Ferenc pápa válaszol: pornóról, migrációról, LMBTQ-ellenességről, zaklatásokról kérdezték fiatalok

–

Jordi Évole és Marius Sánchez, a dokumentumfilm rendezői kétszáz fiatalból választották ki azt a tízet, akik leülhettek beszélgetni a pápával. Ám azt, hogy milyen szempontok alapján esett rájuk a választás, nem magyarázzák el a film elején – erre közben jövünk rá, ahogyan sorban jönnek fel a témák. Van mélyen hívő katolikus lány, muzulmán szenegáli fiú, nonbináris fiatal, az egyházat elhagyó, leszbikus volt apáca, szexmunkás, és egyházi személy által zaklatott fiú is. Közülük többen gyakorló keresztények, és mindannyian 20–25 év közöttiek. Elmondják röviden a saját történetüket, aztán ennek kapcsán felteszik a kérdéseiket kendőzetlenül, de tiszteletteljesen.

A bemelegítő, a továbbiakhoz képest könnyedebb kérdések után – kap-e fizetést, van-e mobiltelefonja, hiányzik-e a családja, nem érzi-e magányosnak magát – a fiatalok rátérnek arra, amiért jöttek.

Szóba kerül az abortusz, a pornó és az önkielégítés, a feminizmus, hogy miért nem lehet egy nő pápa, és az egyházon belüli pedofília is. Ferenc pápa pedig áll elébe a kérdéseknek, mindamellett a válaszaiban nincs sok újdonság. A dokumentumfilm csak megerősíti a vele kapcsolatban kialakult képet, hogy ő liberálisabb nézeteket valló pápa, de hát mégiscsak a katolikus egyház első embere, így például az abortuszról szóló véleménye nem fog meglepni senkit, ahogy a pornóról és önkielégítésről alkotott nézetei sem.

Ami vele kapcsolatban igazán érdekes, az a nonverbális reakciója a fiatalok megnyílására, különösen akkor, amikor az egyik fiatal lány elmeséli, hogy online szexmunkából él, és szereti az életét és a testét – ekkor a pápa pár pillanatra láthatóan zavarba jön.

A szűk másfél órás beszélgetés legizgalmasabb részei a különböző hátterű és világnézetű fiatalok között kialakult párbeszéd az egyes kérdések kapcsán, a közöttük lezajló tiszteletteljes, de határozott álláspontokat ütköztető vita. Ilyenkor néhány pillanatra azt is elfelejtjük, hogy jelen van a pápa, és bár biztosan nem értünk egyet minden elhangzott véleménnyel, a párbeszéd maga nagyon érdekes, és felemelő látni, hogy így is lehet, főleg, hogy itthon már igencsak elszoktunk ettől.

Áthallásos üzenetek

És ha már itt tartunk, nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy milyen füllel hallgatja az ember ezt a beszélgetést. Magyarként, egy magát kereszténynek nevező kormány tizenhárom éve tartó regnálása alatt élve nem lehet nem úgy hallgatni a pápa bevándorlásról és melegekről szóló véleményét, hogy ne az járjon a fejünkben: hogyha ez a katolikus egyház fejének álláspontja ezekben a kérdésekben, akkor a magát keresztényként meghatározó kormány mégis miért cselekszik ezzel ellenkezően?

Az egyik fiatal ugyanis, aki bevándorló család gyereke, elmondja, mennyit szenvedett a rasszizmus miatt, és hogy nem fogadták el őt az új otthonában. Ferenc pápa erre azzal válaszol, hogy komolyan kell venni a migrációs problémát, a bevándorlókat szívesen kellene fogadni, pártfogolni, támogatni és integrálni kellene őket.

„Vannak európai országok, amelyeket nem említek meg, hogy ne okozzak diplomáciai problémát. De vannak kis városaik vagy falvaik, amelyek szinte üresek. Városok, amelyekben csak húsz idős ember él, akik ott maradtak. Megműveletlen földek… Ezek az országok, amelyekben a demográfia szempontjából »tél« van, amelyekben az átlagéletkor negyvenhat év, ők sem fogadják szívesen a bevándorlókat”

– mondja a szentatya, és nehéz nem azt feltételezni, hogy Magyarországra is gondolhat. 

A beszélgetés későbbi pontján pedig egy magát kereszténynek valló nonbináris fiatal teszi fel azt a kérdést a pápának, hogy az LMBTQ-személyeknek van-e helyük az egyházban, mert az a tapasztalata, hogy a papok a Bibliára hivatkozva beszélnek ellenük és rekesztik ki őket. A pápa így felel: „Minden ember Isten gyermeke, mindenki. Isten senkit nem utasít el, Isten egy apa. És nincs jogom, hogy bárkit is kirúgjak az egyházból. Az én kötelességem az, hogy mindenkit szívesen lássak. Az egyház nem zárhatja be az ajtaját senki előtt. […] Ezek az emberek (a kérdező által említett papok – a szerk.) beszivárgók. Beszivárgók, akik az egyházat használják a személyes szenvedélyeikhez, a személyes szűklátókörűségükhöz. […] Ezek az emberek mélyen legbelül súlyos ellentmondásban élnek. Azért ítélkeznek mások felett, mert nem bocsátják meg a saját hibáikat. Általánosságban mondva az ítélkező emberek következetlenek. Van bennük valami.

Felszabadultnak érzik magukat, ha mások felett ítélkeznek, pedig befelé kellene nézniük a saját bűntudatukra. Amikor az egyház elveszíti az egyetemességét, […] akkor megszűnik egyháznak lenni.”

Bátor

Ez a szó jutott eszembe a végefőcím után. Bátor fiatalok bátor kérdéseket tettek fel olyan valakinek, akinek a tekintélye akár el is ijeszthette volna őket attól, hogy ezeket a fontos témákat előhozzák. És bár nem tisztem meghatározni, hogy mi lenne a pápa dolga, annak, hogy belement egy ilyen beszélgetésbe, és vállalta a kemény kérdéseket, szerintem nem egy egyszeri alkalomnak kellene lennie. De ha az marad is, mindenképpen respektálandó, hogy egyszer legalább megtörtént.

Nézzétek meg a Ferenc pápa válaszol című dokumentumfilmet a Disney+-on, nagyon érdekes és elgondolkodtató.

Képek forrása: Hulu

Dián Dóri