek. Régóta beszélgetek a külföldön élő magyarokkal, és azt tapasztaltam, hogy 1990 és 2010 között még – kevés kivételtől eltekintve – mindegyikük kíváncsiságból jött külföldre: tanulni, kis pénzt keresni, de a legtöbbje az otthoni jövőben gondolkodott. Ez most nem így van. Nem baj, ha sok magyar megy világot látni, sőt… viszont nagy baj, ha nem akarják ezt a tudást és pénzt hazavinni, és otthon kamatoztatni. Nekem ezért fontos beleszólni ebbe, és szavazni.”

Anna és Gábor

A fiatal házaspár két és éve él Londonban két kisgyerekkel, és éppen a választások hetében költözik vissza Magyarországra. Így mindketten elmennek szavazni. Anna azt mondja, Londonban nem tett volna erőfeszítéseket, hogy leadja a szavazatát, de így, hogy addigra otthon lesznek, elmegy, mert szeretné, ha számítana az ő véleménye is. A két gyerek mellett nem sok ideje marad híreket olvasni, úgyhogy inkább Gábor tájékozódik az otthoni eseményekről, és számára is fontos a voksolás, hiszen ezen keresztül tudja hallatni a hangját, és lát esélyt a változásra.

Tündi

2004-ben hagyta el Magyarországot, azóta élt Kanadában, Finnországban, az Egyesült Államokban, most pedig Amerika és Skócia között ingázik. A hazai eseményeket egyáltalán nem követi, annyit tud az otthoni történésekről, amit a szüleitől hall, vagy ami a magyar barátok Facebook-oldalán megjelenik. A napi politikai hírekbe már egyáltalán nem folyik bele.

Tündi úgy érzi, mivel már több mint 14 éve nem él otthon, így nem megfelelően tájékozott ahhoz, hogy szavazzon. Mivel nem is tervezi a visszaköltözést, így nem érzi, hogy a szavazata hiányozna, vagy jobbá tenné az országot. Amerikai állampolgárként van szavazati joga, és mivel felnőttként ott élt a legtöbbet, jobban is követi a helyi politikát, és a befektetései is ott vannak, így fontosabbnak érzi, hogy ott vegyen részt a választásokban.

Márti

Márti ötvenéves elmúlt, 2013-ban költözött Debrecenből Londonba, hogy takarításból és gyerekvigyázásból próbáljon új életet kezdeni. Belefáradt az otthoni kínlódásba, mert semmi jót és előrelépési lehetőséget nem látott, ha a jövőre gondolt.

„Nem az a célom, hogy meggazdagodjak, de legalább a szerény elképzeléseimet szeretném megvalósítani idősebb koromra, amire itt nagyobb esélyt látok” – meséli. A saját példájából kiindulva is szeretné, ha élhetőbb ország lenne Magyarország, ahonnan nem kell kivándorolnia az embereknek a kilátástalanság elől. Ő is sokkal szívesebben dolgozna, élne otthon, közel a családjához, az unokáihoz, de nincs miből.

Azért tartja fontosnak, hogy szavazzon, mert szeretné, ha jól alakulna az otthon maradottak élete: a családtagjaié, barátaié és honfitársaié. És az övé is, mert a nyugdíjas éveire szeretne visszamenni Magyarországra.

Minden felnőtt, magyar állampolgárnak joga van szavazni (kivéve, akit bűncselekmény elkövetése, vagy belátási képességének korlátozottsága miatt a bíróság a választójogból kizárt), akár van magyarországi lakcíme, akár nincs, akár otthon él, akár külföldön.

És minden felnőtt, magyar állampolgár szavazata SZÁMÍT!

Pásztory Dóra