Kire tartozik egyáltalán, hogy vagyunk?

Bár a hazai kommunikációs kultúra elidegeníthetetlen része a panaszkodás, Lilu szerint az, hogy valójában hogy érzi magát az ember, illetve hogy mit él meg éppen, magánügy.

„Ha nincs meg az a nexus, akkor számomra határátlépés, hogy valaki olyan részleteket mond el az életéből, amiket nem tartok a mi viszonyunkban helyénvalónak.”

A műsorvezető épp ezért egy ideje a „hogy vagy?” helyett a némileg kevésbé rizikós „mi újság?”-ra váltott. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az alapvetően zárkózott életet élő Lilu mindennapjaiban ne lennének olyan emberek, akik előtt meg tud nyílni és akik vele is őszinték lehetnek – épp ellenkezőleg. Ám bizalmat csak a hozzá legközelebb állóknak szavaz, a többieknek pedig, akik Lilunál érdeklődnek, be kell érniük a „minden rendben” válasszal.

HELLO WMN! Pál Marci Pottyondy Edina Lilu

Nagyjából így van ezzel Pottyondy Edina is, akitől az, hogy magáról beszéljen – pláne a nyilvánosság előtt –, távolabb áll, mint Makó Jeruzsálemtől, az este folyamán mégis sikerült megnyílnia. Így kezdésként elárulta, hogy

az ő jóllétéhez például elengedhetetlen, hogy két-három évente valami teljesen új dologban próbálja ki magát.

Ennek folyományaként jelenleg asztalosnak tanul. „Akkor fontolgattam az asztalosságot is, amikor belekezdtem a videózásba, utána pedig a stand-upba” – mesélte Edina, aki végül az anyukája miatt várt eddig azzal, hogy belevágjon (khm, értitek) régi tervének megvalósításába. 

HELLO WMN! Pál Marci Pottyondy Edina Lilu

„Mindig beleszólt, hogy le fogom vágni az ujjam. Azt mégse akartam, így mindig halogattam” – mondta a youtuber, aki tanulmányainak köszönhetően ma már azzal is tisztában van, hogy ehhez a mutatványhoz minimum nagyon be kellene állnia, vagy túl fáradtan dolgoznia – ő azonban érthető okokból mindkettőt kerüli.

Pál Marci ezzel szemben (már saját elmondása szerint) alapvetően unalmas, hétköznapi életet él a családjával, izgalmakban azonban mégsem volt hiány az elmúlt időszakban. Kislányuk, Hanna érkezésével immár négyfősre duzzadt a családjuk, ami a jelenlegi jogszabályok miatt (mely a meleg párok örökbefogadását nemhogy megnehezíti, de jóformán ellehetetleníti) nem volt könnyű menet számukra, és arra sem készítette fel őket senki, hogy a kétgyerekes lét már keményebb dolog, haladó szint.

HELLO WMN! Pál Marci Pottyondy Edina Lilu

A szó éles fegyver – mások negatív véleménye pedig mélyre tud menni

Persze a beszélgetés folyamán megkerülhetetlen volt, hogy mások véleménye, a külvilág megítélése, hogyan befolyásolja a mentális és pszichés jóllétünket – pláne azokét, akik ismertségük okán szem előtt vannak.

Mint kiderült, Lilu idővel erős páncélt növesztett, így ki tudja zárni a különböző kívülről érkező hangokat. „Nem ettől érzem magam bárhogy – mondta a műsorvezető. – Azt hiszem, ez egyrészt huszonöt év edzettségének köszönhető, másrészt, hogy egyre kevésbé vagyok elfoglalva a külvilággal. Szentendrén lakom, nekünk ott van egy tök jó kis buborékunk, akkor jövök be a városba, ha dolgom van, egyébként amikor tudok, a családommal vagyok, velük nagyon szoros a kapcsolatom […] Nagyon remetében tolom” – fejtette ki.

HELLO WMN! Pál Marci Pottyondy Edina Lilu

Pál Marciéknál azonban más tétje is van a dolognak, ezzel kapcsolatban pedig bemutatott egy új fogalmat: a kisebbségi szorongást, és amivel ez együtt jár:

„Nekünk azt kell mutatni, hogy minden tökéletes: a gyerekek tökéletesek, a mi párkapcsolatunk is tökéletes. Nem hibázhatunk a gyereknevelésben vagy a párkapcsolatunkban, mert így is van rajtunk elég támadási felület – és ha ezen felül hagyunk magunkon még akár egy kicsit is, akkor igazat adunk annak a tábornak, amelyik azt mondja: két pasi nem tud felnevelni két gyereket.”

Persze mint mindenben, ebben sem vagyunk egyformák: míg Pál Marciék azon dolgoznak, hogy ne akarjanak annyira megfelelni a külvilágnak, Pottyondy Edinánál korábban nagyon mélyre tudtak menni a negatív hangok.

„Engem például nagyon sokat csúfoltak a fülem miatt gyerekkoromban azért, hogy ilyen marha nagyok – meg is műttettem őket. Meg az orrom miatt is piszkáltak, később azt is megműttettem […] Ezek baromi mélyen meg tudnak maradni.”

