Akinek a Váratlan utazást is köszönhetjük – Lucy Maud Montgomery rideg gyerekkora helyett alkotott újat

–

Nyolcvakét évvel ezelőtt, 1942. április 24-én halt meg Lucy Maud Montgomery, aki könyvei borítóján nem véletlen, hogy csak L. M. Montgomeryként szerepelt.

Egyrészt abban a korban, amikor alkotott Kanadában (és persze másutt is a világon) a nőket – és az alkotó nőket különösen – egészen más jogok illették meg, mint a férfiakat, így igyekezett a nemtelenség homályába burkolózni.

Másrészt egyáltalán nem ápolt olyan kapcsolatot családtagjaival, hogy bárki büszke lett volna rá a könyvgerincre nyomtatott neve miatt: sőt, kifejezetten tartott attól, hogy családja jól ismert szálakat és vonatkozásokat fedezne fel a regényeiben, ezért később álnéven is írt néhány művet.

A sikeres íróvá válása pont úgy zajlott, ahogy azt a közönség elképzeli, vagy épp a filmekben látja: első regényét, amely az Anne Shirley-ről szóló sorozat kezdő köteteként az Anne otthonra talál címet viselte, 1905-ben még minden kiadó visszautasította. 1908-ra aztán az írónő még dolgozott a szövegen, majd ismét kiküldte különböző helyekre: végre kiadóra is talált. Ahogy az a CBC kanadai tévétársaság cikkében olvasható, amely 75 érdekességet szedett össze Montgomery életéből, a kötet azonnal siker lett: öt hónap alatt 19 ezer példány fogyott belőle. Később pedig világszerte lefordították – erre azonban még évtizedeket kellett várni.

Anne története mindenesetre annyira elragadó volt, hogy japán fordítója például a második világháború alatt pincékben bujkálva készítette az ottani verziót – mivel az angol akkoriban az ellenség nyelvének számított, megbüntették volna, ha kiderül, min dolgozik.

Később egyébként a regény hatalmas siker lett Japánban: a világégést követően árván maradt gyerekek igazán tudtak azonosulni Anne Shirley történetével.

Anne nem ő volt: csak ő lehetett volna

Maga Montgomery is sokszor találkozott azzal a felvetéssel, hogy Anne regényfolyamában a saját történetét írta meg. A tizenegy éves árva a Prince Edwards-szigetre kerül egy testvérpárhoz, ahol nem kevés felfordulást okoz a végeláthatatlan képzeletével, és álmodozó alkatával: de végül mégis otthonra talál.

Valóban sok a párhuzam, hiszen az írónő még kétéves sem volt, amikor elvesztette az édesanyját, édesapja pedig a nagyszülőkre bízta őt, akik a Prince Edwards-szigeten nevelték.

Lucy (akit állítólag senki nem hívott így, mindenki csak „Maud”-ként emlegette) későbbi főhőséhez hasonlóan maga is imádta a természetet, verseket írt már nagyon fiatalon, valamint az volt a terve, hogy írónő lesz belőle. A két történet ezeken a pontokon valóban találkozik, azonban a valóságban neki végül nem jutott az a szeretetteljes közeg, mint Anne Shirleynek a regényben.

Ahogy azt az írónő egy 1921-ben írt levelében megfogalmazta, ha mindenképpen választania kellene valakit hősei közül, akiben önmagát látja, az inkább Emily lenne. Utóbbi szintén egy könyvsorozat névadója, és törekvései, illetve háttere is nagyon hasonló, mint Anne Shirleyé – csak éppen jóval sötétebb érzések és elvárások veszik körül. Talán Anne alakjában – az írói pályája legelején – azt volt képes megírni, aki lehetett volna, amennyiben megkaphatta volna azt a rokoni szeretetet, amit egész gyerekkorában nélkülöznie kellett. Anne lehetett az az alteregó, akinek kijutott a törődésből és az otthonból. Emilynek pedig a kiábrándító valóság jutott.

Míg Anne számára vérrokonok sem kellettek, hogy családja legyen, Montgomeryt és írói álmait sajátjai alázták meg újra és újra. Szintén a Simthsonian Magazin cikkében idézik fel a tényt, hogy a kis Lucy életében jelen volt egy nagynéni, akiről az Emily-sorozat Elizabeth nénijét mintázta, és aki nagy erőkkel igyekezett ellehetetleníteni a fiatal Montgomery írói törekvéseit. Hogy miért?

Egyes feltételezések szerint ő maga is hasonló álmokat dédelgetett: talán éppen az irigység vitte arra, hogy kegyetlen módon alázzon meg egy (egyébként tehetséges) gyereket a szívvel-lélekkel írt verseiért.

Több mint száz év népszerűség: könyvben és filmen is

Emily és Anne regényei egyaránt felnövéstörténetek, utóbbi lett mégis népszerűbb: talán éppen a derűsebb, megengedőbb és szeretetteljesebb közege miatt.

