Sokáig próbálod fenntartani a fejed, aztán egyszer csak elfáradsz

Nem tudod, mi a baj veled, vagy a többi emberrel van-e baj. Nem értenek. Te sem érted magad. Az agyad valami olyat szeretne tőled, ami ellentétes azzal, amit a tested akar. De megteszed, mert a test bármit elvisel, amit az agy diktál neki. Egyik nap még fenn vagy, aztán lejjebb, egyre lejjebb.

Már nem tudod, mi a valóság. Mikor vagy ébren, mikor alszol. Mikor vágyakozol, és mikor kívánod azt, amit mások kívánnak tőled. Nem tudod, mi történik. Jó család, szép ház, kedves emberek, jó jegyek, barátok, pasik. Minden megvan, akkor miért nem elég mégsem. Mi hiányzik? Mi késztet? Milyen erő gyűr folyamatosan?

Hol jobb, hol rosszabb

Bűntudat. Próbálsz úrrá lenni a gondolatokon, a vágyakon, a szerepeken, az elvárásokon. Muszáj benne maradni a szerepben. Feszítő érzés, egyre erősödő belső kényszer. Nyomás a mellkasodon. Nem lenne szabad így érezned, mégis… Kell valami kontroll. Találni egy biztos pontot magadban. Képes vagy rá. Bezárkózol. Gondolkodsz, egyre kevesebbet alszol. Kívülről minden rendben. Jó család, szép ház, kedves emberek, jó jegyek, barátok, pasik. Minden megvan. De belül valami emészt. Egyre jobban, egyre inkább.

Mesél neked arról, hogy nem vagy elég. Nem vagy jó. Még arra sem, hogy a testedet kordában tartsd. Kell valami, hogy felrázzon, kell valami, hogy élj. Hogy érezd, hogy élsz. Nem kint, bent.

Kívülről nem változik semmi

Az arcod ugyanolyan, a hangulatod ugyanolyan, a barátaid ugyanazok. De rejtőzködsz. Belül már rég nem vagy, nem élsz, nem érzel, nem érzékelsz. Napról napra elveszted a kapcsolatod a jelennel. Megijedsz. Képtelen vagy uralni az elméd. Muszáj tenned valamit, hogy érezd, tudsz még tenni valamit.

Futás. Mindennap. Minden egyes nap. Jó. Egy darabig elég. Mint a drog, egy idő után erősebbre van szükséged. Egyre mélyebbre csúszol. Nincsenek célok, nincsenek álmok, nincs kiút. De magad sem tudod, mi történik, és tulajdonképpen nem is lenne értelme beszélni erről senkivel. Egyedül vagy, úgysem értenek meg.

Kívülről jó család, szép ház, kedves emberek, jó jegyek, barátok, pasik. Minden megvan. Még a végén a szüleidet okolják. Ostobaság lenne. Jó emberek. A húgod fantasztikusan erős. Nem hozhatsz szégyent a családra. Nem érdemlik meg. Nem értenék meg. Magadban keresed a megoldást, de csak hibákat találsz. Nem csak magadban, magadon. Igazából egész csúnya vagy. Igazából nem is biztos, hogy létezel. Fizikailag persze, de mi lenne, ha eltűnnél?

Inszomnia. Rengeteg film. Gondolatok jönnek-mennek. Néha jobb, néha rosszabb.

Mi a baj veled? Minden szürke lesz…

Az agyad törli a gondolatokat, nem érzel. Kell valami, ami fáj, hogy tudd, azt még érzed. Éhes vagy. Ez jó. Ezt érzed. Fáj. Na végre. Mindennap. Aztán egyre kevésbé. Mindenki azt mondja, hú, de jól nézel ki. Le vagy fogyva. Ez jó. Észrevesznek. Valamit jól csinálok.

Egyre mélyebben vagy belül, egyre jobban nézel ki kívül. Hónapok telnek el, aztán lassan évek, és te csak mész-mész egyre lejjebb. Már kívülről is látszik, nem tudod tagadni.

Egyre bővülnek a ruhák, egyre rövidülnek a baráti kimaradások. Hú, basszus, nincs neked valami bajod? Nagyon vékony vagy. Nem kellene elmenned orvoshoz? Nem. Minden jó, minden normális. Nem tudod, mi a baj veled, vagy a többi emberrel van-e baj. Nem értenek. Te sem érted magad.

Az agyad valami olyat szeretne tőled, ami ellentétes azzal, amit a tested akar

De megteszed, mert a test bármit elvisel, amit az agy diktál neki. Már nem érzel fájdalmat. Nem emlékszel, milyenek az ízek, arra sem, hogy minek kellenek. Csak eszel, mint egy gép, hogy ne te legyél a téma.

