„Pont az tett azzá, aki ma vagyok, ami a bátyámat tönkretette” – megnéztük az Arnold című dokumentumsorozatot
Az ember talán már nem is várná, hogy egy olyan finoman kidolgozott PR-mestermű, mint egy Netflix-dokumentumfilm, megkapargassa a csillogó felszínt, az Arnold – vagyis a Schwarzenegger amerikai álmát bemutató háromrészes film – azonban, ha csak futólag is, de súlyos és fontos témákat helyez a középpontba. Mózes Zsófi írása.
–
A háromszor nagyjából egy órát felölelő dokumentumfilm-epizódok közben nem egyszer támadt olyan érzésem, mintha a világ leghosszabb reklámját nézném. Arnold Schwarzenegger testépítőből lett filmsztár, majd kormányzó már-már valószerűtlennek tűnő sikereit azonban akkor sem lehet elvitatni, ha a képernyő elől felállva végül hiányérzetem támad. És hogy mindez azért van, mert a három óra egész egyszerűen kevés Schwarzenegger életének a bemutatására, vagy – ahogy azt több alkalommal is megemlíti – az évek során annyira magába fojtotta az érzéseit, hogy az általa elmesélt, sokszor megrázó események számára tényleg csak egy-egy történet, mélyebb rétegek nélkül? Őszintén nem tudom.
De bármi legyen is a válasz, ez a hiányérzet eltörpül mindamellett, ami maga Schwarzenegger.
Az utóbbi években egyre nyíltabban beszél a gyerekkoráról és bántalmazó apja náci múltjáról
Miután Oroszország 2022-ben megtámadta Ukrajnát, Schwarzenegger egy videóban felidézte az apja emlékét, aki szerinte „teljesen félre volt vezetve a kormány hazugságai által”, amikor megérkezett Leningrádba harcolni. A témát a dokusorozat első epizódjában is érinti: „Három napig volt eltemetve épületek romjai alá, ráadásul a háborút is elvesztették. Megtörten érkeztek haza. Ausztria a meggyötört emberek országa lett” – mesél apja háborús élményeiről.
Ám akkor már jóval kevésbé elnéző, amikor a gyerekkoráról mesél. Apját „zsarnokként” írja le, aki őt és idősebb testvérét, Meinhardot rendszeresen versenyeztette, hogy „kiérdemeljék a reggelit”, egyszer pedig még az anyák napját is a rivalizálás terepévé változtatta. „Volt egyfajta ellentmondásos viselkedése, aminek a bátyám és én tanúi voltunk otthon – emlékezik vissza Schwarzenegger. – Volt a kedves apánk, máskor pedig hajnali háromkor részegen jött haza, és üvöltözött. Felébredtünk, és zakatolt a szívünk, mert tudtuk, hogy ez azt jelenti, bármikor megütheti anyámat, vagy megőrülhet. A gyerekkoromban végig ott volt ez a fajta erőszak.”
Bár az osztrák kisváros, Thal nem bővelkedett a lehetőségekben, Schwarzenegger rátalált a boldogsága kulcsára: a testépítésre.
Annak ellenére, hogy a testépítő magazinokat lapozgatva már gyerekkorától kezdve Amerikába vágyott, először csak Németországig vitte az útja, ahol edzőként dolgozott – és építette a kapcsolatait. 1971-ben épp egy versenyre készült, amikor megtudta, hogy a bátyja autóbalesetben meghalt. Schwarzenegger a gyerekkorukra jellemző bántalmazó légkört okolja a bátyja haláláért: „A brutalitás, ami otthon volt, a verések, amiket kaptunk a szüleinktől – mindezt szerintem nem tudta elviselni. Ő sokkal finomabb, érzékenyebb természetű ember volt.”
Schwarzenegger mégis úgy érzi, hogy ugyanaz a bánásmód, amely szerinte a bátyja halálához vezetett, rá motiválóan hatott. „Nietzschének igaza volt: ami nem öl meg, az erősebbé tesz – mondja. – Pont az tett azzá, aki ma vagyok, ami a bátyámat tönkretette.”
