„Ennek a filmnek Kulka János a lelke és a motorja” – A játszma forgatásán jártunk

–

Nem ismerek rá az utcára, ahol évekig laktam és aminek a flaszterét ma is hetente koptatom. Megtelt kosztümös járókelőkkel (pedig amúgy elég csendes utca), csodálatos oldsmobilokkal, és az angol különlegességek boltja helyén retro rétesbolt nyílt, mellette patyolat. Jé, és itt termett a sarkon egy dizájnos telefonfülke meg egy újságosbódé is – mindjárt a Mad Men – Reklámőrültekben érzem magam. Persze, nem véletlenül: filmet forgatnak: A vizsga című nagysikerű tévéfilm felturbózott, továbbgondolt változatát A játszma címmel, ma épp az Újlipótvárosban.

Egymilliárdos beruházás ez, ezért jut rá ennyi minőségi kellék, díszletelem és statisztéria – sőt, tulajdonképpen az is ennek köszönhető, hogy az Újlipótvárosban lezártak egy utcaszakaszt, mert nem olcsó mulatság különben. De ha valaki kosztümös filmben gondolkodik, akkor a látvány nem lehet mellékes szempont, és itt most végre akad rá fedezet meg persze igényesség is.  

Átlátható világban nagy titkolózás

Ahogy a rendező, Fazakas Péter később elmondja: „A negyvenes-ötvenes évekről viszonylag sok film készült utólag, a hatvanas évekről aránylag kevés. De az a szándékom, hogy ez azokhoz képest is más, minőségibb film legyen. Mivel a negyvenes-ötvenes évekhez általában a századfordulós, eklektikus Budapestet használták háttérnek (mert az könnyen fellelhető), én mindenképp egy másik világot akartam – tisztán hatvanas évekbeli negyedet találni azonban nehéz a fővárosban. Így esett a választásunk végül az Újlipótvárosra, ami ugyan szintén a harmincas-negyvenes években épült, de már egészen más a szellemisége, más gondolatiságot hordoz.

Ez egy átlátható világ, de ebben is megbújnak olyan titkok és hazugságok, amikről a történetünk szól.”

De hogy pontosan miről, hogy mi körül bonyolódik a cselekmény A játszmában, azt nem árulják el, méghozzá a forgatókönyvíró, Köbli Norbi kérésére, „hogy ne rontsuk el a nézők izgalmát. Minél kevesebbet tudnak a filmről, annál jobb” – mondja. Ami mégis publikus, hogy hat év telt el A vizsga óta (a valóságban majdnem tíz): tehát 1963-at írunk. Hámori Gabi és Nagy Zsolt figurája időközben összeházasodott és bekerültek a Belügy 3-as csoportfőnökségére, a Kulka János figurája, Markó Pál pedig kegyvesztett lett, kizárták a pártból és sztrókot kapott – felborult tehát a status quo. 

A történelmi háttérről annyit árult el a forgatókönyvíró, hogy ’63 őszén Kádár széke megingott, mert a szovjet párttitkáré, Hruscsové is – félő volt, hogy visszatér a sztálinista politika, és vele együtt a régi ávósok. Köbli Norbi két filmet talált ebből a korszakból/ról, ami segítette a munkáját: a Foto Háber című magyar kémfilmet, és a Fény a redőny mögött című opust. A játszma többi alkotójának is elküldte ezeket, hogy lássák: a korábbi filmekkel szemben ezek már egy modern világot ábrázoltak. 

Fazakas Péter rendező pedig hozzáteszi: bár itt is egy kémtörténetről van szó, hiszen ügynökök a főhősei, de számára fontosabb a karakterek belső motivációja, a személyiségük mozgatórugói, mint a konspiráció, ezért inkább drámát forgatnak. És fontos, hogy 

„A játszma” ugyan „A vizsga” folytatása lesz, de egy önálló történet, amit meg lehet nézni az előzmények ismerete nélkül is.