Ettél ma? Nem láttam! Tessék enni, lassan elfúj a szél.

Közben belül szigorú rend uralkodik. Szabályok. Amik kordában tartanak. Amik biztonságot adnak. Megerősítenek, hogy tudsz irányítani, hogy jó vagy benne. De kell valami, amit érzel. Valami, ami felemel. Ott tart. Gyógyszertár. Hashajtó.

Véletlenül meglátod magad a tükörben. Kövér vagy. Nem érted, miért nem érti mindenki, hogy ez még nem elég, ez még nem a cél. Még nem értünk oda. Csak hagyjanak békén. Csak legyél láthatatlan.

Bővebb ruhák, egyre több aggódó tekintet. Egyél rendesen. És te eszel rendesen. Majd beveszel négy-öt gyógyszert, és teljes eufóriában várod, hogy hasson. Hogy fájjon végre. Hogy érezd, hogy élsz. Mindenki megnyugszik. Eszel. Csak vékony a testalkatod, nem tragédia. Apukád is vékony, magas. Megnyúltál. Közben belül egyre erősebb vagy.

Olyan szabályok szerint élsz, amik eléggé fájnak ahhoz, hogy érezz. Telnek a hónapok.

Egyre rosszabb, egyre jobban felemészt

Fogalmad sincs, hol vagy, mit csinálsz. Nem is érdekel igazán. Eszel-gyógyszerezel-alszol. Véletlenül a tükör elé keveredsz. Jé, milyen más a tested. Furcsa, hogy ennyi csontod van. Furcsán szépek. Megszédülsz. Nem érted. Gyorsan lefekszel. Majd minden megy tovább. 

Rejtőzködsz. Magadban keresed a megoldást, de csak hibákat találsz. Nem csak magadban, magadon. Igazából egész csúnya vagy. Bezárkózol úgy, hogy közben nyitott vagy. Furcsa kettősség.

Aztán egy nap már a bő ruha sem véd meg, rájönnek, felfedeznek. Pánik. Teljes pánik. Anyukád sír, mérlegre állít. Teljes összeomlás. Nem érted, mi folyik itt. Te csak el akarsz tűnni.

Láthatatlan vagyok, láthatatlan vagyok

Belül tombolsz, kívül megteszed, amit kérnek. Leültetnek. Elmondják, hogy nagy a baj. Ki tudja, mekkora kárt tettél magadban. Tudod, hogy elbuktál. Nem vagy jó, nem vagy elég. Bűntudat gyötör. Eltelnek hónapok. Ezeket instant törli az agyad. Családi beszélgetések. Mindenki tanácstalan. Hogy történt? Hogy nem vettük észre? Kívülről nem változott semmi.

Az arcod ugyanolyan, a hangulatod ugyanolyan, a barátaid ugyanazok. Megjátszottad? Nem. Tényleg így volt. Hogy történt? Nem tudod. Üresség. Hiányzik a kontroll. Valamit tenned kell.

Muszáj tenned valamit, hogy érezd, hogy még tudsz tenni valamit

Muszáj enned, különben újra elővesznek. De te csak rejtőzködni szeretnél. Észrevétlen maradni. Bezárkózol és eldobod a kulcsot hosszú-hosszú évekre. Jobban leszel kívül, belül is, azt hiszed. Jönnek az eredmények. Szépen lassan mindenki elfelejti. Csak néha egy-egy baráti beszélgetésen merül fel, hogy emlékeztek, amikor nem evett semmit? Haha. De belül egyre mélyebben vagy. Jön egy szerelem. Elsüllyedsz. Jó, de belül mégis valami korlátoz, szabályoz. Nem engedi meg, hogy önmagad légy.

Ki is vagy te? Mi az az önmagad? A fiú a lényeg. Közben te éjjelente azon gondolkozol, hogy milyen lehet meghalni. Szereted. Őt is, a helyzetet is. Aztán vége.

Sok év. Nagyon összetörsz. Kimaradnak hónapok, az agyad lezár. Nem emlékszel. Kívülről nem változik semmi. Erős vagy. Sosem sírsz. A test bármit elvisel, amit az agy diktál neki. Elsüllyedsz. Belül a fejedben egyre szigorúbb szabályok vannak. Muszáj kontrollálnod az életed. Önkéntelenül is felébredsz a gyászolásból. Jobban leszel. Hónapok telnek el.

Boldog vagy. Boldog vagy? Nem tudod. A szabályok szerint játszol. Nem veszel magadnak sütit, mert azt nem lehet. De a barátaidnak mindent megveszel, hogy örömet szerezz. Nekik főzöl, élvezed. Aztán magadban megálljt parancsolsz magadnak.

