–

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer Kanye Westről fogok cikket írni

Pedig West tagadhatatlanul tehetséges, értékes ember, az életének szinte bármelyik részlete izgalmas esszétémát alkotna, de most először érzem azt, hogy hozzá tudok szólni a történetéhez. A sztori talán kissé elveszett a napi hírek között, de még így is egyike lehettem annak a sok ezer embernek, akik végignézték a zenei géniuszként számon tartott rapper virtuális ámokfutását.

Aki erről valamiért lemaradt volna, annak itt is a gyorstalpaló

Noha Kanye West nem először szerepel hosszabb-rövidebb ideig furcsán (fogalmazzunk így), a művészlegenda az elnökké választásért folytatott kampánya első gyűlésén kezdett el súlyosan aggasztó módon viselkedni. Könnyek között beszélt arról, hogy feleségével, a milliomos valóságshow-ikon Kim Kardashiannal majdnem elvetették az első gyermeküket, (ami miatt az abortuszt és az ahhoz mellesleg semmiben nem kapcsolódó esemény utáni tablettát is elítéli az elnöki programja részeként,) valamint: a rabszolgák felszabadításáért harcoló Harriet Tubman valójában nem is tett semmit a feketékért.

Ezután a sztár online osztotta meg a gondolatait, de ettől nem lett kevésbé rémisztő a helyzet: itt már a családjának és a barátainak is bőven kijutott a támadásokból. Sok más mellett azzal is megvádolta őket, hogy elmegyógyintézetbe akarják záratni.

Aztán a napokig húzódó, bizonyára minden érintett számára fájdalmas történések olyan gyorsan értek véget, ahogyan elkezdődtek. West nem kommentálta az eseményeket, egyedül a szóvivőin keresztül adott egy rövid magyarázatot. És ez az, amivel végre elértünk ennek az írásnak az igazi témájához.

Ugyanis a rapper már nem először fogja a sértő és kifejezetten káros viselkedését a bipoláris zavarára. Egyébként valóban ez lehet a felelős a viselkedéséért, ebben nem kételkedem: ez az állapot (főleg a mániás szakaszaiban) együtt jár a paranoiával és a kicsapongással. A két véglet között ingadozó hangulatok, amikkel a betegség jár, kiszámíthatatlanná és nehezen megközelíthetővé teszi az embert. Tudom, mert én is ezzel küzdök – bár én a bipoláris zavarnak „csupán” egy enyhébb esetével. 

Szóval egyáltalán nem azt akarom ezzel mondani, hogy West nem beteg, vagy nem a betegsége miatt tesz és mond ilyen dolgokat. 

Tudom, milyen

Sokszor beszélek erről, de nem győzöm eleget hangsúlyozni:

a mentális betegségek nemcsak szomorúságban, önutálatban nyilvánulnak meg, hanem sokszor nehezen felfogható, akár rosszindulatnak tűnő tünetekben is.

Nem mindenki lesz magába forduló tőlük, sokan, köztük én is, inkább türelmetlenek, dühösek és nehezen kezelhetők lesznek. Amikor ebben az állapotban vagy, nehezen tudod kontrollálni a viselkedésedet, pláne, ha nem veszel igénybe segítséget (amit West többször is elismert).

Én is tudom milyen érzés, amikor az egész világ színt változtat, és olyan, mintha hirtelen minden, amit addig tudni véltél, hamisnak tűnne. Tudom, milyen, amikor a hozzád legközelebb állókról sem tudod elhinni, hogy jót akarnak neked. Tudom, milyen felébredni az éjszaka közepén dübörgő aggyal, azt érezve, hogy azonnal el kell dobnod mindent, és megcsinálni azt az egy logikátlan marhaságot, amit nem tudsz kiverni a fejedből.

Tudom, milyen akaratlanul is megbántani azokat, akiket szeretsz, mert annyira instabil vagy, hogy egyszerűen képtelen vagy rendesen odafigyelni másokra. Ha ilyenekkel küzdesz, szinte óhatatlan, hogy valahol, valamikor fogsz olyan dolgokat csinálni, amik károsak lesznek mások számára. Ez az élet része, és senkit sem tesz rossz emberré.

De fontos, hogy bármennyire is félrecsúszol, utána fel kell állnod, fel kell fognod a helyzetet, és vállalnod kell a felelősséget a tetteidért, ha szándékosak voltak, ha nem. És ez az a pont, ahol szerintem West nem járt el helyesen.

De ez nemcsak rá vonatkozik, hanem mindenkire, aki a diagnózisa mögé rejtőzik a következmények elől.

A felelősség kérdése

Bár a zenész azóta bocsánatot kért a feleségétől, ennél tovább (nyilvánosan legalábbis) nem ment a dolog. Persze természetes, hogy a családon belül úgy intézik, ahogy akarják, biztos vagyok benne, hogy a szerettei összetartanak, és ahogy tudnak, segítenek rajta. De nem szabad elfelejtenünk, hogy West a viselkedésével nemcsak nekik ártott, hanem sok embernek okozott nagyon is valós problémákat. Például azzal, hogy lekicsinyli Harriet és a hozzá hasonlók teljesítményét, és hoaxnak nyilvánítja a rabszolgaságot; elbagatellizálta a rasszizmus kérdését, valamint több, erősen megkérdőjelezhető politikus karrierjét és káros hazugságait támogatta (amit azóta maga is bán).

Számtalan embert megbántott a szavaival és az alaptalan vádjaival, azzal pedig, hogy nem vállalja a felelősséget, és borzalmas dolgokat „ken” a betegségére, a hozzám hasonlókat is szörnyű fényben mutatja be.