„Mindig is szükségem volt egy ellenségre”
A második epizód Schwarzenegger filmes karrierjére koncentrál, amibe azután fogott bele, hogy a testépítésben már nem talált kihívásokat. „Épp felfelé ívelt a karrierem. De valami mégsem stimmelt” – emlékezik az akciófilmes fénykorára, amely a Terminátorral kezdődött.
„A nyolcvanas évek nagyon izgalmas időszak volt, mert akkor még létezett az igazi akciófilm – veszi át a szót maga Sylvester Stallone. – Egészen addig az akció egy autós üldözés volt, mint a Bullitt (San Franciscó-i zsaru) vagy a The French Connection (Francia kapcsolat) című filmekben – emlékezik vissza. – A First Blood (Rambo – Első vér) viszont az akcióról szólt. A testemre hagyatkozott a történetmesélésben, párbeszédekre nem is volt szükség. Láttam, hogy ez egy olyan lehetőség, amit korábban senki sem csinált.
Leszámítva egy másik, osztrák fickót…”
Stallone a rivalizálásukat a bokszóriások, Ali és Fraser versengéséhez hasonlítja: nagy harcosok, akik ugyanazt az utat járják, de csak egyikünk számára van hely. „Hihetetlenül ellenségesek voltunk egymással – folytatja Stallone. – Még azt sem bírtuk elviselni, hogy egy szobában legyünk. Az embereknek szét kellett választaniuk minket.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Schwarzenegger egyetért: „Mindenben versengtünk egymással. Hogy melyikünk teste izmosabb, hogy ki a gonoszabb, ki a keményebb. Ki használ nagyobb késeket. Ki használ nagyobb fegyvereket.”
„Ő akart az első lenni – hangzik az összegzés Stallonétól. – És az is lett.”
Schwarzenegger szerint azonban az évtizedes szembenállásuk arra ösztönözte, hogy keményebben dolgozzon.
„Sly nélkül talán nem lettem volna annyira motivált a nyolcvanas években, hogy olyan keményen dolgozzak, mint ahogyan tettem.”
Idővel azonban, amikor Schwarzenegger úgy érezte, hogy már mindent elért, amit színészként el lehet, újabb kihívásokat keresett magának.
Őszinte megbánás és szembenézés
Úgy húsz évvel ezelőtt, amikor Schwarzenegger a kaliforniai kormányzói posztért szállt versenybe, a Los Angeles Times nagyszabású riportja részletezte az akciósztár ellen felhozott különböző, szexuális zaklatásról szóló vádakat.
Kezdetben hat nő mesélt a visszaélésekről, idővel azonban többen is beszámoltak arról, hogy évekkel korábban miként bánt velük Schwarzenegger.
A hír néhány nappal a választás előtt robbant, Schwarzenegger pedig szinte azonnal reagált is rá: visszautasította a vádakat, bár nem sokkal később beismerte, hogy előfordult, hogy helytelenül viselkedett. „Igaz, hogy randalíroztam filmforgatásokon, és tettem olyan dolgokat, amik nem voltak helyesek, de akkoriban viccesnek gondoltam őket – mondta akkor. – Ma már belátom, hogy megbántottam másokat. Nekik azt szeretném mondani, hogy mélységesen sajnálom, és bocsánatot kérek, mert nem volt célom fájdalmat okozni.”
Schwarzenegger három óra alatt nemcsak arra tanít meg minket, hogyan álljunk fel a kudarcokból és dolgozzunk tovább a céljaink – vagy, ahogy ő mondja: vízióink – elérésén, de tökéletes receptet ad mindannyiunk kezébe. Legyen szó a zaklatási vádakról, a házvezetőnőjével folytatott viszonyáról, a felesége tudtán kívül született gyerekéről,
Schwarzenegger végül is csak ember, és mint mindannyian, ő is követ el hibákat.
A kérdés csak az, hogy képesek vagyunk-e szembenézni ezekkel.
„Amikor visszagondolok ezekre az esetekre, azt kell mondanom, hogy nem számít az idő. Akár a negyven évvel ezelőtti Muscle Beach napokról van szó, akár a mai napról, mindez helytelen volt. Baromság volt. Felejtsd el a kifogásokat, mindez hiba volt.”
Kiemelt képünk forrása: Netflix
