„Arra gondoltam, jaj, csak nehogy nyerjek!” – Villáminterjú az Emmy-díjas Rév Marcell-lel, az Eufória operatőrével
Rév Marcell neve mindenki számára ismerősen csenghet az elmúlt napokból, még azoknak is, akik korábban nem kerültek kapcsolatba a munkáival. A magyar operatőr 2003-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetemen hallgatott filmtörténetet, majd 2006-ban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait film- és televízió-operatőr szakon, Máthé Tibor osztályában. 2018-óta él családjával az Egyesült Államokban, és kezdettől fogva az alkotói gárda tagja a Sam Levinson által megálmodott nagysikerű Eufória című sorozatban. Másfél héttel ezelőtt, a legjobb művészi és technikai teljesítményeknek járó Emmy-díjak átadóján ő zsebelte be a Kiemelkedő operatőri munka egykamerás sorozat (egyórás) kategóriában az elismerést, az Eufória második évadának hetedik, The Theater and Its Double című epizódjával. Ezzel olyan jelölteket utasított maga mögé, mint a Loki, az Ozark, a Squid Game, A csodálatos Mrs. Maisel és a Győzelmi sorozat: a Lakers dinasztia felemelkedése. Rév Marcellt e-mailben értük utol egy villáminterjú erejéig. Krajnyik Cintia írása.
–
Krajnyik Cintia/WMN: Először is szívből gratulálok a díjhoz! Óriási rajongója vagyok a sorozatnak, a The Theater And Its Double című rész pedig minden túlzás nélkül elementáris hatással volt rám. Nemrégiben a 444-nek nyilatkoztad, hogy „Inkább presztízsdolog az Emmy – azért nem egy Oscar-díj, de a streamingpiacon fontos” – de mire gondoltál, mielőtt a te nevedet mondták ki?
Rév Marcell: Arra, hogy jaj, csak nehogy nyerjek, mert akkor fel kell menni a színpadra, és mondani kell valamit ezeknek az embereknek és kameráknak. De amikor felmentem, minden kitisztult kicsit, és onnantól csak örültem, hogy összehoztuk ezt a sorozatot, és nemcsak a közönség, de ezek szerint a szakma is értékeli. Ez egy ritka dolog, meg kell becsülni.
K. C./WMN: Tizenhárom résznek voltál a vezető operatőre az Eufóriában. Volt személyes kedvenced? Ha saját magadat kellene értékelni, akkor is úgy gondolod, hogy a The Theater And Its Double című epizód volt a legkiemelkedőbb munkád a sorozat részei közül?
R. M.: Nem nagyon szoktam ezen gondolkozni, értékeljék inkább mások a munkám, de technikai oldalról nézve ez a rész a legösszetettebb és legösszeszedettebb szerintem. Személyesen a második évad ötödik részét (Stand Still Like the Hummingbird – a szerk.) szeretem a legjobban, van benne valami szabálytalan, kiszámíthatatlan, ami nekem nagyon fontos tulajdonsága a filmeknek. A sorozatok világában, ahol a közönség és az alkotók is könnyen beállnak egy megszokott ritmusra, még fontosabb lenne ez a szabálytalanság, hogy megőrizze a frissességét.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
K. C./WMN: A szórakoztatóiparban óriási jelentősége van annak, hogy egy videóklip, filmes vagy sorozattartalom, hogyan tud megjelenni és működni a különböző platformokon, például Instagramon, TikTokon. Figyelembe veszel olyan aspektusokat munka közben, hogy a vizuális tartalom illeszkedjen a fogyasztási trendekhez, vagy adott esetben akár műfajteremtő is legyen egy-egy felületen?
R. M.: Általában nem, kisebb technikai eltérésektől eltekintve ugyanúgy állok minden projekthez. Az én munkám elsősorban a film belső rendszerében kell hogy működjön. A befogadó közeg a programming/marketing szakemberek területe, szerintem nem jó az ilyen fajta megfelelési szándék, tetszeni akarás. Az igazán jó dolgok általában úgy működnek, hogy megtalálják őket egyes közösségek. Ebben persze lehet segíteni, és vannak is szakemberek, akik ezzel foglalkoznak, de ez sosem az alkotó elsődleges feladata.
K. C./WMN: Kívülállóként bennem gyakran megfogalmazódik, hogy mennyire fantasztikus élmény lehet részt venni egy olyan alkotói folyamatban és fejlődéstörténetben, ahol egy csapat tehetséges ember víziójából egy világszinten ismert popkulturális jelenség lesz, ami ráadásul az Eufória esetében akár konkrét segítséget, kiutat is jelenthet egy függő számára az addikciójából. Érzitek munka közben ennek a jelentőségét, vagy művészként ebbe bele sem gondol az ember a folyamat közben, csak az alkotás utáni vágy hajtja?
R. M.: Igyekszünk ebbe nem belegondolni, szükség van egy bizonyos távolságra és elszigeteltségre, hogy szabadon tudjon az ember dolgozni, de a felelősség súlya azért mindig ott van a tudatalattiban természetesen. Ugyanakkor nagyon jó érzés és kifejezetten lelkesítő olyasmit csinálni, aminek valóban érezhető hatása van az emberekre, és nemcsak intellektuális/esztétikai, hanem a mindennapok szintjén is.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
K. C./WMN: Fel tudsz olyan sorozatot vagy filmet eleveníteni, ami nézőként a te világodat forgatta fel?
R. M.: Sok ilyen van késő kamaszkoromból, ami hirtelen beugrik, az A gyűlölet, az Apokalipszis most és a Simon mágus.
K. C./WMN: Tudsz egyszerű nézőként filmet nézni vagy mindig operatőrként is figyeled, amit éppen látsz?
R. M.: Az attól függ, milyen a film, amit nézek. Minél gyengébb a film, annál nehezebb kikapcsolni a szakmai érdeklődést.
Kiemelt kép: Getty Images/Matt Winkelmeyer/WireImage
