Ezért nem a pulykakakas, hanem a főnix Debrecen szimbóluma

–

A templom, amelynek a sisakját elfújta a szél

A debreceni református Kistemplom, avagy Csonkatemplom egyik érdekessége, hogy rendhagyó módon nem felfelé vezető lépcsőn lehet bejutni a belső térbe, hanem amikor belépsz az utcáról, rögtön lefelé vezet az út. Ennek az az oka, hogy ez a régi templom – a város legidősebbje! – még az eredeti talajszintre épült, amit aztán a városközpont évszázadokon át tartó feltöltése idővel körbevett. A Kistemplom egyébként igazi túlélő – legalábbis azóta, hogy az eredetije, amely fából készült, porrá égett 1719-ben. Pár évvel később közadakozásból építették újra, immár kőből.

Persze, az élet viharai azért nem kímélték, az 1727-es tűzvész is károsította, és a kupola is azért hiányzik róla, mert azt először 1907-ben rongálta meg egy hatalmas szélvész, majd az újjáépített verziót ismét kikezdték az alföldi szelek, így végül az építészek elfogadták, hogy ennek a templomnak nem a kupolás lét a sorsa. 

A Csonkatemplomba már csak az orgona miatt is érdemes ellátogatni. A templom 1860-ban pályázott orgonaépítési lehetőségre, majd amikor ezt elnyerte, a nagyváradi Kiszel István hangszerépítő mestert kérte fel a feladatra. Kiszel nem durr bele, bumm ugrott neki a munkának, először számos külföldi orgonát tanulmányozott, majd a tanultak alapján két évtizeden keresztül építette a ma is látható hangszert. Szükség is volt a hatalmas orgonára, a templomot ugyanis nemcsak a kereskedőváros céhes mesterei látogatták, de

a hosszanti karzaton helyet foglaltak a hortobágyi pásztorok is, ezért az volt a mondás: a sok vastag suba annyira lefogja, tompítja a hangot a templom terében, hogy ellensúlyozásként elkél a nagy hangszer.

Ha valaki hozzám hasonlóan szereti a számokat, íme: 

• a Csonkatemplom orgonájának összesen 3600, különböző méretű sípja van;
• mint minden hangszert, ezt is rendszeresen kell hangolni, ami heti szinten körülbelül 5 teljes órát vesz igénybe;
• a felújítása 170 millió forintba került.

Irány a torony, ahol latin igeragozással küzdöttek a lángok ellen!

A templom előteréből (ha jól számoltam) 193 lépcsőn keresztül vezet fel az út a toronyba, ahová akkor is érdemes fellátogatni, ha van némi tériszonyod, a tetőre kilépve ugyanis a kilátás kárpótol a helyenként bizony igen szűkös és meredek út viszontagságaiért. Érdekesség: a tető alatti szinten található a tűzőrszoba, amelyben 1680-tól egészen 1877-ig, a Debreceni Önkéntes Tűzoltóság megalakulásáig diákok laktak, ők látták el a tűzfigyelés és szükség esetén a tűzoltás fontos feladatát. Innen valóban messzire el lehet látni, így könnyen észre lehetett venni a gomolygó füstöt. A diákok igazán önfeláldozóan védték a várost a lángoktól:

az 1764 júniusában keletkezett tűzvész során a bajba jutott polgárok segítségére siető diáktűzoltók közül 34-nek égett le a lábáról a csizma, és 23-an szenvedtek égési sérüléseket.

A lakosság sem volt hálátlan, a jócselekedetet étellel és borral jutalmazta.

Ami még igazán érdekes: a tűz terjedését a diákok egy hosszú, vaskos bottal, az úgynevezett gerundiummal akadályozták meg: ezzel verték szét az égő faszerkezeteket. Latinos műveltségűek számára ismerős lehet a gerundium szó, ez az igének főnévi értelemben használt és (az alanyeset kivételével) főnévként ragozható formája. A súlyos botot azért hívták így, mert (a hozzáértők szerint legalábbis) épp olyan nehéz, mint a grammatikai megfelelője. Tűzoltónak, azon belül is „bontónak” az a diák jelentkezhetett, aki kinyújtott karral le tudott írni egy nyolcast a gerundiummal. (Jelentem: belőlem nem lesz diáktűzoltó!)

