„Ha nem teszünk ellene, nem lesz semmi” – Látogatóban a bagi romatelepen

Ahogy bekanyarodunk Bagra, a Liget utcába, fotósunk, Csiszér Goti lelkendezni kezd: egy békésen legelésző disznót szúrt ki fotótémának, ám mire leparkolunk és kiszállunk az autóból, a disznó eltűnik a hátsó kertben. Rajta kívül látunk még lovakat, kecskéket és sok kiskutyát – mind a BAGázs Közhasznú Egyesület mellett lévő telek lakói.

„A BAGázsnak van tyúkprogramja és kiskertprogramja, de nem itt a telken, hanem a családoknak juttatjuk közvetlenül a segítséget. Ezek is a hosszú távú projektjeink részei"– meséli Both Emőke, az egyesület vezetője, aki pártfogó felügyelőként került kapcsolatba a bagi romákkal még 2009-ben. Szakemberként jött ide, majd pillanatok alatt felismerte, mekkora szükség és igény van egy másfajta segítségre is.

A törékeny, de szívós szőke lányt, aki márciusban megnyerte a SzuperWMN-díjat civil kategóriában, eleinte sokan óvták a feladattól, mondván, egy percig sem lesz biztonságban. De ő rácáfolt az előítéletekre.

A BAGázs öt év alatt a telepiek által is megbecsült, elképesztően hasznos intézménnyé nőtte ki magát. A kiskertek kialakításához nyújtott segítségen túl számos egyéb projektet is működtetnek, van például női klub, focicsapat, futás, Iskolaközösségi Szolgálat (IKSZ), érzelemfejlesztő tréningek, felnőttoktatás (heti négyszer, három órában), valamint adósságrendező csoport is. Utóbbira többek között azért van szükség, mert a telepen még mindig viszonylag gyakoriak az apróbb bűncselekmények, például az áramlopás. Sokszor van példa belviszályokra is, amiknek a megoldása a rendőrségre várna, de nehéz az együttműködés, a telepiek pedig amúgy sem bíznak abban, hogy a beavatkozás az ő érdeküket szolgálná. Ha mégis feljelentenek valakit, általában visszalépnek, mert a rendszer nem tudja őket megvédeni: egy helyen laknak az elkövetőkkel, a bűncselekmények néha a szomszéd sérelmére történnek.

Nagy a bizalmatlanság, erről kérdezem Emőkét is, ám neki BAGázsosként épp ellenkezőek a tapasztalatai: „Annak idején hivatalos személyként érkeztem, akin látszott, hogy segíteni akar, ezért megbíztak bennem, később pedig az önkéntesekben is, mert én hoztam őket."

Látszik, hogy különleges személy a telepen: ahogy körbejárunk, lépten-nyomon ráköszönnek, és tisztelettel, vidáman üdvözölnek bennünket is. Pedig nem minden család vesz részt a programokban: a telep széléhez érve szurtos kisgyerekek szegődnek a nyomunkba, az ő szüleik például, akik a telepi szóbeszéd szerint kábítószer-használók, mereven elzárkóznak. Nagy tévhit az is, hogy a telepiek ugyanolyanok. Szinte minden a háttértől, a mintáktól függ: hogy dolgoznak-e a szülők, és hány gyereket kell eltartaniuk. Mert ha a szülőket nem sikerül elérni, a gyerekeknek esélyük sincs az életben.

„Ez az első, amit meg kell tanítani az önkénteseknek – mondja Emőke, miután sikertelenül próbáljuk hazaküldeni a gyerekeket, ők csak jönnek utánunk nevetgélve.

Hogy nem megmenteni kell az ittenieket, hanem segíteni nekik, hogy maguk is boldoguljanak.

Sokan nagy hevülettel jönnek ide, de aztán hamar megértik, hogyan mennek itt a dolgok. Reményt adunk arra, hogy lehet változtatni."

