A ma Bacsó Péterként ismert filmrendező, Böhm Péter néven született Kassán, zsidó családban, 1928. január 6-án. Édesanyja, Palotai Boris, korának egyik legismertebb ifjúsági írója, elbeszélője volt, szerkesztőként is dolgozott az Asszonyok című lapnál, majd a Népszavánál, apja pedig hivatalnokként dolgozott. Anyja a film világába is belekóstolt, több történetét is megfilmesítették. A zsidóüldözés elől 1940-ben Budapestre költözött a család Kassáról, Bacsó Péter pedig hamar megtalálta a szellemi közegét a nagyvárosban. 

„Én ifjú költőként kezdtem a pályámat, Csoóri Sándorral, Nagy Lászlóval, Juhász Ferenccel, akik kortársaim voltak. Van közös antológiánk is. Már 16 évesen megjelentek verseim, aztán szerencsére abbahagytam. De a verselés mindig könnyen ment. […] Prózát is gyorsan írok. Van egy Erika írógépem, a 20. születésnapomra kaptam anyámtól. Minden forgatókönyvemet ezen a gépen írom azóta is” – mondta Muhi Klárának egy 2008-ban készült fontos interjúban.

A tanú magyar filmek Bacsó Péter
Bacsó Péter - Forrás: Fortepan / Kende János

Sokoldalúsága nem csupán az írásban nyilvánult meg:

„Van bennem egy elkracholt színész, kétségkívül. Föl is akartak venni a főiskolára. Hamlet egyik monológját mondtam, amikor rendezőnek jelentkeztem, s olyan szuggesztíven hatottam a tanári karra, hogy mondták, menjek inkább színésznek. »Mi néki Hekuba, és ő Hekubának?« – ezt a monológot sok filmembe betettem, annyira ismerem és szeretem. A Te rongyos élet-ben is benne van. Egy szerencsém volt, hogy raccsoltam. A legjobb tanárok, Gellért Endre, Ascher Oszkár próbáltak leszoktatni a raccsolásról, de nem sikerült. Úgyhogy nem lettem színész” – mesélte szintén a fent idézett interjúban a Filmvilágnak.

Eredetileg színházi rendezői szakra vették föl, de Radványi Géza tanácsára a filmrendezőin folytatta tanulmányait. A Valahol Európában című filmben rendezőasszisztens lehetett a legendás filmes mellett.

„Az ötvenes évek szűk levegője”

Éppen 1950-ben vehette át a filmrendezői diplomáját Makk Károllyal, Kovács Andrással és Fehér Imrével együtt, a legsötétebb Rákosi-érában. Ez a korszak ihlette A tanú című filmjét is. Friss rendezőként főleg forgatókönyveket írt, többek között az 1958-ban készült emlékezetes Édes Anna című film forgatókönyvét is ő jegyzi, melyet Fábri Zoltán rendezett.

Csak tizenhárom évvel később, 1963-ban kapott lehetőséget arra, hogy megrendezze első saját filmjét. A Nyáron egyszerű című munkája rendhagyónak tekinthető, hiszen az akkori fiatalok életével foglalkozott, nem pedig valami elborult, nemlétező szovjet hős életét mutatta meg. Igen zavaros idők voltak, ami ebből az interjúrészletből is kiderül:

„Nézze, konkrétan nem árultam el senkit, de végül is valamennyien kollaboránsai lettünk a Rákosi-rendszernek. Én is csináltam ezeket a szörny-filmeket. Én írtam például az Ifjú szívvel című borzalmat, melyben Soós Imre volt a főszereplő. Előtte Várkonyival csináltunk egy szörnyű sematikus filmet – Nyugati övezet volt a címe –, egy tudósról, akit a nyugatiak elrabolnak, hogy nekik dolgozzon. Kétségtelenül volt bennem szégyenérzet és bűntudat, hogy benne voltam ebben a vircsaftban” – mondta később.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Sugár Mozi (@sugar_mozi) által megosztott bejegyzés

Aztán következett A szerelmes biciklisták, (ennek főcímzenéjét Cseh Tamás szerezte), a Nyár a hegyen, és 1968-ban A fejövés, ami az igazi kiugrást is meghozta számára. 1969-ben készült el A tanú, amelyet tíz évig nem engedtek bemutatni a nagyközönség előtt a koncepciós perek történelmi közelsége és a szatirikus elbeszélésmód miatt, de a híre terjedt persze, és állítólag „éjszakánként Bécsből hozták haza a pártközpontokba az embereket, hogy könnyesre röhögjék magukat a filmen” – mondta később Monori Lili, a film egyik zseniális főszereplője. 

Már a forgatás sem volt éppen hétköznapi esemény

„Megesett, hogy olyan utasítás jött reggel nyolckor, hogy vége, álljunk le, de Péter tíz órára már kijárta, hogy mégiscsak dolgozhattunk tovább. Nem tudtuk, mi lesz ebből, de mindannyian vállaltuk a következményeket” – nyilatkozta korábban Kállai Ferenc a forgatásról, amit valóban többször is leállítottak. Ilyenkor újabb és újabb jeleneteket kértek, a rendező elbeszélése szerint azért, hogy »helyreálljon az ideológiai egyensúly«. […] A direktor azonban nem értett egyet a politikai tanácsadó minden döntésével, aki állítólag még a jelenetekbe is besétált, csak hogy leállítsa a forgatást. De nem csak tőle jöttek ukázok: »Egy buta ember, egy miniszter adta nekem az instrukciókat. Pontosan olyan helyzet volt ez, amikor Virág elvtárs adott instrukciókat a filmbeli írónak« – mondta Bacsó” a Magyar Hangban olvasható riportban.

