Banksy titokzatos és szókimondó világa

–

Banksyvel kapcsolatban azt hiszem, nem kérdés, hogy megosztó személyiség: vagy kedvelik, vagy nagyon nem. Esetleg nem ismerik, de más oka nem lehet annak, hogy valaki semlegesen viszonyul hozzá. Néhány információ elvileg már napvilágra került róla: például, hogy 1974-ben született Bristolban Robin Gunningham néven (de Robert Banksről is olvasni itt-ott). Azonban megmondom őszintén, egyáltalán nem vagyok benne biztos, ha róla beszélünk, mi az, ami tényleg fedi a valóságot, és mi funkcionál elterelő hadműveletként.

Miközben talán senki számára nem kérdés: amit Banksy mond, annak súlya és fontos üzenete van, az már inkább eltérő véleményeket szül, hogy mennyire elfogadható vásznat választott magának a festő.

Banksy a graffiti műfajával indult és ebben is teljesedett ki: éppen emiatt érdekes bármilyen vele kapcsolatos kiállítást is végignézni, hiszen a valódi kontextus (ami nemcsak a tér, de bizony sokszor a pillanat és adott idő is) már nem lehet körülötte. Ennek ellenére megéri időt szánni rá, hiszen a tehetsége, az egyedisége, a humora, az iróniája, a polgárpukkasztó igazságérzete megteszi a maga hatását, és valóban azt érezzük: nagy dózisban látva a festményeit és a tetteit, Banksy egy kicsit közelebb kerülhet hozzánk.

A patkány mint a street art művészet analógiája

A májusban Budapestre érkező kiállítás, amely többek között Párizs, Brüsszel, Milánó, Prága és Madrid után jött hazánkba, ahonnan majd Velence, Nápoly és New York felé veszi az irányt, több mint száz alkotást tár a látogatók elé: ezek a lenyomatok, installációk, fényképek kifejezetten a kiállításra készültek, és lehetővé teszik, hogy a sokszor csak legendákból ismert utcai műveket közelebbről is szemügyre vehessük.

Bár nem velük indul a tárlat, nem véletlenül kapnak hangsúlyt és külön figyelmet a patkányokat ábrázoló grafikák: a művész számára egy nagyon fontos szimbólumot jelentenek, amit már azelőtt sokat használt, hogy világhírűvé lett volna.

„A patkányok ugyanis egyrészt túlélik az emberiséget, másrészt pedig remekül megmutatják azokat a képességeket, amelyekkel a graffiti műfajban alkotóknak rendelkezni kell: így a ravaszságot és rugalmasságot”

– olvasható anu De Ros és Emre Ezelli kurátorok leírásában.

Azt hiszem, Banksy egész személyiségét remekül kifejezi, amit könyvében reagált arra, ahogyan a patkányok jelentőségét boncolgatják a művészetében: „Három évig festettem patkányokat, mielőtt valaki azt mondta volna, hogy ez a művészetem analógiája, és úgy kellett tennem, mintha ezt mindvégig tudtam volna”.  Akárhogy is, egy későbbi írásában azért maga is beismerte: nem véletlen a párhuzam, hiszen

a patkányokat mindenütt üldözik és utálják, ezért csendes kétségbeesésben élnek a mocsokban. Ennek ellenére mégis képesek lehetnének az egész civilizációkat térdre kényszeríteni.

Tényleg eljön a majmok bolygója?

A patkányok mellett még egy állatfaj fontos szerepet kap Banksy művészetében: ezek pedig a majmok, az őket ábrázoló munkáiból többet is felvonultat a budapesti kiállítás. Az egyik legikonikusabb ezek között talán az Egyesült Királyság parlamentjét ábrázoló festmény: a teremben azonban emberek helyett majmok tanácskoznak. Tegyük a szívünkre a kezünket, és minden személyeskedés nélkül, mondjuk ki: az Elfajzott parlament címet viselő alkotást azért valószínűleg a világnak egyetlen pontján sem kell nagyon túlmagyarázni. Még ha általánosítani nem szabad is. A festmény egyébként 2009-ben készült és tíz évvel később kelt el rekordösszegű 9,9 millió fontért: nem tartották ugyanis soha aktuálisabbnak hazájában, mint a brexit-huzavona idején. A művész Instagram oldalán is reagált a nagy összegű vételre, amikor a festmény posztja alá ezt írta: „Nevess, de egy napon senki sem lesz felelős.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Banksy (@banksy) által megosztott bejegyzés

A sor visszautal arra a képre, amellyel 2002-ben a csimpánzmotívum bekerült Banksy eszköztárába: ez egy ha tméter hosszú graffiti volt, amely a szolgasorsba kényszerített majmokat ábrázolta, a felirat azonban felhívta a figyelmet: „Nevess most, de egy napon mi leszünk a felelősek.” (vagy Nevess most, de egy napon mi leszünk a főnökök. Többféle fordítást is használnak a különböző kurátorok – a szerk.)

A street art alkotó egyik visszatérő ideája egyébként a „majmok bolygója” jövőkép, azaz, hogy előbb-utóbb az ember elveszti a hatalmat sajátjának vélt planétáján.

A majomkodásból pedig brit gyökerekkel a királyi családot és magát a királyság intézményét sem hagyta ki: utóbbiról egyik könnyen értelmezhető kritikája a II. Erzsébet jubileumára készült koronaékszereket viselő főemlőst ábrázoló képe lett.