A legtöbben vállalják így is, legalábbis ezt mutatja, hogy jelen pillanatban 90 önkéntes dolgozik az Egyesület programjaiban hetente. Többnyire fővárosi fiatalok, egyetemisták és gimnazisták jönnek, de a külsős önkéntesek képzésével egy időben, a kezdetektől elindult a helyi önkénteseket képző program is. Emőke szerint ez rettentő sokat jelent, a közülük valókban ezerszer jobban bíznak a helyiek.

Ezt erősíti meg Léna is: a kellemes arcú, okos tekintetű, középkorú asszony az egyik helyi munkavállalója volt. Három osztálya van, most végzi a negyediket. Egy fiatalasszonyt mentorált, aki a hetedik gyerek után nem akart nyolcadikat, ami végül nem jött össze, ám Léna így is felbecsülhetetlen segítséget nyújtott neki; orvoshoz kísérte, segített az óvodai és iskolai ügyintézésben, a szükséges védőoltások megszerzésében. Félnek a nők az abortusztól és általában az orvosoktól, mondja, épp ezért reméli, megvalósul a tervezett együttműködés egy nyugdíjas nőgyógyásszal, aki elvégezné az alapvető vizsgálatokat. Tagja a női klubnak is, és ma el fog menni az adósságrendezés foglalkozásra, mert az is hatalmas dolog volt, amikor megszületett az együttműködés az ELMŰ-ÉMÁSZ-szal, és és 15 család kap kártyás villanyórát május végére. Most újabb 12-nek lenne esélye ugyanerre, persze csak az adósságok rendezése után.

Sétálunk tovább, Emőhöz egyszer csak egy 30 körüli, fiatal férfi lép oda. A BAGázs vezetője minden problémát ismer, most arról tudakozódik, hogyan áll az apa gyermekelhelyezési ügye. A férfi elpanaszolja, hogy 45 napja van munkát találni: „Mindenhol voltam, de sehova se kellek, pedig SOS-ben kéne munka. De próbálkozom, nem adom fel."

Később Emőke elmondja, ez a férfi is bejelentkezett a felnőttképzési programra, mert minél több osztálya van valakinek, annál nagyobb eséllyel pályázik munkára. A felnőttoktatásban való részvétel a magasabb végzettségen kívül kapcsolati tőkével is jár, ami szintén hatalmas pluszt jelent a munkaerőpiacon. Szerencsére sokan belátják ezt, pedig nem könnyű kikanyarítaniuk az idejükből azt a plusz három órát, mégis, a nemsokára esedékes első vizsgát talán tízen is leteszik, bár Emőke szerint már négy is eredmény lenne.

„Néha nagyon nehéz folyton motiválni, lelkesíteni őket, ebben fárad el legjobban az ember.

Pedig épp ez a munkánk lényege: mi nem adományokat vagy pénzt adunk, hanem számukra is előnyös alkut kínálunk: minél több programban vesznek részt, annál több előnyhöz juthatnak, de ezért nekik is tenniük kell.

A szorgalmas családok közül néhányan a PREZIvel való együttműködés eredményeképpen például új nyílászárókat kaptak nemrég."

Egy másik helyi munkavállaló, a csinos, kék szemű Kati így fogalmaz: „Nehéz itt az élet, de ha nem teszünk ellene, nem lesz semmi. Emő annak idején egyszer csak megállt a kapunk előtt, hogy akarunk-e csatlakozni, én meg örültem, mert ugyanazt akartuk, és én akkor már évek óta imádkoztam, jöjjön valaki segíteni. Hát, jött.” Kati megfertőzte ambíciókkal a családját is, a fia most Pécelre jár gimnáziumba, később egyetemre készül, talán programozó lesz. „Készenléti rendőr akart lenni mindenáron, de lebeszéltük.”

