Amikor hiába várjuk, hogy megszólaljon – A megkésett beszédfejlődés háttere és következményei

–

A beszédfejlődés talán még a mozgásfejlődésnél is nagyobb különbözőségeket rejt

Ezért hiába meghatározottak az alapvető szakaszai, igazán nagy eltérések lehetnek egy-egy korszakon belül.

Ez pedig kevésbé erős kapaszkodót ad a szülőknek: így ugyanis nagyobb kihívás észrevenni, ha valami nem a megfelelő mederben halad.

Mivel évtizedekkel ezelőtt még az a nézet élt, hogy a gyereknek elég hároméves koráig megszólalnia, sokan legyintenek, vagy várnak, ha egy kétéves még nem, illetve kevésbé kommunikál verbálisan.

„Valóban, az első három évben hatalmas a gyerekek közötti variabilitás, igazán nagy volumenű amerikai kutatások alapján is elmondható, hogy míg akad, akinél nyolc-tíz hónapos korban elkezdődik a szóértés, másnál lehet, hogy egyévesen. Van olyan gyerek, aki kétévesen ötven szót használ, más már akár ötszázat, mégis mindegyikük a normál határon belül mozog. Általánosságban tizenhat-tizennyolc hónapos korra teszik a beszédprodukció megindulását, és valóban nehéz meghatározni a pontot, ahol ki lehet mondani: késik a beszédfejlődés” – hangsúlyozza Horváth Viktória nyelvész, a Nyelvtudományi Kutatóközpont munkatársa. Mégis, ahogy a szakember mondja, az elmúlt évtizedekben rengeteget lépett előre a diagnosztikai rendszer, illetve nagy számban készültek kutatások, amelyek a hároméves kor után beszélni kezdő gyermekeket vizsgálták. Ezek alapján egyértelműen kiderült, hogy az érintett gyerekek később az iskolában az írás-olvasástanulást tekintve nehézségekkel küzdöttek.

Ma már a tudomány kettő, illetve két és féléves kor körül húzza meg a határt, amikor meg kell indulnia a beszédnek.

Előbbi a lányokra, utóbbi a fiúkra vonatkozik, ez a megkülönböztetés pedig nem értelmetlen nemi sztereotípiákat rejt, igazán prózai oka van: a tesztoszteron hormon fiúknál tapasztalható magasabb koncentrációjára vezethető vissza. Ez ugyanis lassítja a bal agyfélteke, ezáltal a beszédcentrum idegsejtjeinek differenciálódását.

„A megkésett beszédfejlődéssel kapcsolatos vizsgálatokban nem csupán az a mérvadó, hogy megindult a beszéd, hanem az is, milyen szinten van. Kétéves kor körül az ötvenszavas szókincs már elvárható, természetesen olyan alapvető kifejezésekkel, mint anya, apa, enni, inni. A többszavas közlések, illetve a szavak valamiféle összekapcsolása is jellemző. Az említett fiú-lány különbség itt is megmutatkozik: a megkésett beszédfejlődéssel diagnosztizált gyerekek kétharmada ugyanis fiú” – magyarázza Horváth Viktória. A szakértő hangsúlyozza, a „jobb félni, mint megijedni bölcsessége” ebben az esetben is helytálló: valóban előfordulhat, hogy a gyermek majd később, ugrásszerű fejlődéssel kezd beszélni, azonban könnyen lehet nyomós oka is, ha ebben a korban még nem indult meg a beszéd. Ezért érdemesebb feleslegesen futni néhány kört egy-egy szakembernél, mint értékes hónapokat veszíteni a fejlesztés tekintetében. 

Az anyai megérzés is érvényes jelzés

Sok kisgyereknél a megkésett beszédindulás miatt a beszédhangok ejtése is nehézségekbe ütközik. Ezeket nem csak a beszéd minősége miatt fontos tisztázni: az olvasás és írás tanulásában komoly problémákat okozhatnak, de a közösségbe való beilleszkedést is nehezíthetik.