Nem tudsz őszinte lenni senkivel, közben őszinte vagy

Az igazság egy részét kimondod. A többit a szabályok szerint elhallgatod. Egyedül érzed magad. Kellene valaki, aki visszaadja a hited abban, hogy jó vagy. Hogy nem vagy elcseszve. De te sem veszed magad komolyan. Senki nem értene meg. 

Egyedül vagy, úgysem értenek meg. Egy-két barát tud rólad egy-két dolgot. A teljes történetet soha senki. Anorexia. Ezt a szót ki sem mernéd mondani hangosan. Címke. Doboz. Bezárnak és ott is hagynak. Félnek tőled, mert az ismeretlentől mindenki fél. Betegség.

Ráadásul mentális.

Az agy dolgait nehéz magyarázni

Még nehezebb kibeszélni. Van egy-két ember, aki megpróbálja megérteni. Jó fejek. De te sem szeretnéd igazán. Szabályok a fejedben. Ne legyél boldog. Akkor elvész a kontroll, hogy fogsz akkor elrejtőzni? Csak legyél láthatatlan. Jó vagy a munkában. Nagyon jó. Négy ember helyett tudsz dolgozni.

Jönnek a dicséretek. A külső megerősítések. Már nem kell magadról mondanod semmit. Tudják, hogy jó vagy. Teljesítménykényszer, jön ez belülről. Csodálatos érzés. Összeszedett és céltudatos vagy. Külsőleg. Így már nem is fontos, mi zajlik benned.

Lekerül a reflektor. Nyugalom. Jó család, szép ház, kedves emberek, jó munka, barátok. Kivéve pasik. Minden megvan, akkor miért nem elég mégsem. Mi hiányzik? Mi késztet? Milyen erő gyűr folyamatosan? Hol jobb, hol rosszabb.

Egyre mélyebbre süllyedsz, de ez most más.

Most tanulni jöttél. Talán gyógyulni, de mindenképp felfedezni. Megtudni, mi a baj veled. Vagy mindenki mással van baj? Ismerkedsz önmagaddal. Önismeretbe menekülsz. Ugyanaz a belső biztonság, ami mindig is volt. De most nem akar megölni. Próbálod megérteni.

Kívülről nem változik semmi. Az arcod ugyanolyan, a hangulatod ugyanolyan. A barátaid változnak. Cserélődnek a prioritások. Jobban vagy. Még mindig szigorú szabályok szerint élsz. De tetszik. Lassan változol. Keresed az utakat. Van, hogy jobb, van, hogy rosszabb.

Próbálsz érezni. Fogalmad sincs, hogyan kell. Talán sosem tudtad. Talán elvesztetted. Egyre mélyebbre mész, minél többet tudsz, annál bizonytalanabb vagy.

Tudod, hogy jó, de közben egyre reálisabban látod a múltad. Bűntudatod van.

Mihez kezdj ezzel a sok szarral?

Takargatod. Inkább nem beszélsz róla. Belül próbálod rendezni a könyvcímeket. Ennek a tíz évnek nyoma vész. Elmerül a víz alá. Hogy soha senki ne találja meg. A részed marad. Egy tudjukki. A szabályok lazulnak, de maradnak. Talán már a barátaid. Lehet, hogy nem is tudsz nélkülük élni. Néhányan tudnak az elveszett történetekről. De így, sok-sok év múlva visszagondolva, már talán te sem tudsz róluk. Egyre jobban vagy. Még talán kicsit élvezed is, hogy élsz.

Minden megvan, akkor miért nem elég mégsem? Mi hiányzik? Mi késztet? Milyen erő gyűr folyamatosan? Hol jobb, hol rosszabb.

Sok-sok vívódás után felmondasz. Ismét. Mindig azt hiszed, megtalálod a helyed. Kiveszel egy év szabit. Mérhetetlen bűntudat kínoz.

Tíz év szürkeség után ki kell festened a belső szobát. Muszáj, hogy színeket láss. Most vagy soha. Nem tudod megtenni. Az eminens munkaerő. Aki mindig ott van mindenkinek. Aki hétvégén is dolgozik. Elbuktál. Feladod. De harcolnod kell belül. Fel kell festened az elsőt, különben sosem leszel szabad. Sosem fogod érezni, hogy élsz. Hogy a mostban vagy. Mert van most, és a tiéd is lehet.

Elindulsz egy hatalmas táskával kívül-belül

El Camino. Nyolcszáz kilométer. Rengeteg szenvedés. Tagadás. Fájdalom. Elveszel teljesen. Olyan lelki mélységeken mész keresztül, amikről sosem hallottál. Senki nem mesélt erről. Háromszázötven kilométer tömény keresés. Üresség. Fájdalom, de megcsinálod.