Ahogy visszaérünk a BAGázs Ház színesre festett konténereihez, amikhez szintén a támogatók segítségével jutott az Egyesület, már kezdődik is az IKSZ mai programja. A támogatók különben kiemelt fontosságúak: az Egyesület jelenleg 80 százalékban pályázati összegekből, 20-ban támogatásokból tartja fenn magát, ám jó lenne, ha ez megfordulna, mert a pályázatok kiszámíthatatlanok és rövid időre szólnak. Vannak fizetésért dolgozó munkatársak is – a szociális munka nem altruizmusból ered, mondja Emőke – , az önkéntesek viszont még úgy is lelkesen jönnek, hogy (hacsak nem szorulnak rá) az Egyesület a vonatjegyüket sem fizeti. Nem bánják, ez pár ezer forint az ő hozzájárulásuk – persze az idejükön felül –, a BAGázs pedig évi több millió forintot spórol így. A végzős joghallgató Laura, az IKSZ egyik önkéntese harmadik éve dolgozik itt, rövid szünetekkel: „Nagyon jó kikapcsolódás, jó érezni, hogy teszek valamit, ami számít. A jogászokból kiábrándultam, nem képesek a valódi felelősségvállalásra és sokszor rossz célokért dolgoznak. Én akartam valami igazit.” A gimnazista Lili bólogat: a nagybátyja és annak barátnője önkéntes itt, rajtuk keresztül jött ő is, egy éve csinálja, és szívesen feláldozza érte a szabadidejét. „Nagyon összeszokott kis csoportjaink vannak, az egész U9 és U14-focicsapat nálunk van.”

Egy csoportra általában négy-öt mentor és nyolc gyerek jut, a mentorok között egy-két egyetemista van, a többiek gimisek. Később, az IKSZ foglalkozásán elámulunk, milyen profin kezelik a lányok két másik társukkal együtt a ma jelenlévő négy örökmozgó kisfiút, pedig nincs könnyű dolguk: az egyik gyerek a zsebébe dugdossa a feladathoz használt lufikat, a másik izeg-mozog és kiabál, ám van olyan is, aki csendben, elmélyülten dolgozik. Az ilyen alkalmakkor a gyerekek játszva, észrevétlenül tanulnak. A külsős önkénteseket segíti Katrin, egy helyi fiatalasszony is, róla Emőke büszkén mondja: mióta velük van, anyaként is fejlődött, a gyerekeiről is csupa jó visszajelzés érkezik az óvodából.

Az adósságrendező csoport foglalkozásába is belepillantunk, ami egy ismerkedős játékkal kezdődik: a mentorok – itt minden telepire jut egy mentor – szemben állnak a leendő mentoráltakkal, bemutatkoznak egymásnak, mondanak egy pár szót magukról. Még az is kinyílik és mosolyogva mesél, akit úgy kellett beimádkozni a foglalkozásra (itt főként idősebbek vannak).

Arra a kérdésre, hogy magánemberként hogyan segíthet valaki, Emőke nagyon hasznos választ ad: ruhát, adományt ne küldjünk, pénzt pedig kizárólag az Egyesületen keresztül. Önkénteseket és támogatókat azonban nagy szeretettel várnak (előbbiek számára természetesen van képzésük), az önkénteskedés pedig, hangsúlyozza újra, a kapcsolatok miatt is fontos. Ám a BAGázs sikere a támogatókon épp annyira múlik, mint a dolgozókon: támogatók nélkül nincsenek programok sem. És miért éri ez meg az ő számukra? „Ha nekik jobb lesz, nekünk is jobb lesz” – mondja egy támogató. A befektetők hosszú távon biztosíthatják azt, hogy a BAGázs működése kiszámítható és fenntartható legyen, és továbbra is megőrizhessék függetlenségüket. Sőt, nem állnak meg itt: további telepekre szeretnék kiterjeszteni a munkát, hogy idővel országos hatást tudjanak elérni.

A galéria megtekintéséhez kattints a képekre!