„A mi dolgunk, hogy ne törjön meg a nézőben az illúzió” – Mit csinál a naplóvezető egy filmforgatáson?

–

Bevallom, Katát a kamaszéveimből ismerem, és egy ideje újból és újból rácsodálkozom az izgalmas munkákra, amikben részt vesz.

Tavaly fél éven át a Valami Amerika sorozat naplóvezetőjeként dolgozott, engem pedig nagyon érdekelt, mit is jelent pontosan ez a munkakör, és milyen apró láthatatlan mozzanatokból áll össze egy film.

„Mindig az a világ foglalkoztatott, ami a háttérben zajlik: azok a munkák, amelyek a nézők számára láthatatlanok, de nélkülük mégsem jöhetne létre semmi a színpadon vagy a filmen. Ehhez képest közgazdászként végeztem, és el is kezdtem dolgozni egy multinál, néhány év múlva azonban rájöttem: egyszerűen nem tudom ezt csinálni. Amikor mondtam a főnökömnek, hogy kilépek, és szerencsét próbálok filmes területen, akkor ő, aki tudta, hogy utálom a túlórákat, csak ennyit kérdezett: tudod te, hova mész? Persze hogy tudtam: itt a 12 órázás az alapvető, de nem érdekelt, mentem, mert ez vonzott, mióta csak az eszemet tudom” – kezdi Kata, aki tényleg kívülről lépett ebbe a világba, de becsülettel végig is járta a lépcsőfokokat, amíg végre naplóvezető lehetett.

„Nekem a film egy olyan kézzelfogható eredménye az erőfeszítéseinknek, ami tényleg örömmel és elégedettséggel tölt el. Amikor pedig azt érzem egy-egy munka kapcsán, hogy valódi értéket teremtünk, az igazi flow-t jelent” – magyarázza Kata, miért ébredt rá viszonylag gyorsan, hogy jó irányba indult, amikor szakmát váltott.

Minden nagy dolog sok kis dologgal kezdődik

Kata egy interneten talált hirdetésre jelentkezett először: produkciós koordinátort kerestek, ő pedig úgy gondolta, jó a szervezési feladatokban. „Felvettek, és két évet töltöttem a cégnél, ahol az elején természetesen kávét hordtam, de igyekeztem azt is nagyon precízen csinálni, nehogy rossz kontextusban jegyezzék meg a nevem.

Az alázat nagyon fontos ezen a területen, hiszen a gyakorlatban lehet a legtöbb dolgot megtanulni: sokan egy forgatás közelébe érve azonnal nagy dolgokra számítanak. Pedig mindenkinek az a jó, ha fokozatosan léphet előre, mert egy film nagy felelősség” – véli Kata.

Ő a hetek, hónapok előrehaladtával már egyre több papírmunkát kapott, szervezte a Magyarországra érkező színészek szállását, utazását, vagy épp gondoskodott arról, amit mindenképp be kellett készíteni számukra.

Ennek az első cégnek köszönhette egyébként, hogy találkozott egy igazi legendával is: „Alig pár hónappal azután, hogy elkezdtem a filmiparban tevékenykedni, egy külföldi nagyjátékfilmet forgatott a cég.

Mindenki tudta, hogy a film egyik producere Jackie Chan, de senki sem számított rá, hogy ő is megjelenik. Egyik nap aztán kicsapódott a produkciós lakóautó ajtaja, és az egyik kollégám izgatottan rohant be: »Itt van Jackie a büfésátorban!«

Először nem is értettük, kiről beszél, hiszen a látogatás teljesen titokban történt. Persze aztán annak ellenére, hogy már este 6 óra körül jártunk, a stáb 90 százaléka beszivárgott a büfésátorba inni még egy kávét.”

Lassan járj, tovább érsz

Ahogy Kata mondja: egyik munkából a másikba az ajánlás juttatta el, hiszen itt bizalmon alapul minden. „Egy idő után úgy éreztem, már kialakult annyi kapcsolatom, hogy szabadúszóként folytathatom tovább. Eleinte főleg gyártásvezetők mellett dolgoztam: mentem a karavánnal a forgatásokra, de inkább az irodai feladatokban mozogtam, a kamera körüli dolgok abban az időben megfoghatatlannak és talán kicsit elérhetetlennek is tűntek számomra” – meséli Kata. Furcsa módon aztán éppen a Covid berobbanásától kapott új lendületet.

Mivel több szabadideje lett, úgy döntött, elvégez egy naplóvezetői tanfolyamot. Közben a járvány miatt a tévében is vállalt feladatokat különböző show-műsorok háttérmunkájában.

