Egy nő a frontvonalból: Bányai Júlia, a szabadságharc hőse

–

Superman unokahúgának nem indult valami fényesen az életútja, tekintve, hogy a bolygója felrobbant. Születésekor valószínűleg Bányai Júlia karrierjére se tettek volna nagyobb tétet, mivel a XIX. században nőnek születni Magyarországon nem volt igazán főnyeremény. Ráadásul egy szegény erdélyi sóbányász lánya maximum arról álmodhatott, hogy férjhez megy, és jó esetben meglátja az unokáit, tehát megéri a negyvenéves kort. A bányában ugyanis nemcsak férfiak, hanem nők is dolgoztak, akik elsősorban a sótömbök rakodásánál, a zúzalék és a porsó összegyűjtésénél szorgoskodtak mélyen a föld alatt, mert az erdélyi sóbányák javarésze ugyanúgy aknákban történik, mint a szén-, vagy a nemesfém kitermelése. A só belégzése ilyen koncentrátumban roncsolja a tüdőt, így a sóbányászok átlagéletkora jóval alatta volt a korszak átlagának, így nem érte el még a harminc évet sem.

Szuperképességek

Bányai Júliát a „szuperképességei” mentették meg ettől a szomorú sorstól. Az egyik első dolog, ami már kora gyermekkorában mindenkinek feltűnt, a kiváló mozgáskészsége, gyorsasága, akrobatikus ügyessége. A másik pedig, hogy nagyon értett a lovakhoz, szinte beszélte a nyelvüket. Nem tudjuk pontosan, hogyan történhetett, hogy egyszer csak a cirkuszi porondon találta magát mint műlovarnő.

Akkoriban igen sok vándorcirkuszi társulat járta az országot, s egy biztosan elvetődött Vízaknára is, az akkor alig több mint háromezer fős településre. Hogy valamelyik artista fedezte fel a gyerek ügyességét, vagy ő maga szökött meg a cirkuszosokkal, nem tudjuk. Az biztos, hogy az 1840-es évek elején már műlovarnőként kereste a kenyerét, és úgy tűnik, a kardforgatást is megtanulta, legalábbis a cirkuszi mutatványok szintjén.

És akkor jött a tündérmese: egy fiatal, tehetős ügyvéd meglátta a lányt a színpadon, beleszeretett, és azonnal feleségül kérte, amivel áthágta korának minden társadalmi normáját. A korban minden olyan nőt a prostituáltakkal tekintettek egyenlőnek, aki „nyilvánosan mutogatta magát”.

Bár rajongtak értük, de a színésznőket is megvetéssel kezelték (Lásd a Jókai-Laborfalvy Róza esküvője körüli botrányt). A cirkuszi akrobatákat, akik ráadásul (a kor mértéke szerint) szinte pucéran álltak ki a porondra, még a kéjnőknél vagy a bűnözőknél is rosszabbnak tartották. Egy egyetemet végzett ügyvéd jó partinak számított, ráadásul Sárossy biztos megélhetést nyújtó vagyonnal is rendelkezett. 

Genderváltás

A XIX–XX. században az úri körök férfitagjai számára gyakorlatilag státuszszimbólumot jelentett „színésznőcskét tartani”. Az azonban botránynak számított, ha valaki el is vette a szeretőjét. Az ilyen férfit, és természetesen családját is, kivette magából a társasági élet, társadalmilag légüres térbe kerültek. Sárossy Gyula elég felvilágosult és laza volt ahhoz, hogy mindezeket bevállalta a házasságával. Feltételezhető, hogy dúlt a szerelem kettejük között, de valószínűleg nem csak a felfokozott hormonműködés motiválta Sárossy döntését. Az ügyvéd egyértelműen liberális gondolkodású volt, rajongott a francia forradalomért, és kész lett volna életét is odaadni, ha ezzel megszabadul Magyarország a Habsburgok uralmától.

Júlia iskoláiról nem tudunk, csak annyit, hogy kiválóan beszélt franciául. Hogy erre a tudásra a vízaknai sóbányász lánya miként tett szert, az rejtély. Ám ha a franciatudását nem is, de büszkeségét és a megtörhetetlen gerincét Vízaknáról hozta magával. A sóbányászoknak ugyanis különleges előjogaik voltak: városaikban önrendelkezési joguk volt, saját tisztviselőréteget alakítottak ki, erős minőségbiztosítási rendszert hoztak létre már a XVI. században. (A sóbányászok erős bürokratikus szerveződésére utal a „sóhivatal” kifejezésünk.)

Tehát sóbányász lányának lenni gazdagságot, rangot ugyan nem jelentett, viszont erős öntudatot adott, és egy alapvető kiállást az önrendelkezési jogokért.

