Jöhetett volna ez is a végefőcím után
Kevin a pszichológusnál, avagy kultfilmek és mesék kukacoskodó alternatív folytatásai
Vége a filmnek, már a stáblista fut, de én még mindig mozizom, csak már belül. Nem tudok leállni, ha egy film tetszik, vagy a története valamilyen szempontból megfogott, akkor fejben már a folytatást írom. Szóval, ha érdekel, mi történt a végefőcím után néhány könnyedebb kultfilm, vagy mese főhőseivel, tartsatok velem! Előre szólok, én nem ragaszkodom a hepiendhez. De Kevinnek azért kreáltam egyet, mert megérdemli. Szabó Anna Eszter írása.
–
Baby és Johnny a nagy ugrás után
Az egész ott kezdődött, hogy egy Facebook-csoportban feljött témaként a Dirty Dancing és hogy vajon mi történt Babyvel és Johnnyval a nagy táncos finálé után. Mindenféle teóriák előkerültek. Voltak, akik szerint a love story folytatódott, míg a halál el nem választ, és az unokáik esküvőjén is a legendás koreográfiájukat táncolják.
De szerintem, mivel Babyt senki sem állíthatja sarokba, így egy párkapcsolat miatt sem valószínű, hogy visszafogottá válna. Márpedig Baby ambiciózus nő, és biztos vagyok benne, hogy az sem áll tőle távol, hogy más nők jogaiért kiálljon. El tudom képzelni, hogy a nők abortuszhoz való jogáért küzd feminista aktivistaként, de azt is, hogy (apjához hasonlóan) orvos lett belőle, vagy hogy egy hátizsákkal bejárta a világot, hogy másoknak segítsen.
Johnnyval biztos próbálkoztak egy ideig, de lássuk be, más világ ők ketten, tök különböző célokkal és motivációkkal. Johnny alternatív színházi társulatnál táncol, ő is utazik, bejárja a világot, további táncosokat csavar az ujja köré, de Baby örökre a szívében marad, még akkor is, amikor rátalál az igaz szerelemre az egyik táncostársa személyében, akivel gyerekük is lesz. Az a nyári szerelem mindkettőjük (mármint Baby és Johnny) személyiségfejlődéséhez szükséges volt, és ez rendben is van így. Kihozták egymásból a legtöbbet, amit akkor, abban a periódusban lehetett. Így volt kerek.
Nem tudom, Babynek végül lett-e férje, gyereke, most úgy képzelem, hogy nem, és még azt is megkockáztatom, hogy Johnnyval tartották a kapcsolatot, akár találkoztak is mint barátok.
Na jó, inkább nem folytatom tovább, mert a deres hajú Baby és a már megözvegyült Johnny találkozásából viszont már simán kinézem, hogy táncolni kezdenek, és ekkor már nem bírják egymást elengedni soha többé. Tessék, végül is itt a hepiend. Jobb később, mint soha.
Kevin karácsonyi ajándéka
Mivel nincs karácsony Kevin nélkül, mi is megnéztük a kultikus Reszkessetek, betörők!-et, már vagy két hete. Minden évben elgondolkodom azon, hogy mi a nyavalya történik ebben a filmben.
Mert ha úgy igazán belegondolok, szörnyű dolgok hangzanak el és esnek meg a legelejétől fogva. Sőt, főképp a legelején. Van ez a hatalmas család, aminek látszólag minden tagja rühelli a másikat. Nem nagyon tűnik úgy, hogy bárki kötődne legalább minimálisan akárkihez.
És ennek a szeretetmentes káosznak a kellős közepén kínlódik Kevin, aki minden klasszikus tünetét felvonultatja annak, hogy milyen elvadult tud lenni egy gyerek, ha nem foglalkoznak vele és nem szeretik igazán.
Az első húsz percben verbálisan bántalmazzák, megalázzák és olyan mérgező mondatokat vágnak az arcába, hogy „torkig vagyok veled”, „te kis gonosz vadállat”, „mindig te húzod ki a gyufát”, „tele van veled a bakancsunk”, és „te egy kis imbecile vagy” (azaz félkegyelmű).
Ehhez még hozzájön, hogy éjszakára összezsuppolnák a köztudottan bepisilő kisfiúval, a seggfej nagytesója pedig (miután halálra rémisztette egy kaszabolós horrortörténettel) befalja Kevin kedvenc pizzáját, aztán felajánlja, hogy készségesen kihányja neki, ha annyira ragaszkodik a sajtos pizzájához.
Na mármost ezek után Kevin nyilván tele van indulattal és elege lesz az egész bagázsból. Ekkorra már nekem is.
Ez a család faszfejek gyülekezete, mondjuk már ki! Kevinnel vállvetve én is azt kívánom, hogy bárcsak mind eltűnnének végre a fenébe.
