„Anya nem akar visszamenni Magyarországra” – a Hoztok nekünk túrórudit? című kötetet ajánljuk

–

Budapesttől Baliig

Raskó Gabi mindent tud az expatok életéről, hiszen már gyerekként éveket töltött szüleivel Mexikóban és Brazíliában, nemrégiben pedig Indonéziába, Bali szigetére költözött két fiával és férjével. Eredetileg jogászként végzett, de könyvkiadót is alapított itthon, emellett az UNICEF önkénteseként gyerekeknek tartott előadásaiban sokat foglalkozott a gyerekjogokkal és azzal, hogyan élnek a világ más tájain a különböző családok.

A Magyarországról kivándorló kisgyerekes családok közös élménye a gyökértelenség az új környezetben, valamint a hiány, ami nagyon is konkrét. Hiszen a barátok, nagyszülők, szomszédok, tanítók, óvónők, a környezet, az ételek, a megszokott klíma mind-mind olyan tényezők, amelyek addig a biztonságot jelentették egy gyerek számára. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a gyerekek sokkal könnyebben megszokják az újdonságokat, hiszen „ragad” rájuk a nyelv, és egyébként is nagyon rugalmasak. Vagy mégsem?

Vagy mégsem

A gyerekek történeteit Raskó Gabi jegyezte le. Olyan is akad, amelyben a szereplők még túl kicsik ahhoz, hogy átadhassák a gondolataikat, ekkor a szülő mesélt helyettük, de az egész mégis egyetlen hangon szólal meg, ez pedig a szerzőé, aki igen jól eltalálta, hogyan válhat hitelessé egy gyerekelbeszélő; melyek azok a szempontok, amelyek mozgatják, megérintik, nehézséget okoznak neki, fájdalommal töltik el vagy épp erőt öntenek belé. Az empátiával teli kötetnek talán ez a legfontosabb célja: erőt és mintát adni azoknak a családoknak, amelyek nem Magyarországon élnek, de a gyökereik ide kötik őket, és még inkább azoknak, akik már egy ideje tervezgetik a külföldre költözést.

Szemléletformálás, storytelling, mese vagy ismeretterjesztés?

Mindegyik, és egyik sem. Pontos az alcím: Külföldön élő magyar gyerekek igaz történetei.

Igaz történetek tehát, amelyek elmesélik azokat a fontos szempontokat, amelyeket mindenkinek szem előtt kell tartania, ha külföldön szeretne letelepedni.

Igaz és fájdalmas mesék arról, hogy „mindenütt jó, de legjobb otthon”, a hon viszont sajnos egyre élhetetlenebb volt számukra, ezért kellett új hazát választaniuk a könyvben szereplőknek.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Raskó Gabi (@raskogabi) által megosztott bejegyzés

Persze külföldön sincs kolbászból a kerítés, ott is meg kell küzdeni egy csomó mindennel, különösen az elején, amíg a gyerekek nem ismerik az adott ország nyelvét, és nem szokták meg a kulturális különbségeket. Azok, akik itthon már jártak pár évet tanintézményekbe, és nagyon markáns emlékeik, fontos kapcsolódásaik, barátaik, családtagjaik maradtak itthon, a hiánnyal és a honvággyal is szembesülnek.

A száraz adatok – könnyeket csaltak a szemembe

Arra buzdítalak benneteket, hogy akkor is olvassátok el magatoknak és a gyerekeiteknek a könyvet, ha nem érint benneteket a külföldre költözés, bár aligha van már Magyarországon olyan család, amelynek ne volna legalább a tágabb baráti körében olyan ismerőse, aki más országban keresi a boldogulást.

A KSH adatai szerint 2010 óta 287 479 magyar vándorolt ki. Ezt most leírom betűkkel is, ha már kiszámoltam: kettőszáznyolcvanhétezer-négyszázhetvenkilenc. Idén biztosan elérjük a háromszázezret.

2014-ben volt rekordszámú, több mint harmincezer kivándorló, és sok év után csak 2020-ban, a Covid miatt esett húszezer alá azoknak a száma, akik elhagyták a hazájukat.

Tavaly 28 825 magyar ember választott magának másik országban lakhelyet. Csak hogy legyen egy kis összehasonlítási alapunk, Esztergomban a tavalyi népszámlálási adatok szerint 28 693 ember élt. Tehát valamivel több mint egyesztergomnyi ember távozott. 

Néhány történet a tizennégyből címszavakban

Nyilván nem írhatok részletesen e cikk keretei között mind a tizennégy családról, amelyek megosztották a történeteiket Raskó Gabival, pedig megérne a könyv akár egy hosszabb elemzést is. Főként a középosztály (itthon) egyre nehezebben boldoguló tagjainak történeteit ismerhetjük meg.

