–

Az Eufória első évadáról Szentesi kolléganő már ITT írt korábban. Bár én is közel kétszer annyi idős vagyok, mint a sorozatban látható tinik, és ugyan az én kamaszkoromat sem határozta meg markánsan a közösségi média, a mi életünkbe szép lassan azért már becsorgott annak a jelentősége, hogy kinek milyen az aktuális profilképe, átállítja-e a kapcsolati státuszát, vagy milyen üzenetet és hangulatjeleket ír ki MSN-re. Nem voltak ugyan mérvadók a lájkok és a kommentek, de az útkeresés, a szerelmi drámák, az enyhébbtől a súlyosabb krízisekig „az én időmben” is jelen voltak. Az Eufória pedig éppen attól vált korszakalkotóvá, hogy hitelesen és pontosan mutatta be a mai Z generációsok világát, amelyre már harmincévesként is könnyen nézhetünk boomer szemüvegen keresztül.

A sorozat úgy kalauzol el minket a mai tinik poklának legmélyebb bugyraiba, hogy még ha kívülállónak érezzük is magunkat, segít megértenünk, miért ilyen rohadt nehéz ebben a romlott világban felnőni.

Üdítő volt végre egy olyan szériát látni, ahol nincsenek menő és lúzer kasztok, a vékony lányok nem fikázzák a teltebbeket, a gazdagok nem nézik le a szegényeket, és nem arra van kihegyezve a cselekmény, hogy miként basznak ki előszeretettel egymással a kamaszok. (Ha tréfálkozni akarnék, azt mondanám, hogy sokkal inkább arra, hogy miként basznak egymással a kamaszok.)

De a sorozat esszenciáját valójában az adja, hogy egy rakás fiatal próbál a felszínen maradni, és megvívni a saját harcait.

Ki-ki próbál megküzdeni az apja elvesztésével, akár képletesen, akár szó szerint, igyekszik felfedezni a saját szexualitását, identitását, a testéhez fűződő viszonyát. Ezek a gyerek- és a felnőttkor határán billegő fiatalok feszegetik a határaikat, és időnként padlógázzal hágják át őket. A Dívák kapcsán írtam arról, hogy a fiatalság nem egyenlő a könnyű, gondtalan élettel. A traumák, a nehézségek bármelyik életszakaszban terhelhetik az embert, csak ha mindezek ráadásul éppen egy gyerekkel, kamasszal vagy fiatal felnőttel történnek, akkor még a korábbi élettapasztalatára sem tud támaszkodni, hogy kilábaljon belőlük. Egyszerre fedezi fel magát, a környezetét, a társadalom működését, és a mostani világ nem sokat segít a navigálásban.

Az Eufóriát azért tartottam eddig is csodálatos sorozatnak, mert a kamaszokhoz a saját nyelvükön szól, mindenki másnak, legfőképpen a szülőknek pedig eszközt adhat ahhoz, hogy a meg nem értett gyerekeikből, meghallgatásra lelt fiatalok váljanak. Az Eufóriát prevenciós jelleggel vetíteném az iskolákban, hogy a tinik tényleg értsék, lássák, valójában miért rossz a drog. Nem azért, mert a szüleik és a tanáraik szerint káros, hanem azért, mert az egész életüket tönkretehetik vele. Az első évad pedig éppen azzal a drámai befejezéssel sújtja a nézőket, hogy Rue visszaesett. 

