„Az otthon nem egy földrajzi hely, hanem egy hely a szívemben, amit érzek, amikor rágondolok.” Gyerekektől származó szívszorító mondatok egy új kötetből, amit Both Gabi ajánl figyelmetekbe:
Új-Zéland népszerű célpont a világvégevárók körében, amióta elterjedt, hogy az egyik legbiztonságosabb pontja a bolygónak. De nem csak ilyen okból érkeznek bevándorlók, köztük magyarok is oda. Iliás-Nagy Katalin érintetteket szólaltatott meg riportjában.
„Olyan gyorsan telik az idő, én meg versenyt futok vele, és megszakad a szívem, hogy egyiküket sem látom felnőni.”
„Néha komoly kételyeim vannak, hogy alkalmas vagyok-e még nővérnek? Sokszor érek a határára annak, hogy elsírjam magam, és ilyenkor ki kell mennem a szobából, kórteremből. Most is így teszek.”
Nagyon őszintén a külföldi újrakezdésről.
Anna Esztert tegnap esti cikke után az olvasók egy része verbálisan „keresztre feszítette”, a barátai pedig elkezdték félteni. Úgyhogy írnia kellett még egyet.
A kérdés az is, hogy mihez kezdünk azzal a tengernyi kiábrándult fiatallal, akik mindennek ellenére, de bátran itthon maradnak. Ebben.
Egy kérdés, amire nincs jó válasz. Vagy van? Szerintetek?
Ha épp azt fontolgatnád, hogy most indulsz világgá...
„Ha elhagyod a hazádat, az hasonló ahhoz, mint amikor elveszítesz valakit: fájdalmat élsz meg, és a veszteséget el kell gyászolni” – állítja az egyik megszólaló. És vajon van-e olyan pont, ahonnan már nincs visszaút? Ennek próbáltunk utánajárni.