Hős vagy pusztító? – Íme, James Cook kapitány végzetes útja és ellentmondásos öröksége
James Cook kapitány jóval több volt történelmi jelentőségű felfedezőnél. Az ő hajóin kerülte el egyedül a skorbut a tengerészeket, olyannyira nyitott volt más kultúrákra, hogy szemrebbenés nélkül megevett bármit, amit az őslakosok az orra alá dugtak (sokszor az emberei legnagyobb iszonyatára), miközben a világ számos részén elterjesztett járványokért, a szigetlakók nemi betegségeiért is felelőssé tehető, ahogy a természet rettenetes pusztítása is részben az ő lelkén szárad. Hampton Sides könyve Európa legnagyobb hajósáról (melyet az év ismeretterjesztő művének választottak) nem felmentés és nem vádirat – hanem egy lenyűgöző és gondolatébresztő olvasmány. Fiala Borcsa írása.
–
Hübrisz. Elkötelezettség. Szorgalom. Nyitottság. Bátorság. Erős jellem. Szívós test. Vasfegyelem. Talán ezek a szavak, amik elsőre eszembe jutnak James Cook kapitányról Hampton Sides könyvét, a Cook kapitány felfedezései és végzetes útja című művét olvasva, melyből egy olyan férfi képe bontakozik ki, aki igazán csak a vízen érezte otthon magát, és aki nem sokáig tudott tétlenül üldögélni a babérjain. Kérdés, hogy ezzel a nyughatatlan lélekkel mit nyert és mit veszített a világ?
Vesszen Cook! Vagy mégse…?
A tengerész és térképész James Cook alakja ma igencsak megosztó. Az útjai során gyűjtött tárgyakat, műalkotásokat száműzték a múzeumokból, és a világ számos táján megrongálták a szobrait – a Sydney-ben található emlékművét például egy év alatt két ízben is, számolt be róla a BBC.
Sides könyvének az egyik nagy előnye, hogy nem önti le cukormázzal a brit gyarmatosító törekvéseket, nem tesz úgy, mintha a világnak – legfőképp az európaiak számára addig ismeretlen részének kifejezetten jót tett volna az angol tengerészek felbukkanása, sőt. „Cook egy térképészeti ismeretekben jártas felfedező volt, nem a gyarmatosítást szolgáló hódító. A gyarmatosításhoz vezető első lépés azonban (…) az addig ismeretlen területek felfedezése és feltérképezése volt.
Cook nyitotta meg az utat a megszállók, a lőfegyverek, az addig ismeretlen kórokozók, az alkohol, a pénz, a bálna- és fókavadászok, a prémkereskedők, az ültetvényesek és a misszionáriusok számára”
– írja a szerző előszavában, arra reagálva, miért látják sokan a mai napig Cook személyében az európai kegyetlenség megtestesítőjét.
A könyvét is részben az erre a megosztottságra adható válaszok alaposabb feltérképezésének szenteli, és ezért is veszi górcső alá a kapitány harmadik útját, mely (remélem nem szpojlerezek nagyon) tragikus, véres és igen méltatlan halálával végződik. James Cook eltaktikázta magát, rosszul mérte fel a körülményeket, melyért hatalmas árat fizetett: az emberei szeme láttára gyilkolták meg a feldühödött őslakosok.
Sides – a cím ellenére – elhatárolódik a felfedezés kifejezéstől is, hiszen a szóban forgó szigeteket, területeket az angolok nem felfedezték, azok már az ő érkezésük előtt is ott voltak.
A tengerészek kemény élete
Az ismeretterjesztő szándék mellett sodró lendületű, olvasmányos kalandregény is a Cook kapitány felfedezései. Gyermeki énemet is abszolút megszólította a tengerészek életének érzékeltes leírása, és az expedíciós utak hullámhegyeinek és völgyeinek ábrázolása. A történelemkönyveket lapozgatva az ember talán bele sem gondol, mivel járt egy-egy évekig tartó út.
Milyen keserves lehetett az üresjárat, amikor hosszan időztek a tengereken anélkül, hogy bármi történt volna (és gondolom, a „mikor érünk már oda” nyafogást a kérdőjel kitétele után rögvest vízbe hajítással jutalmazták).
Milyen volt egy rosszul felszerelt hajóval keresztülszelni a jeges tengert, miközben az embernek már egy tenyérnyi száraz folt nem maradt a ruháján, és majd megvette az isten hidege. (Cook harmadik útján rosszul végezték el a hajótest javításait, ezért az orrán-száján eresztette be a hideg vizet.)
A beavatási szertartások brutalitása is elborzasztó: azokat a tengerészeket, akik első ízben haladtak át az Egyenlítőn, áthúzták a hajótest alatt – amit nem mindenki élt túl. Érdekesség egyébként, hogy a matrózok között jó páran akadtak, akik nem tudtak úszni – köztük maga Cook kapitány is.
A járványok is rémisztőek lehettek, amik időről időre felütötték a fejüket, nem is beszélve az egyoldalú táplálkozásból fakadó hiánybetegségekről: ezek együttesen szintén erősen erodálhatták az emberek lelkesedését. Újabb érdekfeszítő adalék: a skorbut, mely becslések szerint 1600 és 1800 között – írja Sides – közel kétmillió európai matróz haláláért volt felelős, Cook hajóin nem fenyegette az embereinek életét. A kapitány ugyanis James Lind skót sebész kutatásait alapul véve mindig igyekezett gondoskodni róla, hogy a matrózai a sózott hús és a dohos kétszersült mellé bőségesen kapjanak zöldségeket és gyümölcsöket is, akár frissen, akár lekvár, szárított vagy zöldséges főzet formájában.
Járványhordozók
Apropó: járványok.
Csatlakozz a WMN-Tagsághoz!
Ezt a tartalmat csak a WMN-tagok olvashatják tovább.
Legyél te is a közösségünk része, támogasd munkánkat!
Szükségünk van a támogatásodra.
Megnézem a tagsági csomagokatvagy bejelentkezem
A kiemelt kép illusztráció, Forrás: Wikipedia/ Fæ, (James Cook portréja. Metszette: J. K. Sherwin (1784), Nathaniel Dance-Holland (1776) festménye alapján.) Unsplash/ Josiah Rock, Michał Bińkiewicz
Glow
Glow