Az Örkény Színház színészei egészen bátrak voltak, amikor belevágtak a WMN-nel közös műsorba: vállalták, hogy a nézők által előzetesen beküldött kérdésekre (amelyeket nem kaptak meg előre) őszintén, és ráadásul közönség előtt válaszolnak. Akkor is, ha az a kérdés, hogy elfogadnának-e állami kitüntetést, szívesen beszélgetnek-e a szexről, vagy mennyire tudnak spórolni. A nézők ugyanis – talán a névtelenség miatt – egészen kemény kérdéseket is küldtek, sokkal keményebbeket, mint amit a legtöbb újságíró meg mer kockáztatni interjúhelyzetben. De nemcsak ezért volt egyedülálló a Nyílt lapokkal sorozat mind a tíz adása, hanem azért is, mert az Örkény Színház társulatáról kiderült, hogy nagyon szeretnek egymással beszélgetni. Hogy tudnak és akarnak figyelni a másikra. Ennek pedig, akár élőben, akár a videót visszanézve (akár alkotóként végigkövetve), öröm a részesévé válni. Tegyétek meg ti is. A Nyílt lapokkal premieradásában Mácsai Pál házigazdaként, Hámori Gabriella, Kerekes Éva és Vajda Milán pedig beszélgetőpartnerként ült le a kártyaasztalhoz, válaszolni a nézői kérdésekre.
Az Örkény Színház és a WMN közös műsora egy rendhagyó kártyaparti, ahol nyílt lapokkal játszunk – az olvasókkal, nézőkkel együtt! A műsor előtt ugyanis tőlük gyűjtöttük össze azokat a kérdéseket, amelyeket ők szerettek volna feltenni az Örkény Színház művészeinek! Epizódonként négy színész ül le kártyázni, az asztal közepén pedig ott a lefordított pakli. A játékosok egymás után húznak lapot, a rajta szereplő kérdéssel akkor találkoznak először – és válaszolniuk kell. A kérdés elősorban annak szól, aki húzza, de ha a társaság többi tagjának is van mondanivalója a témáról, akkor természetesen ők is csatlakozhatnak: épp úgy, mint egy kártyaasztal melletti kötetlen beszélgetésnél.
A WMN igazodási pont egy keszekusza világban, és egy lélegzetvételnyi nyugalom a feszültség társadalmában. Reagálunk a társadalomra és a világra, amelyben élünk. Figyelünk a közös ügyeinkre, a közösségi és magánéleti tereinkben zajló, mindannyiunk életét meghatározó folyamatokra és figyelünk rád. Ha szeretnéd, hogy megmaradjunk, és továbbra is létezzünk, támogass minket a tagsággal, és férj hozzá minden tartalmunkhoz!
A Nyílt lapokkal adása, amelyben vannak egymáshoz intézett kemény kérdések: konfliktusok, amik aztán feloldódnak. De még ezek mellett is marad idő-tér a felszabadult nevetésre, ironizálásra közéleti kérdéseken, és egy parádés záró feladatra.
Humor? Tisztelet? Tolerancia? – a hosszú házasságok receptje sok összetevős, és családról családra változik. Ágnes és Béla több mint fél évszázada kötötték össze először az életüket. Ők abban hisznek, hogy a vitát nem szabad hangos szóval tovább szítani, míg a húszas éveikben járó Buse és Dani szerint az apró figyelmességek és meglepetések is kulcsszerepet játszanak.
Mi zajlik a nőkben egy szexmentes időszak alatt, és milyen kihívásokat rejt a visszatérés, mondjuk, szülés, betegség, veszteség, válás, vagy csak simán egy hosszabb kihagyás után?
Szabó Anna Eszter a Most jó! podcast legújabb adásában a megcsalás-hűség-monogámia tengely körüli kérdéseket boncolgatja két WMN-es kollégával: Takács Dalmával és Rezek Borival.
Taylor Swift, Billie Eilish, Florence Pugh – csak pár példa azokra a fiatal nőkre, akik jóval idősebb férfi oldalán keresték/keresik a szerelmet, ám hogy ez számukra végül is jó volt-e, vagy károkat okozott, csak később derül ki, amikor már nagyobb a rálátásuk. A kérdés az, 25 év alatt mennyire tekinthetünk érett felnőttnek valakit. Újraolvasó
A szexuális úton terjedő fertőzések európai terjedése sokkal többről szól, mint a nemi betegségekről – figyelmeztet Peter Beyer a gyógyszerrezisztencia elleni küzdelem szakértője.
Nem valószínű, hogy önmagában egy új szerelem fogja gyökeresen és tartósan megváltoztatni az életedet. A szerelmet rengeteg hiedelem övezi – a vonzalom valójában viszont nem túl misztikus a tudomány szerint. Újraolvasó
„Ha megvan hozzá a hatalma, miért nem emeli fel egyszerűen 25 évre?” – kérdezte az igazságügyi minisztert egy meggyilkolt lány édesanyja. A válaszon a gyászoló anyák is meglepődtek.