A Nagy indiánkönyv, János vitéz, Lúdanyó meséi… – Würtz Ádámra emlékezünk

–

Csak most szembesültem azzal, amikor anyagot gyűjtöttem ehhez a cikkhez, hogy Würtz Ádám milyen sok olyan képet alkotott, amire pontosan emlékszem gyerekkoromból, pedig talán még a nevét sem tudtam akkoriban.

Würtz ahhoz a generációhoz tartozott, amelynek tagjai nem sokkal a háború után kezdtek tanulni a Képzőművészeti Főiskolán. A legnagyobb nevek oktatták őket, mint például Bortnyik Sándor vagy Pór Bertalan. Würtz Ádám előtte már a Budai Szabad Akadémián is nagyon alapos képzést kapott, ahol maga Kállai Ernő tanította a művészettörténetet és Kmetty János a grafikát.

Igazi műfaja a rézkarc volt, Shakespeare Rómeó és Júliája vagy a Szentivánéji álom is képekbe öntött költői látomás, ám én most ezzel a szubjektív, szívemnek oly kedves, gyerekkoromból hozott gyűjtéssel kívánok megemlékezni a művészről, halálának harmincadik évfordulóján. 

Hull a hó…

„[…] Álmomban is hull a hó még,
látom, mintha ébren volnék:
utca és tér csupa hó,
ajtón csenget Télapó,
bejön zúzmarás szakállal,
csilló-villó fenyőfával […]”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Cipitusz (@cipitusz) által megosztott bejegyzés

Álmomból fölkeltve is tudom még ezt a verset, annyiszor forgattam Würtz Ádám és Tarján Iza leporellóját gyerekként, és mindannyiszor elandalodtam rajta.

Würtz Ádám téli képein megelevenedett a gyerekkorom, és most is ugyanazt érzem, amit akkor.

Lehet, hogy nem ez a költészet csúcsa, és talán még az is előfordulhat, hogy nem ezek a legizgalmasabb alkotásai az illusztrátornak, mégis nagyon erős és édes emlékeket hív elő belőlem.

A kisgyerekek számára is átélhető tökéletes, kerek vizuális világot alkotott Würtz Ádám.

A mai ötvenesek egyik alapkönyve volt ez a leporelló, ahogy az enyém is. Talán még ma is megvan a ronggyá nézegetett könyvecske valahol a lakásban, az biztos, hogy a gyerekeimnek is olvastam, amikor kicsik voltak. Úgy emlékszem, őket is elvarázsolta csakúgy, mint engem.

Lúdanyó meséi

Tojás Tóbiás

„Tojás Tóbiás a falra ült,
Tojás Tóbiás lependerült.
Hiába száz ló, száz katona,
nem rakják Tóbiást össze soha!”

Tótfalusi István szerkesztette és fordította ebben a gyűjteményes kötetben a fentihez hasonló, nálunk szokatlannak tűnő, sokszor abszurd angol gyerekversikéket, mondókákat; Würtz Ádám pedig izgalmas, játékos, kreatív képeket kanyarított köréjük. Abszolút meghatározta a világhoz való hozzáállásomat ez a felszabadító könyv. A szövegekből és a képekből is süt a gyerekközpontúság, a sokszor mágikus hatású, mégis humoros képek a szövegekkel együtt erősen hatottak rám akkor, és most is!

Hol voltam, hol nem voltam

„[…] Amint így mentem, mendegéltem, eljutottam végre a kerek erdőbe. Elvégre a mese nem is mese kerek erdő nélkül. Ugye?
A kerek erdőben csak mentem, mendegéltem tovább, természetesen változatlanul toronyiránt. El is fáradtam. Meg is éheztem. Rám is esteledett.
Szerencsére egy kunyhóra bukkantam. Ablakából hívogató fény szűrődött ki az estébe.
Be akartam kopogtatni, de nem volt rá szükség, mert kinyílt az ajtó. A lámpafényes négyszögben fekete ruhás öreganyóka állt és integetett.

– Hozott isten, Buci királyfi, lépj be szerény hajlékomba!

Beléptem szerény hajlékába és szemügyre vettem. Úgy tetszett, hogy nem más, mint a vasorrú bába. De az anyóka azt mondta, hogy szó sincs róla, ő erdő-berdő anyókája, pihenjek meg nála, készít nekem hamarjában valami jó vacsorát. Addig játszadozzam az ő alvóbabájával, járóbabájával, szólóbabájával.
Ha megnyomják az orrát, behunyja a szemét. Ha meghúzzák a fülét, kinyitja a szemét. Ha megbökik a bal oldalát, elhallgat. […]”

Hárs László úgy írta meg Buci (királyfi) és Pirók Zsuzsi szórakoztató, izgalmas meséjét, hogy a jól ismert népmesei, klasszikus mesei világba beépítette a hetvenes évek technológiai vívmányait, például az űrrepülést is.

Würtz Ádám pedig, aki a magyar népi kultúra hitvilágával behatóan foglalkozott, és tárgyi kultúrájának is lelkes gyűjtője, valamint a gyermeki lélek nagy ismerője volt, olyan vidám látványvilágot teremtett a mese köré, ami szerintem még a mostani gyerekeket is elbűvöli. Ha valaki szeretné felidézni a gyerekeinek vagy az unokáinak, hogy milyen volt a hetvenes évek (mesei) Magyarországa, annak bátran ajánlom ezt a könyvet.

