–

Rögtön az első képkockák a kaliforniai Szilícium-völgybe kalauzolnak minket, ahol egy dúsgazdag házaspár villájában lehetünk tanúi annak, ahogy a férjet, Petert a vécén ülve éri egy üzenet, amelyben megzsarolják. A fenyegetés szerint, ha nem fizet néhány napon belül több millió eurót, akkor az egész világ értesül róla, hogy harminc évvel ezelőtt hogyan fajult egy baráti dorbézolás odáig, hogy csoportos erőszakot követett el társaival együtt egy barátnőjük, Sophie ellen, miközben az eszméletlen volt.

Erős kezdés. Ráadásul a pár épp indulni készül, hogy egy kis francia szigeten lássák vendégül a barátaikat. Igen, azokat is, akik a felvételen láthatók. Az elkövetőket és az áldozatot is beleértve.

A sorozathoz nem árt, ha jó a névmemóriánk

Kezdetben nehéz felvenni a belga sorozat fonalát, bonyolult követni, hogy az ötvenes éveikben járó karakterek közül ki-kicsoda a harminc évvel ezelőtti visszaemlékezésekben, különösen, hogy például míg a ’92-ben megerőszakolt lány barna hajú és szemű volt, napjainkban már szőke és kék szemű nőként kerül elénk. Ha azonban a néző nagy nehezen kisilabizálja, hogy melyik névhez melyik arc tartozik a múltban és a jelenben, egy feszült drámát követhet végig, amely közben egy izgalmas krimi is kibontakozik.

A szerelmi és baráti viszonyokról egyre többet tudunk meg, mind súlyosabb és sötétebb titkokra derül fény, és epizódról epizódra elbizonytalanodik az ember, ki is lehet a rejtélyes zsaroló, aki biztosan a szigeten tartózkodik. Peter először a Mauglinak becézett, ma már miniszteri pozíciót betöltő barátját avatja be, majd Didier-t – aki ma Sophie férje –, és a három férfi együtt próbálja megfejteni, kinek is állhat érdekében, hogy sakkban tartsa őket, és pénzt próbáljon meg kicsikarni tőlük. Közben pedig az is tovább bonyolítja a történetet, hogy harminc évvel ezelőtt a végzetes estét még egy halálos tragédia is követte.

Feszültségből tehát akad bőven

A nyomasztó, egészen fojtogató eseményeket néha megtöri, hogy a sorozatot felirattal együtt nézve, egy-egy párbeszéd kissé értelmetlennek vagy súlytalannak tűnik. Viszont a rendezés, a folyamatos váltás az idősíkok között, a színészek, a nosztalgikus hangulat megteremtése, a fiatalkori szertelen és féktelen bulizás kontrasztja az életközepi válság környékén jelentkező problémákkal szemben, az első szerelmek és a kihűlt házasságok között feszülő ellentétek nem eresztettek. A gyönyörű tengerparti képek, illetve a mesteri zeneszerzői munka pedig csak még tovább fokozta az élményt.

Felkavaró dráma és izgalmas krimi

Amellett, hogy a sorozat hangulata számomra az Agatha Christie-regények hangulatát idézte, a cselekmény miatt eszembe jutott a magyar FOMO – Megosztod, és uralkodsz című film is, amelyben egy kamaszfiúkból álló baráti társaság egyik tagja megerőszakolja egy eszméletlen osztálytársnőjüket, miközben a többiek ezt videóra veszik. A FOMO-ban azonban nem egy összeszokott társaságról van szó, a fiatalok között nincs szoros baráti kötelék – természetesen ez nem menti fel szemernyit sem a fiúkat a tettük alól – de számomra épp az tette igazán drámaivá a Két nyár történetét, hogy a fiatalok évek óta szoros barátságot ápoltak.

Biztonságosnak hitt környezetben vettek be pár szem altatót, ittak és füveztek, és bár a tudatmódosítók hatására az ember könnyen elvesztheti a kapcsolatát önmagával és a külvilággal, de ha ezt úgynevezett safe space-ben, azaz biztonságos környezetben teszi, olyanok társaságában, akikről tudja, hogy vigyázni fognak rá, kevésbé tart attól, hogy a határok átlépése, bizonyos szabályok megszegése milyen következményekkel jár majd. Mert azok veszik körbe, akikre számíthat. Akikben megbízhat. Akiket ismer.

A harminc évvel ezelőtti képkockák nagyon hitelesen adják vissza, hogy milyen egy nyár, amikor az ember fiatalon, gondtalanul létezik, és kizárólag a barátainak, a szerelemnek meg a bulizásnak él. Ezek a jelenetek megidézték a saját kamasz- és fiatalkorom, amit olyan emberekkel töltöttem, akik közül a legtöbben ma is a legközelebbi barátaim, és elképzeltem, milyen pokoli fájdalom lenne, ha arra kellene ráeszmélnem harminc évvel később, hogy ők és a szerelmem árultak el, használtak ki egykor egy görbe éjszakán, a lehető legmocskosabb módon, életem legkiszolgáltatottabb és legvédtelenebb állapotában. Egyáltalán nem érdekelne, hogy csak viccnek indult, hogy ők sem voltak beszámíthatók, hogy kicsúszott a kezükből az irányítás. A sav bársony tapintású testápoló lenne az érzéshez képest, ami belülről szaggatna szét, ha azzal kellene szembesülnöm, amivel Sophie kénytelen rádöbbenni ebben a történetben. Ez a gondolat teszi igazán gyomorforgatóvá a Két nyár cselekményét, emiatt kúszik az ember bőré alá, és emiatt nem ereszt a képernyő elől.

Nem állítom, hogy tökéletes sorozatról van szó, ami ne bővelkedne hibákban, azt is megkockáztatom, hogy talán túl sok csavart akartak az írók beleszuszakolni, a végére pedig elfogyott a szufla, és a sorozat fináléjára már nem maradt igazi fordulat, mégis, aki egy feszült, izgalmas, minisorozatra vágyik, ami még pár nap múlva is mellbevágja az embert, ha eszébe jut, annak érdemes kikeresnie a kínálatból a Két nyarat.

Képek: Netflix

Krajnyik Cintia