És mivel szakavatott seggfejekről beszélünk, természetesen már csak a repülőn tűnik fel nekik, hogy a kilencéves kisfiút otthon felejtették.
Ezek után persze már végképp nem a realitások talaján mozog a sztori, hiszen bakker, bármennyire felüdülés lehetett megszabadulni ettől a förtelmes bagázstól, mégiscsak egy gyerekről van szó. Egy gyerekről, akit sose szerettek igazán, megaláztak, eltiportak, aztán magára hagytak, betörőkkel harcolt, megvédte a házát és eközben látszólag egyáltalán nem traumatizálódik, sőt pont hogy kedvesebb, udvariasabb lesz. Aztán egy évvel később, a második részben újra magára marad. Megismétlődik minden elölről. És még ezután is született pár folytatás, mert úgy tűnt, a filmipar és a nézők nem bírják megunni a sztorit. Hozzáteszem, az eredeti két részt én is imádom, de legfőképp a nosztalgiafaktor miatt.
Ám ha én csinálnék folytatást, az már más műfaj lenne.
Az a film, mondjuk, úgy kezdődne, hogy Kevin rágyújt a pszichológusnál. Akkor is, ha ilyet nem lehet. Ő Kevin. Gyújtson csak rá, megértem. Szegény rágja a körmét is. Paranoiás, pánikrohamai vannak, folyton szorong, attól fél, hogy beüt a krach, rátámadnak, elveszik, ellopják valamijét, állandó készenlétben van.
Mindenféle drogproblémái vannak, küszködik a párkapcsolataival is, vagyis nincsenek is neki, nem bízik senkiben, valamiért azt gondolja, úgyis elhagyják, őt úgysem lehet szeretni.
A haja csapzott, szeme alatt karikák. Szinte látom magam előtt. Szinte… Igen, ez most a felnőtt Macaulay Culkin-fotó helye.
Ebben a filmben Kevin végre elindul az úton, hogy megbocsásson a családjának, hogy ne gondolja azt, anno megérdemelten maradt magára. Igazi mélylélektani dráma, amiben Kevin végre feldolgozhatja azt a sok szörnyűséget, amin keresztülment, szembesíti a családját is, aztán elutazik a világ másik felébe, mondjuk, Indonéziába, ahol megismerkedik egy helyes, kedves, szép lánnyal, aki szereti úgy, ahogy van. Többé hátra se néz.
Kevin, te ezt a folytatást kapod tőlem karácsonyra.
Elza és Anna pokoljárása
Hát, hol is kezdjem. Írtam már arról, hogy ha megpukkadok, se tudom száz százalékig felfogni, hogy a második rész miről szól. De valamiben biztos vagyok: az, ahogy ez a két nővér felnőtt, rettenetes. Kezdjük ott, hogy imádják, szeretik egymást, közös a szobájuk. Aztán Elzának egyre veszélyesebbé válik a varázsereje, mert még nem tudja kezelni, ezért Anna fejéből törlik az összes varázslattal kapcsolatos emlékét, majd elzárják, elválasztják őket egymástól. Magyarázat nélkül. Bocs, lányok, eddig volt tesótok, de most már nincs. Anna gyakorlatilag magányosan nő fel a kastélyban. Senki sem köti az orrára, mi történt, még csak azt se mondja senki, hogy ne aggódj, nem veled van a baj, nem csináltál rosszat, és nyugi, a tesód továbbra is szeret. Szimplán elválasztják őket egymástól, bezárkóznak összcsaládilag, majd a szülők (ahogy azt a Disney szereti) jól meg is halnak.
A lányok végképp magukra maradnak.
Aztán persze felnőnek, és mindkettőjüknek muszáj túlesnie pár hibás döntésen, kell néhány hülyeséget is csinálniuk, hogy aztán gyorsan egymásra találjanak, mert lejárt a műsoridő. A folytatások (egy egész estés és két rövid) valamennyire pedzegetik, hogy Elzán azért nyomot hagyott a múlt, bűntudata van, hogy miatta szívott az egész család, főleg Anna. De ez nem volt elég, a második egész estés részben még egyszer bele kellett rúgni szegény Elzába, hogy megtudja, a szülei azért haltak meg, mert elsüllyedt a hajójuk, amire azért szálltak fel, hogy megtudják, miért olyan Elza, amilyen. Aztán csodálkozunk, hogy az emlékek jégfolyójában olyan mélyre megy szegény lány, hogy meg is fagy. Mivel Disney-meséről van szó, végül is mindenki magára talál, megbékél, továbblép.