Ég a város, ég a ház is

Ha e történetek hallatán az a benyomásod, hogy Debrecent mintha az átlagosnál jóval sűrűbben pusztította volna annak idején a tűz, egyáltalán nem jársz messze a valóságtól. Ahogy mondják, a tűz a város legfőbb ellensége és legfontosabb építésze. Mivel kő nem nagyon volt a környéken, ezért a várost nem kőfal vette körül, hanem árok és tüskés sövény, illetve az épületek is (amelyek ráadásul elég sűrűn is álltak egymás mellett) jobb híján fából, nádból készültek. Így aztán ha valahol tűz ütött ki, az gyorsan letarolt mindent. De tényleg mindent. Csak hogy egy példát mondjak, milyen szörnyű pusztítást tud végezni a tűz pár óra leforgása alatt:

1802 nyarán tűz ütött ki egy pálinkafőzde disznóóljában, ami aztán öt óra leforgása alatt 1500 épületet pusztított el. Kilenc évre rá egy újabb tűzvész a fél várost felemésztette.

Ezek után talán semmi csodálkoznivaló nincs abban, hogy Debrecen címerében szerepel a tűzből újjászülető főnixmadár.

Művészetet háromnapi hideg élelemmel és váltás fehérneművel

Ha Debrecenben jársz, legalább egy teljes napot érdemes szánnod a Modem kiállításaira. Egyrészt itt tekinthető meg a debreceni születésű Keserü Károly három évtized művészetét felölelő, retrospektív kiállítása, a rendkívül izgalmas Körbe-körbe című tárlat. Keserü képeit nemcsak a pointilista technika, és a magyar hímzések inspirálták, de az ausztrál aboriginal művészek kompozíciói is. 

De amire én is biztosan vissza fogok térni, az a Re:Re – a művészet újrajátszása, az újrajátszás művészete című kiállítás (amely szeptember 17-ig látogatható), és a múzeum dolgozóinak állítása szerint, ha alaposan végig akarod nézni, arra legalább nyolc órát kell szánnod. Éppen ezért erre háromszori belépésre jogosító retúr jegy is váltható.

Itt látható például a Turner-díjas Jeremy Dellernek az Orgreave-i csata újrajátszásáról szóló 62 perces kisfilmje, amely egy régóta mérgező konfliktus feloldására tett kísérletet. A háttérsztori így szól: 1984-ben a Thatcher-kormány megszorító gazdaságpolitikájának következtében a brit bányászok sztrájkba léptek, a kormánnyal való egyezkedésük több mint egy évig tartott, amelynek legtragikusabb és egyben legemlékezetesebb eseménye az volt, amikor az Orgreave falu kokszüzeme melletti mezőn összecsaptak az elkeseredett bányászok a rendőrség lovasságával.

Az akkori résztvevőkkel 17 évvel később Deller katartikus akció-dokumentumfilmben játszatta újra a múltat, művészettel oldva fel a toxikus, bőr alá betokozódott sérelmeket.

A Modem egyik nagy érdeme (a sok között), hogy kiállításaival, rendezvényeivel igyekszik bevonzani a városban élő köze harmincezer egyetemistát, köztük természetesen a rengeteg külföldit is (ők az itt tanulók cirka 8 százalékát teszik ki), illetve a multiknál dolgozó expatokat és családjaikat is, emiatt sok program angolul is elérhető, élvezhető.

De most már aztán együnk is!

Valószínűleg ennél a pontnál néztél vissza a cikk elejére, biztos, hogy Fiala Borcsa-e a szerző, hiszen még egy árva szó nem esett étkezésről. Igazad van, pótoljuk is sürgősen ezt a mulasztásomat, mondom is gyorsan, mit és hol egyél!

Ha reggelire fáj a fogad, akkor jó szívvel ajánlom a Vintage world és titkos kert kávézót, amely egy házaspár szerelemprojektje – és ez látszik minden szegletén! 2006-ban nyitottak meg: először csak kávét, ajándékokat és virágot lehetett náluk venni, majd 2018-tól bővültek annyira, hogy már ki tudják elégíteni a gazdag brunchra vágyakozók igényeit – nem is akárhogyan! A különféle ízesítésű bagelek, english muffinok mind saját készítésűek, és egészen izgalmas a kávéfelhozataluk is. (Egy csésze rózsás kávét elkortyolgatni titkos kertjük hangulatos rózsalugasában igazi dolce vita-hangulat, de több megbízható forrásból hallottam, hogy a lecsójuk is fenomenális).

