Haumann Péter: Hosszan voltak jó éveim
A két éve elhunyt színészre emlékezünk
Ő is azok közé tartozik, akiről azt hittük, örökké él majd, mert annyira elképzelhetetlen a világ nélküle. Haumann Péter sajnos már két éve nincs köztünk testi valójában: 2022. május 28-án ment el hosszú betegség után. A hiánya azóta is fájdalmas, azonban a szerepei és a gondolatai szerencsére örökké velünk maradnak. Both Gabi szemezgetett a WMN-en korábban vele és róla megjelent írott és videós anyagokból.
–
A legnagyobb színészek egyike
Ezt a mondatot nem vagyok képes múlt időbe helyezni: a legnagyobb színészek egyike, punktum!
Amikor készültem erre a cikkre, nem csupán a vele és róla készült korábbi anyagainkat néztem-olvastam újra:
szerencsére közös kultúrkincsünk egyik főszereplőjeként számtalan forrásban szerepel Haumann Péter neve.
Sok interjút adott, fontos színházi előadásokat rögzítettek, amikor még létezett a színházi közvetítés műfaja, televíziós és filmszerepeinek se szeri, se száma.
A kabaréjeleneteiben (például ebben a múlhatatlan, gyerekkorom óta imádott, és ezerszer látott, soha meg nem unható Három nővér-paródiában, amelyet Alfonzó neve fémjelez) is ugyanolyan ihletett, mint legendás III. Richárd-monológjában, amelyet a zseniális Fehér György rendezett és rögzített. De a Szókratész védőbeszéde is emlékezetes, számtalanszor eljátszotta Magyarországon a legkülönfélébb helyszíneken.
A Macskákkal búcsúzott színpadi pályafutásától, az 1500. ünnepi előadáson Tus szerepét alakította, amit háromszázszor játszott el.
Legfőbb szerepe: a családapaság
Nem csupán szerepei voltak legendásak, hanem a feleségével és három gyerekével ápolt különlegesen szoros kapcsolata is. Talán ezért volt képes ennyire kiteljesedni művészként is.
Olyan erős szeretetburkot szőtt köré a családja, hogy képes volt újra és újra a legnagyobb erőket mozgósítani magában minden szerepében.
Gyárfás Dorka hosszan beszélgetett Haumann Péterrel – egy évvel a halála előtt. Így kezdte a róla szóló írását:
„Ha létezik olyan, hogy őstehetség vagy született színész, akkor ő lehetne a definíciója. Minden porcikájából, minden szerepében áradt a játék öröme, és nem sokan akadtak, akik annyiféle műfajban, társulatban és közegben dolgoztak, mint ő.”
Idézetek Haumannról és Haumanntól
A vadászatról:
„Lassan negyvenöt éve vadászom – nem az az újdonsült vadász vagyok, amilyenek mostanában ellepték ezt a területet. Én még tisztességesen vadászom. […] Sokan lettek most vadászok a friss földtulajdonosok közül. A régi parasztvadászok, akik puskához jutottak, még értették a dolgukat. Például nem »lelőtték« a vadat, hanem birtokba vették – nagy különbség!
De ennyi idősen engem már nem csupán az elejtés izgalma vonz, hanem legalább olyan súllyal a figyelem. A teljes csönd.
Az ember kiesik térből és időből. Egyszer meglepett például egy teljes holdfogyatkozás – nem tudtam előre.
Egy tisztáson ültem, és olyan barátságba kerültem akkor a holddal, hogy az volt az érzésem, árnyjátékot játszhatnék rajta, mint az unokáimmal.
Ennyire elbíztam magam a látványban.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A színpadi búcsúról
(Az interjú a Covid után készült)
„Nem olyan régen játszottam utoljára színpadon, de meg kell mondanom, jólesett a szünet. Az utóbbi időben persze már elegem lett a karanténból – ahogy sokaknak. Elkezdtem emberek után vágyni.
Az elmúlt időszakot a nyaralónkban töltöttük a feleségemmel, ahonnan látni lehet a fél Balatont. Ez a távolság mindig megnyugtatott, akármilyen volt az időjárás. Csodálatos színek és a naplemente… de leginkább a távolság tett jót. […]
Úgy vagyok ezzel, mint aki meggyúrta a tésztát, és egy kevéske liszt még maradt a kezén, azt is lerázza. Azzal, hogy elváltam a Katona József Színháztól, elvétve vállaltam már csak szerepeket, aztán ez is szépen lecsengett. […]
Eljött a hallgatás ideje nálam, és jólesik. […] Hosszan voltak jó éveim, nincs okom panaszra.”