Az Álarcos énekesben például ő volt az egyik a tíz bizalmi ember közül, aki pontosan tisztában volt a szereplők kilétével.

A show-műsorokat aztán több külföldi film és magyar sorozat is követte, míg végül megkapta az első nagy megbízást, és egyedül scriptelhetett végig egy 10 részes sorozatot.

„Rengeteget tanultam a tanfolyam keretében, de emellé nagyon jól jött az előzetes tapasztalat, és persze ezután sem ülhettem még be naplóvezetőként egy egész estés film vagy egy sorozat mögé. Viszont szándékosan elejtettem egy-egy helyzetben, mit is szeretnék csinálni, és akadt olyan produkció, ahol megengedték, hogy odacsapódjak az aktuális scripter mellé, vagy helyettesítsek egy-egy napot. Nagyon sokat adott ez az időszak, mert kérdezhettem, figyelhettem, de nem rajtam volt még az egésznek a súlya” – fűzi hozzá Kata.

A vágó szeme és füle

Általában ezzel a kifejezéssel írják le a naplóvezető szakma lényegét: hiszen neki nemcsak a rendezővel kell együttműködnie, hogy a felvétel helyszínén minden pontos legyen, hanem a vágó fejével gondolkodva kell feljegyeznie, mi alapján érdemes válogatni a felvételek között.

„A vágó általában nincs kint a forgatáson, ezért a mi jegyzeteinkből tudja, hogy melyik jelenetet hányszor vették fel, hol lógott bele valami a képbe, melyik nem ment végig a teljes szövegen, vagy épp melyiket ítélte legmegfelelőbbnek a rendező. Utóbbi a vágóasztalon még módosulhat, hiszen rengeteg dolog befolyásolja, hogy mit tartanak végül a legjobbnak” – mondja Kata.

A híres csapót, amit mindnyájan ismerünk, a kameraasszisztens csapja össze általában, azonban a scripter felelőssége, hogy a ráírt információk – melyik képszám, hányas beállítás, hányadik felvétel – helyesek legyenek.

Fontos az olyan apró momentumokra is figyelmet fordítani, mint például a nézésirányok: hiszen bárhogy történik a vágás, adott szereplőnek arra a személyre kell néznie minden esetben, akire a végleges látványban szükséges. „Érdekes tapasztalat, de ha az ember jól össze tud hangolódni egy rendezővel, akkor egy idő után érzi, melyik felvételre fogja azt mondani, hogy jelöljük meg legjobbnak” – teszi hozzá Kata.

A scripter dolga nem a forgatáson kezdődik

Gondolhatnánk, hogy a naplóvezető a forgatás első napjától az utolsóig dolgozik a filmen, de már az előkészítésben is lényeges szerep jut neki.

„A forgatókönyvet teljes mértékben ismernem kell, a forgatás megkezdése előtt pedig nagyon részletesen elemzem.

Minden jelenetet egyesével kiírok – szereplők, történetszál, kellékek, ruha –, és mellé bármit, ami kiemelten fontos. Például, hogy a főszereplőnek most kijött egy dudor az arcán, és már ide kell sminkelni.

Napokra szedem a könyvet, jelölöm, mikor van napváltás, és meddig kell például az a dudor, de mikortól tűnik majd el” – magyarázza Kata. 

Ez amiatt különösen fontos, mert egy filmforgatáson természetesen nem időrendben haladnak, ezért folyamatosan ellenőrizni kell: adott jelentben épp hol tart a szereplő. A ruházat, a smink, a haj ugyanígy nagyon lényeges, hiszen a napváltásoknál másik öltözék kerül fel, de arra is ügyelni kell, hogyha adott felvételnél például előrecsúszott a haj a végére, akkor az másodszorra és harmadszorra is megtörténjen.

A kérdésemre, hogy ha bármi eltérés van – például a színész mozgásában két ismétlés között –, kinek jelezheti azt a scripter, a színésznek vagy a rendezőnek, Kata azt mondja: rá kell érezni, mikor mi a helyes megoldás.

„Vannak színészek, akik szeretik vagy kérik, hogy szóljak nekik, mások számára jobb, ha a rendező jelez. Ehhez mindig alkalmazkodom, és előfordul, hogy nem is mondom azonnal, mert nem akarom zavarni őket abban, hogy számukra komfortosan alakíthassák ki a jelenetet.