Petra négygyermekes anyuka, azt mondja, főleg az anyai tapasztalatnak köszönhető, hogy harmadik gyermeke kapcsán megfogalmazta: kislányának fejlesztésre volna szüksége. „Bár nem jelezték számomra sem a gyerekorvosnál, sem a védőnőnél, sem az óvodában, négyéves kora körül már biztos voltam abban, hogy a beszédét illetően el kell indulnunk valamiféle irányba, mert kevésbé érthetőnek véltem, mint anno a testvérei esetében. Később aztán más miatt intézményt váltottunk, és ott már az első hét végén javasolták a logopédiai felmérést. Korábban egyébként a területi nevelési tanácsadótól kértem segítséget, de sajnos a kerületünkben nincs kapacitás a kisebbek fejlesztésére, kizárólag nagycsoportosokkal és iskolás gyerekekkel tudnak foglalkozni” ‒ teszi hozzá Petra.

Az édesanya elmondása szerint utólag már összeállt neki a kép: az esetleges korábbi jelek, amelyek összefüggésben lehetnek a beszéddel kapcsolatos gondokkal.

„A szoptatással, a mozgásfejlődéssel minden rendben volt, azonban a lányomnak volt egy alkati hipotóniája, amely – mint utólag kiderült – az arcizmait is érintette. Emiatt a logopédia mellett egyébként Pfaffenroth-terápiára is jártunk, amely az arcizmok erősítését célozta meg.”

Petra kislányát jelenleg az óvodai kirendelt logopédus kezeli heti egy alkalommal, ami egyelőre elegendőnek tűnik: a tanév eleji tizenhárom tévesztett hangból már hat megvan, viszont ehhez az otthoni mindennapos gyakorlás is kell. „Sokat számít, hogy a szakember, aki foglalkozik vele, rendkívül jól motiválja. Pecséteket kap, kézműves játékokat vet be, és aztán az elkészített papírállatokkal végzik a gyakorlatokat – ezt a lányom nagyon élvezi. Érezhetően tisztábban beszél azóta, és saját magát javítja egyre többször. Jobb lett volna még korábban megkapni a támogatást, de úgy tűnik, szerencsénk volt, és nem késtünk el” – teszi hozzá az édesanya.

Az otthon a fejlesztés egyik legfőbb közege

Ahogy Petráék példája is rámutat, amellett, hogy szükséges a szakmai háttér, a szülői támogatás egyaránt kulcsfontosságú, hiszen a heti egy-két fejlesztés önmagában nem elég intenzív.

Szerencsére a beszéd éppen az a képesség, amelyen az édesanya és az édesapa a leghétköznapibb dolgokkal tud a legtöbbet segíteni. „Nem lehet elégszer hangsúlyozni: a meseolvasás, a mondókázás, a versek közben végzett ismétlődő mozgások, amelyek a legtöbb mondókának sajátjai, mint például a lovagoltatás vagy a tapsolás, mind a beszédfejlesztés leglényegesebb összetevői. Jótékony hatású az is, ha nemcsak mindig az anya fordul hasonlóképp a gyerekhez, hanem az édesapa, a nagymamák, nagynénik, nagybácsik” – mondja a nyelvész. Hozzáteszi: előfordulhat, hogy a megkésett beszédfejlődés oka az ingerszegény környezet, de ez ritkább jelenség. Az úgynevezett „vadgyermekekkel” kapcsolatos tapasztalatok (gyerekek, akik vad környezetben, emberi gondoskodás nélkül maradtak életben, és nőttek fel) mutattak rá, hogy az anyanyelv-elsajátítás tekintetében az elsődleges biológiai sorompó hatéves korban lezárul. A beszédtanulás tekintetében tehát a minél előbb elkezdett célzott fejlesztésnek nem csupán társadalmi, biológiai tényezői is vannak.

