Pár évvel ezelőtt készült egy iskolai felmérés, aminek igen szórakoztató, de azért elgondolkodtató volt az egyik eredménye. Kiderült, hogy a diákok tulajdonképpen meg vannak arról győződve, hogy egy író nagyrészt attól író, hogy már meghalt. Vicces elsőre, és persze meg lehet fogni onnan, hogy amit irodalomórán tanulni kell, az zömmel klasszikus anyag, így aztán beállhat ez az elképzelés, hogy maga az irodalom már réges-rég halott szerzők összessége.

Úgy tűnhet, mintha a Kultúra Alkotóinak Érdekvédelmi Szervezetének fáradhatatlan főtitkára lennék itt a WMN-en, mert a múzeumok után most kortárs írókról fogok szólani. Arról a tízről, akik könyveikkel idén kerültek be abba a körbe, ahonnan egy titkos összetételű zsűri kiválasztotta a legjobbat, hogy immár tizenharmadik éve megjutalmazza, és Aegon-díjassá tegye a szerzőt. Pénzzel és presztízzsel jár a díj, amit az is jelez, hogy ebben az évben Nádas Péter kapta kétkötetes, ezerháromszáz oldalas, asztalt beszakító memoárjáért, a Világló részletekért.  

Vannak évek, amikor a tíz esélyes könyvet elolvasva ki lehet érezni valamiféle közös szálat, egy témát, amivel akaratlanul, de mindahányan (egészen más helyszíneken és korokban) foglalkoznak. Egyik évben az utazás volt a visszatérő elem (egzotikus, európai vagy csak hatodik kerületi tájakra vittek a szövegek), máskor a női hangok jelenléte, humora, tapasztalata volt hangsúlyos. Idén több szövegben is ott van az emlékek ügye, az emlékezés mindannyiunknak ismerős folyamata.

Évek óta beszélgetve ezekkel a szerzőkkel portréfilmekben és színpadokon, mindig megérint a kettősség, hogy egyrészt ott van bennük, amit tehetségnek, romantikusan ihletettségnek, de mindenképpen az írás kiemelkedő képességének nevezünk, és emellett mennyire beleláthatunk a folyamatos dilemmáikba, totális elbizonytalanodásokba, vívódásokba, meg a rengeteg fegyelmezett munkába, amit az írás jelent.

Hála az irodalomtörténészek kutatómunkáinak, átélhetjük a felismeréseiket, rácsodálkozásaikat, a zamatos adalékokat a Nagy Írókkal kapcsolatban,

hogy attól, mert valaki kötelező tananyag, még voltak rossz napjai, kis önhazugságai, kételyei, kudarcai, félelmei, vagy attól még, hogy emberfeletti munkával meg tudott alkotni csodálatos univerzumokat, amiket alapművekként szeretünk és olvasunk, még ember volt ő is.

Na, ezeket a kortársainkkal élőben is meg lehet vitatni, kikérdezhetjük őket ezekről a Nem Nagy Pillanatokról, első kézből ismerhetjük meg a könyveik melletti saját valóságot.

A kortárs irodalom olvasásában ez az öröm: hogy közösséget érezhetünk a velünk egyszerre élőkkel. Néha valami összegző, rálátó szempontot kapva arra a korra, amiben élünk; néha a megkönnyebbülést, hogy az másnak is hasonlóan útvesztős, és neki sincsenek egyértelmű okosságai rá.

Mindig nagyon örülök, amikor hallom, hogy léteznek önszerveződő könyvklubok, baráti társaságok, ahol havonta egy könyvet kiválasztanak és megbeszélnek. Más egy olyan dolgot, jelenséget boncolgatni, ami a mienk, amiben friss érzetünk, tapasztalatunk van.

Szécsi Noémi

Persze szuper Jane Austen soha el nem laposodó, szellemes kapcsolati meglátásain is időzni, de mennyire eleven mindezt Szécsi Noémi budapesti, belvárosi közegében megfigyelni.

Valószínűleg sokan fantáziáltunk ilyen szituációkról, mint például lakáséttermekben a kiválasztott menők közt koktélozgatni, és ha ez megadatott, talán ugyanennyien jöttünk rá, hogy a boldogságunk azért nem itt, ezeken a panorámás teraszokon kap tartós alapokat.

Nádasdy Ádám

Az egyetemen tanított Nádasdy Ádám – igazán szikrázó szemináriumai voltak, alapos, ugyanakkor nagyon szellemes órák. Kicsit ezzel a szemmel is olvasom a verseskötetét, irtóra izgat, hogyan tudja szétválasztani a professzori életét és szerepét, meg ezt a szerelmi, privát másikat. Mennyi intimitás, közeli kis észrevétel, kitárulkozás, aztán nagyívű, a mára, a közállapotokra is kitekintő megfigyelés jellemzi. Az egyik zsongító, mert jó beleérezni ezekbe a bensőséges állapotokba, a másik meg szórakoztató és kijózanító.

Tóth Krisztina

Ha megjelenik egy könyve, az máris felkerül a díjesélyesek tízes listájára – idén egy születésnapi válogatáskötettel szerepel.

Olyan sorok vannak benne, melyeket a szó szoros értelmében elraktároz az ember, olyan erővel sűrűsödik bennük egy hangulat. A balatoni nyaraló zárása az ősz első, borzongató hűvösében, szerelmesnek és kívánósnak lenni, és a fenekünket méregetni a tükörben, vagy a rideg, rohadék hétköznapiság a nagymama hamvasztásának gyötrelmes intézésekor. 