János vitéz

Petőfi Sándor: János vitéz (két rövid részlet)

„[…] Szerencsétlenségnek embere, ki vagy te?
Hogy lábadat mered tenni e küszöbre.
Vannak-e szüleid? van-e feleséged?
Akármid van, nem fog többé látni téged. […]”

„[…] A sárkánykígyó nagy száját feltátotta,
Hogy Jánost egyszerre szerteszét harapja;
S mit tesz ez, a dolog ilyen állásába’?
Hirtelen beugrik a sárkány torkába. […]”

Nagy kár, hogy a kötet belső illusztrációit nem tudjuk megmutatni a jogdíjak miatt, de bátran keressetek rá a neten, mert sok ikonikus képet láthattok Würtz Ádámtól a különböző felületeken. Bennem EZ és EZ a kép is nagyon élénken él (a fenti rövid idézetekhez kapcsolódnak). Petőfi strófái szinte életre keltek Würtz Ádám képein. Olyan drámai sűrűséggel mutatták meg János vitéz küzdelmeit, ami miatt még inkább átélhetővé vált egy olvasni még alig tudó gyerek számára is. Én, mondjuk, hat-hét évesen végigolvastam, mert annyira izgatott, mi lesz a történet vége. Würtz Ádám rajzai nagyban segítettek abban, hogy sokat olvasó gyerek lettem.

Lóci óriás lesz

Szabó Lőrinc: Lóci órás lesz (részlet)

„[…] Nem birtam vele, tönkrenyúzott,
de azért tetszett a kicsi,
s végül, hogy megrakni ne kelljen,
leültem hozzá játszani.
Leguggoltam s az óriásból
negyedórára törpe lett.
(Mi lenne, gondoltam, ha mindig
lent volnál, ahol a gyerek?)

És ahogy én lekuporodtam,
úgy kelt fel rögtön a világ:
tornyok jártak-keltek köröttem
és minden láb volt, csupa láb,
és megnőtt a magas, a messze,
és csak a padló volt enyém,
mint nyomorult kis rab mozogtam
a szoba börtönfenekén.

És ijesztő volt odalentről,
hogy olyan nagyok a nagyok,
hogy mindent tudnak és erősek
s én gyönge és kicsi vagyok.
Minden lenézett, megalázott,
és hórihorgas vágy emelt
– föl! föl! – mint az első hajóst, ki
az egek felé szárnyra kelt. […]”

A jól ismert versek a felnőttek értelmezésében, mégis a gyerekek perspektívájából mutatják meg a mindennapok nyűgeit és csodáit egyszerre. Würtz Ádám nagyon jó érzékkel a zsírkrétatechnikát használta gyerekfirkákat idéző rajzaihoz. A színes képek arra csábítják a gyerekeket, hogy maguk is megpróbálkozzanak az alkotással. Würtz Ádám igazán inspiráló rajzai valószínűleg sok egykori gyereket indítottak el az illusztrátori pálya felé.

Nagy indiánkönyv

„[…] Vannak dolgok, amiket csak utólag lát meg az ember, és többnyire olyankor, amikor már késő. […]”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

non kunst ultra (@non.kunst.ultra) által megosztott bejegyzés

James F. Cooper több generációnak is lehetővé tette az elmerülést az indiánok világában, nekem például volt egy olyan nyári szünetem tízéves korom körül, amikor kizárólag ilyen történeteket olvastam. EBBEN a PDF-ben néhány fejezet szabadon olvasható, érdemes felidézni a szövegeket, és pár rajza is látható benne Würtz Ádámnak. Mert bizony-bizony, ezt is ő „képesítette” meg, ahogy a Winnetout is. Velem is ő értette meg az „indiánság” lényegét. Nem mellesleg nagyon alaposan utánajárt annak is, hogy hitelesek legyenek a viseletek, a tárgyak, a tájak és a figurák is a Nagy indiánkönyvben.

Pán Péter

„[…] Ahányszor egy gyermek azt mondja: »Én nem hiszek a tündérekben«, valahol holtan esik össze egy tündér.” […]

J. M. Barrie klasszikusa a mesékbe vetett hitről, a felnövésről és a halálról regél. Hihetetlenül sokféleképpen dolgozták föl a történetet, rengeteg vizuális alkotót megihletett, számomra mégis Würtz Ádám képei mutatják meg leginkább a mese lényegét. A képzelet határtalanságát, a lebegést, a Pán Péter-séget valószínűleg ő maga is átélte rajzolás közben. Így aztán nekünk már nincs más dolgunk, mint repülni vele együtt a képzelet szárnyán. 

Szerintem Würtz Ádám szelleme ma is itt lebeg körülöttünk, és segít nekünk abban, hogy a sok rémség közepette, amiben élünk, mégis elhiggyük, hogy a világ így kerek, ahogy van, és élni jó!

Kiemelt kép: Fortepan / Hunyady József

Both Gabi