Az agyad valami olyat szeretne tőled, ami ellentétes azzal, amit a tested akar. De megteszed, mert a test bármit elvisel, amit az agy diktál neki.

Egy éjszaka különleges helyen alszol. Véletlenül kerülsz oda. De nincsenek véletlenek. Esti meditációra hívnak. Jobb dolgod úgy sincs. Bibliai idézetek és beszélgetés. Kicsit fura, de ha már egyedül sétálsz nyolcszáz kilométert, talán ez is belefér. Márk 5,41. Talitha kum! „Little girl, wake up from the sleep of death.” (Márk 5,41 Kelj fel, kislány! – Kislány, ébredj fel a halálos álomból! – a szerk.)

Nem tudsz aludni. Négyszáz kilométer után felhívod anyukádat. MÉRT NEM VITTÉL EL SOHA ORVOSHOZ? Tudtad, hogy beteg vagyok, hogy segítség kell. És mégsem segített senki. Fogalmad sincs, miért, csak vádolni szeretnél valakit. Valami kiszabadult. Valaki mondja meg, miért történik mindez. Hol vannak a szabályok? Miért nem vagy képes önmagadat uralni? Mi a baj veled? Vagy mindenki mással van baj? Tudod, hogy elbuktál. 

Nem vagy jó, nem vagy elég. Bűntudat gyötör. Szépen lassan megérted.

Még mindig ugyanaz a játék, csak más a tábla

Ha már a testedet nem szabályozhatod, szabályzod hát az életedet. Minden apró részletet. A tökéletességig. Kényszeresen. A másodperc törtrésze telik el, még az agyad lejátssza a saját meccsét. A saját algoritmusán talált lyukat. Tőled függ, hogy mit kezdesz ezzel.

Sosem jöttél volna el orvoshoz – hangzik a válasz.

Igaza van. Sosem ismerted volna be, hogy beteg vagy. Pár perces beszélgetés. Talán életed legrövidebb beszélgetése. Mégis az egyik legfontosabb.

Aztán dolgozol. Minden egyes nap, minden egyes kilométerén át dolgozol magadban. Csak ásod-ásod-ásod elő a szemetet. Fájdalom. Bűntudat. Újra találkozol a sírással. Hosszú ideje nem érezted.

Érzel, furcsa – most nem kellett hozzá se gyógyszer, se szenvedés

Vagyis másfajta szenvedés. Telnek a kilométerek, telnek a hetek. Egyre kuszább minden, és egyre tisztább is. Fantasztikus emberek vesznek körül. Semmit nem tudnak a benned zajló világok harcáról. Hol feltűnnek, hol te tűnsz el. Aztán vége. Nyolcszáz kilométer.

Az utolsó nap, utolsó este, egy üveg bor. Naplemente. Ideiglenes idegenekből lett, maradandó örök emlék. Beledobsz egy követ a tengerbe. Hagyomány. De ennél sokkal több. Nyolcszáz kilométer vége, az életed kezdete.

Zavaros minden, fogalmad sincs, mi lesz. Aztán még utazol. Erősödsz. Kívülről mindig is erős voltál. Mindig is benned volt ez a tudás, de sosem magadnak adtad, csak mindenki másnak. Portugália. Izrael. Ahol csodák történnek. Feltámadás. Valahogy te is feltámadsz. Sok-sok út. Sok-sok kérdés.

Vannak válaszok, és van, amire sosem lesznek kérdések

Itt tartasz most. Már vannak színek odabenn. Vannak célok. Meditáció. Megtanítja, hogy nincs veled semmi baj. Mindenkivel baj van. Mindenki azért van itt, hogy megjavítson valamit.

Van, aki kezdettől ezen dolgozik, van, aki erre csak harmincévesen jön rá. Van, aki sosem, és egy új életben kezdi elölről. Önismeret. Önfegyelem. A szabályok lazulnak, de maradnak. Talán már a barátaid. Lehet, hogy nem is tudsz nélkülük élni. Néhányan tudnak az elveszett történetekről. De így, sok-sok év múlva visszagondolva, már talán te sem tudsz róluk.

Egyre jobban vagy. Még talán élvezed is, hogy élsz. Talán már nem érzed, hogy feszít valami belülről. Talán már el tudod képzelni, hogy egyszer valaki ezzel a sok szarral is szerethet. Még nem szereted magad, de már belül mélyen és némán el tudod képzelni ezt az állapotot.

Hidd el, hogy jobb lesz. Hogy mindig van rosszabb. De mindig csak annyit kapunk, amennyit el tudunk viselni. Visszagondolva, tudjukki mentette meg az életem. Az életem, amit most kezdek megérteni. Lementem érte a legmélyebb pontra. De mélység nélkül sosem lesz magasság. Tarts ki!

Anonyma