„Ha kínvallatásnak vetnek alá egy embert, biztos, hogy előbb-utóbb beismer mindent” – Boszorkányperek Magyarországon

–

Magyarországon Könyves Kálmán törvényei biztosították az első jogi intézkedéseket a mágia és a boszorkányság gyakorlatával szemben, ráadásul a rendelet kétféle boszorkányt is megkülönböztetett: a striga a seprűnyélen lovagló, mitikus nőalakot jelentette, míg a malefica egy bűbájjal dolgozó teremtmény, aki rontást képes hozni az emberre, a környezetre, gyakorlatilag bármire. A törvény az előbbiek létezését tagadta, az utóbbiakat pedig elítélte.

A mágusok, boszorkányok elleni első perek a XIII. században jelentek meg mind az egyházi, mind a világi bíróságokon, de a XVI. századig a Magyar Királyságban (a mai Horvátország, Szlovákia és Románia nagy részén) nem került sor rendszeres boszorkányüldözésekre.

A XVIII. század első feléig azokat a vádlottakat, akik bizonyítani tudták, hogy nem boszorkányok (hanem például táltosok), általában nem hurcolták meg, és a boszorkányság miatt elítélt emberek is enyhébb büntetést kaptak.

Ekkoriban a nép és a bírák is azon a véleményen voltak, hogy a táltosok pozitív mágiát gyakorolnak, tudásukat a közjó érdekében használják, és valódi ellenségei az üldözött boszorkányoknak. Később azonban már ezt sem fogadták el, és minden varázsló büntetésben részesült. 

Magyarországon a boszorkányüldözés nehéz időkkel esett egybe

A törökök 1526-ban Mohácsnál legyőzték a magyar sereget, 1541-ben pedig elfoglalták a fővárost. A következő százötven évben Magyarország három részre szakadt: a Habsburg királyok által uralt Magyar Királyság az északnyugati részre korlátozódott, Magyarország középső és déli része az Oszmán Birodalomhoz került, míg a keleti rész, Erdély kvázi független fejedelemségként működött, amit magyar nemesi dinasztiák irányítottak. Az 1680-as és 1690-es években a Habsburg-seregek kiűzték a törököket Magyarországról, így az egész ország, beleértve Erdélyt is, Habsburg uralom alá került.

Az 1720-as évek elején aszály pusztított, a korábbiaknál jóval kevesebb és gyengébb minőségű élelem termett, az emberek pedig – a járványok és egyéb kihívások mellett – éhezni kezdtek. Megnőtt a nincstelenek és a csavargók száma, a régebbi lakosság és az újonnan betelepült szerbek, horvátok és németek között mindennaposak voltak a konfliktusok,

az egyre sanyarúbb körülmények miatt pedig valakinek felelősséget kellett vállalnia…

A magyar történelem legvéresebb boszorkánypere

A papok előszeretettel hirdették, hogy minden nehézség az emberek bűneiből ered. A szárazságot követően eső helyett hatalmas vihar és jégeső pusztított – az egyház szerint azért, mert a Sátán szövetségesei még jobban magukra haragították Istent. A felfogás gyorsan terjedt a városban, a jobb életszínvonal reményében pedig hamar bíróság elé állították azokat, akikre rá tudták húzni a boszorkányság vádját.

​​A magyarországi periratok egy részénél szerepeltek bizonyos vádpontok, mint például az ördöggel kötött szövetség, a boszorkányszombaton való gyülekezés, kannibalizmus, a boszorkányok repülése vagy az ördög stigmái. A perek túlnyomó többsége azonban csak érinti ezeket a vádpontokat, amiket a boszorkányok főként a kínvallatás hatására ismertek be. Ezeknél jóval részletesebben tárgyalnak azonban olyan vádakat, mint a boszorkányok rontása, ami betegséget vagy impotenciát okoz, a tehén megbabonázása, illetve az anyatej elapasztása.

Bár a legtöbb per alapjául többnyire koholt vádak szolgáltak, ezek nem minden esetben voltak teljesen alaptalanok, hiszen a bábák és más gyógyítók valóban ismerték a mérgező növények, ásványok hatását, és ha nem is mágikus úton, de időnként bizonyára egyéni érdekből is alkalmazták ezeket.

Az egyik legbrutálisabb hazai perben, a szegedi boszorkányperben több gyanúsított is volt

A szegedi eseményeket a Makóról hasonló vádak miatt (egy nő belehalt a szülésbe) már kiűzött, bábaként dolgozó Kökényné Nagy Anna megjelenéséhez kötik. Mivel a bábaság a XIX–XX. századig meglehetősen misztikus foglalkozásnak számított, már csupán emiatt is könnyen megvádolhatták volna, azonban Kökényné állítólag igen rossz természetű is volt, így hamar kivívta a szegediek ellenérzését. 

