Miért adj?

Mert adni jó. Nemcsak azért, mert aki kap, valamilyen módon hasznát veszi az adománynak, örül neki, hanem azért is, mert te is jobban érzed magad attól, hogy tettél valamit egy másik emberért.

Karácsony előtt, meg máskor is, az adományozók leginkább a gyerekeknek szeretnének segíteni, ajándékozni. Ilyenkor a gyerekkórházak, a különböző betegségekben szenvedő gyerekek, és azok, akiket valamiért gondozásba vettek, több figyelmet kapnak. Főleg, ha még kicsik.

De vannak olyan kis- és nagyobb gyerekek is, akikről nem derül ki, hogy szükséget szenvednek. Nem tudod, mert azt feltételezed, hogy ahol a gyerekek a szüleikkel élnek, ott a szülők gondoskodnak a karácsonyi vacsoráról, és legalább a gyerekek ajándékáról is. Nem akarod tudni, mert megvan a véleményed az olyan szülőkről, akik még karácsonykor sem képesek összekapni magukat.

Az ilyen családokban élő gyerekek is gyerekek, akik nem tehetnek arról, hogy a szüleik a körülmények miatt, vagy akár saját hibájukból nem tudják kiemelni a karácsonyt sem a hétköznapok szegénységéből.

Vannak civil szervezetek, amelyek egész évben hősiesen küzdenek az ilyen gyerekekért és a családjukért. Ezen családok felnőtt tagjainak sokszor még nagyon sokat kell tanulniuk saját magukról, a személyiség integritásáról, a család intézményéről, a munka világáról. Ha valaki észre akarja venni azoknak a gyerekeknek a szükségleteit, akik ilyen családokban nőnek fel, és elhiszi, hogy a gondoskodásra képtelen saját család is jobb a gyereknek, mint a családnélküliség, megtalálhatja ezeket a szervezeteket, amelyek nemcsak a gyerekek napi szintű megmentésén (tényleg: etetik, ruhát, gyógyszert szereznek nekik) dolgoznak, hanem azon is, hogy igazi családdá válhassanak az érintettek. Például azzal, hogy segítenek a szülőknek jobb szülőkké válni.

Ha karácsony kell hozzá, akkor gondolj arra karácsonykor, hogy a gyerek akkor is gyerek, ha olyan családban született, ahol sok mindent nem tudnak neki megadni, amire szüksége van a normális fejlődéshez. A karácsonyi vacsora és ajándék elmaradása a gyerek számára nem csak a mindennapi szegénység december 24-ei manifesztációja.

Ez a hiány azt veri bele a gyerekbe légkalapáccsal, tévéprogramokkal, hogy van valamilyen öröm, aminek az egész keresztény világ részese, kivéve őt magát.

Így adj!

Honnan lehet tudni, hogy az adományunk tényleg eljut azokhoz, akiknek szánjuk? Ha rákeresel a segítő civil szervezetek honlapjaira, a következőkre érdemes figyelned:

  • van-e a szervezetnek 2014-ről közhasznúsági beszámolója a honlapon
  • átlátható-e, hogy konkrétan mit csinál a szervezet a gyerekek érdekében
  • átlátható-e, hogy konkrétan hol, és kinek segít a szervezet
  • arányosnak tűnik-e a szervezet segítőtevékenysége a bevételekhez képest
  • van-e bármilyen visszajelzés azoktól, akiknek segítettek
  • őket mi is tiszta szívből ajánljuk

Mit adj?

Amit tudsz. Ha most nem engedheted meg magadnak, hogy pénzt vagy ajándékot küldj, akkor adj jó szót.

Egy karácsonyi lap vagy e-mail, amelyben leírod, hogy egyetértesz a szervezet munkájával, és te is fontosnak tartod a gyerekek támogatását, ez jó karácsonyi ajándék lehet a segítőknek, akik hosszú hónapokra erőt merítenek az ilyen visszajelzésekből.

Ha módodban áll mással is segíteni, akkor legjobb a honlapon tájékozódni, vagy megkeresni a szervezetet, és megkérdezni, hogy mire van szükség. A gyerekeknek és a segítőiknek is az a legnagyobb ajándék, ha az adományozó hosszabb időre elköteleződik a gyerekek jóllétének támogatása mellett. De azért egy kis csoki mindig jól jön... akár kampányszerűen is.

Kerpel Éva

nemzetközi mediátor

Ha eddig még nem olvastad, semmiképp ne hagyd ki  Gyurkó Szilvi remek posztját az ajándékozás alternatív módjairól.

Fotó: Flickr