Wanda Rutkiewicz 1943. február 4-én, Marija és Zbigniew Błaszkiewicz gyermekeként született. Anyja történelmet tanult, a mérnök Zbigniew pedig a háború elől menekült Litvániába, amikor a náci Németország és a Szovjetunió 1939-ben megszállta szülőföldjét, Lengyelországot. A szülők litvánul és lengyelül is beszéltek, de gyerekeiket csak lengyelül tanították.

1946-ban, amikor Wanda hároméves volt, a család visszaköltözött Lengyelországba, apja szülővárosába, ahol azt remélték, hogy szabadabban élhetnek, mint a szovjet megszállás alatt álló Litvániában. Wrocławban telepedtek le, ahol Wanda a gyerekkorát töltötte – és ahol először mászott sziklát a barátaival.

Európa egyik legerősebb hegymászója

1970-ben, nem sokkal azután, hogy feleségül ment a matematikus Wojciech Rutkiewiczhez, Wanda lengyel és orosz hegymászók társaságában részt vett egy expedíción a Pamír-hegységben. Bár elérte első, több mint 7000 méteres csúcsát, az út kellemetlen élményként maradt meg benne, ugyanis nehezen jött ki az expedíció többi tagjával – akik történetesen mind férfiak voltak.

Ezt követően fogalmazódott meg Wandában a kizárólag nőkből álló expedíció gondolata. Álma 1975-ben vált valóra, amikor sikeresen zárult az általa vezetett, Gasherbrumba tartó női expedíció.

A következő években Wanda többször is megpróbálta megmászni a Himaláját, de a csúcsokat nem sikerült elérnie, ráadásul az egyik kísérlete során agyhártyagyulladást kapott, így nemcsak a beszédet, de a járást is újra kellett tanulnia.

Ezeknek az extrém expedícióknak köszönhetően azonban Európa egyik legerősebb hegymászójaként vált ismertté. 1978-ban Karl Herrligkoffer német hegymászó meghívta őt egy nemzetközi Everest-expedícióra, ő azonban ezúttal sem jött ki jól a túra férfi tagjaival. Végül egyedül és – mivel a jégtől eltömődött a cső – oxigénmaszk nélkül ért fel a csúcsra, így 1978. október 16-án

Wanda Rutkiewicz lett a harmadik nő a világon és az első európai nő, aki elérte az Everest csúcsát.

Ekkoriban a Matematikai Intézetben dolgozott számítógépes mérnökként, azonban több időt töltött mászással, mint a munkahelyén, és első férjétől is elvált, mert az családot akart alapítani, ő pedig inkább a hegyeket választotta.

Mankós hegymászó

Az Everest-expedíció után Wanda ismét meggyőződött arról, hogy neme miatt másként bánnak vele, és elhatározta, hogy több mászást szervez nők számára. Hamarosan engedélyt kapott egy ilyen útra a K2-re, a világ második legmagasabb csúcsára, amelyet az egyik legnehezebben megmászhatónak tartanak.

A nők 1981-ben a Kaukázusban edzettek, ahol a rossz időjárási körülmények ellenére feljutottak az Elbrusz csúcsára.

Az ereszkedésnél Wanda volt legelöl – azonban egyszer csak hirtelen erős ütést érzett a hátán. Az egyik hegymászó megcsúszott és elsodorta Wandát, akinek az esés következtében eltört a combcsontja.

Végül egy osztrák orvos műtötte meg, akivel néhány hónappal később össze is házasodtak.

Mindezek ellenére folytatta a K2-expedíció szervezését. Végül a legerősebb női hegymászók közül tizenketten – köztük a mankóval közlekedő Wanda – elindultak a K2-re. Sokan azt mondták, ez lehetetlen, de a nőt hajtotta a gondolat, hogy olyasmit tegyen, amit mások elérhetetlennek tartanak. 

 

Az expedíció során Wanda fájdalomcsillapítót szedett és rengeteget sírt, de tovább gyalogolt, és 5400 méteres magasságban elérte a bázist. Egy hegymászónő az út során életét vesztette, és bár a csapat folytatta az expedíciót, a rossz időjárási körülmények miatt végül nem sikerült elérni a csúcsot.

Wanda és három másik hegymászónő néhány évvel később visszatért a K2-re

Az időjárási körülmények ismét megakadályozták őket abban, hogy elérjék a világ második legmagasabb csúcsát. De ugyanebben az évben Wanda megmászta az Aconcaguát, Dél-Amerika legmagasabb csúcsát, és a Nanga Parbatot a Himalájában, a második 8000 méter feletti csúcsát.