De én azért még megnézném, hogy Elzára, azon túl, hogy mindenféle varázslényekkel él az elvarázsolt erdőben egy varázsvízló hátán vágtázva, mégis hogyan hat ez az egész sztori hosszú távon. Lesz-e valaha párkapcsolata, gyereke? Vagy magányos marad? És az oké neki? Ha Anna és Kristoff családot alapítanak, nem lesz féltékeny a „normális” életre? És Anna, aki egész gyerekkorában mindenkitől elzárva, teljes magányban és elszigeteltségben élt, neki vajon mennyire fekszenek a királynői és anyai szerepek? Ebben lenne még egy mélyelemző felnőtt verzióhoz kraft, az biztos.
Nem varázstalanítanám a mesét, de ha a történetből indulok ki, akkor Elza hamarosan úgyis újra talál valamit, amin szoronghat, hiszen az az alapberendezkedése, abban nőtt fel.
Anna pedig megélte a legmélyebb magányt, azt is, hogy az első „szerelme” meg akarta ölni a trónért, feláldozta magát a nővéréért, halálra fagyott (hogy aztán a szeretet felolvassza a jéggé dermedt szívét), és ez lélektanilag csak a jéghegy csúcsa. Minimum egy identitásválságot megszavaznék neki, hadd lázadjon szegény lány, kapjon egy harmadik részt, amikor ő borul meg, ő tombol, hadd szóljon! És most legyen Elzán a sor, hogy felszívja magát és megmentse a húgát. Na, hát nem véletlenül ért véget a sztori azzal, hogy Elza lovagol, Anna szobrot avat és hogy majd este activityznek egy jót. Mert bizony jogos a kérdés, hogy a sok szép dalon és látványos, izgis jeleneteken túl végül is mikor sikerült feldolgozni azt a rengeteg sok tragédiát, amit megéltek egyénileg és együtt? Egy biztos, erre a kérdésre nem a Disney fog nekem válaszolni. Most még azt várom, mit kezd a stúdió azzal a széles körben elterjedt teóriával, hogy Elza igazából leszbikus…
Sandy és Danny a suvápsuváp után
Tudom, vannak olyan szent tehenek, amiket tilos bántani. Ilyenek bizonyos filmes klasszikusok is, mint például a Grease (magyarul Pomádé). Kiskoromban odavoltam érte, sőt egy iskolai énekversenyen a Hopelessly Devoted to You című dalt énekeltem, kívülről tudtam az egészet, és eszembe se jutott, hogy bármi kivetnivaló lenne a sztoriban. De ennyi év távlatából már más a helyzet.
A film ugye ott ér véget, hogy a frissen érettségizett, végzős egyetemistának kinéző gimisek ünneplik, hogy suvápsuváruváp csingcsing, az álompár, Sandy és Danny pedig a felhőkbe emelkedik a szuperül kikerázott járgánnyal, mindenki boldog, vár rájuk a nagybetűs élet. Elvileg.
De gondoljunk csak bele, mennyi realitása van annak, hogy ez a két ember holtomiglan-holtodiglan együtt subidubizik majd?
Nagyjából semennyi. A nagyvagány srácból egyenruhás, semmilyen csávó lett (de csak pár percig), az egyszerű, kedves, ártatlan lányból viszont bőrruhás, dohányzó, enyhén közönséges luvnya. Ő az is maradt. Mintha a különbözőségük pusztán az öltözködésükön és a (nem) dohányzáson múlna. A kapcsolatuk alapja egy szép nyári románc volt, azt keresgélték egymásban a suliban is, de mivel ott egyikük sem lehetett önmaga, nem is tudtak kapcsolódni. A film végén így viszont két önmagában totálisan összezavarodott fiatal jön össze.
Azt tudom elképzelni, hogy elkezdik a főiskolai éveket, ahol Sandy ráébred, hogy azért volt ő olyan nett, egyszerű és ártatlan, mert ő tényleg ilyen, és semmi köze nincs a feltupírozott hajú, tűsarkús vamphoz, amivé lett, csak hogy megszerezzen egy gumigerinc fiút, aki annyira nem volt képes, hogy önmagáért szeresse. Szóval Sandy szakít Dannyvel, aki nem érti, mi történt, de hát nem is csoda, sose volt egy észkombájn, csak bazi jól énekelt, még jobban táncolt, és jó volt a haja.
Tudom, ebben nincs semmi subidubi, de a folytatásban szerintem elfér pár köldöknézegetős szám, amiben Sandy nézi magát a tükörben és nem ismeri fel, akit lát, és közben Danny nézi a tükörben magát néző Sandyt, hogy miért, miért, miééééért egyre nagyobb köztük a távolsáááág. A szakításukat dalban mondják el, visszatér benne a Summer Nights néhány sora, békében válnak el. És remélhetőleg ezután kemény önmunkába kezdenek, rájönnek, hogy kik ők, mit és kit akarnak valójában. Rájuk férne.
Tudnám még folytatni, de annál sokkal kíváncsibb vagyok a ti ötleteitekre!
Ti milyen filmeknek írnátok kukacoskodó folytatást?