A film végül elkészült, és kisebb, zárt klubokban is engedélyezte Pozsgay Imre, akkori kultuszminiszter a vetítést, ami végül azért került ki a dobozból, mert a nemzetközi szcénába is kiszivárgott a betiltása, ami kellemetlen lett egy idő után a párt számára.

1981-es cannes-i sikere után teljesen szabad utat kapott a film.

Bacsóban azért bőven maradt keserűség:

„Ha ez a film akkor kikerül a világba, lehet, hogy másként alakul a sorsom. Mert mikor végül 80-ban meghívtak vele Cannes-ba, ott valami hallatlan sikert hozott. Reggeltől estig interjúk és fotósok kereszttüzében voltam. A film amerikai forgalmazója egy 500 személyes vacsorát adott a tiszteletemre a Majestic Hotelben. Egyébként én 77-ben tanúja voltam – épp Cannes-ban – a Márványember hatalmas sikerének. De A tanú akkor már régen kész volt!

Szóval talán az egész életem másként alakul, ha nincs a betiltás.”

A hetvenes években már más szelek fújtak

Ekkoriban sok lehetőséget kapott Bacsó: a Kitörés (1970), Jelenidő (1971), Harmadik nekifutás (1973), Ereszd el a szakállamat (1975), Ki beszél itt szerelemről (1979). A nyolcvanas években pedig igen emlékezetes volt az önéletrajzi ihletésű Tegnapelőtt című filmje (1982), majd az ötvenes évek személyi kultuszáról készült mozija, a Te rongyos élet (1983), (ugye, emlékeztek rá, ahogy Udvaros Dorottya traktorral érkezik a színpadra?), aztán a Hány az óra, vekker úr? (1985), a Titánia, Titánia (1988), és végül a Sztálin menyasszonya Básti Juli zseniális főszereplésével (1990). 

Érdekes adalék, hogy nagyon közel álltak hozzá a francia újhullámosok filmjei: 

„Én mindig csak az adott témához kerestem a megfelelő formát. Egyébként, mivel a legtöbb filmemet magam írtam, bizonyos értelemben ezek is szerzői filmek. S például a nouvelle vague – elsősorban Godard és Truffaut – nagyon nagy hatással volt rám […] a Jules és Jim például. De a kedvencem, mindig vetítem a főiskolán, az Amerikai éjszaka, mely a filmkészítésről szól, s mintha a saját élményeimről beszélne. Nem is tudom, hányszor néztem meg!” – mesélte a rendező. 

Bacsó a hatvanas évek végétől jelentős szerepet kapott, amikor a Dialóg Stúdió helyettes igazgatója, majd művészeti vezetője lett, később pedig tanított és vezetőként is dolgozott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.

Olyan nagyszerű, ma már klasszikusnak számító filmek útját is egyengette, mint a Szindbád Huszárik Zoltántól, de Makk Károly Liliomfijában is közreműködött, sőt: az Egymásra nézve című leszbikus szerelmi kapcsolatról szóló filmjének is ő volt a producere. Gondoljunk bele abba, hogy ez mekkora merészség lehetett a pártállami időkben a nyolcvanas évek elején, és – rettenetes leírni, de ez ma sem lenne másként… pedig eltelt azóta több mint négy évtized.

„Az a tapasztalatom, hogy egy módon lehet a diktatúrák ellen küzdeni, ha nevetségessé tesszük őket. Azt hiszem, hogy a mindenkori hatalommal való szembenállásáról szól a film”

idézte tőle halálának tizedik évfordulóján az NFI.

Ami pedig igazán meglepett, hogy Xantus János Eszkimó asszony fázik című filmjének is ő adott zöld utat. Méhes Marietta és az egész magyar zenei szubkultúra is teret kaphatott ebben a moziban, nekem az egyik alapfilmem, akárhányszor meg tudnám nézni.

Bár sok ellentmondásos hír terjedt vele kapcsolatban, de az tény, hogy oroszlánként küzdött az általa tehetségesnek tartott pályatársak filmjeiért.

Rengeteg díjat kapott 1972-ben érdemes művész, 1983-ban kiváló művész lett, 1985-ben megérkezett a Kossuth-díj is, 1998-ban a Magyar Köztársaság Középkeresztjével jutalmazták, 2004-ben pedig a Magyar Mozgókép Mestere díjat is megkapta, 2006-ban Budapest díszpolgárának választották.

A rendszerváltás utáni világban nehezen találta a helyét, a Megint tanú, amit Fábry Sándorral együtt készített 1994-ben, csúfosan megbukott, ráadásul a pénzszerzés is nehezen ment neki.

„Úgy éreztem, kifutott a talaj az alól a munka alól, amit évtizedekig csináltam. Az államilag biztosított filmkészítés bizonyos fokig kényelmes volt. De ez a kuncsorgás a pénzért, ebből én már kiöregedtem” – mesélte a Filmvilágnak.

Majdnem szűz címmel, 2008-ban forgatta az utolsó filmjét.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

judit marjai (@judit.marjai) által megosztott bejegyzés

A 2009-es Filmszemlén még életműdíjat kapott januárban, majd két hónappal később, március 11-én, 81 évesen hunyt el, éppen tizenöt évvel ezelőtt. Ám ezek a klasszikus idézetek örökre velünk maradnak A tanúból:

Virág elvtárs:

„Az élet nem habostorta, Pelikán.” 

„Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, öt perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is, mindenkire!” 

„Tudja, Pelikán elvtárs, egyszer majd kérni fogunk magától valamit.” 

„Menet közben kell az önbizalmat megszerezni!” 

„Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának.”

Pelikán József:

„Én ideológiailag nem vagyok elég képzett.” 

„Pelikán József vagyok, bocsánat a zavarásért, engem kellene felakasztani.”

Források: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk forrása: Fortepan/ Berta József

Both Gabi