A jelenlegi oktatási rendszerben a szülőkre van bízva, elviszik-e negyedik vagy hatodik osztály végén a gyereküket gimnáziumba, vagy végigjárják az általános iskolában mind a nyolc évfolyamot. Míg negyedik végén viszonylag kevesen állnak tovább, hatodikban érezhető mozgolódás támad a sorokban. A felvételizők helyzetét azonban számtalan tényező nehezíti. A 12 éves gyerekeknek hosszú hónapok megfeszített munkájával és összpontosításával kell készülni a januári vizsgára, a felvételibe ráadásul már az előző év végén, illetve a félévkor kapott jegyeik is beleszámítanak a kiemelt tárgyakból. Sok iskola a kvóta miatt nem is támogatja, hogy a diákjai elmenjenek, hiszen ezzel azt kockáztatja, hogy osztályokat kelljen összevonni a „maradékból”, bizonytalanná téve a felsős tanárok óraszámát is.

Hogy melyik intézmény hogyan reagál erre a helyzetre, az – úgy tűnik – nagyban múlik a vezetőség hozzáállásán.

Szerencsés esetben (és fontos kihangsúlyozni, számos ilyenről is hallottunk) a szülők nem érzékelik, hogy bármi változás állna be a hatodikos tanárok mentalitásában. Ám beszéltünk olyanokkal is, akik azt állítják, kifejezetten ellenséges lett a légkör miután kiderült, hogy a gyerekükkel szeretnének nekifutni a hatodikos felvételinek. Ez a hozzáállás pedig sokakat, szülőket, gyerekeket egyaránt titkolózásra kényszerít.

Árral szemben

Van, aki úgy érzi, hiába tesznek meg minden tőlük telhetőt, a rendszer ellenük dolgozik.

„A lányom most hatodikos, készül elmenni a suliból. Eddig nem érintett minket ez a jegylerontós história, de én is hallottam mindenféle szóbeszédet az előttünk járó szülőktől. Most viszont valóban azt tapasztalom, hogy észrevehetően romlanak a jegyei, még azok is, amikből eddig fix ötös volt. A matekkal vannak gondok (mindig is voltak), ezért fél éve két tanárt is fogadtunk. Ezen kívül szombatonként felvételi előkészítőre is jár a lányom. Minden befektetett idő és energia ellenére azonban egyre csak kapja a hármasokat, ketteseket, pedig a különórákon igenis jól teljesít. Eddig nyelvtanból is színötös volt, most abból is rontott. Folyosói pletykákból hallottam, hogy felülről lett kiadva az utasítás: ezt az osztályt megtartjuk, innen el nem mehet senki!

Én amúgy nem ragaszkodom a hatosztályos gimihez, ezért eleinte nem is stresszeltem ezen. A mi iskolánkban az általánossal együtt gimnázium is van, tehát akkor is nyugodtan maradhatna, ha nem veszik föl. Ám az a bökkenő, hogy a lányom már nem érzi itt jól magát, váltani akar, és a hangulat is rossz. A sorozatos pocsék jegyektől elkezdett szorongani, búskomorrá vált. Ezt már én sem nézhetem tétlenül, rettenetesen dühítő, ami itt folyik. Régebben sajnáltam a tanárokat, amiért ebben a szar rendszerben kell helytállniuk, ami – lássuk be – nem kis feladat. De az események tükrében valahogy elillant az együttérzésem. Azt sem értem, miért nem az az iskola érdeke, hogy a gyerekeket jól felkészítse a vizsgákra? Hisz ez a sulinak is jó volna, már csak a híre miatt is, ha onnan csupa okos, ügyes, talpraesett gyerekek kerül ki. De nem így van, és ez irtó nagy gáz!

