Miért olyan ijesztő bipolárisnak lenni? – ezt mondja el Kácsor Zsolt regénye

–

Azzal kell kezdenem, hogy azt, hogy miképpen lehet segíteni egy bipoláris emberen, ez a könyv sem tanítja meg, sőt, azt sem, hogy hogyan kezeljünk egy bipoláris embert, vagy hogyan tájékozódjunk Bipoláriában. Nem ez a célja. Nem nevel, nem esettanulmányok gyűjteménye. Pusztán egy ember megfigyelése, egy bipoláris ember (ön)vizsgálata. 

Éreztem is a zavart, miközben olvastam, hogy tulajdonképpen túl sokat tudok meg valakiről, mert ez már olyan szintű kitárulkozás, amivel nem mindig tudok mit kezdeni. 

Ez a könyv ugyanis segélykiáltás Bipoláriából. Kácsor Zsolt bevezeti az olvasót a saját fejébe.

Csak annyiban segítő könyv, hogy ha valakiről megtudjuk, hogy hasonló betegségben szenved, arra jobban odafigyelhetünk ezután. De a könyv valójában egy az olvasónak írt búcsúlevél – még ha ki lehet is találni, mi a vége, hiszen megjelent, a szerző interjúkat ad, meg lehet kérdezni arról, mi történt vele, mennyiben igaz, amit leírt, hogy érzi magát.

A röviden és egyszerűen pszichés zajnak nevezett jelenség olyan, mint Iónak, vagy a tehénné változtatott szeretőnek az őt folyton böködő legyek. Zeusz szeretett kedvesét Héra büntette azzal, hogy egy perc nyugta se legyen, folyton piszkálja őt egy fullánk.

Ez a pszichés zaj főként akkor lehet zavaró, ha egyedül maradunk. Ha magunkban vagyunk. Ugyanis nehéz hallgatni, de ugyanilyen nehéz kizárni is a tudatunkból. 

A szerelmes ember elég jól ismeri a pszichés zajt, mert az sosem hagyja őt nyugton, csak az ő esetében ez egy könnyen lokalizálható és megfogható zaj, hiszen elsősorban és általában arról szól, aki a legfontosabb, vagyis a szeretett személyhez viszi oda.

Az önismeret egy jelentős része abból áll, hogy figyelünk arra, mi történik velünk, ha egyedül vagyunk, milyen a saját pszichés zajunk, és ha valaki jól ismeri önmagát, az tulajdonképen azt jelenti, hogy el tudja fogadni a saját pszichés zaját, együtt tud maradni vele. Kiismerte, megfogalmazta magában, miből és miért keletkezik, és ezzel összefüggésben csillapítani is tudja.

Kácsor Zsolt a könyvében gyönyörűen ír a zsidó vallásról, a betéréséről. A zsidó vallásnak – aminek egyik funkciója éppen (mint a vallásoknak úgy általában) annak tudatosítása, hogy miért lényeges kikapcsolni a pszichés zajt, és annak mennyiben van köze a kísértésekhez – fontos szerepe van. A fejezetek felépítése is a zsidó vallásra és nyelvre utal, amennyiben az egyes fejezetcímek csak magánhangzókból állnak.

A zsidó nyelvben a JHVH például Isten neve, de hogy hogyan is kell ejteni pontosan, hogyan egészül ki a négy mássalhangzó, azért nem egyértelmű. Kácsor eljátszik azzal, hogy egyes szavak, ha csak mássalhangzók vannak benne, mást és mást jelentenek magánhangzókkal kiegészülve. Alappélda lehet éppen a következő: STN, ami lehet egyszerre Isten és Sátán. Nem csoda, hogy számtalanszor mondja ki rácsodálkozással: milyen szép is a magyar nyelv.

Panasz és pénisz. PNSZ.

Ez utóbbi is van ebben a regényben (nevezzük annak), mert valahol mélyen szerelmes regény is ez, a szerelmi szenvedély regénye. A legtöbbször előkerülő szereplő egy Lucy Corazón nevű nő, aki egykor angolra tanította Kácsort, és akibe a szerző halálosan szerelmes lett. Ez a nő, illetve az Ádám nevű testvér a legfőbb szereplők. Lucy Corazón miatt ez a tudatfolyam a szerelmes tudatfolyama is, hiszen a pszichés zaj egy szerelmes fejében sokszor feldobja ezt a nevet, ugyanakkor a betegség nyilvánvalóvá teszi, hogy ennek a szerelemnek sem lehet jó vége, ez a nő is meg lesz gyanúsítva azzal, hogy amerikai kém vagy Moszad-ügynök. Mert egy bipoláris fejében a pszichés zajban teljes képtelenségek is megfordulnak. 

Nem egyszerűen egy zavarodott állapot, hanem totális kilátástalanság. Egy elme pokla.

Egy nagyon éles elméé, amely azért is akar véget vetni a személy életének, mert pontosan átlátja, milyen pokolban él, hogy a pszichés zajt számára még a vallás sem tudja kikapcsolni, annyira tele van kényszerképzetekkel.

Azért is regény, tehát fikciós mű a Pokoljárás Bipoláriába, mert ezt a szerelmet a betegség lebontja, és ennek folyamatát izgalmas végigkövetni, mert tartani lehet attól, hogy az elvetélt és majdhogynem bagatell első öngyilkossági kísérletet (amikor a szerző gyógyszerre iszik) újabb követi majd. Tartunk attól, hogy mi lesz a vége ennek a történetnek, ugyanakkor bízunk abban, hogy amitől a legjobban félünk, az mégse lehet, hiszen a szerző interjút ad, él, ha azt nem is lehet állítani, hogy virul (VRL). 

Kácsor regénye olyan, mintha folyamatosan a fejében lüktető pszichés zajt hallanánk, amiben olykor vannak belső rímek, és kényszeresen ismételgetett mondatok is. A legtöbbször előkerülő mondat elég sokat elárul a betegség természetéről és arról is, miért az egyik legsúlyosabb, legkomorabb és legnehezebben olvasható regény Kácsor Zsolté: „Méz, méz, idenézz, gyerekfejben gyerekész, gyerekészben gondolat, a halálnak foglya vagy.”

A végére odáig jutunk, hogy valójában nem a bipoláris zavarról tudunk keveset, hanem magáról a pokolról.

Ám Kácsor Zsolt könyve segít megérteni, miért igaz, hogy „a pokol nem más, mint a többi ember”, és miképpen válhat pokollá a saját életünk tulajdonképpen önhibánkon kívül, illetve, ha azzá vált, hogyan emészt fel a saját poklunk lángja. 

Nincs benne megoldás. Mégis katartikus a befejezése. A SZRTT. Az segít. Még ha nem is könnyű kimondani, hogy szeretünk valakit, legalább így ki lehet. Magánhangzók nélkül.

Kiemelt kép forrása: YouTube / TV13 műsorok

Kolozsi László