„Jelleme akár a tájat ostromló, mindent maga alá temető vihar” – Ezért vonzódunk ennyire a világirodalom toxikus férfikaraktereihez

Kult – 2022. január 9. – WMN

 

A parádés kezdés után rettegéssel vegyes izgalommal vártam az új évad premierjét, mert egy ennyire fenomenálisan megírt, megrendezett és fényképezett – utóbbiért ezúton is főhajtás Rév Marcellnek –, zenei betétekkel ellátott első évad után könnyen érheti csalódás az embert. Az új részek cselekményét teljes titok övezte, semmilyen információ nem szivárgott ki, amely előrevetítette volna, hogy mire számíthatunk. Az Eufóriát megálmodó Sam Levinson egyébként is híres arról, hogy a forgatási folyamat során alakítja a történetet. Zendaya a Teen Vouge-nak tett nyilatkozatában így fogalmazott:

„Nehéz évad lesz, tele kihívásokkal, és néha kifejezetten pusztító lesz,

de úgy gondolom, hogy Rue megérdemli a karakterére irányuló figyelmet, mert nagyon sok mindent képvisel sokak számára. Bízom benne, hogy büszkévé tesszük ezeket az embereket az ábrázolásokkal, és azzal, ahova a karaktereink tartanak. Ez az évad nem lesz könnyű, nem hiszem, hogy szórakoztató lesz nézni.”

Sam Levinson a brit Vogue-nak úgy fogalmazott, hogy sötét és brutális évadra számíthatunk. Érdekesség, hogy a sorozat alapját éppen a saját fiatalkori függősége adja

„Csak bizonyos fokig tudom megérteni [a függőséget], azután Samre kell támaszkodnom. Tinédzserként sok éven át volt függő, de tizenkilenc éves kora óta tiszta. Ez az, ami reményt kelt bennem. Ebben az új évadban különösen fáj a szívem Rue-ért a sok szar közepette, de aztán mindig felcsillan a remény, hiszen tudom, hogy ő részben Sam leképeződése” – tette hozzá Zendaya ugyanebben az interjúban.

Hét részt láttam eddig a második évadból, amelyet olyan kegyként élek meg, mintha a vízkereszt utánig toltuk volna ki a karácsonyt. Nem fogok részleteket elárulni, mert ez a sorozat megérdemli, hogy egyetlen spoiler se hangozzék el idő előtt, ráadásul a finálé még nekem is hátravan. Olyan, mintha az utolsó szent és tökéletes falat lenne már csak a tányéromon, amire vágyom, mégis szeretném húzni, késleltetve a beteljesedés pillanatát. Annak, aki hetente nézi majd, olyan élmény lesz, mint egy elnyújtott kéjelgés, ahol közben időnként ostorral csapkodják a hátát.

Ez az évad minden képzeletemet felülmúlta.

Ha az első volt a száz százalék, most tessék felkészülni, az öveket becsatolni, mert a mérőműszereket maximális fokozatba kapcsolták, és sikerült mindenre rátenni még egy lapáttal.

Az Eufória második évada tényleg sötét és brutális, mindamellett meggyőződésem, hogy viccesebb is, bár kétségtelen, hogy ehhez érteni és szeretni kell a fekete humort. Ezúttal sokkal nagyobb hangsúly helyeződik a mellékszereplőkre, úgy tűnik, a készítők szerették volna kiterjeszteni a reflektorfényt. Fogalmam sincs, hogy lehet ilyen zseniálisan történetet írni és vezetni, szereplőgárdát verbuválni, és mindeközben egy olyan nehéz témáról mesélni, mint hogy mikor dől el, hogy valakiből jó vagy rossz ember válik. Igazi felnövéstörténet, ahol a karakterek kénytelenek azzal szembesülni, hogy már felelősséggel tartoznak a döntéseikért, hogy a jellemük véglegesen kezd kiforrni, és ez az utolsó pillanat, amikor eldönthetik, milyen értékeket kívánnak hosszú távon képviselni. Ez a széria már nemcsak egy sorozat, hanem mestermű. Ez a sorozat nem fog háttérzajként menni a nappalikban, ide teljes és feszült figyelem kell, és vállalni kell a kockázatot, hogy bizony belülről szétszakít. Nyers, nem kellemes, de annyira igaz, hogy ironikus módon az ember még többet és még többet akar belőle. Mert ilyen jó szert ritkán találni a piacon.

Krajnyik Cintia

Képek: HBO