Az általános titkolózás is végtelenül lehangoló. A szülőtársakkal sem lehet a továbbtanulási tervekről nyíltan beszélni. Olyan, mintha tabu volna, titkolni kell, hogy ki hova pályázna el”

– panaszkodik Léna az elkeserítő körülményekről, amiket az iskolájukban tapasztalt.

Ne szólj szám, nem fáj fejem!

Éva egy másik budapesti iskolában is tapasztalta ezt a titkolózást a továbbtanulással kapcsolatban. Állítólag itt sem árulja el senki, ha esetleg úgy tervezi, hogy elmegy a gyereke a hatodik év után. A jegylerontásra nincs konkrét bizonyítéka, csupán pár – visszásnak tűnő – megjegyzés a tanárok részéről.

„Szülőin az osztályfőnök azt mondta, ne csodálkozzunk, hogy a jegyek rosszabbak lesznek, hiszen ha a gyerekek felvételi előkészítőre járnak, akkor a sulira majd nem tudnak rendesen készülni. Ami, ugye, elég logikátlan, hiszen az előkészítőn is a tananyagot gyakorolják. Egyszer pedig fogadóórán, amikor arról faggattam a tanárt, hogyan tudnék segíteni a lányomnak, hogy idén is ötös legyen matekból, ahogy eddig minden évben, hiszen mindent tud, azt válaszolta: sehogy. Elismerte, hogy a gyerek valóban mindent tud, nagyon jó eszű, de a személyisége miatt csak négyes lesz.”

Fruzsina nem tapasztalt feltűnő változást a fia jegyeiben, az viszont mélységesen felháborítja, hogy a felvételiző gyerekek szüleit teljesen méltatlan titkolózásra kényszeríti az iskola. Azt ugyanis ő is érzékeli, hogy az a gyerek, akiről lehet tudni, hogy megpróbálja a vizsgát, a tanárok „kitüntető figyelmét élvezheti”. És nem abban az értelemben, hogy segítenék, támogatnák a próbálkozását

„Szerintem az iskola vezetésének saját, jól felfogható érdeke lenne, hogy tudjon kalkulálni a létszámmal. Hogy tisztában legyenek a következő évi gazdasági és tanerő tervezésnél, mennyi gyerek marad az utolsó két évfolyamra. Lehet, hogy ha támogatnák a felvételiző diákokat ahelyett, hogy ott gáncsolják el őket, ahol tudják, akkor nem érné őket váratlanul, hogy a fél iskola elmegy hatodik év végén. Akkor összevonhatnák a 7. osztályokat, és akár plusz egy első osztályt indíthatnának, amire viszont nagy szükség lenne, az ugyanis tény, hogy az alsó tagozat valóban népszerű ebben az iskolában. Az sem lenne hülyeség, ha megvizsgálnák, vajon miért akar elmenni annyi gyerek hatodik év végén. Ha színvonalasabbá tennék a nyelvoktatást, nem menekülne el mindenki, aki teheti. Vagy, mondjuk, nem évi hat olvasónaplót kellene íratni a gyerekekkel, helyette az olvasási élményeikről kérdeznék meg őket. Az oktatás színvonaláért semmit nem tesznek, de »leszólnak« nekünk, hogy senki ne vigye el innen a gyerekét. Kérdem én: miért is ne?!”

Fiona közben ezt meséli:

„Amikor megköszöntem a régi alsós tanítónknak a sok munkát, hiszen nélküle valószínűleg nem vették volna fel a lányomat a gimnáziumba, azt mondta, hogy nem kell foglalkozni senkivel a suliban, mert tudja, hogy sok tanár bántja és hecceli a gyerekeket.” 

Szubjektív jegyek

Mivel a gyerek teljesítménye számos tantárgy esetében nem mérhető számokban, mint például egy fogalmazásnál vagy szóbeli feleletnél, sokszor a tanár jó- vagy rosszindulatán múlik az érdemjegy. A félévi, év végi eredmények azonban a továbbtanulást is befolyásolják, tehát nagyon nem mindegy, hármast vagy ötöst kap-e a diák a kiemelt tárgyakból.