Rögtön az első elbeszélő igen jó ismerősünk, ő ugyanis Barni, Pásztory Dóri és Ferenci Márton kis (illetve most már egészen nagy) fia. A Dórival Londonban című sorozatunkban maga Pásztory Dóri számolt be egy hosszú cikksorozatban arról, hogyan keresték és találták meg magukat Nagy-Britanniában. Barni már Angliában szocializálódott, hiszen nem sokkal az első születésnapja után költöztek ki végleg Londonba.

Barni világlátása igen komplex, nincsenek nyelvi problémái, Dóri rengeteget mesélt neki magyarul. (Engem is sokszor ostromolt, hogy ajánljak Barninak új és jó mesekönyveket, sőt még egy mesekönyvtranszportra is emlékszem…)

Barni imádja, hogy igazi királyságban élhet, átláthatóbbnak érzi az angliai viszonyokat, de sokszor hiányoznak neki a nagyszülei. „Én magyar fiúnak tartom magam és ha megkérdezi tőlem valaki, hogy hova megyek »haza«, akkor Magyarország jut elsőre eszembe, különösen a nagyszüleim háza.” Amúgy pedig egyelőre világvándornak képzeli el magát a jövőben.

Utazás a világ körül egyetlen könyvvel

Megismerhetjük a japán mindennapokat Somával és Ainával, bekukkanthatunk Szaúd-Arábiába Laurával, kirándulhatunk Svájcba Jankával és Marcival; Mimi, Kinga, Dani és Dorottya Finnországba kalauzol el bennünket, Ausztráliába pedig Vikivel és Krisztivel tehetünk egy érdekes utazást. Megtudhatjuk például, hogy Lori és Sebu Olaszországban az ottani menzán mindig három fogást kap: a Primo, Secondo, Dolce hármas szentsége a közétkeztetésben is megmaradt.

Beleshetünk a hétköznapjaikba, megtudhatjuk, milyen az oktatás, a közlekedés, kik a barátaik, merre járnak kirándulni, milyen könyveket olvasnak, (toronymagasan vezet a Bogyó és Babóca, de a Kuflik is sokszor szerepelnek szerencsére), mi hiányzik nekik legjobban Magyarországról, és közben

nagyon sok új és hasznos ismerettel gyarapodik a tudásunk az adott kultúráról és országról.

Bali szigete

Raskó Gabi elmeséli a tizenkét éves Máté és a kilencéves Félix, vagyis saját fiai történetét is. A fiúknak eszük ágában sem volt elköltözni, mert a társasházban, ahol Budapesten laktak, nagyon jó volt a gyerekközösség. Végül egy csúszdaparkról készült videó győzte meg őket, de azért nem voltak túl lelkesek a költözés gondolatától.

Másfél éve élnek Balin, a Canggu nevű tengerparti városkában, ahol mindenki motorral közlekedik a szűk utcákon.

„Mi sosem motoroztunk korábban, itt viszont robogóval megyünk az iskolába, én Mama mögött ülve, Félix meg Papa mögött. Először féltünk ettől, de hamar megszerettük. […] Tavaly meglátogatott bennünket a nagypapám testvére, Klári, aki akkor hetvenkét éves volt, de simán felült a Mama mögé a robogóra. Mondta mamának, hogy ilyet tizenhat éves korában csinált utoljára, szóval szerintem ez elég vagány dolog volt tőle.”

Máté és Félix rendszeresen szedik a tengerpartra sodródott szemetet, és a tojásból frissen kikelt teknősöket is szállítottak már a tengerbe, mert fontos számukra a természetvédelem. Átéltek már egy kisebb földrengést, és egy kígyó is tiszteletét tette náluk, szerencsére nem a mérges fajtából, de miután az iskolában kifejezetten felkészítik őket az ilyen esetekre, most már mindig tudják, mit kell tenniük a számukra szokatlan, rázósabb helyzetekben.

A szülők között nem teljes az egyetértés abban, hogy vajon meddig tart ez a kaland számukra Balin:

„Papának az otthon az, ahol mi négyen együtt vagyunk, amiben mindannyian jól érezzük magunkat, legyen ez bárhol a világon. Mamának az otthon az Magyarország, mert ott vannak a szülei, tesói, az igazán régi barátai, és szerinte az otthon-érzést ez a sok emberi kapcsolat adja együtt, még akkor is, ha valami nem tetszik az ottani életben.”