A színészet mesterségéről
„A színészi neveltetésemet Ádám Ottó határozta meg, a főiskolán ő volt a mesterem, akit a mostani nagy rendezők (a nagyot egy kicsit idézőjelben mondom) nem értékelnek, sok tekintetben ósdinak, avíttnak tartanak, de a személyiségét akkor sem lehet megkerülni. Ő egyszer azt mondta rólam: »Szeretném szeretni a Haumannt, de nem engedi.« Ezt azért mondhatta, mert sokszor ellene szegültem, és néha úgy tűnt, igazam van. Később a szeretete olyan módon nyilvánult meg, amit én nem tudtam jól fogadni, mert olyan intellektussal bírt, ami messze meghaladta az enyémet, és ettől én folyton zavarban voltam. Mégis azt kell mondanom, voltak pontok, amikor mintha én többet láttam volna mesterségből, mint ő – de annak alapján, amit tőle tanultam. […] Én a tőle tanultakkal, azzal az állandó kontrollal és a bennem lévő daccal picit előrébb jutottam, mint sok más pályatársam.”
A Katona József Színházról
„Engem a Katona József Színház nem fogadott be ’89-ben. Én jelentkeztem náluk Fehér György filmrendező barátságát igénybe véve – akinek sokat köszönhetek, meg ő is nekem –, felhívtam Zsámbékit. Ő akkor úgy beszélt velem, mint Kondás Pityu a malacával – ahogy mondom. Visszautasított, így aztán jó pár évig a cipőm mellett jártam, nem értettem, miért nem kellek. Később, amikor elment a Katonától Sinkó Laci, Básti Juli, Udvaros Dorottya, Cserhalmi György, akkor hívtak oda. Megüresedett pár hely, és hirtelen kellettem. […]
A szerződéskötésem után nem sokkal a madridi színházi fesztiválra kértek három előadást – addigra mindháromnak a főszereplője voltam, tehát rövid időn belül fityiszt tudtam mutatni nekik.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A nyolcvanadik születésnapjáról
„Igen, én már sokszor gondolok a játszma végére… és sosem rossz kedvvel.
Egyelőre. Egyre élénkebben figyelem, mi minden történik a környezetemben. Eddig is figyeltem, de most még élénkebben. […] Megbocsátóbb lettem magammal és másokkal szemben is, ha látok valami hülyeséget.”
A tehetségről
[…] „Az ember szembogarában is ott kell lennie annak, ami átmegy rajta. Mitől van az, hogyha Meryl Streep három métert megtesz, máris történik valami?
Mert minél nagyobb a tehetsége valakinek, annál tovább tart a bőrénél.
Vannak emberek, akik ha szembejönnek, érezni, hogy tolják maguk előtt a levegőt. Ez a tehetség.”
Saját tehetségét „átadta” a gyerekeinek is, figyelmetekbe ajánlom azt az Elviszlek-adást is, amelyben gyönyörűen emlékezik az édesapjára Haumann Máté. Többek között arról is beszélt, milyen sokat jelentett számukra A fösvény című előadás, amelynek színlapján mindhárom Haumann szerepelt a Pesti Magyar Színházban: Péter, Máté és Petra is.
Haumann Máté élete legjobb tanácsát is az édesapjától kapta, amikor 18 évesen elment Angliába színészetet tanulni:
„Ha megérkezel, […] akkor ülj le az ágy szélére, és gondolkodj el azon, hogy most valami kezdődik.”
Ezt az egyszerűnek tűnő, mégis messzire vezető útravalót azóta sokszor alkalmazza Haumann Máté a pályája során és az élete minden területén.
Végezetül pedig azt kérem, hogy nézzétek meg a Helló, tesó! című filmünkből legalább azt a rövidke részletet, amit én már számtalanszor láttam, és soha nem úsztam meg könnyek nélkül:
Haumann Péter két évvel ezelőtt bejátszotta magát az égiek társulatába, mégis érezhető a jelenléte. Jelen van, és köztünk is marad mindörökre.
Kiemelt kép: Gyárfás Dorka
