-

1.

#miértmaradtam: A kisbabánk miatt.

2.

Egyszer egy agresszív megnyilatkozása után megpróbáltam elmenni, de nem hagyott. Egész éjszaka a bejárati ajtó előtt aludt.

3.

Azért maradtam, mert a lelkészem azt mondta, hogy Isten gyűlöli a válást. Az eszembe sem jutott, hogy Isten az erőszakot is gyűlöli.

4.

Azt mondta, megváltozik. Megígérte, hogy ez volt a legutolsó alkalom. Hittem neki. Hazudott.

5.

Hónapokkal korábban meg kellett terveznem a szökésemet, mielőtt még egyáltalán lett volna egy hely, ahová mehetek... vagy pénzem a buszra, hogy eljussak odáig.

6.

Maradtam, mert azt hittem, a szerelem mindent legyőz.

7.

Maradtam, mert az ország másik felében éltem, távol a barátaimtól és a családomtól. Senki sem volt ott, aki segíthetett volna rajtam.

8.

Azt hiszed, tudod. De el sem tudod képzelni.

9.

Mert elhitette velem, hogy senki sem értené meg.

10.

Őszintén nem tudom, #miértmaradtam. Össze voltam zavarodva, és még magam előtt is tagadtam mindent.

11.

Nagyon akartam, hogy menjen a dolog, hogy a gyerekeknek legyen apjuk. Meggyőztem magam, hogy amit velem művel, az nincs rájuk hatással.

12.

Anyámnak három kicsi gyereke volt, és részmunkaidőben dolgozott. Apámnak teljes állása volt, az egész gyülekezet mögötte állt... és erősebb volt az ökle.

13.

Mert az én szavam volt az egyetlen bizonyíték.

14.

Mert miután bántalmazó kapcsolatban éltem egy ideje, kezdtem elhinni, hogy nem is érdemlek jobbat.

15.

#miértmaradtam: Mert elhittem, hogy ezt érdemlem. #miértmentem: Mert tudtam, hogy a jövendőbeli gyerekeim viszont tudják, hogy nem ezt érdemlem..

16.

Sohasem ütött meg, és én bele sem gondoltam, hogy a verbális bántalmazás és az érzelmi manipulálás is zaklatásnak számít.

17.

Mert mindenki más elhagyta. Hogy hagyhatnám el én is, amikor csak én vagyok neki. Szüksége volt rám.

18.

Azt mondta, megöl engem és a családomat is, ha elmegyek a lányunkkal.

19.

Valahányszor elmentem, utánam jött, zaklatott és megvert, amíg vissza nem tértem hozzá.

20.

Sohasem tudod elhagyni, ha gyerekeid vannak. Mert az „apa jogai” felülírják az anya jogát, hogy elkerülje a zaklatást.

21.

#miértmaradtam: Mert nem akartam egy bukott házasságot 25 évesen. #miértmentem: Mert nem akartam, hogy a lányom azt higgye, ez a normális.

22.

#miértmaradtam: Mert azt hittem tényleg sajnálja, és valóban megváltozik. #miértmentem: Mert nem változott semmi.

23.

#miértmaradtam: Nem az a nap, amikor megüt. Hanem az összes nap, amikor keményen dolgozik azon, hogy egyre kisebbnek érezd magad.

24.

#miértmaradtam: Mert elment tanácsadásra. #miértmentem: Öt kórházi látogatással később kiderült, a statisztikák igazak. 100 bántalmazóból összesen öt képes megváltozni.

Fiala Borcsa

Forrás: Twitter

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Flickr/