Bedarál a rendszer

Közben megérkezik Hámori Gabi jelmezben, ami tényleg egy decens, szigorú, középkorú nőnek mutatja. Megkérdeztük tőle, hogy milyen tíz év különbséggel visszavenni egy szerepet, de azt mondja, a színházi munkái miatt nem nagy meglepetés, hogy van egy karakter, ami megérik és átalakul. „Azért már nem ugyanazt a lányt játszom, mint akit tíz évvel ezelőtt. Ott még egy ambiciózus fiatal nő voltam, akinek a rendszer lehetőséget adott a kiugrásra, ehhez azonban fel kellett áldoznia szeleteket önmagából. Most azt kell megmutatnom, milyen, amikor az ember már nemcsak kiszolgálója, hanem működtetője is az aljas szisztémának, ami emberéletekkel játszik, és mi marad közben a személyiségéből… Emellett ott vannak a párkapcsolati problémák is, amik mindenütt előjönnek közel tíz év alatt.”

Szerencsére Nagy Zsolttal – aki immár a férjét játssza – egy társulathoz tartoznak, ezért sokkal bátrabban tudnak dolgozni egymással. Azt meg egyáltalán nem bánja, hogy a naiva szerep ezúttal másnak jutott:

„Örülök, hogy lehullott rólam az a bababőr, ami sokáig meghatározott a pályámon.

Nyilván a saját életem eseményei, az anyává válásom és egyéb dolgok is sok mindennel szembesítettek, és ezt lehetőségnek tekintem arra, hogy még őszintébben tudjak játszani. Én ezt az időt már tulajdonképpen vártam – az édesanyám is szépen öregedett, csak aztán hamar elment” – mondja. 

A hamvas, ifjú női szerep most Staub Viktóriának jutott, aki még végzős hallgató a Színművészeti Egyetemen (amíg létezik), de a sorozatnézők már ismerhetik az Aranyélet harmadik évadából: ő játszotta Olasz Renátó szerelmét és Végh Zsolt lázadó lányát. „Egy vidéki lányt játszom, akinek az édesapja nemrég halt meg, és egyedül maradt az anyukájával, aztán felhozzák a fővárosba, beiratkozik egyetemre, és kap mindenféle szép, nőies ruhákat, amik miatt úgy dönt, hogy felnő ehhez a nagyvárosi életmódhoz, és levágatja a haját” – meséli. 

Mi ezen a forgatási napon mindkét frizurával megnézhettük, aminek az a pikantériája, hogy Viki a magánéletben is bejárta ezt az utat: Herendről érkezett Budapestre, és szintén itt vágatta egyre rövidebbre a tincseit. De a váltás persze nemcsak kívülről, hanem belülről is mélyen érintette: „Amíg fel nem jöttem, Budapestre, nem is ismertem azt a szót, hogy vidék. Ezt szerintem csak a pesti ember használja. Viszont amióta itt élek, én is mondom, hogy »hazamegyek vidékre«, mert ebben a légkörben ez jelent valamit. Nekem a vidék azt jelenti, hogy tanyán nőttem fel: van disznónk, kecskénk, tyúkjaik, még lovaink is voltak, és édesapám mezőgazdasággal is foglalkozik. Szóval állatokkal körülvéve telt a gyerekkorom, de mindig is vágytam Pestre: vonzott a nyüzsgés és a pörgés. Amikor pedig végre felköltöztem, egy percig sem volt furcsa, rögtön otthon éreztem magam ebben a közegben is. Csak hiányzik a természet és a nyugalom. Itt, a városban az emberek olyan figyelmetlenek. Engem is be tud ez szippantani,

időnként én is csak megyek és robotolok, és amikor utazom a metrón, a telefonomba bambulok, miközben olyan szép az élet.” 

Nézz még több képet a forgatásról, kattints a galéria ikonra!

Hős a vásznon, hős a valóságban

Főleg, amikor feltűnik a színen Kulka János. A két színésznő körbeveszi, és az egész stáb úgy tekint rá, mint egy valóságos hősre. Köbli Norbi elárulja: „Ez az egész, amiért most itt vagyunk és dolgozunk, Kulka János miatt van. Ő inspirálta, de nem úgy, hogy megkeresett és noszogatott, hogy írjak neki egy filmet, hanem pusztán azzal, hogy annyira megérintett, ahogy ezen a sztrókon átesett, majd emberfeletti erővel visszanyerte önmagát. Tudtam, hogy szeretnék rá még egy filmet építeni.” 

