Mohács helyett Brüsszel? – Habsburg Mária története, akit a magyarok latornőnek csúfoltak

–

Habsburg Mária nevét még azok is alig ismerik, akik jártasak a történelemben. Ha megemlítjük, hogy II. Lajos felesége volt, akkor talán beugrik, hogy „Ja, az volt a srác, aki belefulladt a Csele-patakba”, meg hogy ő baltázta el Mohácsot. A mai történeti kutatás mindezzel messze nem ért egyet, nem beszélve arról, hogy Mária történelemformáló szerepét korszakalkotónak tartják a mai Hollandiában és Belgiumban egyaránt.

De kezdjük az elején: ki volt Mária, és hogyan került Magyarországra?

Királyi emberkereskedelem

Mária Őrült Johanna kasztíliai királynő és Szép Fülöp Habsburg-herceg lánya volt. A szülőkről is regényt lehetne írni, mondjuk, hogy milyen elképesztően felszabadult szexuális életet éltek az udvar szeme láttára, vagy hogy Fülöp németalföldi udvarában tevékenykedett Hieronymus Bosch is, és az egyik elképzelés szerint az ő megrendelésére született a Gyönyörök kertje. A probléma az volt, hogy Szép Fülöp nemcsak Bosch festményének nézegetése közben merült a földi gyönyörök élvezetébe, hanem az udvarhölgyek körében is, sőt, ha hinni lehet a korabeli pletykáknak, európai körútjai inkább voltak szexuális indíttatásúak, mint diplomáciaiak. Akárhogy is, Fülöp elkapta a korszak legfélelmetesebb betegségét, a szifiliszt, és huszonnyolc évesen meghalt. Felesége, Johanna beleőrült az elvesztésébe. Hogy ez a szerelem miatt történt-e vagy a szifilisz hatása volt nála (amit nyilván elkapott a férjétől), nem tudhatjuk.

A lényeg, hogy Mária a testvéreivel nagyapjuk, I. Miksa császár gyámsága alá került. Miksa nagy spíler volt, nagyon komolyan vette a Habsburgok családi jelmondatát: Mások háborúzzanak, de te, boldog Ausztria, házasodj!

Fülöp halálával öt nagy értékű királyi gyermek került a kezére, akiknek a házasságával igen jelentős diplomáciai sakkhúzásokat valósított meg. Miksát nemigen zavarta, hogy ezek a gyerekek a saját unokái, gátlás nélkül kereskedett velük. Izabellát például többször is eljegyeztette különböző királyokkal és hercegekkel, míg végre tizennégy évesen férjhez adta.

Miksa egyik nagy húzása éppen Mária és bátyja, Ferdinánd kiházasítása volt Ulászló cseh és magyar király gyerekeivel. Ferdinánd Ulászló Anna nevű lányát vette el, Mária pedig Lajoshoz ment feleségül. A dolognak két pikantériája is volt: az első, hogy a paktum megkötésekor Lajos még meg sem született, Mária pedig pár hónapos volt csupán. A másik, hogy Ulászló aláírta, hogyha ő, vagy bármely leszármazottja fiú utód nélkül hal meg, akkor a magyar és a cseh korona a Habsburg-házra száll. Ezért lettünk később Osztrák–Magyar Monarchia, de erre most nem térünk ki.

Királyi élet megszorításokkal

Mária és Lajos tehát születésüktől fogva jegyben jártak, és az első pillanattól kezdve szerelmesek voltak egymásba. Tízéves korukban találkoztak először személyesen, Lajos tizenöt, Mária tizenhat éves volt, amikor összeházasodtak. A jegyességük idején rendszeresen és gyakran leveleztek, olvasmányaik is közösek voltak, amelyekről sokat beszélgettek. A klasszikus műveken kívül Máriát kifejezetten érdekelte a gazdaság, a politika és a politikatörténet. Később Erasmusszal, Lutherrel is levelezett, és bár haláláig római katolikus maradt, nyitott volt a reformációra is.

Mindketten a korszak neves humanistáitól és skolasztikusaitól tanultak, mondhatni a legmagasabb szintű tudományosságot szívták magukba kisgyermekkoruktól kezdve. És persze hogy álmodoztak. Nem csak a szerelemről, hanem arról is, hogyan tudnának jól uralkodni. De az az igazság, hogy egy idő után ez leginkább Máriát érdekelte. Mert bár Lajost a korszak egyik ígéretesebb koronahercegének tartották annak ellenére, hogy kincstára üres volt, az iskoláztatása megtört, amikor a neves humanista Piso Jakab helyett Brandenburgi György vette át neveltetésének ügyeit.