Parti Nagy Lajos

Azon kapom magam, hogy folyton visszatérek a sor elejére, amikor Parti Nagy Lajos rövidjeit olvasom, nehezen tudom felfogni, hogy ez így, ebben a formában valakinek eszébe jutott, hogy ilyen játékosan kezeli a nyelvet és ennyire kevés szóval ilyen erős, apró verseket tesz le elénk. 

Rakovszky Zsuzsa

Nyilván mind álltunk már meg egy pillanatra hangos, mindenhonnan üzenetekkel, villódzással bombázó bevásárlóközpontokban, kicsit besokallva, túlingerelve, inkább valami nyugalomra vágyva. Rakovszky Zsuzsától a Célia erre emlékeztet, erre a csörömpölésre, meg a kijutás lehetőségeire. Ebben a regényben nagyon mai és ismerős állapotokat tár elénk,

olyan élethelyzeteket, melyek a mieink, itt vannak körülöttünk, ez a jelenünk.

Külön szellemesnek találom, hogy miközben egy családregényt olvasunk, folyton be-bekúszik ez a mindenhonnan áradó felszínes álbölcsesség, az emberek tanácstalanságát, elveszettségét kihasználó kamu-ezotéria.

Nádas Péter

Nádas Péter grandiózus memoárja biztosan megnyit ismeretlen világokat, mert a legprivátabb, legbensőségesebb helyzetekbe visz, ugyanakkor folytonosan mellérakatja velünk a saját emlékeinket. Anyukám többször hívott fel, miközben olvasta, és mesélte el, hogy ő hogyan emlékszik a háború utáni budapesti jelenetekre, hangulatokra, amiket a nagymamám mesélt neki, és amúgy nekem is. Persze nagy munka elolvasni ennyi szöveget – arról, hogy megírni mekkora, itt beszélgettem Nádassal –, de túl azon, amit eleve vár az ember egy ilyen műtől, különleges érzeteket, különleges időérzékelést is kapunk.

Tompa Andrea

Az Omerta négy szálon futó történetében Tompa sokat játszik az emlékekkel, és azzal, hogy emlékezni mennyire szubjektív dolog. Ezt leginkább akkor éljük át, amikor a szereplők ugyanazt az eseményt mesélik el nekünk, mindenki nyilvánvalóan másképp. Azt mondta, sokat gondolkodott azon, melyik szereplővel induljon a regény, és volt rizikója, hogy végül a paraszti hátterű cselédlány, Kali hangján szólal meg az első oldal. Olvasóként azonban olyan, mintha azonnal nyakon ragadott volna, és csak vinne, vinne előre.

Egyszerűen addiktív, amit és ahogyan mesél; nyers, eleven, bivalyerős.

Itt minden nagyon él, erős a szexualitás, erős a kerti rózsaültetvények illata, erős a keményre vasalt ágynemű érzete, szinte fogható, ropogós élményeket ad az olvasónak.

Csabai László

Csabai László finom humora és nem szűnő derűje jól jött a Szindbád, a forradalmár olvasása során, mert tele van bűnügyekkel, s tudom, hogy sokan rajonganak a műfajért, de én még a Derrick tévésorozat habkönnyű nyomozásaitól is rettegtem. Szindbád csodálatosan megalkotott, különc férfialak, aki egy elképzelt magyar vidéki városban, az ötvenes években szolgál a rendőrségnél. Túl van sok mindenen, és a tapasztalatival felfegyverkezve halad az emberi lét sötétjében. Bónusz a regényben – ami egy trilógia záró része, de önmagában is kerek – a Rákosi Mátyás nemi életének minőségét vizsgáló, hiányosságokat feltáró szakasz.

Vida Gábor

Az Egy dadogás története is úgy indul, hogy nem lesz kedvünk letenni. Sodró, személyes hang, egy magyar család élete Erdélyben, a fiú – aki a szerző, bár Vida folyton leveti magáról, hogy ez a könyv önéletrajz lenne – vívódik a szüleivel, aktívan az apjával, az anyja csendesebben bőszíti. A legbanálisabb, leghétköznapibb mozdulatsorokban összegződik egy jellem, egy mánia, kisszerűség, élettapasztalat – egyszerre szellemes és megindító. Nem mellékesen pedig gyönyörű a könyv borítója.

Kántor Péter

Kántor Péter verseskötetének borítója is gyönyörű, amin egy Nádler István-festmény szerepel, és bent, a kötetben is több vers képekről szól – szép, személyes szövegek Vermeer- és Van Gogh-víziókról. De nem minden annyira derűs, mert a szerző közel lakik a Kossuth térhez, így a közelmúlt ott zajlott eseményei gyakran előkerülnek a sorokban.

És ha már az emlékeket kiemelten vizsgáljuk ebben a tízes mezőnyben, itt is sok múltbeli találkozás, meghatározó életpillanat tér vissza.

Tízes lista eddig minden évben készült, tehát jelenleg százharminc olyan könyvet találni a díj honlapján, ami olvasásra feltétlen érdemes. Nyilván mindenki másra rezonál, de ez egy elég jó merítés.

Tudományosan bizonyított, hogy aki szépirodalmat olvas, az egyszerűen jobb ember lesz.

Empatikusabb, az összefüggéseket gyorsabban ismeri fel, egyáltalán, árnyaltabban látja az embereket, helyzetet, az életet. És az a jó, hogy ezt a bölcs állapotot tovább élvezhetjük, mert egy másik friss kutatás szerint két évvel tovább élnek, akik örömet találnak a könyvekben, és rendszeresen olvasnak. Olyat még nem találtam, hogy a szemkörnyéki ráncokat elmulasztaná egy jó könyv, az agyi barázdákra viszont csodásan hat; a másikon dolgozzon a kozmetikai ipar, mi meg járassuk csak a szemünket ezeken a jó szövegeken.

 Winkler Nóra