 „A már említett otthoni tevékenységek mellett a szülő az egyensúllyal kapcsolatos mozgásokkal is sokat segíthet a gyermekének: a labdázás, a trambulin, a hinta, ezek mind-mind támogatják az anyanyelv-elsajátítás folyamatát” – hívja fel a figyelmet Horvát Viktória.

Nem meglepő: a mozgásfejlődés és a beszédfejlődés ugyanis szorosan összefügg. Éppen ezért gyakori, hogy a megkésett beszédfejlődés előfutáraként már pár hónapos, akár pár hetes korban a mozgásfejlődéssel kapcsolatos elmaradások tapasztalhatók. Ebben az esetben fontos résen lenni, szintén jobb inkább feleslegesen szakemberhez menni, mint túl sokat várni. Az időben megkezdett mozgásterápiával (gyógytorna, Dévény, Pető-módszer, Katona-módszer és társai) ugyanis a majdani beszédkésés akár meg is előzhető, de mindenképp nagyobb eséllyel korrigálható.

A beszéd nem csupán közlés, maga a társas kapcsolat

A mozgásból következtetett az esetleges problémára Krisztina és Réka is, akiknek gyermekei pár hónaposan mutattak olyan tüneteket, amelyek a későbbi beszédfejlődés nehézségeit is előrevetíthették.

Mindkét édesanya időben lépett, mégis jutottak kihívások az anyanyelv-elsajátítással kapcsolatban is.

Krisztina kislánya három és fél éves, nagyon sírós baba volt, rendkívül hosszan és nehezen szopizott. Az édesanyát egy hordozási tanácsadó figyelmeztette, hogy a kicsit érdemes lenne megmutatni gyógytornásznak, a fejlesztés pedig négy és fél hónapos korában meg is kezdődött. Dorka mozgása nemcsak feszes volt, de a mozgásfejlődése nagyon lassan haladt, a kúszás és a mászás terén nem fejlődött, végül szakember segítségével tanulta meg ezeket az alapvető mozgásformákat, de keveset alkalmazta. A kislányt másféléves kora körül vitte volna az édesanya a korai fejlesztőbe, de ez éppen az első Covid-lezárások idejére esett. „Végül 19 hónaposan felállt és elindult, én megkönnyebbültem, itt még mindig nem jutottunk el a fejlesztésre, vártunk, hogy újra nyisson az intézmény. Kétéves elmúlt, amikor bejutottunk, ekkor megállapították, hogy a képességei nagyon jók, a kifejezőkészsége, a beszéde viszont messze esik az elvárhatótól. A gátlásossága miatt egyébként nehezen tudták felmérni” – meséli Krisztina. Hozzáteszi: a járványhelyzet őt is elszigetelte a sortárs szülőktől, akiktől tanácsot, támogatást kérhetett volna, kislányában pedig fokozta a társaságban való szorongást. 

Dorka végül egy évig járt a korai fejlesztőbe, és a következő nyáron ugrásszerű fejlődésnek indult. Erre már betöltötte a harmadik évét, elkezdte az óvodát, ahol heti két alkalommal logopédiai fejlesztést kap. „Hatalmas a változás, egyre kevésbé zárkózott, nyílik a társaság felé, otthon ‒ önmagához képest, nem a klasszikus értelemben véve, ‒ folyamatosan beszél. Egyelőre szavakat, kétszavas mondatokat alkalmaz, a korábbi nyögésszerű kommunikációval már össze sem hasonlítható, ahogy kifejezi magát. A mozgásfejlesztést még mindig nem hagytuk el, középső csoportban pedig már nincs óvodai logopédia, úgyhogy magánúton kell fejleszteni. Befejezni semmiképp nem fogjuk, mert egyértelműen látható, mennyivel előrébb léptünk” ‒ foglalja össze Krisztina.

