Címke: kiégés

A súlyos fogyatékossággal élő gyereket nevelő szülőknek időnként beletörik a bicskájuk az ellátórendszer anomáliáiba, de a mentális egészségükkel, a pszichés jóllétükkel már végképp senki nem foglalkozik kapacitás híján. Így lehetséges az, hogy sok szülő sok éve nem jutott el nemhogy pszichológushoz, de még csak egy baráti összejövetelre sem. És ennek technikai és anyagi korlátai egyaránt vannak – a 19-20 éves kort betöltő, fogyatékossággal élő embereket nevelő családok 70 százaléka létminimum alatt él.

A kiégés nem válogat: szinte bármiben ki lehet égni, amit az ember teljes erőbedobással csinál úgy, hogy nem szab határt magának és a munkavégzésnek.

„Bármennyi veszteséget is élt már meg az ember, mindig történhet olyan, ami váratlan érzelmeket hoz magával. Ki kell mondani: én ma elveszettem valakit. Nem elég helyette annyi, hogy: ez egy nehéz nap volt” – fogalmazza meg a szülészeti ápoló, Ágnes, milyen súlyos jelentéssel is bír az ő szakmájukban a valódi önreflexió.

Minden felnőtt (és gyerek) megérdemelne olyan tornaórákat, ami nem a kényszerekről, időnkénti megszégyenülésekről (és megszégyenítésekről) szólna. Ami segítene jól kapcsolódni a testünkhöz, és tudatosítani mindazt a csodálatos harmóniát, amibe a mozgás révén kerülhet az ember.

Van miért kiábrándultnak lennünk. De a cinikus emberek maguk is hozzájárulnak egy olyan társas környezet létrejöttéhez, amely megerősíti az emberi természetről alkotott zord elképzeléseiket.

Néha a legegyszerűbb dolgokat a legnehezebb megérteni. Both Gabi felismerései a téli Balatonnál:

A szülői túlféltés és túltervezés, a túlzott elvárások és a felfokozott élettempó mind oda vezethet, hogy a gyerekek már egészen kicsiként megtapasztalják a kiégés tüneteit.

A gyerekek már óvodáskorban magukévá teszik az elképzelést, hogy természetes és igazságos a háztartási és érzelmi munka egyenlőtlen elosztása – ez pedig egyenes út a jelenséghez, amit úgy hívnak: nemek közti kimerültségi szakadék.

Hétfőnként kipihenve, feltöltődve, kihívásokra éhesen is érkezhetnénk a munkahelyünkre. De általában nem így szokott lenni.

Ki képes határokat húzni, a saját lelki jóllétét is szem előtt tartani, amikor az idős, krónikusan beteg, vagy fogyatékossággal élő családtagjáról kell gondoskodnia? Amikor azt éli meg, ha ő nem végzi az ápolást, senki más nem fogja. Pedig a segítők mentális egészsége éppúgy fontos, mint azoké, akikről a nap huszonnégy órájában gondoskodnak.