Így lett az X az ismeretlen, a veszély és a csók szimbóluma – Portré a kedvenc betűmről (és rólam)

–

Hadd kezdjem létezésem tág kereteivel: XX-kromoszómával születtem a XX. század végén. 1986-os vagyok, s bár már nem tartozom az X-generációhoz, még érteni vélem annak tagjait. Sokáig nagyon kevés szót ismertem, amelyben szerepelt volna a magyar ábécé 41. betűje (a szilofonról csak később derült ki, hogy xilofon; és mentségemre legyen mondva, a Wikipédia szerint csak pár száz x-betűs szó létezik a magyarban, az összes exet, -férjet, -feleséget, -apóst, -barátot stb. is beleszámolva).

Már iskolás voltam, amikor egy nap váratlan esemény történt: Orsit, Jucit, Csillát, Patrikot, Ákost és Jocót űrlények rabolták el Budapestről, ami által kezdetét vette a 160 részre nyúló magyar ifjúsági sci-fi sorozat, az Űrgammák, melyet az akkori Nemzeti Alaptantervre szabtak (ó, azok a csodás ‘90-es évek!). A Xénia-láz volt a főcímdala, Szulák Andrea énekelte… emlékszel? 

1995-ben járunk, és én csak most, utólag jövök rá, hogy abban az évben tulajdonképpen végig Szulák Andrea bűvöletében éltem.

Bársonyosan mély hangjával kezdődött Az oroszlánkirály, Az élet az úrra emelte fel Rafiki a kis Szimbát (1994), és Szulákhoz fűződik Cher Shoop shoop song című számának magyarítása is, a Shoop shoop dal (1995), amivel engem speciel egy életre összezavart, mert azóta is kevert angol-magyar-halandzsanyelven éneklem ezt a nótát (családi rendezvényeken néha elő is adom). 

Teltek-múltak az évek, már majdnem megfeledkeztem az X-betűről, mígnem jött egy másik sorozat: az ókorban játszódott, új-zélandi főszereplővel és mindig ugyanazzal a 30 statisztával. Igen, ez volt a Xéna: A harcos hercegnő, ami máig különleges kultusznak örvend a leszbikus közösség körében. A délutáni órákban adták suli után a tévében, és annak a jelenségnek volt az iskolapéldája, amit ma queer-kódolásnak nevezünk. Sosem mondták ki nyíltan, hogy a két női főszereplő egy pár lenne, mégis hemzsegett a romantikus utalásoktól. Az pedig, hogy a sorozat fináléjában Gabrielle kizárólag egy nagyon is csóknak ható szájon át lélegeztetéssel tudta megmenteni Xénát, még örök ikonomat, Lucy Lawlesst is meggyőzte arról, hogy a két karakter között szerelmi érzések szövődtek. 

Én akkor még nem sokat értettem ebből, csak rajongtam és rezonáltam.

Amúgy is a tanulással voltam elfoglalva. És hát az X-ben az az egyik legérdekesebb, hogy miért pont ezt a betűt választották az ismeretlen mennyiségek jelölésére. A választ Peter Schumer matematika-történésztől tudtam meg. Élt a IX. században egy arabul alkotó perzsa tudós, bizonyos Abu Abdalláh Muhammad ibn Músza al-Hvárizmi, akinek Hiszáb al-dzsabr va l-mukábala című munkájából, egész pontosan az általa használt „al-dzsabr” kifejezésből származik az „algebra” szó. Arabul a „valamit” úgy mondták, „al-shayun”, amit a benne szereplő „sh”-ra rövidítettek.

Igen ám, de amikor a spanyolok fordították az arab nyelven írt matematikai értekezéseket, komoly problémába ütköztek: nem volt ilyen hangjuk/betűjük.

Helyette a „khí”-t választották, amelyet a görögben „χ” betűvel jelöltek, állítólag ebből lett később a latin „x”.  

Schumer szerint azonban ennél hihetőbb magyarázat, hogy ez az egész Descartes találmánya. Ő volt az, aki az Értekezés a módszerről című munkájának függelékében bevezette az analitikus geometria egy változatát. Különböző mértani problémák megoldásában (nyugi, ezeket én sem értem) az állandók (konstansok) jelölésére az ábécé első néhány betűjét, míg a változókhoz az utolsó betűket használta fordított sorrendben. De az is lehet, hogy az x-et azért választotta ennyire gyakori megjelenésre, mert egész egyszerűen ez volt az a betű, amiből a nyomdásznak bőven volt tartaléka, hiszen a francia nyelvben is ritkaságszámba ment. A lényeg, hogy több mint 350 évvel később, gimis korunkban mi is serényen irkáltunk az x-eket a kockás négyzethálós füzetbe, miközben egyenleteken törtük a fejünket (vagy sunyiban amőbáztunk). 

Bármi is legyen az ok, az X az ismeretlen, a rejtély szimbóluma lett. Gondoljunk csak az X-aktákra (a Scully-hatásról és Gillian Andersonról ITT írtam), vagy az X-men-sorozatra, egyáltalán prof. X-re, aki kerekesszéket használ, nagyhatalmú telepata, és azon munkálkodik, hogy béke legyen a mutánsok és az emberek között. De ott van egy másik harcos, a fekete emberi jogi aktivista, Malcom X is, aki elvetette születési nevét, a „Little”-t, melyet rabszolgatartóik ragasztottak a felmenőire.

Helyette az X vezetéknevet választotta – többen is ezt tették az ‘50-es években –, ami ismeretlen afrikai őseit szimbolizálta. 

