Kurt Cobain és Courtney Love egyaránt az amerikai rockélet szereplői voltak már, amikor először meglátták egymást. Cobaint lenyűgözte az énekesnő platinaszőke haja és a nyers, szókimondó stílusa. Az első találkozásuk időpontja nem ismert, de az biztos, hogy 1991 őszén lettek egy pár, és a következő év februárjában már össze is házasodtak. Annak, hogy viszonylag hamar egybekeltek, az is oka lehetett, hogy alig telt el négy hónap az első randevújuk óta, és Love már terhes volt a lányukkal.  Ami a ceremóniát illeti, nem mondhatni, hogy elaprózták volna: a világ egyik legszebbnek mondott egzotikus turisztikai célpontján, a Hawaii-szigetek fővárosában, Honoluluban mondták ki a boldogító igent. 

Az esküvőjük tehát mesés volt, a házasságukról viszont egyáltalán nem mondható el ugyanez 

Ennek egyik legfőbb oka az volt, hogy a kapcsolatukban a kezdetektől fogva jelen volt egy harmadik fél is: a kábítószer. „Rengeteget drogoztunk” – vallotta be maga Courtney Love a nyilvánosság előtt. A közös életüknek viszont úgy indultak neki, hogy mindketten véget vetnek heroinfüggőségüknek, főleg a nő terhessége miatt. Ennek érdekében néhány barátjuk segítségének köszönhetően az egybekelésüket követő hónapban már elvonókúrára jártak. A leszokásra való próbálkozásuk azonban sikertelen volt, mindketten a drog rabjai maradtak, ami miatt a hozzájuk közel állók nagyon aggódtak a megszületendő gyermek állapota miatt. 

Néhányan közülük azt javasolták Courtney Love-nak, hogy mivel képtelen abbahagyni ivást és a kábítószerezést, vetesse el a magzatot, de ő hallani sem akart erről. A terhessége alatt vizsgálatokra járt, hogy megnyugtassa magát: a legnagyobb rendben fejlődik a magzat. 

Valóra vált a vágya, teljesen egészségesen született meg Frances Bean Cobain – sokak véleménye szerint csodával határos módon. A friss szülők boldogsága azonban nem tartott sokáig: mindössze néhány hetes volt a baba, amikor gyermekelhelyezési per indult ellenük, mert az illetékes hatóság szerint képtelenek voltak gyermekük számára biztosítani a megfelelő családi környezetet.

Frances Bean Cobain, Courtney Love és Kurt Cobain - Forrás: Getty Images/Kevin Mazur Archive/WireImage

A házaspár – főleg a lányuk miatt – próbálta egyben tartani a házasságot

Azonban több tényező hátráltatta ezt – mindkettejük részéről. 

Kurt Cobain nem tudta leküzdeni a belső démonjait, amelyeket javarészt a gyermekkori traumái szültek. Több rokona is küzdött különböző mentális betegségekkel és alkoholizmussal, két nagybátyja és a nagyapja pedig öngyilkos lett. A szüleitől sem kapta meg az egészséges lelki fejlődéshez szükséges érzelmi biztonságot. Hétéves volt, amikor elváltak, drámai törést okozva a gyermek Kurt személyiségében: „Szégyelltem a szüleimet. Nem tudtam (miattuk) a barátaim szemébe nézni, mert szerettem volna egy klasszikus, átlagos családot apával és anyával” – vallott a szülei házasságának felbomlásával kapcsolatos érzéseiről egy interjúban.

Befelé forduló és magányos lett. A művészetekben talált mentsvárat, a festészet és a zene foglalkoztatta a leginkább, a legjobb „barátja” egy gitár volt. Tizenöt évesen elhagyta otthonát, és hol valamelyik rokonánál, hol pedig egy váróteremben aludt, de arra is volt példa, hogy egy híd alatt húzta meg magát éjszakára. A gyökértelenség érzése is hozzájárulhatott ahhoz, hogy önbizalomhiányos és különc lett, ami miatt rendszeres gúnyolódások célpontjává vált. Lázadó természete és a magatartásproblémái gyakran elviselhetetlenek voltak a körülötte élőknek.

Forrás: Getty Images/Lindsay Brice

A zenészkörökben viszont megtalálta a számára megfelelő társaságot

Krist Novoselickel, akivel egy gimnáziumba járt, először más zenekarok próbáira és koncertjeire járt, majd megalapították a saját együttesüket, amely 1988-tól viselte a Nirvana nevet. Üstökösként tűntek fel a rockzene égboltján, már a második albumukkal (Nevermind) világhírnévre tettek szert.

Kurt Cobain nem tudta helyén kezelni a hirtelen jött gigantikus sikert (ami a média és a rajongók nyomásával is járt), emiatt egyre mélyülő depresszióba esett, és végérvényesen a heroin rabjává vált. A „saját generációja John Lennonjaként” is emlegetett zenész egyáltalán nem vágyott ekkora reflektorfényre, többször hangot is adott annak, hogy jobban szeret kis klubokban zenélni, mint teltházas stadionokban. 

Nyilvánvaló, hogy a feldolgozatlan gyermek- és fiatalkori megrázkódtatásai, az önmagával meghasonlott állapota és a káros szenvedélyei egyaránt mérgezték a házasságát.  