Lajos a korabeli dokumentumok egybehangzó leírásai alapján igen koraérett volt szexuális téren, és már tizenkét évesen felnőtt férfiakat megszégyenítő szexuális étvággyal és hozzá tartozó felszereléssel büszkélkedhetett. Mindezt Brandenburgi György nem nézte rossz szemmel, sőt ő volt a király bulik fő szervezője. Lajos meg belement a dologba, de tegyük szívünkre a kezünket: melyik kamasz választaná az iskolapadot, ha helyette bulizhat?

A köztudat (a Csele-patakon túl) ezt a képet őrzi leginkább Lajosról: ő az a király, aki eldorbézolta az ország pénzét ahelyett, hogy a török elleni védekezésre összpontosított volna. A kép finoman fogalmazva is torz, mert Lajosnak már nem volt mit eldorbézolnia, a királyi kincstár üresen kongott, amikor az apja meghalt. Ráadásul Ulászló a vagyona nagy részét a délvidéki végvárak védelmére költötte. A tragédia akkor ütött be, amikor Ulászló másodszorra is stroke-ot kapott, és teljesen leépült. Annyira, hogy magyarul is elfelejtett, és csak annyit tudott mondani: „dobzse”, rendben van. Ezt használták ki a magyar nagyurak, és hordták szét néhány év alatt az államkincstárat. Amikor a király meghalt, az akkor tízéves Lajost ültették trónra, hogy folytathassák „áldásos” tevékenységüket. Az elején jól is ment a dolog, csak azután megérkezett Mária, aki határozottan keresztül akarta húzni a számításaikat.

Az azonban valóban tény, hogy Mária megérkeztéig nagy élet folyt Budán, persze hitelből. Lajos teljesen eladósodott, és a királyi javadalmak a magyar oligarchák kezére kerültek. Ebbe a helyzetbe érkezett meg Mária Magyarországra. S bár a huszadik század eleji történetírás úgy állítja be, mint élvhajhász, gonosz némbert, a mai történetkutatás szerint Mária megérkeztével a királyi bulik radikálisan csökkentek, és igencsak meghúzta a királyi udvar büdzséjét. Havonta egyszer tartott király lakomát, ami nemcsak az előzmények figyelembevételével nagy szó, de azt hiszem, mi is örülnénk, ha kamasz gyerekünk csak havi egy alkalommal menne el bulizni a haverjaival. 

A királyi pár kifejezetten visszafogottan élt. Hétköznap mindösszesen egy-egy kupa bort ittak, a szomjukat egyébként forrásvízzel oltották. Mária az egész udvartartás kiadásait igencsak megszorította, kezdve a gyertyahasználattól az udvaroncok ellátmányáig és a lovak abrakadagjáig. Tudta ugyanis, hogy a terveit üres kincstárral nem lehet megvalósítani.

Álmok és a kegyetlen valóság

Mert Mária nagy tervekkel érkezett Magyarországra. Olyan nagyokkal, hogy több száz évvel megelőzte a saját korát. Lajossal egy olyan országot álmodtak meg, ahol az erős királyi hatalom biztosítja a városok, bennük a polgárság fejlődését és megerősödését, a kereskedelem fellendülését, amit, ha kell adó- és vámkedvezményekkel is támogat.

Egy olyan korai, polgári fejlődést álmodtak meg a középkor végi Magyarországon, ami Mária Terézia uralkodása után kezdődhetett el, de valójában csak a tizenkilencedik században történt meg. És ez a terv nem légből kapott álom volt.

Lány létére Mária a korban különleges gazdasági és politikai műveltségre tett szert, ugyanis együtt tanulhatott bátyjaival, Károllyal és Ferdinánddal, akik később német-római császárok lettek. Adriaan Boeyens mester, a későbbi VI. Adorján pápa oktatta őket, aki pápaként hasonló helyzetben vette át a Vatikán vezetését, mint amilyen helyzet Máriát fogadta Magyarországon: üres államkincstár, korrupció, pénzmosások, hatalmi/gazdasági összefonódások sokasága. Felszentelése után alig egy évvel Adorján meghalt, de az a fajta szigorú gazdaságpolitika, amit elkezdett, igencsak hasonlított Mária elképzeléseihez, amivel rendbe akarta szedni a magyar gazdaságot.

Tervei megvalósításához azonban pénzre volt szüksége, ennek első lépése a szétosztott királyi javadalmak visszaszerzése lett volna. Mária azonban nem ismerte a magyar belpolitikai viszonyokat. Esélyes, hogy valaki súgott neki a magyar udvarból, hogy Magyarországon a királyi hatalom megerősítése azért nem megy majd olyan könnyen. Nem tudjuk, az azonban biztos, hogy nem ment fejjel a falnak: nem a magyar oligarchák letörésével kezdte az uralkodását, hanem reformtörekvéseit Csehországban próbálta ki először, ahol sikerrel is járt. Sajnos azonban a magyar urakat keményebb fából faragták, mint a cseheket. A nagy álmok már ott megtörtek, hogy a bányajavadalmakat és az egyéb királyi jövedelmeket megpróbálták visszaszerezni, hogy feltölthessék a kincstárat. A magyar urak abban a pillanatban egy emberként fordultak a király és Mária ellen, amint veszélyben érezték az egyébként jogtalanul szerzett vagyonukat.

