A kerámiák segíthetnek az önelfogadásban, az anyává válásban, a belső sárkány megszelídítésében

–

Megvan az az érzés, amikor életedben először találkozol valakivel személyesen, de rögtön úgy beszélgettek, mintha ezeréves barátok lennétek? Mintha ott folytatnátok, ahol múlt héten abbahagytátok, mintha bármeddig maradhatnál nála, és bármikor benyúlhatnál a hűtőjébe?

Na, nagyjából ezt a ritka fajta kapcsolódást éltem át, amikor besétáltam a Parbiart Bartók Béla úti műhelyébe, és még helyet sem foglaltam, mikor Parázs Bianka már egy nagy tál epret tolt az orrom elé. Tessék, nekem hozta Hajdú-Biharból. Óriási, vörös, zamatos szemek – ez bizony nem a bolti, tartósítószeres gyümölcs –, szinte még a gazda kezének nyomát is érzem rajta.

És noha ez a tál eper csak egy apró, kedves gesztus, mégis, mintha egyben Biankát is bemutatta volna: benne volt a természet és a kétkezi munka tisztelete és szeretete, a gondoskodás, a táplálás, a szépség – ha egy picit mélyebb szimbolikába nyúlnánk, akkor az érés, a fejlődés, a virágzás, a gyümölcsöző fejlődés élménye. Erről szólnak a Parbiart kerámiái, erről szól az alkotójuk lénye, és ezt szippantottam magamba ebben a kicsi, de mégis tágasnak érződő műteremben is, ahol a legszebb vázák, tányérok között beszélgettünk. De kezdjük az elején.

Játékosság, káosz, kreativitás egy személyben

Ha egy szóval kéne jellemeznem Parázs Biankát, valószínűleg holtversenyben nyerne a „teremtés” és a „kíváncsiság”. Amióta az eszét tudja, alkot – „már anyámból is ceruzával a kezemben jöttem ki” – a kreativitás számára az emberekkel való kapcsolódás, valamint a világ megértésének eszköze. Ha valamit lefest, lerajzol, az egyaránt csatornát nyit érzelmei kifejezéséhez, és környezete történéseinek letapogatásához. Ezt a családja is gyorsan észrevette: szülei, noha teljesen más területről érkeznek, mindig is támogatták lányukat a művészeti önkiteljesedés útján, és miután Egerben elvégezte a grafika szakot, majd a MOME rajzfilm-animáció szakát, végül a kerámiafestés mellett kötött ki.

„Nagyon szeretem a tradicionális technikákat, szívesen használom a kezemet alkotás közben.

Emellett nem tudok sokáig egy projekt felett ülni, türelmetlen vagyok. Nagyon gyorsan rajzolok, ha megvan a fejemben a kitalált dizájn, öt-tíz perc alatt kész a tárgy. Ez igazi meditációs folyamat számomra” – mondja.

A művész előszeretettel veti bele magát izgalmas, komfortzónán kívüli helyzetekbe, amiknek lenyomata személyiségébe és művészetébe is beépül. A mintákban egyaránt ott van Bianka alföldi származása, vidék iránti rajongása, az Ázsiában töltött félév emléke, a kommuna, ahol barátaival élt egy darabig, a két év alatt levezetett 50 ezer kilométer, a virágok, a kertészkedés, és Bakonszeg, ahol párja családjának kerámiaműhelye van. Ádámmal öt évvel ezelőtt jöttek össze, amikor egy random ötlettől vezérelve megfestették együtt a csökmői sárkányhúzás betyártörténetét (ha nem ismernéd, keress rá, roppant szórakoztató sztori), az ecset letételével pedig realizálták: köztük életre szóló kapcsolat köttetett. Nemcsak a magánéletben, de a munka terén is.

Ádám, noha régészként dolgozik, családja népi iparművészeti munkásságát is továbbvitte: gipszöntéses technológiával készíti a kerámiákat, amiket aztán Bianka megfest, majd közösen mázaznak.

„Én vagyok az őskáosz, Ádám pedig a gyors, erős, megoldóember.

Ő egy elképesztően izgalmas és kreatív arc, viszont nem szívesen szerepel, így a közösségi médiában is az én arcomat ismerik elsősorban a követőink. Komplementert alkotunk, életben, művészetben egyaránt.”

Minden kerámia egy lépés az önelfogadás útján

Gyermekded, színes, játékos, funkcionális, felesleges izmozás nélkül – így jellemzi Bianka saját alkotásaikat, amikről gyorsan kiderül: nemcsak esztétikai, de terápiás célt is szolgálnak. Ráadásul mindegyiknek van saját története.

Az első termék például az ikonikus füstölő volt, amit egy olyan időszakban készített el, amikor nem ápolt jó viszonyt önmagával.

„Mindig is a kerekded, finom női formákat rajzoltam szívesen, mert ezeken keresztül szerettem meg a saját testem.

Erre példa ez a füstölő, ami ahogy elkészült, picit megkönnyítettem vele a lelkem. És ezt szerettem volna átadni másnak is.”