Réka gyermekével hathetes korában kezdett fejlesztésre járni a védőnő javaslatára, mivel a mozgásfejlődés legeleső lépcsőfokainál feltűnt, hogy valami probléma van. Egy évig foglalkozott vele Dévény-terapeuta, illetve többféle mozgásterápiát is kipróbáltak, óvodáig heti egy alkalommal jártak a Bethesda KIDSZ ‒ Kora Gyermekkori Intervenciós és Diagnosztikai Szakszolgálathoz.

„A sok terápia ellenére nagyon későn indult el a beszéd, három és féléves koráig csak öt szót használt, hümmögött és mutogatott, nonverbálisan jelzett. Kipróbáltuk a TSMT-tornát, gyógypedagógiára és logopédiára is jár az óvodában. Megfelelő tájékoztatást és támogatást is kaptunk, egy percig sem éreztem egyedül magam”

– meséli Réka. A kisfiú SNI-sként került az oviba, most, négy évvel később a beszédhibák maradtak, de fényévekkel jobban fejezi ki magát.

„Otthon kevesebb célzott fejlesztés van, inkább sok mesét olvasunk. Emellett focizik, korizik, jógázik, sokat megyünk játszótérre, hintázik, fára mászik ‒ ezek fontosak neki is. Az óvoda nagyon támogató, abszolút differenciáltan foglalkoznak vele, miközben első perctől kezdve mindenbe integrálják, ami a szociális fejlődését segíti.

A kisfiamnak nincs különbözőség-tudata, nem érzi, hogy ő más, mint a többi, ez pedig nagyrészt a pedagógusoknak köszönhető.

Az SNI-státusz pedig lehetővé teszi, hogy kis csoportban, tanulócsoportban, úgynevezett logopédiai osztályban kezdje az első osztályt, ahol tizenkét-tizenhárom gyerek lesz, és két tanító. Nekem ez megnyugtató, és örülök neki!” – mondja Réka.

Érdemes a láthatatlan tényezők mögé nézni

A megkésett beszédfejlődéssel kapcsolatban egyébként az egyik leggyakoribb tévhit, hogy kizárólag a produkció problémájának gondolják. A gyerek, amikor megszólal, gyakran torzítva használ alakokat, nem következetesen véti a beszédhang-hibákat, lassú a szókincsgyarapodás, bizonytalan a nyelvtani rendszer alkalmazása. „A produkciós oldalt látjuk, miközben nem tudunk semmit a beszédpercepcióról, azaz a beszédészlelés, beszédmegértés milyenségéről. Dr. Gósy Mária professzor, fonetikus több száz érintett gyermekkel végzett vizsgálatokat, ezek alapján pedig megállapította, hogy ők a beszédpercepció szinte összes területén elmaradtak. Pedig ez az iskolai teljesítmény alapja. Ezért

erősen ajánlott a megkésett beszédfejlődéssel küzdő gyermekek esetében megvizsgálni a percepciót is”

– magyarázza Horváth Viktória.

Erre az egyik leginkább elterjedt célzott tesztelés a GMP (a Gósy Mária által kifejlesztett standardizált teszt), amely mind a pedagógiai szakszolgálatoknál, mind magánintézményekben elérhető, és használatát hároméves kortól javasolják. A tizenkilenc részteszt többek között a mondatértést, szövegértést, beszédhang-differenciálást vizsgálja, a részét képező GOH-szűrés pedig a beszédhallás tesztelésére szolgál és hozzájárulhat a hallásprobléma, valamint a beszédészlelési zavarok elkülönítéséhez. Előbbi lényegesebb, mint hinnénk: hiszen sok esetben áll hallási nehézség a beszédfejlődés megakadása mögött, ami nemcsak veleszületett probléma lehet, de akár egy egyszerű fülgyulladás okozta kóros elváltozás is. 