Ezt most úgy mondom, mintha csak ő csinálná ezt, miközben számtalan ember van nap mint nap, akik a mentális betegségeik, függőségeik alatt elkövetett tetteikért nem hajlandók felelősséget vállalni.

Nagyon sok bántalmazót láttam már a depresszióra hárítani az agresszivitását, türelmetlenségét, mondván: semmit sem tehet ellene. Nem egy alkoholistáról hallottam, aki gonoszra vagy erőszakosra issza magát mindennap, de még csak bocsánatot sem kér a rettegő családjától. Mert beteg.

Megint hangsúlyoznám: ezt megértem.

A mentális betegségek valóban súlyos dolgokat hozhatnak ki az emberből. Basszus, nagyon sok emberrel megcsináltam ezeket én is (mondjuk, a fizikai erőszakra soha nincs elfogadható, maximum értelmezhető magyarázat, még egy betegség sem).

De utána annyit (vagy annyit sem) mondani, hogy bocsesz, beteg vagyok, egész egyszerűen nem elég.

A te betegséged a más fájdalma is

Lehet, hogy te nem rosszindulatból követted el ezeket a tetteket, tényleg csak a legrosszabb oldaladat hozta elő a betegséged, és te is áldozat vagy.

De nem szabad elfelejteni, hogy ettől még azok a sebek, amiket másokon ejtettél közben, nem múlnak el maguktól.

Az ő szempontjukból mindegy, milyen okból tetted ezt, nekik elég, hogy sérültek tőle.

Azzal, ha egy vállrántással megoldod, és mész tovább, azt az alapvető tisztességet sem hagyod meg az embereknek, hogy megérthessék a fájdalmat, amit okoztál nekik. Tisztában vagyok vele, mennyire nehéz nem tudni, hogy mit csinálj egy ilyen helyzetben, de az biztosan nem jó megoldás, ha járulékos veszteségnek nyilvánítjuk a világot.

Amikor én először vesztem össze iszonyatosan a mentális állapotomból kifolyólag a barátaimmal, hazamentem, kerestem egy pszichiátert, és onnantól kezdve azon voltam, hogy eléggé megtanuljam kezelni az állapotomat ahhoz, hogy soha többé ne bántsak vele senkit.

Ez nyilván nem sikerült. Azóta is volt, hogy a számomra természetesen érkező ingadozásaim valaki másnak nehézségeket okoztak, és biztosan lesz is még ilyen, de most már mindegyik után megteszem, amit tudok, hogy vállaljam a felelősséget a tetteimért. Nehéz feladat, és nagyon igazságtalan érzés, hogy valami olyannal kell foglalkoznod 0-24-ben, amiről nem tehetsz.

De épp ez a szar ebben a helyzetben. Senki sem tehet róla, valakinek mégis vállalnia kell érte a felelősséget. Igen, rohadt nehéz ezzel együtt élni, de veled is az lesz, ha nem vigyázol másokra.

Bele kell állni

Kanye példája korántsem egyedi, nem is túl súlyos, de legalább ürügyet szolgáltatott nekem arra, hogy beszélhessek erről a dologról, ami régóta nyomja a lelkemet. És jól megmutatja azt is, hogy még a zsenik, a milliárdosok és a családapák sem képeznek kivételt ez alól a probléma alól. Az ilyen emberek attól még, hogy betegek, tudnak pont olyan csodálatosak, akár még jobbak is lenni, mint valaki, aki nem szenved ezektől.

Ezért én egyáltalán nem bántani akarom Kanyét, felnézek rá mint művészre. Ahogy senki mást sem bántok, aki néha így viselkedik a betegsége miatt. Inkább kérni akarom őket: ne kövessék el ezeket a hibákat újra meg újra, ahogyan én tettem, mielőtt segítséget kértem.

A betegség nem menthet fel a társadalmi felelősség alól.

Persze vannak körülmények, amelyek érthetőbbé teszik, valamelyest megmagyarázzák, de sosem egyenlíthetik ki, amíg nem kíséri őket őszinte megbánás és próbálkozás arra, hogy jobbá tedd.

Nem kell hazudnod arról, hogy miért tetted, nem kell rossz fényben beállítanod magad, de mondd ki, hogy ártottál. Mert amíg nem teszed, azok, akikkel ezt tetted, ott maradnak összetörten és értetlenül.

Őszintén hiszem, hogy ha az olyanok, mint Kanye, akinek hatalmuk, befolyásuk és istenadta tehetségük van arra, hogy ezt terjesszék, jó példát állítanának az emberek elé, sokkal többen kezdenének el odafigyelni arra, hogy milyen hatással vannak a környezetükre.

De ugyanilyen fontos, hogy mi, az ilyen gondokkal küzdő emberek a mindennapokban is megmutassuk: nem futamodunk meg a felelősségtől, és egy kis odafigyeléssel fantasztikus dolgokat tudunk kihozni az életünkből. Ez nem áldás, de nem is feltétlenül átok – egyszerűen csak valami, amivel együtt kell élned.

Az, hogy ezt a csomagot hogyan viszed, mit hozol ki belőle, leginkább rajtad múlik. 

Nyáry Luca

Kiemelt kép: Getty Images/Rich Fury/VF20

Kanye Westről Csepelyi Adri írt cikket nemrégiben, ITT olvashatjátok, ITT pedig egy bipoláris zavartól szenvedő olvasónk vallomását nézhetitek meg