Mindenki a saját vackát féltette, esély nem volt rá, hogy megértsék: a királyi hatalom megerősítése nyújt egyedül esélyt az ország erejének helyreállítására.

Védelem helyett konclesés

Mert lassan már nem arról volt szó, hogy Mária reformjaival fel lehetne virágoztatni Magyarország gazdaságát, ki lehetne mozdítani a mélypontról az anarchiába süllyedt országot, hanem hogy megmaradunk-e a török nyomással szemben. A király elsődleges ellensége Szapolyai János volt, aki Lajos halála után önmagát koronázta királlyá. Mindenre nemet mondott, amit a király javasolt. A magyar főurak annyira szemellenzősek voltak, hogy az 1526-os rákosi országgyűlésen az alapvető védelmi intézkedésekre szánt pénzt sem szavazták meg. 

Szapolyai és pártja sokszor a józan ésszel szembemenő esetekben is a király ellen szavazott. Tomori Pált, a déli végek kapitányát nem egyszer hangosan kiröhögték, és annyi pénzt sem adtak például a kulcsfontosságú folyami védelemre, mint amennyibe egy komoly fogadás került a korszakban. Ellehetetlenítették azt is, hogy a király erősebb zsoldossereggel indulhasson a harcba.

Mária a saját ékszereit adta el, hogy a királynak legyen annyi saját katonája, hogy egyáltalán el tudjon indulni Mohácsra. A zászlós uraknak kötelességük lett volna a csapataikkal csatlakozni a királyseregéhez. De furcsamód a magyar főurak seregei nem érkeztek meg idejében a tolnai táborba. A legnagyobb veszteség Szapolyai János és Frangepán Kristóf távolmaradása volt, ami lényegében el is döntötte a csata sorsát.

Az oligarchák csőlátására csak egy jellemző esetet emelek ki: a mohácsi csata előtti este az egyik főúr felkereste Lajost, és azt mondta, hogy csak akkor indul a csatába a királlyal, ha utána megkapja Trencsény várát. A király nem tudott mást tenni, megígérte. De Korlátkövi Péter sohasem lett Trencsény ura. Másnap őt is levágta a török a több ezer magyarral együtt. 

A latornő

Mohács után Máriának menekülnie kellett Magyarországról. Esély nem volt arra, hogy a magyar főurak elismerjék királynőjüknek, hiszen annyira gyűlölték, hogy csak latornőként emlegették, ami egyet jelentett a korban a prostituálttal, illetve a bűnözővel. Bár királlyá koronázása előtt Szapolyai megkérte a kezét, Mária visszautasította. Nem is tehetett mást, mert az erdélyi vajda nemcsak esküdt ellensége volt a férjének, hanem abban a korban úgy tartották, hogy Lajos nem fulladt bele a Csele-patakba, hanem Szapolyai ölette meg. A mai történettudomány ezt a tényt nem fogadja el, annyi azonban bizonyos, hogy egyedül Szapolyai nyert Lajos halálával és a mohácsi csatavesztéssel.

Mária huszonegy éves volt, amikor Lajos meghalt. Öt évig élt házasságban. Sohasem ment férjhez, férjét, szerelmét, királyát haláláig gyászolta.

De nem tétlenkedett, hanem megvalósította az álmot, amit szinte gyerekfejjel álmodtak meg együtt. Németalföld infánsnőjeként bevezette azokat a gazdaságélénkítő reformokat, amelyeket Magyarországon nem tudott. Adó- és vámkedvezményekkel támogatta a városokat, a polgári fejlődést, ösztönözte a (tengeri) kereskedelmet, engedélyezte a protestáns vallás terjedését, és végül egyesítette a tizenhét tartományt, és egy egységes, virágzó Németalföldet hozott létre. A saját korát megelőző reformjai indították el azokat a gazdasági folyamatokat, amelyeknek a haszonélvezői a mai Hollandia és Belgium jóléti társadalmának polgárai. Nekünk pedig maradt a török uralom százötven évig, az ellenreformáció, amikor vallási alapon ölte egymást a magyar, és a harmadik jobbágyság rendszere, ami a tizenkilencedik század közepéig bebetonozta a feudális viszonyokat. És mindaz, ami ezek után következett.

Források: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Jan Cornelisz Vermeyen nyomán – Forrás: Wikipédia

Miklya Luzsányi Mónika