„Az egy-három éves korosztályban a nyelvi késések aránya tizenöt-huszonöt százalék, ez a három-négy évesek körében már felére csökken, tehát nagy arányban ugrásszerűen behozzák az elmaradást. Fontos, hogy abban az ötven százalékban, aki nem zárkózik fel hasonló tempóban, benne vannak azok a gyerekek, akik másféle nehézségekkel is küzdenek, amelynek csupán egy szelete a beszéd. Például az autizmusnak is gyakori velejárója a megkésett beszédfejlődés. Ezért hangsúlyoztam, hogy

nagyon komplex problémáról beszélünk: lehet önmagában való elmaradás, de más organikus eltérések, nyelvfejlődési zavarok tünete, következménye is” – fejti ki a nyelvész szakember.

Ha az alapprobléma más, a részfejlesztés ugyanúgy fontos

Utóbbi csoportba tartozik Annamária és kisfia, sokáig tartott számukra, mire megkapták a végleges diagnózist, és minden a helyére került.

„Az orvosi papírok alapján minden rendben volt, de a megérzésem az első perctől kezdve azt súgta, hogy ez nincs így. A környezetemben mindenki más azt gondolta, csak túlaggódom. Telt-múlt az idő, és Csabinál valóban számos dolgot tapasztaltam, amiről hiába beszéltem, mindenki csak rám legyintett.

Nem tartotta a szemkontaktust, nem nyúlt a tárgyakért, nem mosolygott vissza. Másfél éves korában, amikor új védőnőt kaptunk, számára feltűnt, hogy nem indult meg a beszéde, kétéves korában végül elküldött minket logopédushoz, aki pedig gyógypedagógushoz irányított. Ő ingyen foglalkozott vele magánban, mivel nem fértünk bele az állami ellátásba. Emellett a fiam bölcsődés lett, az ottani társaság, valamint az egyik gondozó elhivatottsága ‒ aki elhatározta, hogy minden áron megtanítja beszélni ezt a gyereket, és mindennap foglalkozott vele külön ‒ nagy fejlődést hoztak” – meséli Annamária.

Csabi végül háromévesen kapott beszédfogyatékos diagnózist, később középső csoportban pedig kimondták hivatalosan az autizmust. Ekkorra már óvodás volt, az ott működő logopédus pedig hatalmas elhivatottsággal tanította beszélni, mégpedig olyan módszerrel, mintha egy külföldit tanítana magyarul.

A kisfiú ötéves korára ért el oda, hogy nyelvtanilag helyesen beszélt, ekkor azonban nagy traumával kellett szembesülnie.

„Mivel hivatalos lett az autizmus diagnózisa, el kellett mennünk az óvodából, mert ők nem fogadhattak hasonló gyermeket. Sokat küzdöttünk mi is, ők is, hogy Csabi maradhasson, de végül a bürokrácia győzött” ‒ idézi fel az édesanya. Ahogy Annamari meséli, szerencsére az új óvodában is jószándékkal fordultak feléjük, annak ellenére, hogy megilletődtek, hiszen korábban az óvónők nem foglalkoztak autista kisgyerekkel. Mégis belevetették magukat a fejlesztésbe, az egyikük még ezzel kapcsolatos továbbképzésre is elment, hogy tudjon segíteni.

Csabi mára tizennégy éves, a beszéde kapcsán rég nem kap külön fejlesztést, és tisztában van azzal is, mit jelent a diagnózisa. A három évvel fiatalabb testvére pedig nemcsak a kommunikációban, de a komfortzónából való kilépésben is igazi továbbképzője lett az évek során.

„A mi utunk elég szövevényes, de azzal, hogy a fiam az autizmussal együtt élve megtanult tökéletesen beszélni, kifejezni magát, elmondani a gondolatait, és másokkal kommunikálni, igazi mankót kapott az életben. Végtelenül hálás vagyok a fejlesztők mellett azoknak a nem speciálisan erre képzett pedagógusoknak is, akik »csak« szimpla gyerekszeretetből, emberségből és toleranciából hozzásegítették ehhez” – fogalmaz Annamária.

 Széles-Horváth Anna

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Westend61