Közel három év után tértem vissza végre Spanyolországba, a második hazámba. Ahogy anyám mondaná, süldőmalac-vágtában nyargaltunk végig a fél országon Vicával, így alig hét nap alatt utaztunk a félszigeten belül majdnem 2000 kilométert, tomboltunk Noel Gallagher koncert első sorában őrjöngő spanyol rajongók között, láttuk a Real Madrid fölényes BL-győzelmét egy fővárosi tapas-bárban, vonatoztunk 1300 kilométert havas tájakon át, bőrig áztunk a világ végén, vagyis Spanyolország legnyugatibb pontján, Muxíában, meglátogattuk Don Quijote városát, a páratlanul szép Toledót, és még volt időnk semmit tenni a néha előbukkanó napfényben, sétálni jókat enni, inni, mulatni is. Prónay-Zakar Gina írása és képei.
–
A legjobb, de legalábbis legkedvesebb képeket hoztam el nektek erről az egy hétről.
„A munkám során nap mint nap testközelből találkozom az emberi kiszolgáltatottsággal – ezek az élmények mélyen hatnak rám, és nemcsak gondolkodásra, de alkotásra is ösztönöznek” – írja magáról Lelkes Viktória, aneszteziológus szakasszisztens. Az ő gondolatai következnek.
Milyen a háború érzékszervi tapasztalata? Milyen segítségek kapnak az ukránok a traumafeldolgozásban? És hogyan hat mindez a nők helyzetére: mit értek el a hadseregben a nőjogi szervezetek, és mit tehet egy veterán katonanő a bajtársaiért? Interjú.
Mi az első dolog, ami eszedbe jut Las Vegasról? Fogadni mernék, hogy mindhárom K-val kezdődik – az első a kaszinó, a maradék kettőt nem írom le –, pedig a valóságban ez a város jóval többet képes adni mindennél. Takács Dalma villámlátogatást tett a városban, és most elmeséli, mit adott neki a szórakoztatóipar legnagyobb paradicsomaként emlegetett térség.