A boszorkányper során harmincnál is több tanút hallgattak ki, akik nemcsak az asszonyra, de másokra is terhelő vallomásokat tettek. A városi tanács a vádak hallatán olyannyira megijedt, hogy a pozsonyi országgyűlésen tartózkodó főbírához, Podhradszky Györgyhöz fordult, akinek utasítása alapján minden gyanúsítottat elfogtak – így hamar tizennyolcra nőtt a vádlottak száma.

A feljegyzések alapján többségük nem szegedi származású volt, és jellemzően a legszegényebb rétegből került ki. A vádlottak között több bába is akadt: az ő esetükben akár egy egészségesnek tűnő újszülött halála is kiválthatta a boszorkányság vádját. Meglepő módon Rózsa Dániel, a város egykori főbírája is a vádlottak közé került, és mivel az akkori városvezetés nem kedvelte Rózsát, kapóra jött, hogy a vallatások során az ő neve is felmerült.

Akik eladták az esőt a törököknek

A 82 éves Rózsa kemény munkával vált Szeged egyik leggazdagabb polgárává, emiatt pedig szép számmal akadtak irigyei. A közhiedelem szerint a boszorkányok a katonákhoz hasonló szervezetbe tömörültek, és az ő „kapitányuk” volt az egykori főbíró, akinek felesége, kocsisa, sőt korábbi hajdúja is gyanúba keveredett. A kihallgatások során annyira kegyetlen módszereket alkalmaztak, hogy ha kínvallatásnak vetettek alá egy embert, előbb-utóbb biztosan beismert mindent.

Rózsa esetében sem volt ez másként, a vallatás során megtört, és a jegyzőkönyvbe azt mondta, amit hallani akartak tőle: az aszályt az okozta, hogy társaival együtt egy akó pénzért cserébe hét esztendőre eladták az esőt a töröknek.

A kihallgatások után a vádlottakon vízpróbát hajtottak végre: kivitték őket az Alsó-Tiszapartra, ahol végtagjaikat összekötözve vízbe mártották őket. A vízpróba lényege, hogy aki a képes a felszínen maradni, az eladta a lelkét az ördögnek, emiatt pedig könnyebb, mint a víz. A próba során hárman elmerültek és belefulladtak a Tiszába, ami az ártatlanságukat bizonyította – ekkor már hiába. Akik túlélték a kínzást, azokon újabb vallatási módszereket alkalmaztak, aminek eredményeként több beismerő és terhelő vallomás is született.

Mivel ekkoriban úgy gondolták, hogy üreges csontjaik miatt a boszorkányok könnyebbek, ennek köszönhetően pedig képesek repülni, ezután következett a mérlegpróba. Aki ezen a próbán „könnyűnek találtatott”, azt gondolkodás nélkül elítélték. Ezen kívül tűkkel is szurkálták a vádlottakat, gyakran az anyajegyeiket, és szintén a gonosz jelenlétét tükrözte, ha ezek nem véreztek, vagy a vádlott teste az adott pontokon (gyakran például a könyökén) érzéketlen volt.

A szegedi perben tizennyolc embert ítéltek el, azonban csak tizenkettőt égettek meg máglyán

Voltak, akik már a vízpróba során megfulladtak, mások a vallatásba haltak bele, de az is előfordult, hogy valaki még az ítélethirdetés előtt öngyilkosságot követett el a cellájában. A boszorkányper elítéltjeinek kivégzésére 1728. július 23-án került sor – Szeged azóta Boszorkányszigetként ismertté vált részén. A per során valószínűleg további gyanúsítottakat is kivégeztek volna, ha III. Károly király váratlan parancsával fel nem függeszti az eljárást, aminek következtében az ország minden területén visszafogottabban zajlottak a boszorkányperek.

Miután megvizsgált egy boszorkánysággal vádolt szlovén nőt, Gerard van Swieten, a felvilágosult udvari orvos 1758-ban memorandumot nyújtott be Mária Teréziának, amelyben azzal érvelt, hogy a boszorkányság vádja hamis fogalmakra épül, és javasolta az üldözés megszüntetését.

A királyi udvar először csak néhány elítélt boszorkányt mentett fel, majd 1768-ban Mária Terézia királyi rendeletet adott ki, ami végleg betiltotta a boszorkányüldözést.

Nyilvános megszégyenítések vagy a városból való kiutasítások még ezt követően is előfordultak ugyan, de a szegedihez hasonlóan brutális boszorkányper már nem történt Magyarországon.

Korábban is írtunk már boszorkányokról: ITT, ITT, ITT és ITT

Források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Bildagentur-online/Universal Images Group

Mózes Zsófi