A kétezres évek eleje van, Nyíregyházán egy füstös sörözőben állok a mívesen megmunkált, fa bárpult előtt egy vörös miniruhában, és fekete köpenyben, halántékig kihúzott füstös szemmel, bakancsban, miközben szexi rockercsajnak képzelem magam. A rohadtul helyes srác, aki miatt zavarban vagyok, a zenegéphez lép, kéri a Bárányt, majd megszólal az érces hang, amibe az összes csaj bele van zúgva, nemcsak azon a helyen:

Nem az a baj ebben a nyomorék világban,
Hogy kevés a főnyeremény.
Lehet a kombináció hibátlan,
Mégis csökken a remény.

A hosszú hajú szőke srác elkezdi rázni a fejét, a haja egyik válláról a másikra omlik, bőrmellényt visel, és láncot az övén, szűk a farmerja, és rohadtul bejön, de főleg azért, mert hasonlít a zenegépből megszólaló énekesre, az akkor már iszonyat menőnek számító Tankcsapda frontemberére.

Tisztán emlékszem, hogy azért kavartam azzal a sráccal, mert úgy nézett ki, mint az előbb említett frontember, Lukács Laci, egy kicsit talán bele is zúgtam, és csak azért nem jártunk, mert majdnem egy tízessel idősebb volt nálam, én meg tizenhat évesen nem mertem vele lefeküdni. 

Hogy a Hatalom Mindenhol Büdöset Szarik, és nem töröl segget,
De a gyenge csak addig az, amíg le nem győzi az erősebbet 

– üvöltjük azután minden koncerten, amire eljutottunk Krisztikével, a művészetis barátnőmmel, amikor volt alkalmunk kilógni a koliból (aminek nem lett jó vége, de ezt most hagyjuk). Nemcsak a Johnny a mocsokban-t, meg a Mennyország Touristot fújtuk kívülről, mert az tényleg alap volt abban a kultúrkörben, hanem az olyan baromi jó dalszövegeket, mint a Mikor a srác, a Kicsikét, az Egyszerű dalt, hogy A legjobb méregről ne is beszéljek, de még sorolhatnám. Nem volt bonyolult zenéjük, nem volt bonyolult szövegük, de volt bennük valami plusz, ami miatt nemcsak sikeresek lettek, hanem a szívünkig is hatoltak, és Lukácsba tényleg minden kiscsaj szerelmes volt, aki megfordult a környékükön.

A Tankcsapda valami olyasmit jelentett nekünk, amire felnőttek lettünk. Ők voltak a tinédzserkorunk aláfestő zenéje, rájuk serdültünk, az ő ütemükre kezdtek el bennünk tombolni a hormonok, hogy aztán jól kibasszanak velünk. Ebbe a zenébe menekültünk, amikor váltak a szüleink, és mi azt nem bírtuk feldolgozni. Kellett nekünk valami hely, ahova elmenekülhetünk, és az sokszor volt a nyíregyi Rákóczi söröző vagy Tequila Pub a maga zsíros zenegépeivel, a helyes, hosszú hajú, láncos srácokkal, és a Tankcsapda zenéivel.

Ez a zenekar azt jelentette, hogy be akarunk inteni mindenkinek, hogy „hé, nézzétek, itt vagyunk, kapjátok be, köpünk rátok” – és egyszerre gondoltunk a szüleinkre, az elvárásokra, a világra, amiből még semmit sem értettünk akkor.

(Igaz, most, hogy már igen, se vagyunk sokkal előrébb.)

BAZ+, srácok, ahogy éneklitek az új BSW-s kollaborációban a refrént (igen, ez a refrén, így, írásjellel, caps lockkal), tényleg baszd meg, ezt így hogy? Értem, értjük, hogy nem énekelhettek már arról, hogy nincs pénzetek és lázadók vagytok, de ti vagytok azok, akiknek még azt is elnéztük volna, ha fellépnek olyan helyeken is, amik nem egészen összeegyeztethetők azzal a vérbeli lázadással, amit képviseltetek! Elnéztük, mert elhittük, hogy ti mindenkinek énekeltek, és nem akarjátok megosztani a közönségeteket (bár magunk között szólva valamilyen szinten így is megosztjátok,) ezért nem kezdtek nyíltan politizálni, ezért zenéltek bárkinek, bárhol. Tudom, hogy nem ér egy zenekaron a húsz évvel ezelőtti nívót számonkérni úgy, hogy már régóta mélyrepülésben van, de egy szint alá tán nem kéne végérvényesen lesüllyedni.

Higgyétek el, e helyett az új klip helyett még talán az is jobb lenne, ha pártrendezvényen énekelnétek el a Himnuszt, de ezt most frankón mondom. Szóval BAZ+? Ez most komoly? Azzal a kamurapperekből álló, YouTube-trenden felfutott duóval, amelynek az a leghíresebb strófája, hogy „Csöcsök és segg, a kurva élet”, meg „És most megbasztam ezt a kis gádzsit, Megvolt, és vár egy új másik…”. Tényleg? 

És nem arról van szó, hogy nem lehet dugásról meg jó nőkről énekelni, de hol van ez ahhoz képest, amit a Mindig péntekben nyomtatok, hogy 

Jön, ha el tud jönni és persze telefonál, ha gáz van
De ha kilép a felvonóból, néha már a lépcsőházban enyém a…
Keze, a lába
A szíve, a szája
A fehér mája
A vérem szívja
A húsom rágja
Ágyéka izzó máglya
Acél karmait belém vágja

Hol van már a Fiúk ölébe a lányok vadorzó és mégis érzékletesen finom erotikája? Hát mi volt az? Attól valóban nedvesek lettek a bugyik.

Ebben a klipben meg szexi, feszes testű húszévesek emelkednek ki álló bimbóval a medencéből, miközben azt énekli a Lukács, hogy:

Bazdmeg, bazdmeg!
Üzenem neked azt hogy bazdmeg, bazdmeg!
Engem te többé már nem kapsz meg, kapsz meg
Túl vagyok rajtad, úgyhogy fuck that, fuck that!

Hogy egy legendás művésztanáromat idézzem tisztelettel, ha valami szart adtunk le szakmai órán: „Ez mégis mi a faszom?”

És még azt is vágom, hogy fontos a megújulás, de akkor inkább ne újuljatok meg, ha csak így, ebben a formában vagytok képesek rá, mert elveszitek tőlünk a tinédzserkorunk brutál aláfestő zenéjét, szemen köpitek mindazt, amik voltatok, a szenvedélyes, vérbeli rockergyerekeket, akik magasról tettek rá, hogyan akarják őket megregulázni.

Mert ez nemcsak a fülünket bassza, hanem a szívünket is.

Persze lehet, hogy erre is tesztek magasról, máskülönben nem álltatok volna bele, de csak kell lennie valami magyarázatnak, és az kevés lesz, hogy Lukács Laci belehörgi a mikrofonba: mindenki hülye, csak ő helikopter! Meg az is, hogy kell még lóvé, vagy a nézettség, pedig már kábé minden megvan, vagy megvolt.

Viszont most kezditek végleg szétszórni, de szanaszét.

Sajnos ezt összeszedni se lehet, annyira elgurult. 

Szentesi Éva

Kiemelt kép: YouTube