Marburg, a vakok városa, amely sokat köszönhet egy magyar királylánynak
Egy kis német városra, a Hessen tartományban található Marburgra úgy is szoktak utalni, hogy az a látássérült emberek mekkája, egy huszonegyedik századi okosváros, amely élhető feltételeket kínál mindenki számára. Az, hogy ma már több mint fél száz különböző kurzusra járhatnak vakok és látássérültek a Marburgi Egyetemen, némileg egy magyar királylánynak, Szent Erzsébetnek is köszönhető. Fiala Borcsa írása.
–
Akadálymentes mintaváros
Amint megérkezel Marburg városába, feltűnhet valami: jóval többször bukkannak fel az utcán látássérült emberek, akik lendületesen róják az utakat fehér bottal a kezükben. A város gyalogátkelői általában hangjelző eszközzel felszereltek, az útburkolatok szélein pedig talppal, illetve bottal érzékelhető taktilis jelzések (dudorok, illetve bordák) vannak. Ezek egyébként másutt, még a nagyobb városokban is nagyon ritkák (Budapesten a legsűrűbben a Hermina úton és környékén találhatók, ahol sok vak és gyengénlátó ember közlekedik), így viszont a rosszul vagy egyáltalán nem látók kénytelenek a kerítések és az épületek falai által tájékozódni, ami közel sem olyan biztonságos, mint a kifejezetten nekik tervezett jelzések.
De a speciális jelzéseken kívül is temérdek dolog van, ami a vakokat és gyengénlátókat szolgálja. Ahogy nálunk például a Mátyás-templom mellett megtalálható annak arányosan kicsinyített, letapogatható mása, úgy itt is több híres épületet „megtekinthet” kézzel is bárki. A buszmegállókban gombnyomással kérhet az utas tájékoztatást a hangszórókból, illetve a buszsofőrök is megtanulták, hogy amikor beállnak egy megállóba, tudassák az ott várakozókkal, pontosan melyik járatot vezetik, és merre tartanak. (Ezért a figyelmességért egyébként a turisták is roppant hálásak.)
Szétroncsolt nemzedék
Hogyan lett Marburg a vakok városa? Az első világháborúban az aknák, kézigránátok, lövedékek vagy a mérges gáz miatt nagyon sok német katona vesztette el a látását részben vagy teljesen, akiket aztán a Marburgi Egyetemi Kórházban kezeltek. Alfred Bielschowsky professzor, a Szemészeti Klinika akkori igazgatója pedig felismerte, a kezelés önmagában nem lesz elég ahhoz, hogy ezek a fiatalok visszailleszkedhessenek a társadalomba. A hazatérők között sok középiskolás és egyetemi hallgató akadt, akiknek Bielschowsky Braille-tanfolyamokat szervezett, illetve megbízta a háborús vakok oktatásával az egyik diákját, Carl Strehlt, aki maga is látássérült volt. 1916-ban megalakult a Vak Akadémikusok Német Társasága és a Deutsche Blindenstudienanstalt (avagy a Blista), hogy a háborúban megvakultak számára lehetővé tegye az érettségi megszerzését, és az egyetemi tanulmányok folytatását. Hamarosan egy középiskola is létrejött vakok számára (ez ma már Carl Strehl Iskola néven ismert).
Az egyetemen a vakok és látássérültek körében a legnépszerűbb szakok a pszichológia és a jog, mivel szövegfókuszúságuk miatt ezek a legakadálymentesebben tanulmányozható tudományok.
Ám a Blista a természettudományok kapuját is igyekszik minél szélesebbre tárni a vakok és gyengénlátók előtt olyan fejlesztésekkel, mint például a háromdimenziós vízmolekula-modell (amelyet össze lehet nyomni, így el tudja képzelni egy vak ember is, amit két dimenzióban ábrázolnak a látóknak a tankönyvek) vagy a Braille-íráshoz hasonló matematikai jelek. Ahogy megnőtt a kémia iránt érdeklődő látássérült tanulók száma is, úgy fejlődött ennek a tudományágnak az akadálymentesítése is, a nyílt égésű Bunsen-égőket például perforált fémdobozos elektromos égőkre cserélték. Egy másik találmány pedig egy olyan készülék, amely hanggal jelzi, ha kémiai reakció következtében egy anyag kivilágosodik vagy besötétedik. Ezekből a fejlesztésekből egyébként az is kiderült, hogy mind a látók, mind a látássérültek körében igaz: a gyerekek és a felnőttek is könnyebben, gyorsabban tanulnak meg valamit, és tovább is megmarad a tudásuk, ha az információt több érzékszervükön keresztül, azaz multiszenzorosan kapják meg.
Látássérültek fociklubja és városnézés vakoknak
Marburg városának szolgáltatásai között egyébként szerepel városnézés is vakoknak. Vannak éttermek, ahol Braille-írásos étlappal is tudnak szolgálni, és temérdek szabadidős programot kínálnak nem látóknak. Léteznek klubok és önsegítő csoportok is, lovasiskola, evező-, foci-, túra- és síklubok is kifejezetten a vakok igényeire tervezve.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Marburg, a vakok fővárosa, referenciaként szolgálhat a leendő intelligens városok számára […]. Marburg városának fejlesztései nemcsak a vakok közösségének, hanem más kisebbségeknek is kedveznek. […] A normatív elvárások bizonyos mértékig feloldódnak egy olyan helyen, ahol vaknak lenni – valamint vakok között lenni, sőt vak barátokkal bírni az új normális állapot” – fogalmaz a témában egy tanulmány.
Fontos kiemelni, hogy mindez talán nem is jöhetett volna létre, ha nincs Árpád-házi Szent Erzsébet, II. András magyar király és Merániai Gertrúd lánya.
A magyar királylány azután költözött Marburgba 1228-ban, hogy házassága, amelyet 13 évesen kötött, a férje tragikusan korai halála után véget ért. Erzsébet igazán különleges királylány volt, szeretett volna segíteni a szegényeken, a betegeken és az elesetteken, úgyhogy a városba érkeztekor kórházat építtetett, és négy évvel később bekövetkezett haláláig ott dolgozott. Szent Erzsébetnek köszönhetően a betegek és fogyatékkal élők gondozása igazi hagyománnyá vált Marburgban.
A marburgi ferde torony pikáns története
Búcsúzóul még egy szórakoztató történet a városról: nemcsak Pisában, de bizony itt is található egy ferde torony, méghozzá a Landgrave kastély alatti templomon. A legenda szerint a tervező, amikor észrevette a hibát, szégyenében önkezével vetett véget az életének. Egy másik – versbe is szedett – legenda szerint pedig a torony ferdén maradásáról nem mások tehetnek, mint a diáklányok:
„Mert minden marburgi jól tudja ezt, egy diáklány kezében van a torony sorsa, szűzként kell elhagynia az egyetemet, és akkor a torony újra egyenesbe áll. De úgy tűnik, erre még senki sem készült fel.”
Kiemelt kép: Getty Images / GeorgHanf