Aztán ott van a sárkányos minta, amit egy gyerekkori álma inspirált – álmában a nagymamája kertjében volt, amikor leesett mellé az égből egy háromfejű sárkány, aki meg akarta ölni, ám apja megvédte tőle, és egyben feláldozta magát a lánya védelmében. A sárkány mint szimbólum azóta fontos szerepet tölt be Bianka esztétikai világában: ezt a zabolázatlan erőt szelídíti meg a munkáival: „mára már a barátom ez a belső sárkány. Ugyanúgy tud pusztítani, mint védelmezni, óriási, meghatározó jelenléttel van bennem.”

A kollekciók egyes darabjai összeillenek, ugyanakkor minden termék egyedi, megismételhetetlen, és nem követ szigorú szabályosságot. Bianka rajong a szépen kimívelt vonalakért, de ha neki is ilyen precízen kéne alkotnia, abba biztosan beleőrülne. Hozzá közelebb állnak a játékos, tökéletlen népi motívumok, ázsiai virágok, kerekded nők, izgalmas élővilág, és simán megfér egymás mellett az Alföld és Hongkong esztétikája. A művész mindkét helyen otthon érzi magát, de egy percig sem tagadja, hogy most Hajdú-Bihar számára a legkomfortosabb. Ez az a hely, ahol félig önfenntartó gazdálkodást folytathatnak, és ahol egy utcán belül mindent megtalál, amire szüksége van – legyen szó a kisboltról vagy a közösségről. Utóbbi ugyanis esszenciális értékkel bír a számára.

Az, hogy Bianka anno kommunában élt, már önmagában rámutat arra, mekkora igénye van a kapcsolódásokra, és noha azt a verziót hosszú távon nem érezte fenntarthatónak, jelenleg workshopokon, vásárokon, táborokban éli meg a közösség erejét. Utóbbihoz kapcsolódik, hogy szeretné minél több embernek megmutatni a magyar vidék tájait, átadni az alkotás szeretetét a kerámiákon, a festésen, a jógán, a természetjáráson keresztül. Bakonszegen – ahol épp táboroznak – pedig bőven van miből inspirációt meríteni: azt tudtad, hogy van a faluban olyan ház, amit Makovecz Imre tervezett, és a Berettyó folyó is ott csörgedezik? Festői, na. 

Hallja meg a világ: a nőknek szupererejük van

Na de itt még közel sincs vége a sztorinak. Biankának nemrégiben katartikus élményben volt része, ami sok szempontból új irányt adott a művészetének (és egyben személyiségének is). Az alkotó ugyanis fényképezőgéppel a kezében kísérte végig egy nagyon jó barátnője szülését, majd mikor világra jött a csecsemő, melléjük fekve az ágyban élte át velük a családdá válás eksztatikus örömét.

„Fizikálisan arra van kialakítva a nők teste, hogy ezt meg tudjuk csinálni. Nem kötelező, lehet máshogy dönteni, de ha akarjuk, képesek vagyunk rá. Azonban végigkísérni ezt az egészet spirituális élmény volt.

A tény, hogy láthattam, ahogy egy nő átmegy ahhoz a bizonyos átjáróhoz, az élet-halál kapujába, és lehoz onnan egy életet… ez olyan erő, amit legszívesebben mindennap beleüvöltenék a világba, hogy tudjon róla mindenki, hogy van, hogy megadatott a nőknek”

– mondja, közben mutatja a karján: már csak az emléktől is libabőrös. Hozzáteszi: ez az erő nincs helyén kezelve. Tudunk róla, de természetesnek vesszük, és ő az élmény óta ezt nem képes félvállról venni.

Bianka barátnője nem szülhetett a saját otthonában, ám fontos volt számára, hogy a méhlepényt megőrizhesse és elültethesse – ám míg a szülés spirituális és elementáris magasságokba került, addig a méhlepény egy zacskóban, majd egy fémtálban végezte – Bianka szerint meglehetősen méltatlan módon.

„Szinte itt van a fülemben, ahogy csattan abban az edényben ez a gyönyörű dolog. Ez a valami, ami voltaképp az első otthonunk. Azt éreztem, ez nincs rendjén: el kell készítenem a kerámiatálat, ami méltó hely lehet a méhlepény számára, és amit eltemethetnek vele együtt szertartásosan, vagy továbbörökíthetik az utódoknak” – mondja Bianka, aki most már missziójának érzi, hogy minden otthonszülő anyukának lehessen saját méhlepénytálja.   

Biankát az élmény – saját bevallása szerint – teljesen megváltoztatta: szívesen megtudna még többet a szülés, születés lélektanáról, a jövőben még akár egy dúlaképzést is elvégezne.

„Más ember vagyok azóta, ezt biztosan tudom. Egy olyan típusú megnyugvást éltem ott meg, amihez úgy érzem, a női részem tudott leginkább kapcsolódni. Ez pedig átjárja az életem, és szeretném magammal továbbvinni – akár művészetileg, akár szakmailag, ha lehet.”

Képek: Chripkó Lili/WMN

Takács Dalma