Anne karaktere ugyanis rámutat arra, hogy a sorsukban megkeményedett emberek a kitartó önazonosság hatására igenis újra meg tudnak puhulni: csak egy kis idő kell hozzá.

Kiskamaszként nekem is az Anne-sorozat volt az egyik kedvencem, és nagyon sok kortársammal csodálkozunk rá egymásra egy-egy beszélgetés során, amikor kiderült, hogy mindegyikünk számára igazán meghatározó karakter volt Anne Shirley. A főhős hatása kezdetben valószínűleg abban rejlett, hogy a különc lányt testesítette meg, aki furcsasága ellenére mégis megnyeri magának a világot. Később pedig már igazi különlegességet jelentett, hogy valakinek tizenegy éves korától körülbelül 50 éves koráig végigkövethetjük az életét. Anne végül hét gyermeket szül, az első nem éli túl a szülést, illetve egy fiú meghal a háborúban.

Lucy Maud Montgomery itt saját emlékeit is megírta a lapok között, hiszen ő maga is átélte, mit jelent egy szülőnek a gyermeke elvesztése miatt érzett fájdalom.

Annak, hogy Anne története milyen nagy hatással bírt generációk sorára, bizonyítéka a több televíziós feldolgozás, amelyet az elmúlt évszázadban megélt. A Wikipédia szerint a történetnek 1919–1979-ig hat feldolgozása volt, köztük egy japán animációs film is.

A legismertebbé – és talán a legjobban sikerültté – az 1985-ös kanadai-amerikai-nyugatnémet tévéfilm vált, amelyben Megan Follows játszotta a főhőst. Itt egyébként némiképp átdolgozták a történet fonalát – Anne még fiatal nőként éli meg a háborút –, de ez nem vette el a rajongók kedvét: máig nagy népszerűségnek örvend a minisorozat. 2017-ben aztán a Netflix jelentkezett egy új feldolgozással (Anne, E-vel a végén címmel), amely eddig három évadot ért meg, és az első három könyvet foglalja magában. 

Az oldalhajtás, amely túlnőtt a virágon

Ha valakinek az említett Anne- vagy Emily-folyam ki is maradt, azt a szókapcsolatot már biztosan hallotta, hogy Váratlan utazás.

A félárva Sarah Stanley történetével kezdődő világhírű sorozat szintén Lucy Maud Montgomery több művén alapul: „A mesélő lány”-on (The story girl), illetve „Az arany út” kötetén (The golden road), valamint az „Avonlea-i krónikák” című novellagyűjteményeken.

Állítólag az Anne sikerét látva buzdultak fel a producerek, és döntöttek úgy, hogy újabb tévésorozatot hoznak létre Montgomery történeteiből: amivel jól is jártak. A Váratlan utazás több mint 60 országban lett népszerű, 2,5 milliónál is többen látták, valamint 16 Emmy-jelölést és négy díjat zsebelt be az évek során. A tévében máig ismétlik, és ha azt mondjuk Hatty néni, a 30 feletti korosztályból mindenki szeme előtt megjelenik a Jackie Burroughs által játszott szigorú, de végül belátó nagynéni egyszerre félelmetes és igazságos alakja.

Érdekes, hogy a „Váratlan utazás” eredetileg az Anne spin offjaként (egy eredeti történet új sorozatban kifejtett mellékszála) indult, de sokkal nagyobb népszerűségre tett szert végül a televíziós műfajban, mint elődje. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy napi sorozatként szerepelt, illetve több történetszálon futott, hiszen számos mű ötvözeteként jött létre.

Az írónő maga is megélhette alakjai népszerűségét, de tény, hogy az Avonlea-i krónikák már halála után a ’80-as, ’90-es években köszönt be a képernyőkön. 

Vajon mit szeretünk ennyi év távlatából a mai napig ezekben a történetekben?

Talán éppen azt, amiben a saját megálmodójának is segítettek ezek a valóságon alapuló képzelt világok:

nem titok, hogy Montogmery szinte egész életében depresszióval küzdött, amire fennmaradt naplói, feljegyzései is utalnak. Lehet, hogy éppen emiatt álmodott magának egy másik gyerekkort: ezzel pedig kicsit újra tudta írni az életét.

Egy igazinak ható közeget, amelyben azonban a nehézségek mellett nem a ridegség és a keménység ad újabb kihívásokat, hanem a szeretet és az elfogadás ágyaz meg a problémák leküzdésének. Valószínűleg ez Anne Shirley vagy épp a Váratlan utazás máig tartó sikerének titka: becsatlakozhatunk egy világba, ahol maga az élet zajlik. Miközben egyáltalán nem kell félnünk attól, hogy ne találnánk meg valahol a helyünket benne.

Kiemelt képünk forrása: Getty Images/ Heritage Images / Contributor

A Váratlan utazás főszerepét játszó Sarah Polley életéről ITT írtunk korábban

Széles-Horváth Anna