Menni, maradni, visszajönni, máshova költözni…

Sok család történetében visszatérő elem és állandó beszélgetés tárgya, hogy meddig maradnak, visszajönnek-e, hol tanuljanak tovább a gyerekek, egyszóval az otthon elhagyásával megszűnt az állandóság az életükben, és folyton ott motoszkálnak a háttérben ezek a kérdések, amelyek bizonytalanságot hoznak magukkal.

Az Ausztriában élő tizenegy éves Izabella és családja kifejezetten a magyar oktatási viszonyok miatt költözött Bécsbe: „[…] voltak olyan osztálytársaim, akik bármilyen különösebb ok nélkül csúfoltak és meg is ütöttek. Ez nagyon megviselt engem, annyira, hogy néha le is betegedtem miatta. Az ottani tanárunk nem segített nekem ezekkel a bántásokkal megbirkózni, azt mondta a szüleimnek, hogy egyedül kell megoldanom, hogy ne bántsanak…”

Már ez is roppant szomorú látlelet egy tizenegy évestől, de a folytatás még elkeserítőbb: „A magyar állami iskolámban bennem mindig a hibát keresték, itt pedig azt érzem, hogy mindig a jót keresik.”

A magyarokkal nem mindig könnyű barátkozni

A Dél-Afrikában született tizenhét éves Dániel nem beszél tökéletesen magyarul, hiszen soha nem élt itt, nem is járt intézményekbe, de azért bírja a nyelvet. „A többiek úgy néztek rám, mint egy földönkívülire, mert nem tudtam elég jól magyarul. Kicsit szomorú ez nekem, mert magyar barátaim egyáltalán nincsenek. […]

Fura, hogy eddig bárhol jártam a világban, mindig gyorsan barátkoztam, és pont Magyarország a kivétel.”

Remélem, ez a könyv majd a nyitottságunkon is formál valamennyit.

A bónusz, hogy a kötet végén Szabó Vivien Svédországban élő pszichológus hasznos tippeket ad a szülőknek és a gyerekeknek a külföldi élet speciális kihívásaival kapcsolatban. Ő nekünk is írt már ugyanebben a témában két cikket, érdemes elolvasni elöljáróban, de a kötetben is részletesen kitér a lelki jelenségekre. 

Az illusztrációk legalább olyan fontosak, mint a szövegek

A képek is beszélgetnek az olvasókkal, nem csupán a szövegek, és ez nem véletlen. Grela Alexandra, a Lengyelországban született festőművész és illusztrátor már 18 éve Debrecenben él magyar férjével, de éveket töltött Líbiában és Németországban is. Alexandra képeivel az idegenség és a haza kapcsolatáról mesél vizuálisan. Sok humorral, de sok fájdalommal is. Igazi művészet megjeleníteni a hiányt, de neki ez is sikerül.

A kötetek szerkesztőiről méltatlanul kevés szót ejtünk, pedig az ő munkájuk sokszor meghatározza a születő könyvet. Szekeres Nikoletta lassan húsz éve dolgozik a gyerekkönyvek világában, szakértelme Raskó Gabi munkáját is nagyban segítette. A sok aprómunka egy másik gyerekkönyvszerkesztő szemével (aki én vagyok amúgy) különösen látványos, de aki nem tudja, miben áll ez a feladat, az is érezheti, milyen jók és pontosak az arányok a könyvben.

A szerkesztő gondossága, az illusztrátor kivételessége a szerző elhivatottsága és az interjúalanyok őszintesége fontos könyvet hozott létre: szerintem a most felnövő generáció alapélményeit sűríti össze, és megmutatja a boldogulás felé vezető egyik lehetséges utat.

Végszó

Raskó Gabi sok-sok mondatát idézhetném abból a meséből, amit ő írt a saját gyerekkori külföldi élményeiről. Választanom kellett, és ezt választottam a kötet utolsó történetéből, engem ez érintett meg a legmélyebben. Mexikó és Brazília – Gabi és Ági.

„Az egyik legeslegfontosabb dolog ugyanis, amit én megtanultam a külföldön töltött éveimből, az az, hogy nekem nagy szükségem van arra, hogy rendszeresen beszélgethessek, találkozhassak azokkal, akiket szeretek. Mivel sokszor megtapasztaltam gyerekként, hogy milyen nehéz távol lenni tőlük, egész életemben mindig nagyon figyeltem rá, hogy törődjek azokkal, akik fontosak nekem. Azt hiszem, könnyebb rájönni, hogy mik az igazán értékes dolgok az életben, ha egy időre elveszítjük azokat.”

Kiemelt képünk Raskó Gabi tulajdonában van

Both Gabi