Az X egyébként nemcsak személyeket, helyeket is jelöl: a térképen a kincset, vagy ejtőernyős ugrásnál, hogy hova kell érkezni. A betű a veszéllyel is összefüggésbe hozható, gondolj csak a halálfejek előtt keresztbe fordított csontokra, a kalózok zászlajára, vagy a narancssárga alapon megjelenő X-re, ami káros és mérgező vegyi anyagokra figyelmeztet. És erről persze rögtön eszünkbe juthat angolul az X-ray, a röntgensugár, amiről Wilhelm Röntgen német fizikus az 1890-es években eleinte nem tudta, micsoda, ezért így nevezte el.  

De térjünk vissza a kollektívból a személyesbe. 2009-es xx című albumával (és Islands című számával) robbant be a The xx nevű brit indie-pop banda, akik a ma is modernnek ható hangzás mellett arról is híresek voltak, hogy szerelmes dalaikban nem használtak személyes névmásokat. Madley Croft és Oliver Sim általában duetteket énekeltek, és sosem lehetett tudni, egymásnak vagy harmadik személyeknek szólnak-e a sorok, így mindenki a magáénak érezhette őket. Olyan kényelmesek, tágasak voltak ezek a dalok! Croft egyébként leszbikus, Sim pedig meleg, egy suliba jártak anno, és ott döntötték el, bandát alapítanak. Én akkoriban minderről nem sokat tudtam, rajongtam és rezonáltam, de az igaz, hogy körülbelül ebben az évben kezdtem előbújni a családomnak.  

Nagyjából ekkortól érdekelnek a közügyek is, a kisebbségek helyzete. Micsoda pech, hogy rá egy évre megalakult a második Orbán-kormány, és amióta a felnőtt tudatomnál vagyok, bárhová húzom az X-et, ő az ország miniszterelnöke – létezésem másik kerete, a kromoszómáim és az évszázad mellett. Sajnos a NER alatt tanultam meg igazán egy másik x-betűs szót is, a xenofóbiát (idegengyűlöletet), mely megnyitotta az elnyomott csoportok ellen való hergelések sorát. 

Nem könnyű itthon az élet, nagyon nem, pedig én a szerencsésebbek közé tartozom. Ezért is volt jó – most ugrani fogok egy nagyot az időben –, hogy amikor a barátnőm Amszterdamban mesterdiplomázott, sokszor meg tudtam látogatni.

A város szimbóluma pedig nem más, mint az XXX – ez látható a címerben, az épületeken, a pólókon, a szuveníreken.

Egyesek szerint a városra leselkedő három legnagyobb veszélyt szimbolizálta: a tüzet, az árvizet és a pestist. Kutatók szerint azonban ez nem valószínű, inkább arra érdemes figyelni, hogy a címerben a három X egy sötét csíkban helyezkedik el, amely csík az Amstel folyót jelképezi, így a három X három átkelőhelyre utal. 

Az X-et itt hivatalosan andráskeresztnek hívják (tudom, hogy már készültél kommentelni), amely Szent András apostolról kapta a nevét, őt Patrasban feszítették meg. A betűnek tehát az elforgatott kereszthez is köze van, de magához Krisztushoz is, akit görögül „krisztosznak”, „χριστοσ-nak”, azaz „felkentnek” hívtak, és ennek volt a rövidítése a „χ” (khí). Szóval amikor angolul úgy látod a Christmas (karácsony) szót, hogy Xmas, az erre is utal.    

Nagyon érdekes egyébként, hogy a csók és az áldás hagyománya között milyen összefüggések vannak. A szöveg végén írhatnám, hogy XX, vagy XOXO, amelyben az X „kiss”-t, azaz csókot, puszit jelentene (az O meg ölelést).

Egyesek szerint azért, mert az X úgy néz ki, mintha két egymással szembefordított alak szájon csókolná egymást.

Mások a fentebb tárgyalt krisztusi tradíciót emelik ki, megint mások pedig arra mutatnak rá, hogy a régebbi korokban az urak és a vazallusok közötti hűségesküt csókkal pecsételték meg. De olyanok is akadnak, akik azt hangsúlyozzák, hogy mivel a történelem folyamán sok ember nem tudott írni-olvasni, aláírását X-szel jelezte. Az is előfordulhat, hogy valaki fizikai akadályozottság miatt szignóz így iratokat. 

Azt még elárulom, hogy az X-et csókként használók között Winston Churchill volt az egyik első, legalábbis akiről tudunk. 1894-es levelében ezt írta édesanyjának:

„Kérem, bocsásson meg a rossz írásomért, szörnyen sietek. (Sok puszi). xxx WSC.”

Ellenben az Egyesült Államokban három gyerek 1960-as, Mikulásnak küldött üzenetében találkoztak először a kutatók az X ezen alkalmazásával. Idézem: „Kedves Télapó! Hogy vagy? Én jól. Kérlek, hozz nekem egy játékpuskát, és… kérlek. Szeretettel és puszival XOXOXOXO DAVY MIKEY & CHERYL.” Hogy – vélhetően – a kislány mit szeretett volna, sosem tudjuk meg.  

Szóval mit mondjak a végére? 

Azt hiszem, csak elbúcsúzom. (Sok puszi). xxx MD. 

Ui.: Ha pedig túl zagyva volt ez az egész, húzd át gondolatban nyugodtan egy nagy X-szel. Arra is szoktuk használni. 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Artur Debat

Milanovich Domi