1986-ban Wanda harmadszor is visszatért a K2-re. Az osztrák ORF televízió felajánlotta, hogy finanszírozza a K2-re vezető útjáról szóló filmet, ő pedig a pénzből helyet váltott magának egy francia expedícióra.

A csúcsra vezető utolsó szakasz előtt a francia hegymászótársak, Liliane és Maurice Barrard úgy döntöttek, hogy még néhány napot a lenti bázison töltenek, így Wanda egyedül indult el. Az időjárás aznap tökéletes volt, így végül ő lett a világ első nője, aki megmászta a K2-t.

Lefelé menet találkozott a társaival, és bár ő volt az első, aki leért a táborba, ott már hiába várta Liliane-t és Maurice-t. Mint sok más hegymászó, Wanda is gyakran találkozott a kérdéssel, hogy miért tér vissza a hegyekbe, amikor annyi barátja hal meg ott.

„Bármennyire is önző dolog, nem az én halálom. Én tovább élek”

– válaszolta erre a hegymászó.

Az 1980-as években végül felmondott a Matematikai Intézetben, könyveket írt, filmeket készített, előadásokat tartott Lengyelországban és külföldön.

Akik ismerték, azt mondták, reményvesztettnek tűnt a városban

A hegyekben azonban más volt – megalkuvást nem tűrő, aki mindent elutasított, ami ellentmondott az elképzeléseinek. Sok hegymászó önzőnek nevezte őt, mondván, hogy csak a saját céljai érdeklik, bármi áron.

1990-ben Wanda találkozott egy férfival, akivel végre boldognak érezte magát, és közös jövőt terveztek. Amikor azonban megpróbálták elérni a Broad Peak csúcsát, a férfi lezuhant, és a nő szeme láttára halt meg.

„Nekem már nem lesz fékem, ami visszatart” – nyilatkozta az eset után. „Most már mind a 14 csúcsot el kell érnem.”

1990 végére Wanda hat 8000 méter feletti csúcsot mászott meg – ezzel rekordot döntve nőtársai között az egész világon. Abban az évben azt az ambíciózus célt tűzte ki maga elé, hogy a maradék nyolc csúcsot kevesebb mint egy év alatt eléri. Sok kollégája ezt lehetetlennek tartotta, és úgy gondolták: Wanda biztosan belehal az útba.

1991-ben elég könnyen megmászta a Cso-Ojut, a hetedik 8000 méter feletti csúcsot. Egy hónappal később, október végén egy lengyel nemzetközi expedícióval az Annapurnára ment.

Bár készen állt arra, hogy elinduljon a csúcsra, az erős szél miatt vissza kellett térnie a bázisra, hogy pihenjen néhány napot. Másodszor is megpróbálta, de ismét sikertelenül.

Megsérült a lába, az expedíció férfi tagjai pedig magára hagyták, mert úgy gondolták, nem képes a mászásra. Wanda fájdalomcsillapítót vett be, és egyedül próbált továbbhaladni. 

Végül sikerült neki, és elérte nyolcadik 8000 méter feletti csúcsát is.

A halál, ahogy elképzelte

„Nem keresem a halált, de nem bánom, ha a hegyekben ér utol. Könnyű vég lenne számomra, sok barátom vár rám odafent” – mondta egyszer Wanda. 

 

Kevesebb mint egy hónappal a nyolcadik csúcsát követően Wanda megpróbálkozott a Dhaulagiri megmászásával, az expedíció azonban nem sikerült. 1992 tavaszán, egy évvel azután, hogy kitűzte célját, a nőnek még mindig hat csúcsa volt hátra.

Ekkor tette meg harmadik kísérletét a Kancsendzönga (Kangchenjunga), a harmadik legmagasabb hegy elérésére. Az expedíció kezdettől fogva nehéz volt: négy hegymászó sérülés vagy betegség miatt kiesett, végül csak Wanda és Carlos Carsolio, egy mexikói barátja folytatták a mászást. A nő lassabban haladt, ezért a férfi nem várta meg. Ő érte el a csúcsot, és ahogy leereszkedett, találkozott Wandával, aki még mindig mászott felfelé.

Carsolio leért, de Wandát soha többé nem látta. A nő 1992. május 12-én tűnt el, a holttestét nem találták meg – így senki sem tudja, hogy elérte-e a csúcsot.

Források: ITTITT és ITT

Kiemelt kép forrása: Wikipedia/Seweryn Bidziński

Mózes Zsófi