Amióta egy vegán pasival járok, nagy sajnálattal tapasztalom, mekkora feladat olyan éttermet találni a fővároson kívül, ahol kompromisszummentesen tudunk egy jót enni (értsd: nem a fagyasztóból előszedett gyári zöldséget párolva, főtt rizzsel). Nem azt mondom, hogy lehetetlen, vannak jó helyek, csak épp nagyon ritkák, és nem is minden vármegyében.

Debrecen azonban – talán a multikulti diákságnak köszönhetően – roppant szerencsés kulináris szempontból is, klassz helyeken lehet igazán jókat enni.

Most két éttermet ajánlanék, az egyik az imént említett problémát remekül megugró Kis padlizsán, egy hangulatos enteriőrrel bíró vegán étterem, friss kínálattal, napi menüvel és csekély, de igazán klassz borfelhozatallal.

A másik pedig a fine dining kedvelőinek: az Ikon. Több hasonló kaliberű étteremhez hasonlóan ők is törekszenek arra, hogy mindent felhasználjanak valamilyen módon, és a lehető legkevesebbre csökkentsék a konyhai hulladékot, illetve sok mindent már maguk próbálnak előállítani. Debrecen kertvárosában 2021 óta kertészetet is működtetnek, itt jelenleg két főállású kertész munkájával már 48 magaságyásban termesztik teljesen vegyszermentesen a zöldségeket, zöldfűszernövényeket (ezekből olajokat is készítenek), de mellette fermentálnak, komposztálnak, kovászolnak (nem csak kenyeret, kovászos uborkát és kovászos spárgát is ehetsz náluk).

Thür Ádám séf azt is elmesélte, hogy egyidőben voltak csirkéik is, „csak azok (itt nyelt egyet) elfogytak”. A kertészetnél majd tavasztól szeretnének szűkebb körnek (egyszerre maximum tizenkét személynek) élményétkezéseket nyújtani, a helyszínen bemutatni az ott termett zöldségek, gyümölcsök legjavát, izgalmasan elkészítve. Ám mielőtt a húskedvelő olvasók a szívükhöz kapnak, azt feltételezve, hogy az Ikonban csak répát lehet rágcsálni, mindenkit gyorsan megnyugtatnék: szokott lenni saját készítésű páros debreceni is az étlapon – én abból a debreceni Gourmet Fesztiválra készült falatkát kóstoltam (amit tiszta szívvel és boldogan doromboló gyomorral ajánlok), de van borjúbríz, tanyasi csirke, és marhapofapörkölt is.

Ha gyerekekkel érkezel

Végül hadd ajánljak a figyelmedbe egy annyira szuper játszóteret, hogy esküszöm, ottjártamkor pár percre elfogott az irigykedés, hogy ilyen nem volt még két évtizede, amikor én legeltettem a kölkeimet.

Az ingyenes Sziget-kék nevezetű tematikus játékpark Szabó Magda azonos című gyerekregényére épül,

de az ismert figurákon (Kandúrka, Cocó, Fehér Tivadar vagy Kelemen) kívül van lámpákkal, közlekedési táblákkal ellátott KRESZ-pálya, ahol motorral vagy gokarttal lehet menni, több emeletes csúszó-mászó építmény, miniváros rendőrséggel, bolttal, kórházzal, és még cirkusz is. A tér igen tágas, a meleg elől légkondicionált büfébe lehet menekülni, a homokozó mellett pedig UV-sugárzás-mérő figyelmeztet, ha érdemes lenne inkább árnyékba húzódni. 

Az én debreceni utam sajnos csak kétnaposra sikerült, de biztosan visszamegyek (ha máskor nem, az augusztusi Bor- és Jazznapokra mindenképp), hogy azokat is megnézhessem, amik most nem fértek bele a programomba. Szóval ha valamit kihagytam, de szerinted mindenképp kóstolnom, kipróbálnom, látnom kell, kérlek, áruld el kommentben!

A képek a szerző tulajdonában vannak

Fiala Borcsa