A kritika nem csak a hatalomnak szól

Mielőtt fellélegeznénk, hogy sétagalopp lesz végigjárni a művek között, hiszen kizárólag annak kell rosszul éreznie magát, aki hatalmi pozícióból döntéseket hoz: csípjük meg magunkat, mert ez közel sincs így.

És ha már kedveljük Banksyt, mert felfele megmondja a tutit, érdemes a szemébe néznünk – legalább képletesen – akkor is, amikor minket kritizál: egy társadalom bírálatán keresztül, amely viszont egyszerű emberekből áll, akik élvezik annak károkat okozó torzulásait is.

Banksy különösen sokat foglalkozik a menekültkérdéssel (és állítólag a műalkotásokból bejövő összegeket is az érintettek megsegítésére fordítja), annak pedig az emberi oldalával: azaz a hontalanul otthont kereső tömegekkel.

Az egyik legérdekesebb vetülete ennek a Steve Jobsot szíriai menekültként ábrázoló festmény, amelyet a művész 2015-ben a The Jungle nevű menekülttáborban fedett fel. A modern technika gurujának személyes története elevenedik meg a különös képben, hiszen Steve Jobs szíriai bevándorló fiaként érte el, amit elért. (Őt végül nem is a vér szerinti szülei nevelték föl, erről ITT olvashatsz.)

Banksy ezzel az előítéletekre igyekezett felhívni az emberek figyelmét.

A másik nagyon fontos kritikája természetesen a fogyasztói társadalommal kapcsolatos: a bevásárlószatyrokkal keresztre feszített Jézust azt hiszem, nem kell részletesen magyarázni senkinek, aki járt már a modern karácsony díszletei között. A „Sale ends” című képen pedig a vásárlás iránti vallási magasságokba emelkedő lelkesedést hivatottak ábrázolni a lepelben, a „kedvezmény vége” feliratú tábla előtt térdelő alakok.

Az ártatlanság és a jövő vagy épp az (elveszett) remény szimbólumaként Banksy gyakran használ gyerekalakokat is egy-egy képén. Ezek közül számomra az egyik legemlékezetesebb a Nola című, eredetileg 2008-ban, New Orleansban készült esernyős kislány festménye, amelyen kizárólag az ernyő alatt ömlik az eső.

Eredetileg az árvízvédelmi kudarcot jelképezi a mű, de mögé gondolva számos nagyon aktuális helyzet felmerülhet az emberben (ugye, olykor nem is baj a kontextusból kiragadni valamit?), akár a gyermekvédelmi rendszerre vagy a saját családjukban veszélyben élő gyerekekre vonatkoztatva (természetesen ezek csak az én személyes áthallásaim).

Valóban az elveszett remény szimbóluma, viszont az egyik legismertebb Banksy-kép, a southamptoni falfestmény, a No Future, ahol a gyerek által tartott léggömb a Nincs jövő felirat egyik betűjeként látható viszont. A graffiti műfajában persze nemcsak a lázadás, de a játékosság is ott munkál: ezt mutatta meg számomra a Hammer boy (Kalapácsos fiú), amelyet Banksy New York utcáin egy tűzcsap feletti falra festett – és egyszerűen csak egy jól mutató fricskaként funkcionál. 

Mozifilmet érdemelne Banksy pályafutása és akciói

Banksy sokrétű művészetét, világszerte „szétszórt” sokszor villámcsapásként megjelenő alkotásait természetesen egy cikkben nem lehet összefoglalni: ahogy a Budapestre érkező kiállítás anyagát sem. Mindenképp érdemes saját szemünkkel látni. A tárlat során egyébként videóanyagokat, többek között híradásokat is láthatunk Banksy elmúlt két évtizedes karrierjéből, valamint részleteket mutatnak a 2010-ben megjelent saját filmjéből (amelyről a mai napig nem tudják tisztán kijelenteni, hogy mi igaz belőle és mi nem, ki színész és ki önmaga, egy biztos, Banksy elváltoztatott hangon és eltakarva megszólal benne).

Amin viszont a legjobban szórakoztam, azok a láthatatlan művész „csínyei”, amelyeket nívós, őrzött, nagynevű múzeumokban követett el. Önmagában az is izgalmas, ahogy egy-egy város – sokszor aktuális háborús övezet – falain megjelenik egyik-napról a másikra valamilyen alkotása.

Mégis az, hogy nemegyszer csempészett be műveket a klasszikus és „elfogadott” művészet kultikus helyeire, többek között a Louvre, a British Múzeum vagy a Természettudományi Múzeum falai közé, számomra igazán vagány és szórakoztató tény. Főként, hogy olykor maguk a kurátorok is napok múlva vették észre egy-egy kiállítás új tagját, annyira beleillett az összképbe.

Na, itt merült fel bennem a kérdés: hol az a film Banksyről valami hollywoodi nagyágyúval a főszerepben? 

Banksyt sokszor szidják hivatalos személyek nemcsak politikai jellegű megnyilvánulásai, de az épületekre festett graffitik miatt is: mégsem fogta meg még senki, vette le a fekete álarcot és mutatta őt meg a világnak. És nehezen tudom elképzelni, hogy a mai világunkban erre ne adódna lehetőség. Valószínűleg igazából senki nem is akarja lebuktatni: igazi macska-egér játék ez, ami bosszantóan szórakoztató mindkét félnek, ezért felesleges kiszállni belőle.

Szeressük vagy utáljuk: a világ a végén úgyis Banksyvel kerek.

Kiemelt képek forrása: Wikipedia/ Ozone's Angel. Banksy @ Old St.; Wikipedia/ Ajuk; Wikipedia/ Fabio Venni

Széles-Horváth Anna