 

Courtney Love hasonló traumákat élt át, mint férje

Az ő gyermekkora sem volt egy tündérmese, hasonló lelki sebeket hordozott, mint a férje. Csakúgy, mint Kurt Cobain, az ő szülei is elváltak (ötéves volt ekkor), édesanyja először néhány évig egy hippi kommuna tagja volt, majd egyik kapcsolatából a másikba sodródott, a lakhelyüket is gyakran váltogatták. A gyökértelenség érzése tehát közös volt bennük a férjével, csakúgy, mint a deviáns kamaszkori viselkedés. Courtney Love is öntörvényű tinédzser volt, egyszer még javítóintézetbe is került, miután bolti lopáson kapták. Tizenhat évesen pedig sztriptíztáncosnő lett, állítólag az is része volt a produkciójának, hogy egy borotvapengével vagdosta magát. Volt egy mindössze három hónapig tartó házassága James Moreland rockénekessel, aki azt állította, hogy Courtney-nek „van egy gonosz oldala” – egyszer még az ágyát is felgyújtotta, amikor benne aludt. 

Fékezhetetlen lázadásának a zene nyelvén is hangot adott. Több rock- és punkegyüttesben is játszott, majd megalakította a Hole nevű zenekarát, amely abban az évben adta ki a debütáló albumát, amikor a Nirvana a Neverminddal a sikerlisták élére hasított. 

Egyes feltételezések szerint zenekarát a férje sikereinek hátszelén akarta a Nirvanához hasonló magasságokba röptetni, és vannak, akik azt is állítják, hogy nemhogy segített volna neki kikecmeregni a kábítószerfüggőségéből, hanem még mélyebbre is taszította benne. Ugyan egyik feltételezés sem nyert egyértelmű bizonyítást, de az vitathatatlan, hogy csakúgy, mint Kurt, ő is feldolgozatlan traumák sokaságával és az életmódját erősen befolyásoló káros szenvedélyekkel ment bele a házasságba. 

Courtney Love és Kurt Cobain együtt zenélnek - Forrás: Getty Images/Lindsay Brice

Nem meglepő tehát, hogy kapcsolatuk elejétől kezdve folyamatosan veszekedtek

Gyakran a rendőröknek kellett őket szétválasztaniuk – még a saját otthonukban is. A látványos perpatvarokat időnként szintén látványos kiengesztelések követték. Az a szóbeszéd járta, hogy egyszer Courtney, bocsánatkérését kifejezendő Dave Grohllal, a Nirvana dobosával küldött Kurtnek egy parfümös dobozt, amiben egy porcelánbaba, három szárított rózsa, egy mini teáscsésze és egy kagyló volt. Állítólag ez az ajándék adta az inspirációt a zenekar egyik legnagyobb slágeréhez, a Heart-Shaped Boxhoz. 

 

A gyermekük iránt érzett szeretetük sem tudta megfékezni az önpusztítást. Ugyan Kurt egyszer azt nyilatkozta, hogy „a legjobb drog a világon az, hogy a lányomat a kezemben tarthatom”, az apai rajongás sem volt elég arra, hogy leszokjon a heroinról.

A köztük állandóan jelen levő feszültséget az is fokozta, hogy féltékenyek voltak a másikra. Sokak szerint Courtney nem bírta elviselni, ha férje közelében más nőket látott, és Kurt fejében is megfordult, hogy felesége esetleg csalja őt. Courtney viszont határozottan állította, hogy végig hűséges maradt párjához:

„Szerettem flörtölni, de soha, soha nem csaltam meg őt” – mondta már özvegyként.

Frances Bean Cobain és Courtney Love 2015-ben - Forrás: Getty Images6 Jason LaVeris/FilmMagic

A rengeteg viszály ellenére a külső szemlélők gyakran egy boldog családot láttak

Így volt ez akkor is, amikor a kislányukkal Rómában nyaraltak. De a látszólagos idill mögött Cobain az öngyilkosságára készült. A vakáció egyik éjszakáján Courtney Love észrevette, hogy férje hatalmas mennyiségű nyugtatót vett be, amihez pezsgőt ivott. Sikerült megmenteni az életét. Elvonókúrára került, de megszökött klinikáról, nem csinálta végig a kezelést. Seattle-i otthonában bujkált, hogy senki se találjon rá. A garázspadláson, máig tisztázatlan körülmények között 1994. április 5-én öngyilkos lett. Mielőtt meghúzta volna a maga felé fordított vadászpuska ravaszát, hosszú búcsúlevelet írt, amelyben szörnyű tettének okaként többek között a következőt említette:

„Nincs már bennem szenvedély, és úgy emlékszem, jobb kiégni, mint elenyészni”. 

Az öngyilkosságával kapcsolatban azóta számos, furcsábbnál furcsább elmélet látott napvilágot, a találgatások a mai napig is tartanak. Az azonban kijelenthető, hogy a grunge királyának halálával véget ért házasság nem tudta megmenteni sem Kurt Cobaint, sem Courtney Love-ot. 

Nádudvari Péter

Források: ITTITT, ITT, ITT, ITTITTITT, ITTITTITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images/ Vinnie Zuffante