HELLO WMN! Pál Marci Pottyondy Edina Lilu

A témához kapcsolódóan persze szóba került az is, amikor nagyjából egy éve kopaszra vágta a haját egy YouTube-videójában. Elmondása szerint abban az időszakban túl sok megterhelő dolog történt vele magánéleti téren is. „Rettenetesen megborultam. Maga a videó nem ad hoc volt, nyilván átgondoltam, meg nálam a hajam kopaszra vágása sem új keletű dolog. […] Van egy nagyon jó újrakezdésélménye, mintha vennék egy hatalmas levegőt. […] Ez nem azt jelenti, hogy én ilyenkor rendben vagyok, hogy jól vagyok, de kell ahhoz, hogy el tudjak rugaszkodni. És onnantól kezdve nem kellett több a kommentelőknek sem. De hát én provokáltam.”

A kommentszekció külön világ

Pál Marci szerint külön kell választani azt, ami a kommentszekcióból árad az ember felé a valóságtól. Az ugyanis, aki az online térben gyakran álprofilokkal, a névtelenség álarca mögé bújva fröcsög, a legritkább esetben lép oda személyesen is a másikhoz, hogy szemtől szemben mondja el a véleményét.

„A való életben nem találkozunk ezekkel a kritikákkal. Valahogy nincs az embereknek elég tökük ahhoz, hogy a szemünkbe mondják, hogy »ti nem vagytok család« vagy hogy »az apa férfi, az anya nő«. Ezt face to face sosem kaptuk meg” – mondta Marci.

Pottyondy Edina ezzel szemben állandóan a vihar közepén áll, ami hihetetlenül megviseli pszichésen. „Eleinte lelkiismeretesen végigolvastam a kommenteket, és magamra is vettem őket. A jó komment olyan, mintha nem lenne, és a rossz komment az, ami megmarad. […] Mindig az üt mélyre, ami negatív” – mondta a youtuber, aki külső segítséget vett igénybe ahhoz, hogy az ezzel járó stresszt és szorongást megtanulja kezelni.

„Amikor olyan kommenteket kapsz, hogy »padkára haraptatnám és szétbasznám a fejét« vagy más olyan embertelen szidalmakat, amik állati erővel sugároznak feléd, azzal ép ésszel már nem nagyon tudsz mit kezdeni, de erre több megoldás is van. Az egyik az, hogy ki kell égetni ezeket a receptorokat, fel kell fogni, hogy egy politikailag rettenetesen megosztott országban élünk, ahol bármit csinálhatsz, akkor is szar leszel a másik oldal szemében, és vice versa. […]

Vagy az a másik opció, hogy nem csinálod: elfogadod, hogy ezt nem tudod ép pszichével végig tolni. Voltak ilyen pontjaim is, amikor azt gondoltam, hogy én ezt nem tudom tovább folytatni”

– fejtette ki Edina. Szerinte hiába legyint sokszor az ember az online támadásokra, hogy leszarja, valójában épp az ellenkezője az igaz. „Ez a legnagyobb ár, amit be kell fizetni: hogy sokan azt hiszik, köztünk közvetlen kapcsolat van, és így mindent lehet. És közben nem lehet mindent.”

Támogató háttér nélkül jóllétről sem beszélhetünk

Az, hogy milyen minőségi emberi kapcsolatokat ápolunk, kik vesznek körül, a legfontosabb összetevője annak, ahogyan a világban nap mint nap vagyunk.

Mint kiderült, Pál Marci a küzdeni tudását és küzdeni akarását hozta a családjából, amelynek nagyon hálás, és annak ellenére, hogy Edina hét lakat alatt őrzi a magánéletét, azt azért ő is elárulta, hogy az anyukájával való kapcsolata meghatározó az életében. „Nagyon szeretem az anyukámat, és nagyon sokat segít a mindennapjaim menedzselésében. Elég szorosan össze vagyunk kötve.”

HELLO WMN! Pál Marci Pottyondy Edina Lilu

Lilu számára is a bázist, a megtartó erőt a családja jelenti, amellyel rendkívül szoros a kapcsolata – a testvérével különösen. „A tesómmal egy igazi véd- és dacszövetségünk van. […] Nekem az egész életem ebben a burokban zajlott, hogy vannak ők és van a külvilág. Mint egy zárvány, mi olyanok vagyunk. […] Ez távol tart egy csomó mindentől.”

Ezt követően, az est második felében sor került a Hello, WMN!-est új elemére, a kibeszélőre, amelyben a WMN-csapat néhány tagja vett részt, akik Gyárfás Dorka moderálásával beszélték meg az első részben hallottakat. 

További fotókért kattints a képre, és lapozd végig a galériánkat!

HELLO WMN! Pál Marci Pottyondy Edina Lilu

A Hello, WMN! tematikus támogatója a Triumph, dizájnfelelőse pedig a TorTer e-Design volt. Ha nem tudtál személyesen velünk lenni a Hello, WMN!-en, akkor EZEN a linken megnézheted online, felvételről. 

Képek: Kovács Tamás / WMN

Filákovity Radojka