Nekik is meg kell tapasztalniuk, hogy mit éreznek jobb megoldásnak, ha itt, vagy ott teszik le a poharat, állnak fel vagy ülnek le. Nemcsak a kellékekre, szövegre vagy a mozgásokra való odafigyelés a munkánk része, hanem a hasonló rezgéseket is érezni kell” – fejti ki a naplóvezető.

A forgatás előtt egyébként a scripternek azt is meg kell becsülnie, körülbelül mennyi időt tesz majd ki a vásznon egy-egy jelenet. „Az alapszabály az egy oldal egy perc, de sok minden módosíthatja ezt. Például egy csatajelenet lehet fél mondat, de közben 5 percet jelent, míg egy féloldalas leírás kifejeződhet egyetlen mozdulatban vagy nézésben.”

A naplóvezető is ember

A naplóvezető nemcsak írja és számontartja, de fotózza is a legfőbb dolgokat: minden jelenet előtt képet készít a hajról, ruháról, ékszerekről, kellékekről, berendezési tárgyakról.

Fontos a folyamatos ellenőrzés, hiszen ebből a szempontból neki kell egészben látnia a történetet: lehet, hogy amit éppen rögzítenek, abban nem kell a telefon, de a következő jelenetben már ki fogja húzni a zsebéből adott szereplő, ezért előzőleg bele is kell tenni.

„Bármennyire figyelek is, azért akadnak nehéz helyzetek. Nyáron például nagyon gyorsan kellett felvennünk egy jelenetet, amelyben a fiú bemegy egy épületbe. A stáb másik része már elindult a következő helyszínre, csak páran maradtunk ott, hogy mielőbb rögzítsük azt a néhány képkockát.

Amikor hazaértem, akkor jöttem rá, hogy nem fotóztam be előtte a színészt. Egész este azon idegeskedtem, hogy nem emlékszem, jó táskával az oldalán futott-e be a jelenetbe, hiszen már vettünk fel ehhez kapcsolódó későbbi történést.

Aztán másnap a kellékesek megnyugtattak, hogy nincs miért aggódnom. Persze igaz a mondás, a hibáiból tanul az ember, hiszen azóta kiemelt figyelmet szentelek a táskáknak munka közben” – nevet Kata. Nem tagadja, hogy egy forgatáson ennél sokkal nagyobb stresszfaktorokkal is számolni kell, ettől függetlenül imádja, amit csinál. 

Az illúzió őrei

Amikor arról kérdezem, mik jelentették számára a legnagyobb felismeréseket bejutva a kulisszák mögé, azt mondja, a mai napig lenyűgözi, mekkora tehetséget igényel egy színésztől, hogy nem időrendben éli át a jeleneteket.

„Sokszor bejönnek egy szituációba, lehet, hogy még le sem forgatták, amit elvileg átéltek, vagy ha igen, esetleg már hetekkel korábban. Mégis át tudnak szellemülni és úgy beérkezni, mintha éppen adott helyzetből csöppentek volna ide” – teszi hozzá.

Hogy a filmhez kell-e másfajta tehetség, mint a színházhoz?

„Amit én látok, abból azt gondolom, az egy plusz képesség, hogy adott színész miképpen kapcsolódik az előző felvételekhez. Tehát mennyire tud figyelni arra, hogyha az előbb ennél a szónál fordítottam el a fejem, vagy igazítottam meg a nyakkendőm, akkor most is így tegyem” – mondja Kata, és bevallja, először nehezen tudta elképzelni, hogy a forgatás sűrűjében ülve ő majd bármit jelez egy színésznek, rendezőnek vagy operatőrnek, mára azonban beletanult ebbe is.

„A bátorságot begyűjöttem, és tudomásul vettem, hogy ez a munkám. A mi dolgunk, hogy a nézőben ne törjön meg az illúzió. Így mindent jelzek, amit látok, ők pedig eldöntik, mi volt fontos és mi kevésbé” – foglalja össze.

Nem tagadja, a munkája hektikus: sokszor hónapokon át éjjel-nappal forgatáson van, aztán hetekig nyugalom veszi körül, de azt csinálja, amit szeret és ott van, ahová mindig vágyott. 

Bár tény, egyre nehezebben tud teljes elmélyültséggel filmet nézni: sokszor azon kapja magát, hogy a sztori helyett inkább az foglalkoztatja, hogyan vehették fel a jelenetet, miképpen került oda az adott kellék, és miért nem úgy áll a haja a főszereplőnek, ahogy az előző snitt szerint kellene.

Kiemelt képünk a Valami Amerika sorozat forgatásán készült. Fotó: RTL / Gerencsér Anna

Széles-Horváth Anna