Igazság szerint már az Árulókat is neki írta (amit szintén Fazakas Péter rendezett négy évvel ezelőtt), de közvetlenül előtte történt az agyvérzés, ezért végül Hegedűs D. Gézánál landolt a szerep. „Többféle megoldáson gondolkodtam, majd arra jutottam, hogy Markó Pál figuráját kellene visszahozni. Elmentem Jánoshoz, elővezettem, hogy mi volna, ha a karakter is sztrókot kapna, ő pedig nagyon lelkesen fogadta az ötletet. Megöleltük egymást, hazamentem, és nekiültem megírni. Szóval ennek filmnek ő a lelke és motorja.” 

Azt is elárulta, hogy az emberi nagyságán kívül miben rejlik az a művészi kvalitás, amiért Kulka Jánost ritka jelenségnek látja filmen: „Köztünk nincs személyes barátság, én nem jártam soha az otthonában, de olyan filmsztárnak látom, mint Jean Gabint vagy Clint Eastwoodot: egyfajta nemesség és becsületesség van benne, ami megkülönbözteti a többiektől. Neki mindig elhisszük, amit mond. Hiába volt Markó Pál negatív szereplő A vizsgában, mégis ő jött ki belőle pozitívan, mert amit a Kulka mond, az úgy van. Ez egy sztárkvalitás. Az elmúlt években ráadásul tovább fejlődött a játéka, még szikárabb lett. Nem sok szövege lesz a filmben (ahogy Clint Eastwoodnak sincs soha sok, mert kihúzza őket), a többit pedig a sziklaszilárd kiállásával fogja eljátszani, és a szemében ott lesz annak a fénye, hogy ő már járt a túloldalon. Egyébként

ugyanaz maradt, aki volt, csak extra bölcsesség került a tekintetébe.”

Staub Viki is azt mondja, Kulka közelében még a játék is könnyebben megy: „Valahogy egyáltalán nem féltem tőle, csak kíváncsi voltam rá. Már többször megríkatott – ami részben bele is volt írva a forgatókönyvbe, de elég volt az, hogy ott van mellettem, nem kellett kipréselni magamból.”

Nézz még több képet a forgatásról, kattints a galéria ikonra!

Letűnt kor egy modern filmben

Fazakas először dolgozik tehát Kulkával, viszont Köbli Norbival, Nagy András operatőrrel és Lajos Tamás producerrel már harmadszor, és mindháromszor kosztümös filmen – csak a korábbi két produkciójuk képernyőre készült (az Árulókon kívül még a Szabadság – Különjárat című tévéfilmet készítették együtt). „Fontos szempont volt, hogy ez a film ne akarjon úgy kinézni, mintha a hatvanas években forgatták volna” – mondja a koncepcióról.

„Ez egy teljesen mai film lesz: a korszak, amit ábrázol inkább abból a szempontból fontos, hogy hogyan működtek akkor az emberek. Két dolgot mindenképp el akartam kerülni: a szocializmus nyomasztó hangulatát, és az ellenkezőjét: a nosztalgikus feelinget.”

Hát, pedig, ha az ember pusztán besétál ebbe a miliőbe, óhatatlanul ellágyul a szépségétől, bár az is igaz, hogy a látvány, ami fogadja, a hatvanas évek valóságának egy feljavított változata. Nem is könnyű otthagyni, még ha érzi is az ember, hogy egy ilyen drága forgatási napon nem illik a stáb körül lábatlankodni, végképp nem akadályozni a munkát. Úgyhogy diszkréten háttérbe húzódunk, aztán nehéz szívvel elbúcsúzunk a helyszíntől, és amikor három nap múlva újra arra sétálok, már semmi nyoma nincs a szocialista luxus relikviáinak.

Gyárfás Dorka

Képek: Csiszér Goti/WMN – Goti Photography