„Felháborítónak tartom, hogy az órai viselkedést jegyben mérik. Egy közös projekt keretében a fiam csapata ötöst kapott a jó munkáért, de utána beszélgettek és nevetgéltek, erre szó nélkül bevágta a tanár az egyest mindenkinek. Ugyanez a tanár egy másik alkalommal úgy ment be órára, hogy ma nála csak ötöst vagy egyest lehet szerezni. Aztán az egyik gyereknek azt mondta, hogy inkább négyes volt a felelete, mint ötös, úgyhogy egyest kap” – panaszolja Lenke.

Zsuzsa is határozottan érzi, hogy a hatodikos jegyek jóval elmaradnak az előző évihez képest:

„Nyilván nem tudhatok róla, hogy ki lenne adva »nem hivatalosan« a parancs, hogy lerontsák hatodikban a jegyeket, de sok tanár viselkedésére egyszerűen nem találunk más magyarázatot a többi szülővel együtt.”

„Nincsenek konkrét bizonyítékaim, csak megérzéseim, de azok dögivel. Látom, hogy lepontozták az olvasónaplóját meg egy-egy szövegértés dolgozatot. Az is sokat elárul, hogy hirtelen az egész osztály rosszabbul teljesít, mint ötödikben. Azért ez elég gyanús, nem?” – fedi fel erős szkepticizmusát a jegyek igazságosságát illetően István, aki lányával együtt ötödik első féléve óta gyúrnak a felvételire.

„Nálunk sok tanár kerekített lefelé félévkor. Persze arra nincs bizonyítékom, hogy ezt direkt azért csinálták, hogy a gyereket ne vegyék fel. De az furcsa volt, hogy pont a matektanár nem tudta a kerekítési szabályt és a 3,7-re (amiben már benne volt, hogy a témazáró jegye duplát ér) hármast adott. Ez minket különösen rosszul érintett tavaly, mert épp a lefelé kerekítés miatt egy pont híján lemaradtunk a szóbeli meghallgatásról” – állítja Léna.

„A lányom félévkor általában ötösre állt matekból. Most is volt egy csomó ötöse, ezen kívül egy hármasa meg egy négyese, de négyest adtak neki, mert állítólag csak a nagyobb dolgozatok számítanak. Ami persze nem derült ki egészen a félévi lezárásig, és így ki sem javíthatta” – panaszolja Fiona.

Ballagás csak nyolcadikban

Számos intézményben ismeretlen fogalom a hatodikosok elbúcsúztatása, hiába távozik hat esztendő múltán az osztály fele, harmada.

„Nálunk az egyik érve az volt az osztályfőnöknek a maradás mellett, hogy így lesz lehetősége a gyereknek ballagni. Fel nem foghatom, miért nem adják meg ugyanazt a figyelmet és illő búcsút a hatodik végén továbbállóknak? Nem állna semmiből, viszont szép gesztus lenne az iskola részéről. De hogy azért tartsam egy gyenge intézményben még két évig a gyereket, hogy legyen lehetősége végigvonulni a folyosón a Gaudeamus igiturt énekelve... Nonszensz” – háborog Sára, akinek mindkét gyereke hatosztályos gimnáziumban folytatta a tanulmányait, miután az ígéretes alsó tagozat után erős színvonalcsökkenést tapasztaltak a felsőbb osztályokban.

Lenke is nehezményezi a hatodikos ballagás hiányát: „Úgy bánnak a távozó hatodikosokkal, mintha árulók volnának, akik idő előtt elhagyták a hajót.”

Rózsa Márti

A cikkben megfogalmazott szülői véleményeket számos budapesti és vidéki iskolának is elküldjük, mert kíváncsiak vagyunk az intézmények álláspontjára. Amint értékelhető válaszok érkeznek, természetesen azokat is közöljük.