Nem csoda hát, hogy a férjével együtt boldogan üdvözölték a bécsi forradalom kitörését, és arról álmodoztak, hogy a születendő gyermekük már egy szabad, független Magyarországon fog felnőni. Sárossy kardot akart fogni a magyar forradalom védelmében, ám egy hirtelen jött betegség után elragadta a halál. Júlia gyorsan döntött: felvette a férje ruháit és személyazonosságát, majd beállt honvédnek Bem erdélyi seregeibe.

Katonai hőstettek

Ha csak egy egyszerű honvédként harcolta volna végig a háborút, akkor is érdemes lenne az emlékezetünkre. Ugyan a női egyenjogúság kérdésében nagy előrelépéseket tett a forradalmi kormány, de a nőket maximum ápolónőként vagy szakácsnőként látta szívesen a fronton. Bányai Júlia azonban nem volt hajlandó elfogadni ezt a kitételt. A törvényt áthágva bizonyította be, hogy egy rátermett nő igenis a fontvonalba való.

Hőstettei legendaszerűek, így nehéz megmondani, mi is a történeti valóság. Ám az előléptetései alátámasztják a legendák valóságtartamát. Az egyik első küldetése során tizenkét társzekér élelmiszert szerzett meg az osztrákoktól. Más alkalommal egy magas rangú osztrák kémet leplezett le.

Az eset közelharccal végződött, és Júlia komoly mellsebet kapott. Valószínűleg ekkor derült fény arra, hogy nő. Ám ekkor már hadnagyként szolgált, és Bem igencsak megbecsülte a jó katonákat, így Júlia is maradhatott nőként (!) a parancsnoki posztján a frontvonalon.

Egy súlyos sebesülés miatt hónapokig nyomta az ágyat. Amikor visszatért a hadtestéhez, Bem ügynöki feladatokkal bízta meg. Kiváló francia-, és tánctudását, s nem utolsó sorban szépségét kihasználva beépült az orosz tisztikarba, és rendszeresen tudósította az orosz csapatok tervezett mozgásáról Bemet. De nemcsak francia táncosnőként kémkedett, hanem férfiruhában, szappanárusként is járta az orosz vonalak mögötti területeket információkat gyűjtve. Bem oly mértékben meg volt elégedve hírszerzői munkájával, hogy századosnak léptette elő. 

Az emigrációban sem tétlenkedett

Nem is Bányai Júlia lett volna, ha ölbe tett kézzel nézi a forradalom bukását. Sok ezer vagy ki tudja, millió magyarral együtt, ő is erősen hitt abban, hogy a forradalom nem bukhatott el véglegesen, Kossuthnak és Bemnek vissza kell még térnie Magyarországra, és folytatniuk kell a megkezdett függetlenségi harcot.

Makk Károly tüzérezredes, Kossuth jóváhagyásával szervezte meg azt az ellenálló csoportot, amely előkészítette a forradalom lángjának felélesztését Erdélyben, Kossuth visszatérését, és a szabadságharc kiterjesztését az egész országra. Ennek a csapatnak volt aktív és meghatározó tagja Bányai Júlia. Már a törökországi előkészítő és szervezőmunkálatokban is részt vett, sőt, az ellenállók vezérkarának egyik első embere lett. A szervezkedés gyakorlatilag már 1849 telén megkezdődött, és az ellenállók vezérkara 1851 őszén tért vissza Erdélybe egy határozottan kidolgozott, részletekbe menő haditervvel. A probléma az volt, hogy soraik közé beférkőzött egy osztrák kém is, így a szervezkedést pillanatok alatt lebuktatták. 1852 januárjában csaptak le a mozgalom tagjaira, közel hatvan embert tartóztattak le, de Bányai Júlia el tudott menekülni.

Először Törökországba ment vissza, azután új férjével Kairóban telepedett le. Úgy járta ugyan a hír, hogy a „honvédasszony” megközelíthetetlen, ám végül is Matta Ede honvédszázados meghódította a szívét. Az esküvőjük is különleges volt, ugyanis a korban teljesen egyedülálló módon ökumenikus esküvőt tartottak: a szertartáson három vallás papjai szolgáltak karöltve, egy római katolikus, egy református és egy görögkatolikus. A násznagy pedig a muszlim vallású Ahmed bej volt.

Bányai Júlia második házasságkötésekor sem töltötte még be a harmincadik életévét. Ma nem csodálkoznánk rajta, hogy egy ilyen korú fiatal pár több országban is megfordul, sokat utazik, de a XIX. század végén ez különlegesnek számított. Júlia és férje Törökország után felkereste Ciprust és a Krím-félszigetet, végül Kairóban telepedtek le. Itt egy jónevű fogadót hoztak létre, amely nem meglepő módon a magyar emigránsok főhadiszállása lett.

Források: Szilágyi Rita: Nők a szabadságharcban, Duna International, 2012., Budapest

MEK, Nőkert

Miklya Luzsányi Mónika